A Végzet Ereklyéi könyvsorozatra épülő frpg.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi
Válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk

új hozzászólások
by Darryn Yates Today at 1:56 pm

by Aaron Björningsgard Yesterday at 10:54 pm

by Ethan Keon O'Brien Yesterday at 5:07 pm






A hónap reagolói
Jora Keegan
 
Crag Marshall
 
Richard D. Reeves
 
Jace Herondale
 
Mamoru Haruo Raiden
 
Dorothea Coldstone
 
Ruko Masashi
 
Logan Caevan Leath
 
Dante di Canio
 
Darryn Yates
 
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Statisztika
Music box

Share | 
 

 Dante di Canio

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Dante di Canio


avatar


Hozzászólások száma :
15

TémanyitásTárgy: Dante di Canio   Hétf. Jan. 02, 2017 12:50 pm

Dante di Canio

Név
Meg se próbáld!

Kor
353

Faj
Vérfarkas

Rang
Alfa

Play by
Chris Hemsworth

Foglalkozás
Műkincskereskedő


"Ne vedd túl komolyan az életet! Úgysem éled túl!"
Kinézet

Nézz rám, kösz, ennyi elég is. Akarsz még valamit tudni? Olasz vagyok, vérbeli macsó, és eszerint öltözködöm, nem másképp.

Félelmetes... hm... érdekesen hangzik, de van benne valami, a pofázmányom nem éppen az a megtestesült jóság, sőt... már-már ördöginek is titulálhatom magam. Képzeld, én is nézek tükörbe, és látok is, azaz tudom, hogy milyen vagyok. A borosta... kell, imádom, és nem azért, mert ettől majd én leszek a kaktusz, dehogy. Hogy néznék ki a motoron babapopsi pofival? Lecsúsznának a legyek, a muslincák, ne csináld.
A borosta a férfiaké, ettől lesz férfi... külsőleg. Nem vagyok csupasz csiga, hogy kiéld rajtam a perverz vágyaidat, akkor keress egy kölyköt, aki még csak pelyhedzik, de ha nagyon kell, letolom.

A szemem sem áll jól... nem hát, sosem állt, de nem vagyok kancsal, nincs szemtengelyferdülésem, és szemüvegem sem. Tökéletes a látásom, kösz, maximum napszemüveget látsz rajtam, ha nem a fejem tetejére tolva.

Mi zavar? A motoros gúnyám? Miben kellene motoroznom? Kis gatyában és izompólóban, hogy ha bekapok egy darazsat, rögtönzött brake dance-et nyomjak a gépemen? Megőrültél barátom, te sem ültél még motoron, esküszöm neked.

Magas vagyok? Hát nem éppen, de nem is törpe, valahol a kettő között álltam meg, nem is kerültem be a kosarasok közé soha, pedig irányítani tudok, csak erre senki nem volt kíváncsi. Adatok... egyszer ebbe fogsz belehülyülni, de akkor jegyezd. 180... értetted? Mint a női modellek alsó hangon. 180cm. Ennyi. Nem több, nem kevesebb.

A szememet már láttad, akkor miért érdekel? Na jó, tessék, feltolom a napszemüveget, most látod? Kék. Ha most nekem nekiállsz a színárnyalatok között kutatni, én lecsaplak. Nem érdekel, milyen kék, kék és kész.

A sörényem is szőkésbarna, de ha vizes, akkor sötét. Jó így? Még valami? A súlyomat ne kérdezd, nem állok mérlegre, nem vagyok én húsáru. Az ütésem erejét előbb megmondom, mint azt, legyen elég ennyi. Izmaim vannak, nem csak a helye, a ruháimat nem szokásom kitömködni, mint az őrült tiniknek, hogy nagyobbnak látszanak.

Farkasként:

Feketés a színem, világító sárga a szemem, jól nézek ki, na. Ami emberként nem jött össze, azt behoztam farkasként. Helyre kis dög vagyok, hidd el nekem, ráadásul nem is kicsi. Majdnem akkora, mint egy hegyomlás. Félelmetes, mi? Az, és én élvezem, de ne hidd, hogy elszállok a külsőmtől, az csak egy adottság, amivel vagy tudsz élni, vagy nem. Barátom, nálam az utóbbi valósult meg, sajnállak.
A harapásom halálos, ha az állkapcsaim közé kerülsz, neked reszeltek... ne, ne akard lemérni az erejét, jobban jársz. Vagy szeretnéd? Add a kezed.

Kölyökként ugyanígy néztem ki, mily meglepő, igaz? Annyi változott, hogy a mancsom nem nagyobb, mint a fejem, és nem esek hasra benne, nem kergetem a farkam, ha zabás vagyok, nem játszom az étellel, felnőttem.

Most megint hova rohansz? Nem harapok nagyot, ja, de ha nem kérsz szemléltetést, a te bajod... vagy szerencséd.

Személyiség

Minden az arcomra van írva, a szemembe, olvass onnan, ha tudsz. Mégis mit vársz? Majd részletesen elmesélem, milyen vagyok? Na adj egy cigit, akkor megteszem...

Baljós a kisugárzásom... zseni vagy, ha ezt sikerült megállapítanod, és ha eddig eljutottál, akkor most fuss... az életedért. Kemény vagyok, mint a fagyott kutyaszar, ez is jól látod, nem én vagyok az, aki megriad a vér látványától, vagy elinal, mert lehet, a következő pillanatban kifingik. Nem, én ott fogok állni, mikor te elvérzel, és végignézem, miközben elszáll belőled az élet. A kezed is fogom, ha erre kérsz, de a rózsafüzérem nem adom neked, az emlék, nem viheted magaddal, kitépem a halott ujjaid közül.

Állat vagyok? Igen, de majd egyszer megérted, miért, amikor már 300 évet is megéltél... te is az leszel. Az emberi vonásaid kezdenek eltűnni, maximum a véreddel hozott, kiölhetetlen alapok maradnak meg... mint nálam is. Első a család. Érdekel, kik a családom? A kölykeim, a falkám... ha hozzájuk érsz, megöllek, legyen szó kölyökről, gyenge sihederről, nőről, vagy öregről. Mindegy, nekem minden mindegy. No meg az öreg Paolo, akiről nem tudom, él vagy sem, de ha a csontjait hoznád elém, széttéplek.

Elvetemült állatnak titulálsz máris? Jól teszed, de nem ismersz. Van egy másik oldalam is, tudok én gyengéd is lenni, poénos, vidám, na de nem neked és nem mindenkinek, csak a családomnak. Gúnyos vagyok, ironikus, cinikus... aha, képzeld, ha magas labdát adsz, kíméletlenül lecsapom, és olyan komoly pofával, mintha most jönne a világvége. Nem röhögöm el magam, maximum a végén, ha nem jöttél volna rá, ez az állat poénkodott veled.

Egyet jegyezz meg... ha mondok valamit, annak súlya van, célzottan ugatom feléd, nem másképp, maximum nem figyelsz rám, bár én nem is kérem, de nem is ismétlem meg, amit egyszer kimondtam. Ha ígérek, akkor betartom, és az az isten még nem született meg, aki megakadályozott volna abban, hogy azt maradéktalanul be is tartsam. Okos vagy? Akkor értesz félszavakból is, olvasol a sorok között, és pontosan tudod, hogy Dante bácsi nem a pokolba kíván, hanem segíteni óhajtott az imént.

No igen, azt is tudok, segíteni. Edzeni akarsz? Gyere. Tanulni akarsz, és úgy véled, én lehetek az, aki megfoghatja a kezed? Gyere, nem foglak elküldeni, de csak akkor, ha marha komolyan veszed, és nem csak a puszta kíváncsiság hozott hozzám, hogy megtudd, milyen vagyok valójában. Cigi legyen nálad.

Skizofrénnek tartasz? Azért, mert a végletek embere vagyok? Hja kérlek, nálam nincs arany középút, az szarba sem vezet. Vagy ez, vagy az. Pengeélen táncolok, az sokkal érdekesebb, sokkal viccesebb, szeretem a veszélyt, a kihívást na és a taktikát. Abban profi vagyok. Nem kérek kegyelmet, nem is adok, a szánalmat máshol keresd, a sajnálatot is, én kisfiam nem fogom letörölgetni a könnyeidet, már nem.

Aha, hogy nincs szívem? De, dobog, érzem., tedd ide a kezed, akkor te is fogod. Nagy tévedésben vagy barátom, ha azt hiszed, az évszázadok mindent kiöltek belőlem. Jórészt igen, mint már mondtam, de kurva nagy szívem van az enyéim felé, nekem pedig elég, ha ők tudják, te nem számítasz, te nem vagy a részem.

Farkasként:

Szerinted mi változott? Semmi. Ugyanazokat a jellemvonásokat találod meg bennem, mint emberként, csak sokszorosan felnagyítva. Főleg a kíméletlenségemet, azt, hogy megyek előre és ölök, nem nézem, milyen sérülést okozok, csak azt, hogy végzetes legyen.
Azt hiszed, nem gondolkodom? Tévedsz, barátom, minden egyes lépésem és mozdulatom pontosan megtervezett, és előre sakkozom ki, te mit fogsz reagálni. Vigyázz, sakkban is jó vagyok, sőt... vigyorogni is tudok, nézd csak.

Akarsz még valamit tudni? Most hova mész? Ennyire nem vagyok rémisztő, nem kell fosni, béke van kölyök. Ja, hogy vicsorogtam? Bocs, ez is hozzám tartozik.

Kölyökként milyen voltam? Forrófejű, akaratos, makacs, izgőmozgó... és rohadtul nem érdekelt, ki mit mond...  Na ez az, ami nem ugyanaz maradt bennem, mert most sem hat meg. A magam ura vagyok, többnyire.

Történet

Na, most mégis visszajöttél? Ja, hogy cigiért mentél, így már más. Akkor halld életem történetét, s légy krónikás, hogy ne nekem kelljen lejegyeznem. Mehet? Kérek egy bagót.

Akár hiszed, akár nem, én is voltam újszülött, bár marha régen, ez igaz. Még úgy 1663 júniusában születtem, utolsó kölyökként, 4 testvér, meg az igazi családmodell, azaz egy apa és anya lurkójaként. Kutyánk nem volt, azaz nincs amerikai álom, ezt felejtsd el.
Házunk az volt, apám maga építette, legalábbis ezt mondta, én meg miért kérdőjeleztem volna meg a szavát? Így volt, kész. Olasz vagyok... nem kértem, de ezt kaptam, és nem is nagyon zavar, pontosan illik a vérem a jellememhez... vagy fordítva? Mindegy is.

Iskola... hát az akkoriban nem volt, így ne kérj papírokat, nem adok. Viszont a kétkezi kemény munkát hamar megtanultam, mert ez volt a szokás. A fiúk az apjuknak segítettek, a lányok az anyjuknak. Ezért sem tudok főzni, sem mosni, sem vasalni és ilyesmi. Bontani és építeni azt igen, de többet tőlem ne várj, maximum nem cseszem el a rántottádat, mert a héjat nem keverem bele.

„És ő így kezdte: -Fiam, jöjj nyomomban: forduljunk vissza, mivel ott az aljjal egy szint felé hajlik a lanka nyomban.”

Amit korán megtanultam, az a harc. Fakard, pajzs, dárda... bármelyiket profi módon forgatom, már acél és egyéb kivitelben is. A bajok beütöttek, menni kellett Rómából, és az isten tudja miért, az őseim úgy döntöttek, akkor irány Amerika, az új világ, vagyis hajóra szálltunk. Na ja, mert lehet, tudtunk úszni, na de azért egy teljes óceánt... az nem ment volna.

1670-et írtunk ekkor, voltam 7 éves, és semmit nem értettem még a világból. Tengeri beteg lettem, két hétig csak fetrengtem, a többiek meg rajtam röhögtek, szuper érzés volt, örültem neki. Már akkor is makacs voltam, minden erőmet bevetve küzdöttem le ezt az egészet, és álltam talpra. Untam magam, a legénységhez csapódtam, sok dolgot tanultam tőlük, megmutatták az összes csomót, hogy hogyan halásznak, hogyan élnek. A végére már élveztem is, és már én röhögtem a családomon.

„Eközben mivel meglátták az árnyak lélekzésemről, hogy még testben élek, a bámulattól lettek haloványak... "

Nem tudom, mikor kötöttünk ki, de valami történt, mert egy marha nagy lökést éreztem, és feltöröltem a fedélzetet. Mintha valami sáskajárás kezdődött volna, úgy rohant mindenki lefelé a bárkáról. Mi van? Süllyed a hajó? Ja, hogy megérkeztünk. Akkor meg le kéne szállni, nem de? Megtettem, aztán bevártam a többieket... és nekem akkor tűnt fel, kevesebben vagyunk. Apám nem szállt le, azt hittem, a csomagokat keresi, de Matteo elhúzott, és nem engedett vissza, hogy megkeressem. Senki nem mondott semmit, csak évekkel később. Az öreg benyalt valamit, és belehalt. Amikor sorfalat álltak, nem a halnak örültek, hanem őt eresztették be a tengerbe. Soha nem tudtam elfelejteni, hogy erről lemaradtam, nem tűnt fel, hogy ő nem jön oda hozzám, nem kérdez semmit, és napok óta nem hallom a hangját. Mindegy, nem tudom megváltoztatni, ez van.

„Az égi Kard nem ismer késedelmet, sem sietést; - csak úgy tűnik föl annak, ki félve várja, vagy vágyára gerjed.”

Szóval megérkezünk ebbe a marha nagy Amerikába, egyenesen New Yorkba, vagy hova, nekem aztán olyan mindegy volt. Város-város, itt is van föld, meg emberek, a hajón meg megtanultam a nyelvüket is, volt rá idő bőven. Sőt, még írni és olvasni is, kívülről fújtam a hajónaplót és egyéb nyalánkságokat. Már kezdtem örülni annak, hogy akkor végre pihenünk, de tévedtem, anyám közölte alig pár évvel később, tovább állunk. Aztán mégis minek? Nem tetszett neki New York? Túlságosan hátul van az abc-ben, vagy mi? Nagy valószínűséggel igen, mert Chicagoban kötöttünk ki végül 1768 elején, ekkor már 14 voltam, és keményen építettem a karrieremet. Az utcakölykökkel. Az is valami, ne becsüld le, nem éltél te akkor, hogy tudd, milyen idők voltak, amikor egy szelet kenyérért is ölre mentünk. Majd akkor magyarázz barátom, ha nincs a segged alá tolva minden, hanem élet-halál harcot vívsz a napi betevőért.

„Úgy, úgy Vörös, vágd a hátába körmöd, vágd a hátába! nyúzd, ha nyúzhatod!”

Szóval Chicago, azaz ami akkoriban volt... mai szóval gettóként lehet jellemezni, az volt, mindig is az, és én imádtam. Meglett férfivé cseperedtem, túléltem anyámat, ami az én életvitelemmel nagy szónak számított. Műkincsekkel, tárgyakkal kereskedtem már akkor is, mert ráéreztem arra, miben van a jövő. Aha, hát persze, mert biztosan így volt. Nem, barátom, nem. Egyszerűen csak találtam néhány cuccot, amiket őrizgettem és a kedves testvéreimnek sem engedtem, hozzányúljanak. Aztán beestem egy öreg, Luca üzletébe, ahol hasonló tárgyakat láttam, mint az enyémek. Kiderült, ezek igazi értéket képviselnek, így elcipeltem hozzá, nézze meg az enyémeket. Kés is volt nálam, ha el akarná venni, megölöm. Ám nem akarta, de megtanított mindent a régiségekről, a velük való kereskedelemről, tehát hapsikám, ha engem akarsz átverni, rossz lóra tettél, állj tovább.

„Mint aki tettét kinézi előre és hogy mit tegyen, ahhoz méri, mit lát, úgy felsegítvén az alábbi kőr már följebb mérte mesterem a hídhát romjait, szólva: -Kapaszkodj meg ottan!De előbb próbáld ki, bír-e, a sziklát.”

Kikupáltam magam, megtanultam írni, olvasni, folyékonyan franciául, latinul, és görögül is, és voltam 27, amikor rádöbbentem, nekem nincs családom. Azaz nincs asszonyom, gyerekem, ezért eldöntöttem, belehúzok, mert még kimurdelek, aztán nem adom tovább a génjeimet. Az üzletelést megtartottam, de nem éppen legális keretek között, ahogy Luca művelte, hanem bizony feketén is. Ő már nem élt, az üzletét rám hagyta, ez volt életem első ajándéka amit kaptam, meg is becsültem, felvirágoztattam.

1693 nyara, ezt a nyarat nem tudom elfelejteni, nem is lehet. Megjelent egy férfi nálam, Paolo, aki nagy értékű egyiptomi tárgyat keresett. Belementem, megszerzem neki, legyen, induljunk, de ez felkészülést igényel, és nem szem előtt, tehát rejtekhelyet kerestünk. Ekkora barom szerintem éltemben nem voltam még, mert elvonultam egy idegennel, aki ugyan nem kevés összeget pakolt le a markomba, de akkor is. Tudhattam volna, valami nem kerek a fickó körül, de nem foglalkoztam vele, az üzlet az üzlet. Akkora fogásom volt barátom, de akkora, hogy a mai napig emlegetem. Egyik éjjel morgásra lettem figyelmes, de mire megmozdulhattam volna, az a valami szétcincálta a lábamat. Napokkal később, mikor magamhoz tértem, tudtam meg, a kedves ügyfelem volt az, Paolo, és immáron kaptam egy megregulázásra váró szőrös négylábút.

„Innen kezdve látásomat hiába vágyom leírni: gyenge lesz az ember szava rá, és emlékezete kába."

Új élet kezdődött a számomra, ugyan Chicagoban maradtam, de újabb családot kaptam. Zavart? Nem. Sok testvérem volt eddig is, hát most lett még több. Szenvedtem az elején, nem találtam a helyemet, semmi nem úgy ment, ahogy akartam, ráadásul meg akarták mondani, mit csináljak. Egyvalaki volt az, aki kiállt mellettem, mégpedig Brian. Türelmesen elmagyarázott mindent, segített, hogy minél előbb átjussak a kezdeti nehézségeken, fejlődjek, haladjak... bátyként tekintettem rá, ő lett a legjobb barátom, Paolora meg faterként, de fogalmam nem volt arról, hogy a vér szerinti fivéreim hova lettek. Elköltöztek volna? Lehet, de ezen nem lepődhetek meg, hiszen nem ők tűntek el hónapokra, hanem én. Lemaradtam, van ez így.

„Egy harapásért ötszáz évtizednek éhével éhezé az első lélek. Azt, ki helyette maga fizetett meg.”

Maradt a fejlődés és a tanulás szakasza, innentől kezdve pedig csak az érdekelt, hogy előrébb jussak. Megtettem, olyan szinten beindultam, hogy leszartam a szabályokat, saját családra vágytam. 1723... szereztem egy kölyköt. Örültem neki, mint majom a farkának. Todd már kevésbé, megölte. A szívem szakadt meg, csak egy kibaszott családot akartam, egy gyereket, akire figyelhetek, aki velem van... és nem... kinyírták a kölykömet.

Ebbe akkor én is belehaltam kicsit, évekig csak bolyongtam a falkában, semmi nem érdekelt, és ha Brian nincs, akkor nagy valószínűséggel bekattanok. Ráadásul megtiltották, hogy valaha bárkit is beharapjak, ők kurvára nem értették meg, nekem mit jelent a család, és egy idő után nem is bírtam tovább.

„S a vérpataknak még sok ezer őre jár ott nyilazva, ha ki csak kibukkan jobban, mint a bűne engedné, belőle.”

1743... ráleltem egy srácra, olyan volt, mint én, ígéretes, hát ismét haraptam. Nem érdekelt a tiltás, szükségem volt valakire. Az Alfa persze kiakadt, őt is ágyelőnek szánta, engem is. Briant kértem, húzzon ki a szarból, nem bírom ki egyedül, kell egy gyerek, vagy valaki, mert beleőrülök a magányba. A fiam neki köszönhetően életben maradhatott, velem pedig madarat lehetett fogatni. Minden energiámat ő kötötte le, hogy kikupáljam, felneveljem, óvhassam, és kitaníthassam arra, amit már magam is tudtam.

Na de milyen az élet egy gyereknek testvér nélkül? Mikor a fiam már elboldogult egyedül is, akkor eldöntöttem, tojok a vezetésre, szerzek még egy kölyköt a családba. 1763... ismét haraptam, egy lányt, és boldog voltam. Teljesnek éreztem a kört, de az Alfa agya itt elborult, és mondhattam én bármit, leszarta, ki akart csinálni mindannyiunkat. Paolo megpattant, azóta se tudom, hol van, de már nem is érdekel. Brian ismét kiállt mellettem, de mennünk kellett a falkából, örökre. Akkor tettem egy ígéretet neki, miszerint nem felejtek, és meg fogom hálálni azt, amit értünk tett.

„Most zápor mossa, vihar hányja, dobja, hol, Verde mellé, kívül a határon kivitte, oltott gyertyákkal, titokba. De nincs átkuk, mely üdvbül úgy kizárjon, hogy, míg csöpp zöldje van csak a reménynek, az Úr szerelme reánk ne találjon."

Vándoroltunk államról államra, Toddnak köszönhetően sehol nem fogadtak be minket, mindenhonnan elzavartak, de nem érdekelt, mert volt családom, és egymásra számíthattunk. Belecsaptunk a lecsóba, hiszen fontos volt, a fiam is gyakorolja az éles helyzeteket, a lányom megvédeni magát, és nekem sem ártott, ha néha kioltok néhány szaros farkas életet. Amerre mentünk vérfürdőt hagytunk magunk után, de élveztük. Szoros volt a kötelék köztünk, ökörködtünk, baromkodtunk, de mégis figyeltünk a másikra, és bármi volt, hát mi együtt maradtunk.

„Az ég elűzte s itten kóborolnak, mert őket a pokol is szégyenelte: nem kellettek sem égnek, sem pokolnak.”

1800, Nashville... ez volt az első hely, ahol úgy éreztem, hazaérkeztem. Az ottani falka tárt karokkal fogadott minket, ez meg is lepett, de örömmel vettük az invitálást, csatlakoztunk, de tudod miért? Mert abba futottam bele Alfaként, akit testvéremként szerettem. Brianbe. Mindkét kölyköm cseperedett, a fiam igazi harcossá vált, a lányom sem volt kutya, ráadásul olyan üzleti érzékkel bírt, hogy simán rábíztam a szervezéseket, alkudozásokat, ha megjelent egy ügyfél. Itt is beindult a kereskedésem, szépen tejelt, nem volt ezzel probléma, én pedig lazán testőrködtem az Alfa -Brian- oldalán, s lettem Béta, védtem a falkát, tanítottam harcolni a többieket, gyakoroltunk éjjel-nappal, vagy más államba ruccantunk át, hogy kicsit "felrázzuk" az ottani ellenfeleket... oké inkább szétcincáltuk, ne nézz rám így, ezzel jár.

Mellette pedig a technika fejlődésével egy időben belekóstoltam a motorozásba, autóversenyzésbe, persze nem legális keretek között, az túl egyszerű lett volna. Szép idők voltak, mindig megépíteni a lehető legjobbat, amit a kor engedett... maga volt a mámor. Éjszakánként gyorsultunk, próbálgattuk a gépeket, és nem keveset kaszáltam ezzel, hidd el nekem.

„S mint a nyílvessző fut, hogy célba vágjon, mikor a húr még rezeg, amely kilőtte: fenn voltunk már a Második Világban.”

Aztán valami elromlott. A falkában rothadás kezdődött, az Alfa erejét többen megkérdőjelezték, és beindult a háború. Úgy tűnt, a testőrök kitartanak, de volt egy, akit már a kezdetek óta nem szívleltem. Éreztem, hogy valami nem stimmel vele, és a rémálmom igazolódott be azon az éjszakán. Brian nem hallgatott rám, hitte, hogy mindenki hűséges hozzá... mekkorát tévedett.

A hozzá legközelebb álló testőr, a saját ivadéka akarta a szívébe mártani a kést, az, akiről soha nem gondolta volna senki, ellene fordul. Akkor pedig többen támadtak ránk, ez a gyáva féreg pedig meglépett, míg mi végeztünk az árulókkal. A fél falka odalett, de még mindig erősek voltunk, így együtt, Mike fiam pedig nem jutott messzire… finoman fogalmazok, oké? Nem egy darabban élte meg a reggelt. Szép látvány volt, igazi művészi alkotás.

„Elmédbe véstem, mint szabályt, hogy égig jutott és boldog lélek nem hazudhat, mert az ős Igaz fénye közel ég itt. "

Az igazán kemények maradtak csak meg, és ennek így kellett lennie. Egészen addig, amíg a kölykeink nem kezdtek eltünedezni, az utolsó csepp Masako volt. Brian szerint nem kellett ezzel foglalkozni, hiszen kölykök, veszniük kell, vesszenek… meglepett, pont ő mondta ezt, aki anno kiállt értünk. Akkor már tudtuk, az egésznek vége, így fogtam a kölykeimet és a megbízható, velem egygondolkodásúakat, és elindultunk.

Többen jöttek velem, többen gondolták úgy, hogy nem tekinthetünk úgy egy kölyökre sem, mint koloncra, így volt ezzel az őrült izlandi, vagy az őrült finn, Ryan és Natan, plusz az öreg Kito, no meg a srácaim, Lio és Enzo. Mindannyian képzett harcosok.

Tudták, hogy összekülönböztünk, tudták, hogy ezért a kijelentésért megkérdőjelezem az Alfa rangját, és vagy megölöm Briant, vagy eljövünk, nem volt több opció, és én az utóbbi mellett döntöttem, így róva le a tartozásomat testvérem felé, amit nem felejtettem el.

New York… ahonnan elindultam, csupán üzentem a megbízható tagoknak, merre találnak. Hogy kik a megbízhatóak? Elég, ha én tudom, itt vannak velem, de hidd el barátom, ezek a srácok az utolsó vérükig küzdenek, ha kell, nem félik a halált, és nem ismerik azt a szót: kegyelem.

„E végzés, testvér, fátyolba fonódott oly lélek szeme előtt, mely tüzében szent szerelemnek nem acélozódott, s mert mint lövészek a jelet középen sokat nézik és keveset találják, halljad, legméltóbb mód mért volt ez épen.”

Na, kiscsákó, hát így kerültem ide, tehát most New Yorkban vagyok a bandámmal együtt . Azt hiszed, meghalni jöttem ide, mi? Tévedsz barátom, tévedsz megint. Keményebb vagyok, mint valaha, a fejem nem csak dísznek van a nyakamon, használom is.

Mára legyen elég ennyi, elmondtam, mit hallani akartál, itt vagyok családostól, és falkát alapítok, vagy pedig szerzek, akár tetszik, akár nem. Pokol vagy isteni színjáték? Nevezd, aminek akarod, ahogy tetszik, nekem a kilenc is páros, de abban biztos lehetsz, hogy ez a város meg fogja jegyezni a nevünket egy életre. Nagyképűnek tűnök? Hidd el nekem öcskös, nem a levegőbe beszélek, és hangember sem vagyok, tettekkel bizonyítok. Majd meglátod.

Ne, ne is akarj többet kérdezni, sem megvesztegetni, olasz vagyok, nem áruló, a mesedélutánnak vége. A család szent és sérthetetlen, fogd fel kispajtás. Na nyomás... ja, és kösz a cigit.

„Eget látni már egyik se reméljen. Jöttem, hogy majd a vízen átkísérlek tűzbe, fagyva, örök sötétbe mélyen.”


A hozzászólást Dante di Canio összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jan. 02, 2017 1:23 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég

Vendég
avatar



TémanyitásTárgy: Re: Dante di Canio   Hétf. Jan. 02, 2017 1:20 pm

Kedves di Canio!
Örülök, hogy az oldalon köszönthetem Önt! Bevallom, mikor megláttam az előtörténetét, kissé megrökönyödtem, és közöltem, hogy én ugyan nem olvasok el egy egész novellát, de a munkát minden körülmények között el kell végezni. És azt is be kell vallanom, hogy nem csalódtam, mert nem csak a terjedelme lenyűgöző, hanem az írási stílusa is. Azt pedig már félve említem meg, hogy az ilyen karakán, erős karakterek a szívem csücskei. De többet nem is írok, mert még azt gondolnák, hogy épp szerelmet vallok. Laughing Kérem foglalja el, amit szükséges! És miután leadta igényét, hogy New York melyik terültén kíván ténykedni, akár trónfosztóként, indulhat a kihívás!
Vissza az elejére Go down
Dante di Canio


avatar


Hozzászólások száma :
15

TémanyitásTárgy: Re: Dante di Canio   Hétf. Jan. 02, 2017 1:22 pm

Köszönöm. Brooklynért jöttem. Cool
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Dante di Canio   

Vissza az elejére Go down
 

Dante di Canio

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Ayanokoji Takashi / Dante
» Allen Dante
» Dante-Zevadar bányája
» Dante's night club

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Árnyak között élnek :: Elkészültek :: Vérfarkasok-