Árnyvadászok

Hasznos dolog a megpróbáltatás, mert olyan, mint a mérges vipera: fogában drága gyógyszert rejteget
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest News
2019
Május
10.
Kikerült egy új Rangfoglaló Olvass tovább >>
2019
Aug
26.
Új moderátort kaptunk! Olvass tovább >>
2019
Okt
13.
Megújult külsővel és belsővel megyünk tovább! Olvass tovább >>
Chatbox
Discord
Staff members
Oldalunk

Legutóbbi témák
Noah Harwey Emptyby Vendég Vas. Jún. 26, 2022 4:04 pm

Noah Harwey Emptyby Romero D. Bohen Csüt. Szept. 30, 2021 11:44 pm

Noah Harwey Emptyby Dorothea Coldstone Vas. Aug. 22, 2021 8:01 pm

Noah Harwey Emptyby Jace Herondale Kedd Márc. 09, 2021 11:02 pm

Noah Harwey Emptyby Dorothea Coldstone Vas. Nov. 29, 2020 7:44 pm

Noah Harwey Emptyby Aedion Ancarth Vas. Okt. 18, 2020 9:49 pm

Noah Harwey Emptyby Prue Holivel Vas. Okt. 18, 2020 12:21 am

Noah Harwey Emptyby Prue Holivel Csüt. Okt. 15, 2020 5:01 pm

A hónap reagolói
Statisztika
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Music box

Megosztás
 

 Noah Harwey

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Noah Harwey


Noah Harwey


Hozzászólások száma :
14
Age :
26

Noah Harwey Empty
TémanyitásTárgy: Noah Harwey   Noah Harwey EmptyCsüt. Jan. 05, 2017 6:15 pm

Noah Harwey

Név

Noah
Kor

20
Faj

Vérfarkas
Rang

Kölyök
Play by

Christopher Blom Salomon
Foglalkozás

Diák, profi jéghokis

"Az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet, és attól szar, hogy meg is történik."
Kinézet

Magasra nőttem, elvégre 185 cm, barna hajú, barna szemű srác vagyok, vagy mi. Bár nyáron inkább szőkésbarna, mert a nap kiszíjja a séróm, de nem bánom, ha anyukáknak ez tetszik, még angyal szárnyakat is ragasztok.
A kétajtós szekrénytől messze állok, de egy gramm zsír sincs rajtam, szikár, izmos a testem, adok is rá, gyúrok, mert a külső fontos, akármit is mondanak, fontos, főleg most, hogy a nyúl ne legyen már gyorsabb nálam, ha lehet.

Anyám szerint az apám alkatát és színeit örököltem, és van benne valami, mert a csajok imádnak. Tehát ha  fater simán megdöntötte a mutert, akkor az amiatt volt, mert jóképű, ártatlan angyali arcú, tökéletes testű kan lehet. Mint én, mert az vagyok, elég rám nézni, de van vele szemben egy marha nagy előnyöm, mégpedig az, hogy fiatalabb vagyok, vagyis az összes nőt lecsapom a kezéről, ha egyszer eljutok odáig.
Személyiség

Azt mondják, hogy deviáns, renitens, vagány, makacs, konok, önfejű kölyök vagyok. Szerintem meg nem, csak marha erős és marha bátor, hát nem? Imádom a balhékat, a bunyókat, a verekedés a lételemem, és mindent megteszek azért, hogy meg legyen a napi adag. Esetleg ha elmaradna, akkor a balhé talál meg engem, olyan szimbiózisban élünk, ahogyan azt kell. Jaaa, mert nagy a pofám, és nem érdekel, hogy te ki vagy, ha beszólsz, visszaugatok.

Van egy másik arcom is, muter szerint azt is fatertől hozom, mert szeretem a családomat, értük bármit megteszek, mert hatalmas szívem van, és imádom az ugratásokat, mások vérét szívni poénból. Heather aszonta, fater ilyen, hát jah, tutira ismerhette pár éjszaka után, aha, biztosan, de ha ő mondja...  
A bökkenő ott kezdődik, hogy nincs családom, tehát nincs kiket szeretni, nincs kikért kiállni, nincs kiket óvni és ilyesmi. Volt, az anyám, meg van a banda, na de az nem család, az csak egy banda, akik randalíroznak, és én ebbe tökéletesen beleillek.
Történet

1997. 12. 24. Quebec – 1998. december:

Így kell megszületni, pontosan így, ajándéknak a fa alá. Bár csak így lett volna. Lehet, szenteste szülötte vagyok, de nem volt az olyan örömteli, mint amit el lehet képzelni. Anyám magára maradt a terhességével együtt, fiatalon dobta oda magát egy féregnek, aki persze néhány kettyintés után el is tűnt Quebec városából.
Muter nem akart, amikor megtudta, terhes, megpróbált már magzatként eltüntetni, hogy kósza rossz emlék legyek csupán, de már akkor is életképesnek mutatkoztam, mert megmaradtam. Kibekkeltem a 9 kicsi hónapot, az alkoholmennyiséget, a cigizést, a drogokat, és azért is megszülettem,  felsírtam. Mit sírtam, ordítottam, olyan tüdőm van, de olyan, hogy azt hiszem, valami bálna is volt az őseim között, csak erről mindenki hallgat. Minden fájdalmam benne lehetett az első levegővételben, és ezt a világ tudtára adtam, rögtön, megérkeztem, és nem felejtek.

1999 - 2000. augusztus:

Vidám kölyök voltam, nem tartottam én semmiféle menetrendet, 3 órás evészetet és ilyesmit, nekem 1.5 óránként volt szükségem a zabára, ha már muter szétcseszte magát mindennel a 9 hónap alatt is... pótoltam a hiányosságokat.
Amire emlékszem, az egy plüss farkas volt, az volt minden menedékem, mentsváram, annak gügyögtem, mert az meghallgatott, mindig ott volt kéznél, és nem kellett rekedtre ordítanom magam, hogy a muter rám is figyeljen.
Azt viszont akkor sem értettem, hogy ha én növök, a tesó ott mellettem miért nem? Jó, hogy ő puha volt, át lehetett ölelni, hozzá lehetett bújni, de én hiába tömtem bele a cumisüvegemet, hát nem hízott az semmit. Ennek örömére megmutattam neki, én vagyok az úr, és magam alá gyűrtem. Okos volt, nem tiltakozott, így nagyon is jól megvoltunk a kiságyban, én meg már akkor is marha büszke voltam magamra, mert berendszabályoztam egy plüss farkast.
Nyelvnyújtással jutalmaztam, amikor muter engem vett ki elsőnek, nem őt, csak később jöttem rá, hogy ez azért nem volt akkora teljesítmény... mindegy.

A totyogó korszakomat élveztem, muter végre figyelt rám, mert két pillanat alatt képes voltam úgy eltűnni, hogy a szomszédokkal is engem kerestetett, pedig ki sem mentem a lakásból. Mégis hogyan, ha nem értem fel a kilincset se? He? Egy kutyakijáró sem volt ott, akkor meg? Zseni voltam, hamar megtaláltam a módját annak, hogy kijussak, odatoltam egy széket, kinyitottam az ajtót, visszatoltam a széket, kisurrantam, a kint lévő sörös rekesz segítségével pedig becsuktam az ajtót, visszatoltam a sörös rekeszt, és ott sem voltam. A kis műanyag motoromat megmentettem, a tesót nem, nehogy már ketten bukjunk, és elindultam felfedező körútra.

Gyors voltam akkor is, úgy hajtottam a kis mocit, hogy öröm volt nézni, berregtem helyette, mert hangja nem volt, és az zavart, bezzeg a nagy monstrumoknak, na azokat már akkor is tátott szájjal néztem. Aha, a cumimat meg kereshettem utána, mert az is kiesett a pofámból, de mindig megtaláltuk egymást.
Muter meg sík ideg volt, mondta, de sosem értettem, hogy lehet sík, amikor 3D-ben látom,  mégsem vitáztam, mert a felét nem értettem annak, amit duruzsol. Valami nagy napszemcsis ürge vitt haza, és nem tudom hogy csináltam, de szereztem egy olyan fém bigyót, ami kiderült, a zsernyák jelvénye volt, anyám meg nem győzött nagy elnézéseket kérni, hogy a 2.5 éves fia eltulajdonította egy rendőr cuccát.

Felszerelt valami biztonsági izéket az ajtóra, komolyan mondom, a legvédettebb körzetekben nincs annyi zár az összes ajtón, mint nálunk volt azon az egyen. Azt mondta, ez azért kell, hogy ne szökjek meg. Azt nem vágta a szerencsétlen, hogy én nem szöktem, csak körbenéztem, és még a tesót se kevertem bajba, egyedül mentem.

2000. szeptember - 2004. augusztus:

Amikor már biztosan álltam a virgácsaimon, beszélni is képes voltam,  és nem csak azt tudtam mondani, hogy moci, akkor egyik nap betett valami állatkertbe, ahol volt sok ajtó, retesz, meg sok gyerek, meg nagy nénik, és azt mondta, hogy itt biztonságban leszek. Azt a dzsungelt, hűűű, az is jó volt, most már nem csak a plüss tesót kellett levernem, hanem a többieket is.

Amit elsőként észrevettem, hogy a néniknek nagy nagy dudorjai vannak, és az nekem kell, így mindent elkövettem, hogy én legyek a legjobb, legcukibb, legaranyosabb, és engem vegyenek ölbe, hogy a dudorok közelébe kerülhessek. Nagy csatákat vívtam érte, mert a többi kiskölyök is azt akarta, hát én aztán mindent bevetettem, hogy ne így legyen. Szétvertem rajtuk a műanyag kockát, a kis széket, a kis asztalt, meg amit elbírtam, és megmutattam nekik, nem csak a tesónál vagyok erősebb, enyém a pálya.

Ez volt az óvoda, vagy mi a fene, mindegy is, a lényeg az volt, hogy én voltam a legszebb, legokosabb, legügyesebb, és mindenki imádott a nagy nénik közül, még a dadák is. Aztán egyszer csak volt valami ballagás, és a többiek úgy elballagtak, hogy nem is láttam őket egy évig. Azt mondta az óvónéni, hogy én év vesztes vagyok, pedig nem, én győzelemre születtem, tehát ez kizárt, de bánja kánya, tovább bújhattam a dudorokba, és volt még egy évem arra, hogy a másik csoportot is leverjem, mint vak a poharat. Megtettem.

Aztán a következő évben én is elballagtam, ott hagytam a sok kis hülyét, mert én már akkor is nagyfiú voltam, és nem volt szükségem hülye mesekönyvekre, kockákra, babzsákokra meg ilyenekre, különben is addigra már rég ismertem az abc-t, a számokat, és tudtam franciául is, mert tanultuk. Így nem volt már hátra, mint előre, azaz jöhetett az igazi kihívás, új nagy nénik lehengerlése.

2004. szeptember - 2009. augusztus:

Megtaláltam az előző csoportomat az iskolában, ők már másodikba mentek, én meg elsőbe kerültem, de nem érdekelt, mert én is tudtam azt amit ők, és őket már különben is legyaktam, tehát nem volt nagy szám. Azért itt már értettem, milyen veszteségről beszéltek az évek számát illetően... kösz fater, hogy te se tudtál előbb Quebecbe vergődni, hogy felcsináld a mutert, már akkor is engem szívattál, köszike.

Mindegy, itt is voltak nagymellű nénik, új meghódítandó területek, bár muter megkért, nagyon de nagyon szépen, hogy ne verekedjek, mert nem szabad. Olyan jól hangzik... nem szabad. Miért nem szabad? Ki tiltja meg? Okosba kell tolni a klotyóban, és akkor nincs gond, hát de nem?
Főleg, hogy a gyerekvilág kemény, és már az első hónapokban megkaptam, hogy zabigyerek vagyok, nincs faterom, a muter meg lotyó, mert gogo girl valami olcsó lebujban, és akkor ne verekedjek. Dehogynem. Olyat csaptam mindenfelé, aki csak megszólalt, ahogyan illik, nem érdekelt, hogy nagyobb nálam, felsős vagy nem felsős, rajtam is volt felső, szép farkasos pulóver, a tesó volt rajta.

Másodikban kezdődtek a bajok, amikor egyre többször keveredtem bunyóba... micsoda véletlen. Senki nem értette, hogy vagyok képes tanulás nélkül tudást produkálni... én sem, de olyan kitűnő voltam, hogy a legstréberebb szemüveges kiscsóka is tőlem kérdezett, ha nem volt biztos valamiben.  Ez így ment negyedikig, addig csak legyintéseket kaptam a tanaraktól, végül a felsőbb körökbe is bekerültem.

Az igazgatót már úgy ismertem, mint a tenyeremet, mindig odajártam, az volt a második otthonom, az irodája. Már kemény ötödikes kiscsávó voltam, akkor is az öregnél lebzseltem matek helyett, aki folyamatosan tolta a szentbeszédet, hogy nem szabad balhézni, meg lehet mindent beszélni.
Vigyorogva vágtam vissza neki, hogy „Aha, neked is mondták, hogy kurva az anyád, és az apádnak sem kellettél? Akkor meg kuss.”

Felfüggesztett, aszonta, hogy 3 hónapig látni sem akar, elmélkedjek, mert szerinte tiszteletlen vagyok, amivel én egyet is értettem, mondtam is neki.

"Igaza van, nincs reverendám, én nem vagyok pedofil pap".

Ezen úgy bedühödött, hogy kirúgott, páros lábbal, és csak az ofőmnek volt köszönhető az, hogy végül visszavett, nem kellett új sulit keresnem.
Muter beszélt a fickóval, és ha belegondolok abba, mivel kereste a kenyerét, azt hiszem van sejtésem arról, hogy a komoly zenei irányzatot választotta ráhatás gyanánt, és megmutatta, milyen tökéletesen játszik fuvolán. A végeredmény a fontos, a többi nem, anyám meg dögös nő, akkor meg?

2009. szeptember -  2014. március:

Beilleszkedtem, nagyon is, és hírhedt voltam, tehát ha verekedés volt, akkor én biztos, hogy benne voltam, de sokkal óvatosabban toltuk, mint anno pisisként, szinte tökélyre fejlesztettük ezt gyerek szinten. Soha nem volt bizonyíték, akit meg meggyepáltunk a bandával, az érdekes módon mindig a lépcsőn csúszott meg, vagy a folyosón, és szembejött vele a kilincs. Vagy a budi. Mivel unalmas volt a territórium, és én többre vágytam, vagyis az utcán kerestem a lehetőségeket.

Jártam az erdőket is, mert védem az állatokat, azaz etetem a kóborokat, a farkasokat. Tesóra emlékeztettek, aki megmaradt ugyanolyan csöppnek, plüssnek és szótlannak, mint annak idején, nekem meg ez nem volt elég, olyan kellett, aki visszaugat, ha kell. Volt a környéken egy falka, egy nagy fekete hím volt a vezér, bizalmatlan, távolságtartó. Tiszteletben tartottam, hogy ő nem közeledik, így én sem közeledtem felé, inkább a városbeli részeken kerestem az alkalmat.

Az jött is, amikor kifigyeltem, hogy a nagyok mit alkotnak. Egyből meg kellett mutatnom, hogy erre én is képes vagyok, a filmekből láttam, hogy vezetik a kocsit, hogyan adnak át zacskókat egymásnak, és hogyan cserél gazdát a lóvé. Be kellett szállnom a bizniszbe, de elsődleges célom volt, hogy a legjobb verdákat kipróbáljam. Volt, hogy londinernek álcáztam magam, vagy menő helyek előtti kifutó fiúnak, aki leparkolja a kocsikat. Én leparkoltam, csak nem egészen ott és úgy, ahogyan azt a gazdija gondolta.

A vicces az volt, hogy még mindig kitűnő tanuló voltam, és egész jó sportoló, vagy mi a szösz, mert  végül elrángattak jéghokizni, ott vezessem le az energiáimat. Tetszett, mert szervezett keretek között lehet ütni a másikat, a bíró meg kit érdekel? Azt hiszem fellendítettem a mez- és hokiütő gyártó cégek forgalmát, mert annyit életemben nem téptem le és törtem össze, mint a nagy pályafutásom kezdetén. Azóta is.

A csajok meg elkezdtek tapadni rám, és én kihasználtam minden helyzetet, persze az utcán kezdtem, mikor az egyik nagymellű bige azt mondta, milyen cukorfalat vagyok. Voltam 14, de az anyám nem mondott még ilyet rám, szerinte én a sátán fattya vagyok, vagyis elkönyvelhettem magamban azt, hogy akkor a fater maga az ördög, mert addig meg hozzá hasonlított.
Életem első numeráját így zavartam le, egy prostival, és rájöttem, hogy ez kurva jó dolog, már nem csak a kezemmel kell könnyítenem magamon, és minek, ha vannak nők, akik már nem csak úgy tekintenek rám, mint egy aranyos kiskölyökre, hanem úgy, mint akinek működik a szerszáma másként is, nem csak hugyozásra.

Innentől kezdve egyszerre űztem az ipart, azaz keféltem, hokiztam a jégen, próbálgattam a verdákat, és még laza füvet is tologattam az egyik kézből a másikba. A suli csajait is döntögettem, de sokkal nagyobb kihívás volt a felnőtt férfiak nőit becserkészni. Az egyetlen dolog, amiért hálás voltam muternak, hogy a barátnőitől mindent megtanultam, már csak gyakorolni kellett, és én voltam a legédesebb kölyök, akit csak ismertek. Egyenes utam volt a legtöbb csaj ágyába, és én roppant mód élveztem.

Egyre jobb verdák érkeztek a városba is, nekem meg muszáj volt elkötnöm néhányat, hogy lássam, mit tudnak. Többnyire épségben vittem vissza az összeset, de nagy szerelmemről, az erdőről nem mondtam le.
Mindig kijártam, tovább etettem a falkát, a nagy fekete is elfogadott, már odajött, megbökött, de sosem vette el a kezemből a húst, csak ha letettem és arrébb mentem. Muter azt mondta, hogy érdekes egyveleget alkotok, és szerinte több személyiségem van. Hja, én vagyok Freddy Krueger, a hasfelmetsző, Casanova, és egy angyal keveréke, hogyne.

Képes volt elrángatni egy pszichodilishez, aki meg akarta nekem mondani, hogy nem normális az, hogy vad farkasokkal haverkodok, és erről tegyek le. Első és utolsó alkalommal láttam a tagot, miután közöltem vele, hogy az se normális, ő itt adja a tanácsokat, aztán úgy néz ki, mint a bányarém, akit felengedtek a föld alól, és a kezén kívül más szexuális eszköz nem ismer, a kölyköket meg még kevésbé.

Kiállította a diagnózist, miszerint én szocio- és pszichopata vagyok, semmiféle tettemért nem érzek lelkiismeret furdalást, túlságosan fejlett az intelligenciám, a verekedéssel szerzek jogot magamnak, simán leveszem a nőket a lábáról, mert simulékony vagyok, és idő kérdése, hogy én kinyírjak valakit. Édes, nem?

Anyám sírva fakadt, én összetéptem a papírt, és közöltem vele, hogy ő lesz az első, ha ez bekövetkezik, de addig is ismerkedjen a fiúk viselkedésével, és tutira ő volt az a suliban, aki pápaszemes stréberként mindig a budiban kötött ki fejjel lefelé, és az anyja csak azért nem adta intézetbe, mert éhen halt volna, amilyen életképtelen faszfej.

Ajánlottam neki a Darwin-díjat is, csak nehogy szaporodjon, mert akkor elkorcsosul a világ. Dühösen vágta a pofámba, hogy én elmebeteg vagyok, én meg vigyorogva bólogattam, igen, elmehetek, azt teszem éppen, és mutert karon fogva úgy bevágtam az ajtót magunk mögött, hogy az üveg atomjaira hullott. Barom.

2014. április – 2016. május 15.: Jared, te drága, te átok, te gyűlölt állat, te.

Oké, éreztem én, hogy valamiért más vagyok, mint a többiek, és a korombeliek nem járnak erdőbe, nem járnak éjszaka az utcán, pláne nem egy bandához, de ez miért baj? Az meg, hogy verekszem, még szép, hát ki kell vívnom az első helyet, és az igenis sokat nyomott a latba, hány nőt sikerül kamaszként ledönteni, mert ettől voltam menő srác.
Ez volt a napi szórakozásom, és simán ment minden majdnem egy évig.

Azon az estén is hazafelé tartottam az erdőből, amikor hát nem elém ugrott egy tűzpiros Ferrari? Bömbölt benne a zene, nyitva volt, szinte könyörgött azért, hogy elvigyem magammal egy körre. Vevő voltam rá, bepattantam és már nyomtam is a gázt. Elég volt, hogy egy kicsit furikázok vele, megnézem, mit tud, és aztán visszaviszem, ahogyan elhoztam.  Ezzel nem is volt gond, simán leparkoltam, kiszálltam, becsuktam az ajtót, de amikor megfordultam, egy kétajtós szekrény nézett velem farkasszemet. Azt hiszem kicsit dühös volt, mert nem nagyon érdekelte, hogy megdicsértem a kicsikéjét, pedig isten látja lelkem, tök őszintén mondtam.

Lehet, megúsztam volna egy-két atyai pofonnal, ha már faterom nem volt, de képtelen voltam befogni a pofámat, és felajánlottam a fickó pólóját polírozásra, mert az úgy is kopott, a verda meg poros. Vigyorogtam is, marha édesen, de a tag nem volt humoros hangulatában, mert úgy elvert, mint buzi a farkát, és azt sem tudom, hogy értem haza.

Innentől kezdve már csak azért is alapon bosszantottam a fickót, direkt, hogy megmutassam, keményebb csávó vagyok mint ő. Néha csak füvet csempésztem a kocsijába, és jelentettem a zsernyákoknak, mit láttam, és elégedetten néztem végig, ahogy lekapcsolják. Én voltam a hős, mert lebuktattam egy dílert, senki nem gyanakodott arra, hogy én ezzel is seftelek.

Jó móka volt ez, megtaláltam a legjobb szórakozást, idegesítettem a faszit, bunyóztam a jégen ezerrel az ifi válogatottban és a csapatban, csajokat szédítettem, autókat kötöttem el, és pénzbevételi forrásra is szert tettem úgy, hogy a suliban a kutya sem sejtette, mivel foglalkozom.

A baj akkor kezdődött, amikor április 15-én edzés után kivágódtam a csarnokból, és néhány tagbaszakadt egyed várt rám, akik „finoman” megértették velem, most jobb, ha velük megyek. Velük tartottam, miért ne? Ha már ilyen kedves, barátságos fickókba futottam, mi sem volt természetesebb, mint az, hogy a társasággal lógok egy kis ideig. Miután megálltunk végre és egy zárt területre kísértek, kit láttak szemeim? Na kit? Azt a fickót, akinek a kocsiját elkötöttem, akit miattam elítéltek drog árusításáért.

Ő volt Jared, mert még be is mutatkozott, mint jó vendéglátóhoz illő, de persze teát azt nem kínált, sem mást, csak beszélgetni akart kicsit.
Aztán nyomta a sódert, hogy mi lesz akkor, ha nem fejezem be, nem szállok le róla, de van egy kedves kis ajándéka a számomra, mert tetszik neki a vagányságom. Persze nekem közbe kellett pofáznom.

„Most essek hanyatt tőled, húúú, Jared. Glóriát is tegyek a fejed fölé, vagy mi?”

Az már sosem derül ki, hogy mit válaszolt, mert mire magamhoz tértem, sehol nem volt. Lecsapott mint a taxiórát, pedig nem vagyok gyenge gyerek. Bezárt valami pincébe, ami olyan büdös volt, hogy pár nap után vödörért könyörögtem, hogy legalább abba rókázzak bele, ne a padlóra, ha már ott fekszem.
Pár nappal később visszajött -ezt is csak azért tudom, mert közölte, hogy csak megjött az eszem ennyi idő után-, és bejelentette, hogy mostantól az övé vagyok, valami nem létező dögöt csinált belőlem, és élvezhetem életem hátralévő részében, ha addig ki nem nyír.
Amit én ebből az egészből leszűrtem az az, hogy új családom van, vagyis kaptam egy új bandát.

„Pártfogóm” nem sokat foglalkozott velem, nem nagyon érdekelte, hogy haladok, vagy hogyan nem, de az biztos, valamit marha jól csináltam, mert az egész banda rajtam marakodott. A kanok azért, mert pofátlan, neveletlen kölyök vagyok, a szukák azért, mert milyen kis édes tündibündicukcsi vagyok. Na ezt csinálja valaki utánam.

„Fiúk, fiúk, nem vagyok homokos, köszi, de nem. Senkié nem leszek, hagyjatok mááá, a csajok jöhetnek.”

Ez a beszólás kellett, az éppen esedékes addigi vita hirtelen megszűnt, és mindenki rajtam kötött ki, de nem bántottak nagyon, csak kicsit, pár végtagom bánta, meg Jared volt marha ideges, és ennyi. Élveztem az egészet, hajtottam a nőket, főleg a fiatalabbakat, mert az igazi, érett nők már mind elvoltak a nagyfiúkkal, nekem meg jutott a maradék. Egészen addig, amíg nem sikerült a „pártfogóm” nőjét meghúznom, és erre Jared rá nem jött. Na ha valaki látott már kigyúrt gyilkos fickót őrjöngeni... ez az a pillanat volt, akkor biztosra vettem, hogy ez a vadbarom kinyír.

Élveztem a bandaéletet, semmit nem kellett tennem, mégis volt zaba, persze, mert az magamnak intéztem. A nagyok harca meg hol érdekelt? Amíg ők egymás marták, én a csajaikat csábítgattam a kedves, aranyos kisfiús képemmel. Húztam is a strigulákat rendesen, nem kellett nekem tapéta, megoldottam én másként a dolgot, egyedi díszítéssel. Azt is jelöltem, ha egy nőstény többször is megvolt. Amibe én belejöttem pár év alatt, az a kefélés, az igazi verekedés, az autók lopása, na meg a füvek ide-oda csempészése. Gyepmester lettem.

No meg a futás, a rejtőzködés, mert amikor egy-egy nagyfiú rájött arra, hogy az ő nője nem csak az övé, hát volt balhé, nem is kicsi. Még az Alfánál is jártam, aki azt mondta, hogy kiherélésben és csonkításban lesz részem, ha nem szüntetem be eme nemes cselekedetemet. Valahogy nem hitte el azt a dumámat, hogy én csak előkészítem a terepet, és csak jót akarok, hogy ne hisztizzenek a nők. Azt hiszem elgyepált, azaz tuti, de csak arra emlékszem, hogy egy dodge viper tart felém, és szakad mindenem.

Valamiért nem ölt meg, de azzal sem foglalkozott, hogy a csoportos „vadászaton” ők mentek balra, én meg jobbra. Nem tudom, mit kerestek, én találtam egy magamnak való zsákmányt, és inkább azzal foglalkoztam. Most mit legyek láb alatt? Minek lökjek félre bárkit is a sorversenyben, hogy ki szerzi meg előbb és a legjobb szajrét? Én nem vagyok irigy gyerek, kerestem másikat.

A suliban is teljesítenem kellett, miután visszatértem, mint valami messiás, és ott folytattam, ahol abbahagytam, sőt annyira belehúztam, hogy bejelentették, májusban érettségizhetek. Semmit nem romlottak az eredményeim, a jégen is megálltam a helyemet, már a nagy csapattal edzettem és játszottam, és igencsak ígéretes hokisnak lettem beállítva, aki majd egyszer vetekedhet az ország példaképével, Wayne Gretzkyvel. Én ezt nem hiszem, tutira több nőt keféltem mint ő, de persze a jégen azért ő volt a király, azt el kell ismernem.


2016. május 16...

Életem legszarabb napja. Ekkor jött a hír, hogy Heather meghalt, az anyám, az egyetlen biztos pont az életemben elhunyt. Valami prostikat ölő állat elvágta a torkát meló közben.
Egy világ omlott össze bennem, amikor még Jared is ellökött magától, és hagyta, hogy egy intézetbe vigyenek, távol a bandától, ahol nem okozok bajt. Érettségiztem volna, pont akkor, így viszont ugrott az egész, nem voltam hajlandó semmivel sem foglalkozni. Elvesztettem a családomat, nem volt már senkim.

2016. május 17 - 2016. július 14:

Eleinte reménykedtem abban, hogy Jared mégis elvisz az intézetből, kértem rá, vegyen ki, vegyen a nevére, nem okozok galibát, csak ne hagyjon ott, de süket fülekre találtam. Ahogyan addig sem sokat foglalkozott velem, ezután sem, a bandavezért sem érdekeltem túlzottan.

Gyűlöltem az intézetet, a nevelőket, a sok kis szerencsétlent, aki a világ fájdalmát hordozta magában, megpróbáltam magam kirúgatni, annyi balhét csináltam, amennyit csak lehetett. Ripityára törtem a szobám bútorait, halomba hordtam és meggyújtottam, majd azzal védekeztem, hogy fáztam. Hol levertem a fél intézmény kanjait, mert csúnyán néztek rám, hol pedig csak a kábeleket loptam el, hogy addig is feladatot adjak a nevelőknek, de nem, az istennek sem tettek ki, azt mondták, majd akkor, ha betöltöttem a 21-et. Aha, azt én nem várom meg.

Egyetlen esélyem volt csupán, ha felkutatom a vér szerinti apámat, akiről csak annyit tudok, hogy amcsi származású, elméletben New Yorkban van és ennyi. Több nem volt a kezemben, de kiinduló pontnak megfelelt.
Gyűlöltem a férfit, megesküdtem, hogy ha megtalálom, megölöm, mert annyi keserűséget okozott az anyámnak, csak kefélni akarta, de a felelősséget vállalni már nem. Megtudtam, hogy tényleg New York környékén kell keresnem, elszólta magát a gyámügyes, de nevet nem árult el, valahogy minden fal lezárult előttem, amikor kényesebb terepre értem.

2016. július 15 – 2016. december 24.:


Utoljára kerestem meg Jaredet, szinte könyörögtem neki, hogy vegye magához csak papíron, az intézetet nem bírom tovább, de ő vállat vont, nem érdekelte a dolog. Ez volt az a pillanat, amikor elszakadt nálam a cérna, és egyszerűen megpattantam onnan, hamis papírokat szereztem és leléptem az országból is, egyenesen Amerikába.

Minden csoda három napig tart, vagyis tudtam, hogy amint meglépek, keresni fognak, nyakamban lesz a gyámhivatal, Jared és a falka, na meg egész Kanada. Ezzel nem foglalkoztam, csak egyet akartam, az apámat, a vér szerinti apámat, hogy kinyírjam, és kihozzon az intézetből, hivatalosan is szabadulhassak. Az már nem számított, milyen sorrendben történik az egész, csak az, hogy ne kelljen ott rohadnom még egy évig, és a nevelők is konfettit szórhassanak, hogy nem vagyok ott, és legalább a rohadt gyámhivatal ne legyen a nyakamban meg a zsaruk.

2016. december 25...

New Yorkba jöttem, bujkálva, mert keres a mindenki, most marha fontos lettem az életükben, hát nem édesek? Pedig nem árultam én el semmit, csak egyszerűen megléptem, ennyi, és keresem a fatert, mert tartozik nekem. Erdőkben húztam meg magam, ott legalább nem kutatnak, így találtam egy barlangot azon az éjszakán, de kiderült, foglalt volt.
Egy rohadt nagy farkassal osztoztam rajta, és esküszöm, nem akartam bántani, én nem, még vadásztam is neki rögtön, mégsem volt túl barátságos.

Menekülőre fogtam, a dög viszont követett, az egyetlen esélyem az volt, ha beugrok egy szakadék jellegű résbe, és valahogy elvergődök városig. Azt ne kérdezze senki, hogy oldottam meg, de most valami Queensben tanyázok pár napja.


A hozzászólást Noah Harwey összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Feb. 28, 2018 1:45 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég

Vendég
Anonymous



Noah Harwey Empty
TémanyitásTárgy: Re: Noah Harwey   Noah Harwey EmptyCsüt. Jan. 05, 2017 7:02 pm

Kedves Isaac!
Fogalmam sincs, hogy sajnáljalak, az életed miatt, vagy inkább irigyeljelek, hogy mindig ilyen könnyedén hágtad át a szabályokat. Bár nem éltél amerikai álomba illő  életet, nekem mégis úgy tűnt az írásodból, hogy ennek ellenére nagyon is élvezed azt. Nem mondom, hogy remélem, hogy sikerül megölnöd apádat, de remélem megtalálod őt. Mivel a foglalásokat már látom megcsináltad, nincs más dolgod, mint játszani!
Vissza az elejére Go down
 

Noah Harwey

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Árnyak között élnek :: Elkészültek :: Vérfarkasok-