Árnyvadászok

Minden attól függ, honnan nézed. Az egyik ember fényt lát, a másik sötétséget.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk

Latest topics
by Leo Wrímans Yesterday at 11:51 pm


by Callum A. Dasan Pént. Júl. 20, 2018 3:18 pm

by Dorothea Coldstone Csüt. Júl. 19, 2018 4:02 pm


by Dorothea Coldstone Csüt. Júl. 19, 2018 9:26 am

by Siri Nathanael Vas. Júl. 15, 2018 1:02 pm

by Darryn Yates Csüt. Júl. 12, 2018 11:31 am

A hónap reagolói
Dorothea Coldstone
 
Patricia Devlin
 
Siri Nathanael
 
Dasha Voronin
 
Ruko Masashi
 
Darryn Yates
 
Leo Wrímans
 
Cheza Roah Sails
 
Zakhar Zharkov
 
Zerdella Grams
 
Statisztika
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Music box

Share | 
 

 My long lost love - Jem&Tessa

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Tessa Gray


avatar


Hozzászólások száma :
9
Age :
156

TémanyitásTárgy: My long lost love - Jem&Tessa   Pént. Márc. 10, 2017 9:36 pm



Jem & Tessa@
150 év. Hosszú idő így kimondva, és még hosszabb megélni. Mégis vannak olyan kapcsolatok, amiken nem fog az idő, és a miénk is ilyen. 150 év után ugyan úgy tudunk nézni egymára, mintha csak 15 perc telt volna el, és semmi sem változott volna, és főleg nem történt meg az a rengeteg minden, ami sajnos történt. Bár be kell vallanom először rettenetesen ideges voltam. Mikor eljött az a nap, hogy újra láthattam őt minden porcikám borzongott. Csendes fénytelen nap volt Londonban, én pedig még sosem féltem annyira. Mi van, ha már nem szeret, ha már nem kellek neki. Ennyi hosszú év várakozás után nem éltem volna túl, ha elküld magától. Egyre jobban össze szorult a torkom, ahogy a híd felé sétáltam, de minden félelmem elszállt, amikor megláttam. Mosolyogva várt rám, és jóképűbb volt, mint valaha. Nyoma sem volt a beteges kinézetű fiatal férfinek, akinek én annak idején megismertem. Ahogy oda értem elé rá mosolyogtam, ő pedig boldog mosollyal a karjába zárt. Sosem voltam még boldogabb, mert tudtam, hogy a magánynak végre vége van.
Most, hogy őt várom ugyan ez az érzés kúszik a gyomromba lassan, pedig tudom nagyon jól, hogy nem kellene. Megbeszéltünk mára egy vacsorát, hogy munka után ide jön és elmegyünk valahová. Magamban dudorászva össze rendezem, a dolgokat a kis könyvesboltban az órára pillantok, rájövök, hogy még mindig van 20 percem a megbeszélt időpontig, szóval a mosdóban szépen megigazítom a hajam és a ruhám. A szekrényemből kiveszem a könyvem, kabátot veszek, majd bezárom a boltot. Körbe nézek az utcán, de még nem látom sehol, felnézek a bolttal szemben álló hatalmas felhőkarcolóra. New York… ide is azért költöztem néhány hónapja hogy közelebb legyek hozzá, és persze az itteni árnyvadászokhoz. Meg már amúgy is érett a levegő-változás, Los Angeles nekem túl meleg. Bár amikor költöztem Jem még Zakariás testvérként élt, de valahol a lelkem mélyén megéreztem, hogy hamarosan eljön a mi időnk, hogy úgy lesz minden, ahogy majdnem két évszázada lennie kellett volna. Elnézek az utcán az egyik irányba, mikor meglátom a mondénok között. Elmosolyodom, egy pillanatra boldogan a szívemre szorítom a jáde-medált, a hideg kő ismerősen, megnyugtatóan simul a kezembe. Olyan sokáig adott megnyugvást ez a kis ékszer, hogy már képtelen lennék megválni tőle. Minden nap ez emlékeztetett rá, hogy ő ott van a Néma Városban, és csöndesen vár rám, hogy végre valahára az övé lehessek. Ez segített, a Willel való házasságom alatt is, hogy ne felejtsem el őt, és azt a csodálatos, megértő és odaadó szeretetet, amivel csak ő tudott szeretni senki más. Szerettem Willt is, jó életem volt vele, de már elengedtem. Az ő ideje már lejárt, és most Jem mellett kell boldog legyek, és az ég a tanúm rá, ennél boldogabb nem is lehetnék. Mosolyogva figyelem, ahogy ruganyos léptekkel közeledik, lavírozva a mondénok között, és közben le sem veszi a szemét rólam. A táskámba csúsztatom a könyvem majd én is megindulok felé, kikerülve egy mondént, aki épp a mobilján üvöltözik valakivel, ahogy egyre fogy, közöttünk a távolság egyre gyorsabban zakatol a szívem, végül mosolyogva a karjaiba vetem magam. Erre vártam egész nap. Hogy végre átölelhessem, érezhessem a közelségét, hallhassam a hangját. Felfelé kell néznem, hogy a fekete szemekbe fúrhassam a tekintetem, de végül a pillantása megtalálja az enyémet.
- Kedvesem! Úgy örülök, hogy végre láthatlak! Egész nap csak ezt a pillanatot vártam! –mosolygok figyelem a fekete szemeket, amik az arcomat fürkészik - Nos, mi a terved ma estére kedves? Én bármire nyitott vagyok!
"Az ember annak adja a szívét, aki nekiadja a magáét."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
James Carstairs


avatar


Hozzászólások száma :
8
Age :
157

TémanyitásTárgy: Re: My long lost love - Jem&Tessa   Szomb. Május 06, 2017 6:19 pm

V

iszonylag laza napot tudhatok magam mögött, ugyanis nem igazán csináltam semmi olyat, ami eget rengetően nagy dolog lett volna. Küldetése mondhatni nem dolgoztam, csak egy rendetlenkedő démont küldtem vissza a dimenziójába, de az sem volt túl nagy, szóval a napom maradék részében próbáltam lazulni és egyszerre kéznél lenni, hátha valaki úgy döntene, hogy szüksége van rám. Pont ezért ültem be az intézet könyvtárába. Soha nem voltam az a nagy olvasgatós, és nem is kifejezetten kedveltem a verseket, vagy a történeteket. Azt is nyugodt szívvel állíthatom, hogy a legtöbb esetben többszöri olvasásra tudtam csak értelmezni az elvontabb tartalmakat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy olvasó géniusz vagyok, vagy mi a fene, mert szerintem egész életemben nem volt túl sok könyv a kezemben, maximum azután kezdtem el fabrikált történeteket olvasni, miután a Néma városba kerültem. Ezáltal akartam egy picit közelebb kerülni a parabataiomhoz, akinek a kifakult rúnája még mindig a mellkasomon van. Talán részben most is ezért vagyok itt. Hogy Willre emlékezhessek, hiszen ő viszont úgy bújta a könyveket, mintha el akarna menekülni egy olyan világba, ahol egyedül lehet. Soha nem hibáztattam volna érte, ha részben ezért forgatja annyit azoknak a könyveknek a lapjait. Mi jogom lett volna nekem, a drága Will felett ítélkezni, aki annyi éven át egyedül volt a keserűségével és a fájdalmaival? A válasz teljesen egyértelmű. Semmi. Épp ezért is voltam boldog, amikor Tessa végül mellette döntött. Én akkoriban nem voltam elég jól ahhoz, hogy bármelyikükre is vigyázzak, ezért örültem neki, hogy végül egymásra találtak. Nem éreztem magam hátba szúrva, ugyanis senki sem bántott. Nem köthettem volna a szívemhez Tessát, ugyanis haldokoltam, Willt pedig nem taszíthattam örök keserűségbe azzal, hogy nem adom rájuk az áldásomat.
Mindig is tudtam, hogy én Tessámnak két örök szerelem adatott meg, ezért is vártam boldogan a sorsomra, vártam meg azt, hogy a Will halála által bekövetkezett gyász úgy váljon porrá, ahogy maga Will vált egykor. Hiszen porból vagyunk és porrá leszünk, ez van megírva mindenkinek. Biztos vagyok benne, hogy találkozni fogok a fiúval, ha eljön az ideje, s talán nem is fogom megismerni, hiszen ki tudja angyali képet kaphatott, amikor eltávozott. Bár ez butaságnak tűnik, hiszen a szemének tengerszerű ragyogása az mindig felismerhető lesz számomra, ahhoz a kék szemekhez fogható nem létezik. Talán a Lightwood gyerekek lehetnek hasonlóak, de valahogy Willé számomra mindig különlegesebb lesz, valahogy az ő szemszíne kékebbnek tűnt a kék színnél is.
Amint eljött az idő, hogy nekiálljak készülődni, már szedtem is a cuccaimat, hogy Tessa elé mehessek, ugyanis ma megbeszéltük, hogy találkozni fogunk. Nem vagyok amúgy sem késős típus, és az utóbbi időben úgy alakult, hogy kicsit kevés időt tudtunk együtt tölteni, szóval örültem is neki, hogy végre találkozhatok vele. Ezért is kaptam magamhoz gyorsan a kabátom, hátha mégis szükség lenne rá az enyhe idő ellenére is, vagy ha hirtelen leszakadna az ég, akkor Tessával alá bújhassunk. Elegáns darab volt, csak úgy, mint a legtöbb ruhám. Az ember nem is gondolná, hogy a mai világban, a sok kényelmes viselet mellett, valaki szívesebben öltözködik elegánsan. Sokan a kötelező öltönyöket nyűgként fogják fel, én pedig mondhatni meg vagyok szokva az ilyenekkel, ugyanis az én koromban a divat az volt. Most már más ez tény, de ettől függetlenül én otthonosabban érzem magam elegánsabb göncökkel, ezért is hordok gyakrabban ingeket és kardigánokat sima nadrágokkal, ritkán koptatott, vagy szaggatott farmerrel, mint mondjuk pólót és olyan alsó ruházatot, ami úgy néz ki, mintha végigment volna az ember lábán egy fűnyíró.
Magabiztos léptekkel indulok meg a könyvesbolt felé, ahol Tessa dolgozik, mondván, hogy most vagy meglepem, vagy pedig fél úton összefutunk. Jelen esetben az utóbbi történt, így mosolyogva lépkedtem felé, az emberek között. Ahogy odaértem hozzá, a karjaimba kaptam és úgy öleltem a már több, mint száz éve ismerős derekat, mintha ez lehetne az első és utolsó alkalmam arra, hogy megtegyem.
- Nagyon hiányoztál, én Tessám – szorítottam magamhoz a testét, és megcirógattam ujjaimmal azokat a bájos vonásokat, amikbe talán az első pillanatban beleszerettem. Néhány elszabadult tincset tűrtem a fiatal nő füle mögé, aztán magamhoz húztam az arcát, hogy egy üdvözlő csókban forrhassunk össze. Még mindig úgy éreztem, hogy az egész testem beleremeg, annak ellenére is, hogy nem ez az első alkalom. Valahogy ilyenkor mindig feltámadtak a gyomromban tanyázó pillangók, fittyet hányva arra, hogy a szerelmünk már több száz évet ívelt át. Úgy néz ki tényleg létezik olyan láng, amire ha két ember vigyáz, akár az idők végezetéig is pislákolhat.
- Az a helyzet, hogy nagyon éhes vagyok, szóval elmehetnénk valahova, a többit pedig kitaláljuk út közben, jó? – mosolyogtam rá, és az ujjaimat az övéire kulcsoltam, hogy elindulhassunk valamerre. Ismertem a környéken egy egész jó éttermet, szóval ha nincs ellenvetése a hölgyeménynek, és nem akar feltétlenül vezetni, akkor oda fogom vinni.
- És milyen napod volt? – érdeklődtem nála, miután kézen fogva indultunk el a végleges úti célunk felé. Mindez engem tényleg nagyon érdekelt, nem pedig azért kérdeztem, hogy kitöltsem valamivel a csendet. Tessával még hallgatni is nagyon szeretek.
808 szó || anti fitness club - mennem kell || nagyon megvárattalak édesem. Sad || ruha

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tessa Gray


avatar


Hozzászólások száma :
9
Age :
156

TémanyitásTárgy: Re: My long lost love - Jem&Tessa   Szer. Jún. 28, 2017 1:24 pm



Jem & Tessa@
Boldogan hozzá bújok, ahogy a karjába zár, és megcsókol. Nagyon hiányzott már a közelsége, szelíd, védelmező ereje.
- Te is hiányoztál nekem drága Jem! –mosolygok, megsimítom az arcát, a szénfekete szemekbe nézek, és azonnal el is veszek bennük. Olyan érzés mintha a végtelenbe bámulnék, mintha a csillagok ragyognának benne.
-A vacsora jó ötlet elsőre drágám. Én is éhes vagyok. –mosolygok, ujjaimat az ő ujjai köré kulcsolom, és hagyom, hogy oda vezessen, ahová akar. Láthatóan ismerősen jár a környéken, így teljes mértékben rá bízom magam. Felnézve rá újra elgyönyörködöm vonásaiban, olyan régen szenvedtem már a hiányától, hogy soha többé nem akarok elválni tőle. Csókja még mindig az ajkamon ég, kellemes bizsergést érzek minden porcikámban. Minden csókunk, csodálatos és felejthetetlen. Elmosolyodom, ahogy elhangzik ez az egyszerű, mégis oly sokat jelentő kérdés. Szerencsésnek érzem magam, amiért egy ilyen csodálatos, kedves és gondoskodó férfi van mellettem, aki mindig tudni akarja, hogy érzem magam, mi bánt éppen, vagy mitől érzem jól magam. Tudom, hogy vele újra boldog tudok majd lenni, olyan boldog amilyennek, annak idején lennem kellett volna. Évszázadokig a fülembe csengtek a szavai, amikor szerelmet vallott nekem. Azt hiszem az volt a legszebb és egyben a legszomorúbb dolog, amit életemben valaha hallottam. Egy pillanatra még csendben maradok, majd ahogy sétálunk egy pillanatra pipiskedve lábujjhegyre állok, és egy puszit nyomok arcának tökéletes, finom ívére. A sűrű fekete tincsek megcirógatják az arcomat, és a szemem sarkából látom, hogy mosoly fut végig az arcán. Nem is tudhatom, hogy neki milyen érzés lehetett neki a Néma Városban várakozni, míg én éltem az életemet. 1937-ben láttam utoljára, mikor még Zakariás Testvérnek hívtuk. Will halála után nem volt többé maradásom, de szívemben őriztem a szerelmünket, és tápláltam minden nap, addig a percig, míg nem találkoztunk újra. De most újra együtt vagyunk, és azóta felhőtlen boldogságban telnek a napjaim mellette, bár tudjuk jól mind a ketten, hogy sötét fellegek gyülekeznek, és a New Yorki Intézet ifjú lakónak újra segítségre lesz szükségük. Mosolyogva felnézek rá, a pillantásunk össze találkozik. Szabad kezemmel megsimogatom a karját, majd szólásra nyitom a számat.
- Köszönöm a kérdésedet kedvesem, csendes és leginkább unalmas napom volt. Sajnos manapság úgy veszem észre, hogy nem szeretnek annyira olvasni az emberek, mint régen. Úgyhogy leginkább egész nap csak olvasgatok, de legalább nem unatkozom otthon. –egy pillanatra felnevetek- Bár nem gondoltam volna annak idején, hogy valaha munkába állok majd. A mi időnkben ez nem volt divat. Na és a te napod milyen volt kedves?
A szabad kezemmel még mindig a karját simogatom, szeretem, amikor csak megtehetem így kifejezni a szeretetemet. Tudom, hogy neki is sokat jelent, és jól esik, hiszen olyan sokat vártunk már egymásra. Újra felpillantok rá, elnézem a vonásait, amiket megkeményített az idő, és a kegyetlen élet a föld alatt, mégis még mindig kellemesek, és kedvesség árad belőlük, én pedig ugyan olyan szerelmes vagyok, mint az első pillanatban. Mikor kigyönyörködtem magamat kedvesem tökéletes arcában körbe nézek az utcán. Sok ember sétálgat körülöttünk, a boltok kirakatai csillognak és luxus árad mindenhonnan ahová csak kapom a fejem. Az orrom alatt mosolyogva jegyzem meg magamnak, hogy Jem, ez a javíthatatlan úriember valószínűleg egy méreg drága étterembe akar vinni. Sok nő irigy lenne rám, ha tudná, micsoda gentlemant tudhatok magam mellett. Gyakran hallom az utcán, ahogy a fiatal lányok egymásnak panaszkodnak, hogy az összes férfi disznó. Ezt mindig is a kor hibájának tartottam, és szerencsés vagyok Jem mellett.
Ahogy megállunk, felnézek az épületre, ami előtt lecövekeltünk. Elegáns, de nem hivalkodó étterem, emlékszem is mikor mondta, hogy egyszer szeretné kipróbálni. Sok minden van, amit szeretne kipróbálni, én pedig boldogan követem őt bárhová. Szeretném majd neki megmutatni a világot, utazni, hogy ugyan úgy lásson mindent, ahogy annak idején én is. Mikor erről beszélek, látom a kalandvágyat megcsillani a szemeiben, így lassan már el is kezdtem megszervezni az utazásunkat, elvégre pénzem éppen elég van rá, és kivel, mással utazgatnék, ha nem vele.
"Az ember annak adja a szívét, aki neki adja a magáét
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
James Carstairs


avatar


Hozzászólások száma :
8
Age :
157

TémanyitásTárgy: Re: My long lost love - Jem&Tessa   Hétf. Júl. 31, 2017 1:44 am

A

lig vártam már az eseménytelen nap után, hogy végre megpillantsam a kedvesemet, és együtt mehessünk el valahova, valami tökéletes helyre, ahol csak mi ketten vagyunk. A baj, hogy kreativitásban nem vagyok otthon mostanában, így csak annyira futotta, hogy elvigyem őt vacsorázni. Időközben lehet, hogy még kitalálok valamit, de azt hiszem egyelőre ez is megteszi, hiszen valamivel kedveskedhetek neki, és ez a lényeg. Most, hogy végre egymáséi lehetünk anélkül, hogy drága Will testvéremet bántanám. Sokáig kínzott a lelkiismeretem, és az járt a fejembe, hogy egyszerűen nem lehetek Tessával, mert ő Willé. Ki másé lehetne, ez a csodálatos lány? Eleinte nagyon óvatos voltam vele, egészen addig, amíg a halott parabataiom meg nem jelent az egyik álmomban, és adta a tudtomra, hogy őt egyáltalán nem bántja a dolog, hiszen már nincs az élők sorában, Tessa pedig örök életet kapott áldásul, vagy éppen átokként, ami miatt nem én leszek sem az első, sem az utolsó az életében. Akkor már én is rájöttem, hogy mindez nem az ő csodás emlékének megcsúfolása, hanem a hármunk boldogsága szól minderről. Hiszen Will életében boldog volt a szerelmemmel, amíg én távol voltam tőlük. Talán most jött el az én időm? Sosem gondoltam volna, hogy egyszer el fogom hinni, hogy valaki lehet két emberbe szerelmes, de most már tudom, hogy Tessának mekkora megpróbáltatás volt őt és engem is szeretni.
Elmosolyodtam attól, ahogyan megéreztem az ujjait a bőrömön, ettől pedig az arcomra költözött az apró gödröcském is, és a karjaim is a derekára simultak. Annyira örültem, hogy láttam, egyszerűen nem tudtam felülkerekedni az érzéseimen még mindig. Úgy éreztem magam, mint egy tinédzser, akinek rögtön kiugrik a szíve az első szerelmének látványától és belegondolva... Ez történik velem. Hiszen ténylegesen ő az első szerelmem, és nem volt időnk mindezt kiélvezni, de majd most...
Az üdvözlő csók természetesen elmaradhatatlan volt. lágyan simítottam a lány derekára a kezeimet, törtem utat a nyelvemmel az ő szájába. Hosszasan, édesen csókoltam, hiszen nagyon hiányoztak az ajkai, holott tegnap ízlelhettem őket. Ennek ellenére mégis úgy éreztem, hogy az annyira régen volt, hogy belehalok. Mindezek után határozottan fogtam meg a kezét, amolyan „rá ne nézzetek a barátnőmre, mert kiszúrom a szemeteket” pillantással mentem el minden férfi mellett, akik vagy helyeselve vigyorogtak a saját barátnőjük kezét fogva, vagy röhögtek egyet rajtam. Mindenesetre nem vagyok ahhoz szokva, hogy mondén helyre vigyem Tessát randizni, így próbálom mindenki tudtára adni, hogy igen. A barátnőm gyönyörű, és az enyém, köszönöm szépen.
Elmosolyodom, ahogyan immáron az arcomon érzem meg a puha, rózsaszín párnácskákat, és a ugyanúgy nyomok puszit a halántékára, ahogyan ő tette az enyémmel. Azt hiszem tényleg nagyon boldog vagyok attól, hogy mellettem lehet, és remélem, hogy egyszer a kapcsolatunk mélyebb vizekre fog evezni, és itt a házasságra gondolok, bár talán ezt még korai lenne eldönteni, hiszen szegény Tessa már egy férjét eltemette. Talán nem akarja még egyszer végignézni a gyermekei és a férje halálát. Akármennyire szeretném, hogy szülessenek árnyvadász babáink, akiknél majd büszkén nézhetjük végig az első rúna megkapását, mehetünk el az esküvőjükre, aztán lehetünk nagyszülők... Nem kényszeríthetem bele Tessát ebbe az egészbe, így még halogattam a lánykérést és a család kérdését. Egyelőre csak szeressük egymást, még mind a ketten kellőképpen fiatalok vagyunk.
-Legalább olvasni van időd – mosolyogtam rá kedvesen, mert tény, hogy Tessa mindig imádott olvasni, ahogy Will is. Pont ezért éreztem úgy, hogy ők ketten nagyon egy hullámhosszon vannak, én pedig egy kicsit kilógtam a zene iránti szeretetem miatt, de ez sosem zavarta egyikünket sem.
- Igen, a mi időnkben még szégyenteljes volt az, ha egy nő dolgozott. Jó, hogy az árnyvadász világban mindig egyenlőség volt ilyen téren – mert nálunk a szükség megkövetelte. A mi munkánk az, hogy démonokat öljünk, és nincs mese, szükség volt a női harcosokra is. Az igaz, hogy a mondén nők akkoriban nem dolgoztak, de lassan már az ő társadalmuk is lesz annyira fejlett, hogy végre a nők ne legyenek elnyomva. Egyre több a magas beosztású nő, én pedig ezt mindig jónak éreztem, hiszen a nem az sosem volt döntő a hierarchiában. Ugyanúgy egy nő és egy férfi is lehet borzalmas vezető, vagy munkás, én mindig ezt vallottam.
- Én nagyrészt tényleg unatkoztam. Néhány kisebb démonnal végeztem csak, aztán elővettem a hegedűmet és játszottam rajta. Ennyi, azt hiszem – nem volt semmi emlékezetes a mai napomba, nem harapták le se a fejem, se a karom, pedig talán akkor jobban ellettem volna, hiszen eléggé... degradáló ami most körülöttem folyik. Ergo mást sem csinálok, csak szétunom a fejem... Utálom az ilyet.
Lassan megérkeztünk az étterem felé, én pedig a lapockájára csúsztattam a kezem. Nem akartam egy kifőzdébe, a Takiba, vagy gyorskajáldába vinni, valami meghitt, és nyugodt helyet akartam nyújtani neki, hiszen a mi kapcsolatunk is mindig ilyen volt, kivéve egy két hevesebb éjszakát, amit egymásba feledkezve töltöttünk el.
- Itt is vagyunk – mondtam végül, és mivel tökéletesen tisztában vagyok az éttermi etikettel, előrementem, aztán a belső bejáratnál engedtem előre Tessát, és segítettem le róla a kabátját. Én a sajátomat magamon hagytam, mert azzal egyelőre még célom volt.
- Remélem nem sietsz haza. Még lenne egy meglepetésem neked a mai este után – mosolyogtam rá, miközben az asztalunkhoz kísértem, és kihúztam neki az egyik, kényelmesnek tűnő, kipárnázott széket.
841 szó || nincs most zene || remélem tetszik. *-* || ruha

[/quote]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tessa Gray


avatar


Hozzászólások száma :
9
Age :
156

TémanyitásTárgy: Re: My long lost love - Jem&Tessa   Kedd Okt. 03, 2017 9:07 pm



Jem & Tessa@
Elmosolyodva hagyom, hogy lesegítse rólam a kabátot. Hát igen, az én Jemem, ízig-, vérig úriember. Mosolyogva helyet foglalok, ahogy kihúzza nekem a széket, egyszerűen képtelen vagyok abba hagyni a mosolygást. És ez nem az a fajta mosoly, ami a kényszeredettségtől ráfagy az ember arcára. Ez az a fajta, amikor csak rá pillantasz az ember arcára, és újra és újra okod van mosolyogni. Mikor bele nézel a szemébe, és mindig találsz valamit, amit szeretsz. Ez 150 év mosolytalansága után egy új, és boldog élet jele, annak bizonyítéka, hogy nem is lehetnék ennél boldogabb. Rá mosolygok, és megfogom a kezét, ahogy az asztal lapján felém nyúl.
- Ha veled vagyok, soha nem akarok haza menni kedvesem.  –mosolygok-, És már várom, hogy mi lehet az a meglepetés.
Mikor megérkezik a pincér, hagyom, hogy ő beszéljen, kérje el az étlapot. Nem azért, mert úgy gondolnám, értéktelen vagyok, mert ő a férfi, és nekem nem lehet szavam mellette, egyszerűen tisztában vagyok az etikettel. Egy hölgy sosem ad le rendelést, ez mindig az urak dolga. Ez a „polgári csökevény”, még a mi korunkból maradt vissza, de mi olyan nagyon megszoktuk az 1800-as évek végi, 1900-as évek eleji magatartásformákat, hogy képtelenek lennénk máshogyan viselkedni. Tudom, hogy ez a drága ember piedesztálra emel, és hogy soha sem nézne le, de mégis ő a Férfi én pedig a Nő, és elvárunk egymástól, és magunktól, is bizonyos jellemelemeket, és magatartásbeli megszokásokat.
Boldogan fonom egyik kezem ujjait az övé köré, ahogy látom, hogy finom keze magányosan pihen az asztal lapján. Hüvelykujjammal apró köröket rajzolok kézfejére, elcsodálkozom, hogy mennyire férfias is lett, abból a törékeny fiúból, akit megismertem. Lassan lapozgatom az étlapot, közben néha, lopva felpillantok rá, tekintetünk néha össze találkozik, és ilyenkor gondolatban minden alkalommal csókot váltunk.
Ahogy az ételeket böngészem, átfut az agyamon a gondolat, hogy mit akartam válaszolni kérdésére, és bele pirulok a gondolatba. Sosem voltam igazán szabad szájú, mégis valami olyasmit akartam válaszolni, hogy „Együtt is siethetünk haza hozzám”. Nem kifejezetten profán, vagy kihívó ez a megjegyzés, süldő kamaszoktól hallottam sokkal rosszabbakat is az utcán, de hozzám méltatlan, és soha nem mondanék ilyet. Tudja nagyon jól, hogy szeretem, és vágyom a közelségét minden pillanatban, de a nyílt utcán soha nem mondanék olyasmit, ami ennyire nyilvánvalóan kapcsolatos a szeretkezéssel. Ez egy olyan dolog, ami csak ránk, és a hálószobánk magányára tartozik. De ahogy forgatom a fejemben a gondolatot, egyre inkább elkalandoznak a gondolataim, és szinte a tenyerem is izzadni kezd. Megrázom a fejem, és inkább merően az étlapra összpontosítok, ami nem okoz kisebb fejtörést.
- Azt hiszem, a bőség zavarával küzdök kedvesem –mondom mosolyogva, hogy valamivel kiűzzem a fejemből az illetlen gondolatokat. Mikor felnézek, akkor veszem észre, hogy ez a földre szállt angyal már rendelt egy palackkal a kedvenc vörösboromból, és ki is töltöttek nekünk egy- egy pohárral, most pedig várakozóan tekint felém, kezében óvatosan fogva a finom ívű poharat. Mosolyogva felveszem a saját poharamat és felé nyújtom. Elgondolkodom mire is kellene inni, és egy kínzóan hosszú percig nem jut eszembe semmi. Csak bámulok a fekete szemekbe, elveszem élettel teli csillogásukban, újra és újra hálát adva, hogy az én legdrágábbam érzelmei mit sem halványultak az évek alatt. Hirtelen hasít belém, a tudat, milyen hihetetlenül szerencsés is vagyok, és a szavak szinte önkéntelenül buknak fel torkomból, és hagyják el finoman elnyíló rózsás ajkaimat.
- Igyunk a halhatatlan szerelemre.  –mondom mosolyogva, el nem eresztve tekintetét. Tudja, látom, hogy tudja, hogy ezzel most kettőnkre mondtam tósztot, a mi szerelmünkre, ami másfél évszázada ugyan olyan felfoghatatlan erővel lángol, mint az első pillanatban.
"Az ember annak adja a szívét, aki neki adja a magáét"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom





TémanyitásTárgy: Re: My long lost love - Jem&Tessa   

Vissza az elejére Go down
 

My long lost love - Jem&Tessa

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Love Bites - Vámpírnaplók RPG
» REIGN FRPG
» Greg hálószobája
» We need love cause we're just lonely souls ~ Angel & Mira
» Lány + Fiú + Sivatag = ???

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Játéktér :: New York :: Manhattan-