A Végzet Ereklyéi könyvsorozatra épülő frpg.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi
Válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk

új hozzászólások
by Crag Marshall Yesterday at 8:41 am

by Marcus Wallach Szomb. Dec. 09, 2017 4:13 pm

by Crag Marshall Szomb. Dec. 09, 2017 9:12 am

by Vendég Szomb. Dec. 09, 2017 8:34 am

by Magnus Bane Szomb. Dec. 09, 2017 12:16 am

by Jace Herondale Szomb. Dec. 09, 2017 12:15 am

by Isabell Lightwood Csüt. Dec. 07, 2017 6:32 pm

by Jora Keegan Csüt. Dec. 07, 2017 5:06 pm

A hónap reagolói
Jora Keegan
 
Jace Herondale
 
Crag Marshall
 
Mamoru Haruo Raiden
 
Dorothea Coldstone
 
Ruko Masashi
 
Logan Caevan Leath
 
Wallace R. Strauss
 
Isabell Lightwood
 
Valerian King
 
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Statisztika
Music box

Share | 
 

 Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Darryn Yates


avatar


Hozzászólások száma :
42

TémanyitásTárgy: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   Hétf. Jún. 05, 2017 6:47 pm



Vitaly & Darryn

Bloody Monster






Megint egy kicsit távolabb vetődtem a nemzőmtől, de a mi érdekünkben, hatalom váltás volt, és az új vezérnek támogatókra volt szüksége. Kényes időszak ez, hiszen ha az illető nem szilárdítja meg a kellő idejében a friss hatalmát, akkor akár azonnal el is bukhat. Konkrétan most Olaszország vámpír vezéréről beszéltem, hogy miért nem mondjuk, ott tartózkodom én is? Azon a területen? Mert Horvátország a maga módján semleges terület, ha bármi van, hamar kereket lehet oldani. Hülyék lennének az egyik központ közelében balhézni nem? Éppen ezért választottam magamnak pihenő helyül én is ezt a területet.
Jó a fekvése, rengeteg a ház, vízpart pontosabban tengerpart, és egy luxus hajóm várt a nemzetközi vizeken, oda elég csak kihajóznom, egy gyors motorcsónakkal, vagy a három alakom közül valamelyik formámat felvéve,angolosan távozni.
A mai megbeszélés jól zárult az olaszokkal, az, hogy apám kölcsön adott nekik, mint díszpintyet az csak látszólagos volt, én is üzleteltem a Kazusi vámpír klán nevében, hogy minden a lehető legjobban süljön el, és a megfelelő vámpírok legyenek az adósaink, hiszen az adott szavunk és a megállapodásaink köteleznek. Ezeket nem szeghetjük meg. Jó párat bezsebeltem már pedig még csak két éjszakája vagyok itt, és ki tudja, hogy meddig húzódik el az egész hatalom átvevősdi.
Két ébenfekete hajú telt szépség közé temetkeztem, nem én nem mocskosan táplálkozom, és tépkedem fel mások torkát, lehet ezt kultúráltan is végezni, hol az egyik torokból, hol a másikból. A három fős ünneplésem jó ideje tartott már, mert minden élvezetnek adtam ahogy csak lehet. Éppen ezért ért váratlanul, az ismeretlen alak, aki belépett a hálószobám közepére. Az ajkamról letöröltem a vért, a cigány lányok visszadőltek a párnáikra, önkívületig szívtam őket, de vigyázva, hogy élet is maradjon bennük. Igen, hedonista vagyok, amióta az eszemet tudom, mindent szeretek kiélvezni. Egy warlock! A dimenzió kapu pont bezáródott mögötte, ami nem fog megnyílni itt a házban újra biztosan nem, és a kijáratokhoz és az ablakokhoz sem engedi odalépni az idegen behatolót, egy mágus ismerősömmel készítettem a ház védelmét, jobb felkészülni bármiféle támadásra, ezt még a fejvadász éveim alatt tanultam meg.
- Hát, te?! – vontam fel a szemöldökömet, és máris a kezemben volt a kétélű szablyám, valamint a selyem pizsamanadrágom, a szablya éle a másik torka felé irányult.
- Ki küldött, ide meghalni? – óvatos voltam, mert bármilyen fiola lapulhatott a másik zsebében, de ha elvágom a torkát, akkor nem tud beszélni és nem tud varázsolni. Mondjuk az ellenem való ártó szándéktól is megvédtek a házba vésett rúnák, de nem akarom utólag megtudni, hogy mégsem véd a rendszer az ellen, amiért fizettem, meg a megszokás és az évek, gyanakvó vagyok.
A szobában belülről be voltak reteszelve az ablakkeretek, súlyos függönyök takarták ennek ellenére az ablakokat, díszítés céljából. Az ágy régi magasított támlás, hatalmas baldachin. Az egyik oldalon kandalló, amely valamikor kialudt, még néhány gyertya pislákolt.
Az fiatalnak kinéző fiúra pillantottam, de ez a warlockoknál nem jelent semmit, lehetett előttem egy zöldfülű, de akár egy száz éves, vagy korombéli, vagy még idősebb boszorkány is, aki velem szemben állt.  

•• Zene: Ghost In the Shell •• Megjegyzés:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vitaly Rayt


avatar


Hozzászólások száma :
59

TémanyitásTárgy: Re: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   Kedd Jún. 06, 2017 10:16 pm



Darryn & Vitaly
A kis lakásom közepén álltam egy megnyitásra kész portál felett. Egy számomra viszonylag új módszerrel próbálkoztam, amit nem olyan rég tanultam a szülőhazámban. Már jó néhány éve visszaköltöztem Oroszhonba, itt rendeztem be a kis főhadiszállásomat az elkövetkezendő néhány évtizedre. Találtam egy új mestert, persze csak ideiglenesen, aki megtanította nekem az orosz boszorkánymesterség hagyományait. Az ilyesmit sajnos nem tanulhattam Edmundtól, ehhez olyasvalakit kellett kerítenem, aki valóban a téma szakértője. Így kerültem ide valamivel több, mint tíz éve és még mindig akadt mit tanulnom. Persze nem töltöttem minden időmet Oroszországban, hiszen az utazás a lételemem, muszáj volt néha kiruccannom ide-oda. Most is erre készültem, ezúttal Horvátország volt a cél. Már jártam ott valamikor régebben, ezért nem kellett „hagyományos” módszereket használnom, hogy eljussak oda. Csak magam elé kellett képzelnem annak a bizonyos elhagyatott hotelnek az egyik üres szobáját. Tökéletes hely a megérkezésre. Elmotyogtam a megfelelő szavakat, az orosz  nyelv legősibb dialektusát használva, mire a padlóra rajzolt jelek engedelmesen felizzottak, és alig egy percnyi kántálást követően megnyílt a zöldesen örvénylő átjáró. Elégedett mosollyal vettem szemügyre a művemet, majd egy határozott lépéssel el is merültem a portálban. Rövid zuhanás után léptem ki a másik oldalon, végrehajtva egy tökéletes landolást. Puhán érkeztem a talajra, sikerült talpon maradnom. Talán a balett leckék is értek valamit. Az első pár pillanatban nem láttam semmit, túl sötét volt hozzá, hogy ki tudjak venni bármit is. Azt viszont tisztán éreztem, hogy valami nincs rendben. Olyan érzés volt, mintha egy börtönbe érkeztem volna, egy zárt dobozba, amiből nem tudok kijutni. A fura érzés megzavart pár pillanatra, eléggé és elég időre ahhoz, hogy a következő amire feleszmélek már csak a torkomhoz fenyegetően közel tartott penge legyen. A fogadtatás elég egyértelműen jelezte, hogy ügyesen belesétáltam valamibe, amibe nem akartam, és ettől hirtelen elfogott a pánik. Nem jutott eszembe semmi, amit mondhatnék, hogy könnyítsek a helyzetemen, sem egy varázslat, amivel meglóghatnék. Semmi.
- Én… én csak… én… - makogtam elveszetten, és eközben ösztönösen próbáltam elhátrálni a szablya elől. Lassú, óvatos léptekkel haladtam egyre hátrébb, vélhetőleg egy fal felé - Esküszöm, hogy azt hittem, hogy ez az épület üres – csak ennyit tudtam kinyögni, de ez volt az igazság. Az igazságnál pedig nem találtam jobb mentséget. Továbbra is hátráltam, és összesen alig 3-4 lépést tettem meg, amikor a bal könyököm nekiütközött valaminek. Az ijedtséggel keveredett meglepettség hatására tettem egy hirtelen mozdulatot a karommal, amivel véletlen fel is borítottam azt a bizonyos valamit. Összeszorítottam a szemeimet, amikor meghallottam a fájdalmas csörömpölést, majd mikor elhalt a zaj, lassan odafordítottam a fejem és egy feltehetőleg értékes váza darabjait láttam meg a földön. Az állvány, amin addig állt elborult, de legalább annak nem lett baja.
- Ez drága volt, ugye…? – nyögtem ki, mikor visszafordultam a kard másik végén álló férfi felé. Tudtam, hogy most talán végzetes hibát követtem el, de tényleg véletlen volt. Eddigre viszont sikerült megszoknom a fényviszonyokat, és az egyéb érzékeim által befogott információk is lassan eljutottak az agyamig, így kaptam egy részletesebb képet a helyzetemről. A szablyával fenyegetőző személy egy vámpír volt, méghozzá a felőle áramló energiákból következtetve egy idős, és hatalmas vámpír. Ez már önmagában is elég nagy kutyaszorítót jelentett. Ezen kívül pedig még két dolog tűnt fel. A férfi meztelensége, és kissé távolabb, az ágyon heverő két test. Az utóbbiakból nem láttam sokat, épp csak sikerült megállapítanom, hogy ott vannak, és ahogy ezt felfogtam, az egész kezdett egyre rosszabb és rosszabb lenni. Lassan megértettem, hogy mekkora csávában is vagyok valójában, hiszen nem elég, hogy rátörtem egy erős vámpírra, még a vázáját is összetörtem és ráadásul egy elég intim helyzetben zavartam meg. Majdnem biztos voltam benne, hogy ezért ki fog nyírni.
- Nem egyezhetnénk meg valamiben? Biztos tudom pótolni valahogy azt a vázát… - próbálkoztam meg az egyetlen dologgal, ami eszembe jutott, és talán megmenthette a bőrömet. Egy alku. Egy vámpírral. Egy nem is akármilyen rangú vámpírral. Ez nem hangzott túl kecsegtetően, és egyértelmű volt, hogy rosszul fogok kijönni az egészből, de talán legalább élve. Vagy legalábbis nagyon reménykedtem benne, hogy élve.
.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darryn Yates


avatar


Hozzászólások száma :
42

TémanyitásTárgy: Re: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   Szomb. Júl. 15, 2017 11:44 am



Vitaly & Darryn

Bloody Monster






Utáltam a meglepetéseket, és szerencsére emberként is igen figyelmes voltam a részletekre, a megfigyelésben rejlett minden, láttam rajta, hogy ő sem erre számított, nem erre a fogadtatásra, és ráadásul nem arra, hogy egy  szablyát szegeznek a torkához. A nadrágom a földre hullott, nem foglalkoztam a felvételével. Egy warlockot nem jó szemmel téveszteni, a legkevésbé sem.
Aprót moccant az egyik szemöldököm, bizonyosságul, hogy érdekesnek találom a másikat, a zavarát. Nem közeledtem, viszont láthatólag nem akart támadni, amit jó jelnek véltem, tehát nagyon kezdő lehet még.
Ám teljes testemben megfeszültem, amikor a következő pillanatban egyetlen könnyed, ámde ügyetlen mozdulattal kivégezte az antik vázámat, ez még nála is öregebb volt! Látszólag tizennyolc, nem lehet több negyven évesnél. Éreztem, ahogy a levegőbe szippantva megéreztem a vérének illatát.  A mágusok általában elővigyázatosak, még akkor is ha a fajtámról van szó, de ő…? Most kerültem először igazán közel egy magafajtához.
- Mint láthatod, laknak benne; és igen, eléggé drága volt. Ésszel fel nem foghatod, hogy mennyibe kerülhetett. –  szűröm a fogaim között nyugodtan, legalábbis próbálok nyugodt lenni. Apám szülőföldjéről van, abból a korból amelyben születhetett. Hogy rajongtam az apámért? Ó igen, neki köszönhettem, hogy nem váltam porrá azon az éjjelen amikor megölt a testvérem. Neki köszönhetem, hogy egy lettem az éjszaka teremtményei közül, de nem bántam, az idő többségében, néha azért hiányoztak bizonyos fajta ételek vagy az-az egyszerű életszemlélet amellyel az emberek tekintettek a világra, gyorsan átélni mindent, gyorsan átesni mindenen, mert ha nem tapasztalják meg azonnal, a lelkük kicsinyes féltékeny, önutáló része, bánni fogja életük végéig. Épp ezért volt visszataszító az, ahogy mondjuk a testiséget élték át, öt perc, fél óra, és kész is vannak, de annyi minden van a testen amit fellehet fedezni. Sóhajtottam, és továbbra sem engedtem le a fegyveremet.
-Alkut kínálsz, varázsló? – bár meglepődtem, a hangom selymesen és nyugodtan csengett, kíváncsi voltam, hogy hova akar kilyukadni. – Mindenem megvan, kivéve azt a vázát… -pillantottam a romok irányába, a ghoulom már érkezett is a csörömpölés hangjára.
- Gazdám, mester? – hallottam a meglepődést a hangjában. – a vázája! – igen, ő is tudta,hogy nem csak érték, de eszmei értéke is van a számomra.
- Igen, az és ez itt egy warlock, figyelj a lányokra, szolgáld ki őket ételekkel, és figyelj rájuk, de ne érj hozzájuk, az enyémek. – igen ami az enyém, ahhoz nem nyúlhatott. Nem mintha az ő vérük elég lett volna a számára; neki az enyém kellett. Így volt az emberi szolgám a halandók világában, aki az ügyeket intézte helyettem. Biccentett, és távozott is a lakosztályból. A figyelmem ezután újra a másik alakra szegeződött.
-- Ha csak nem tudsz idő utazni, és szerezni egy ugyan ilyen vázát, kétlem. – jegyeztem meg nyugodtan, fájó szívvel kellett, hogy lemondjak a ma esti hölgykoszorúmról, egy lemondó pillantást még megengedtem magamnak a ma esti vacsorám irányába. A lányok felültek, és csókot váltottak, én pedig éhes szemekkel figyeltem őket néhány pillanat erejéig.  Ilyenkor sokkal több boldogsághormon volt a vérükben, imádtam ilyenkor táplálkozni. Engem valahogy mindig is az öröm zamata töltött fel igazán.
-- Tán a véred vehetném… - billentettem oldalra a fejem. – Az elég fizetség volna, atyám ajándékáért cserébe. – ha érzi, hogy én elég idős vagyok, akkor az atyám is ugyan csak idős vagy nálam is idősebb egyén lehet, és reméltem vág az esze.
-- Thomas, készíts elő a vendégünknek egy szobát, és vidd át a csomagját is oda, később elkísérheted oda! – de előbb én jövök. Visszatettem a fegyveremet a helyére, és körbe sétáltam a fiút. Megálltam a háta mögött, és a vállára ejtettem puhán a kezemet. Nem voltam rest bevetni a vámpír erőmet, hogy elcsábítsam, bár normál körülmények között sem volt szükségem erre, mert könnyedén letudtam beszélni a bugyit a legszendébb szüzekről is, az inkvizíció idején. Vagy a keresztes háborúkban, azok voltak ám a szép idők.
Mosolyogva érintettem meg az állkapcsa alatti részt, és a nők felé irányítottam gyengéden a fejét, a pillantását. Már vártak ránk.
-- Mi a neved? – kérdeztem halkan, megborzongatva a másik tarkóját a leheletemmel, ahogy levettem a sálat a nyakából, az a földre hullott. Az orrommal végig cirógattam az egyik artériája feletti részt, és beszívtam a vérének illatát. Egy mágus vére, a démoni erővel átitatott vér, izgalmas telt íz. Mint egy jófajta bor. Elkezdtem vetkőztetni a fiút, hátulról, mire a lányok előre másztak az ágyról, és besegítettek, a műveletben. Kacarásztak, sugdolóztak, és hol engem hintettek csókokkal, hol pedig újdonsült vendégemet, aki törleszteni készült. Még nem döntöttem el, hogy fájdalmasan csináljam, vagy fájdalommentesen?  Ez utóbbi azért volt érdekes, mert így több vámpír mérget juttathattam a szervezetébe, amellyel harapás függővé tehetem.
- Remélem felkészültél a törlesztésre. – rögtön a közepébe vágtam, nem finomkodtam, de még vártam, még nem haraptam meg, sőt a lányok is csak cicáztak vele, már az ágyon térdeltünk mind a négyen. A csábítás ellenére is éreztem, hogy fél, vagy tart a helyzettől, ez cseppet sem zavart. Hiszen mi az első legfontosabb, értékes dolog a vámpírok számára, a vér, a tárgyakon kívül, amelyek iránt úgy vonzódnak, ragaszkodnak az évszázadok folyamán, mert valamilyen szentimentális emlék köti őket az adott dologhoz.

 

•• Zene: Ghost In the Shell •• Megjegyzés:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vitaly Rayt


avatar


Hozzászólások száma :
59

TémanyitásTárgy: Re: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   Szomb. Júl. 22, 2017 11:01 pm



Darryn & Vitaly
 Egy végzetes mozdulat. Egy apró ütközés. Majd vérfagyasztó csörömpölés. A váza darabokra hullásával egy időben pörgött le az életem a szemem előtt, a szívem talán két ütemet is kihagyott, és elfogott a halálfélelem. A pánik fojtogató markai közé kerültem, képtelenül arra, hogy bármit tegyek vagy mondjak. Mozdulni sem mertem néhány pillanatig, azt leszámítva, hogy a szemem sarkából szemügyre vettem az általam okozott kárt. Kész. Végem. Most már biztosan. Ha eddig lett is volna esélyem rá, hogy kikászálódjak ebből a szorult helyzetből, az elmúlt. Minden, amit ki tudtam nyögni egy minősíthetetlenül bugyuta kérdés volt, annyira lesokkoltak a történtek, hogy képtelen voltam összekaparni magam. Az sem segített, amikor a vámpír igazolta a sejtésemet, miszerint az a váza egy kivételesen drága darab volt.
- Én tényleg sajnálom… Nem állt szándékomban – hebegtem, hiszen csak ennyi telt tőlem. Még mindig a szablya rossz végén álltam, igen csak aggasztóan közel a véghez. Egyetlen rossz mozdulat, és szégyenszemre holtan végzem, boszorkánymester létemre alig hatvan évesen. Eléggé kellemetlen sors lett volna, hiszen még annyi minden állt előttem az életben! Bármelyik mondén átélt annyit, amennyit én eddig, és ugyan mire való az örök élet lehetősége, ha egyetlen buta ballépés miatt még azelőtt vége mindennek, hogy akár egy kicsivel is tovább léteztem volna, mint egy átlagos ember? Nem, még nem lehetett itt vége. Kellett lennie kiútnak. Az agyam pillanatnyi csökönyössége ellenére gondolkodni kezdtem, a lehető leggyorsabban elő kellett állnom valamivel, ami megmentheti az életemet. Nem kellett briliáns ötletnek lennie, még csak kifejezetten jónak sem. Éppen csak annyit kellett elérnie, hogy a vámpír ne öljön meg. Egyetlen lehetséges kijátszható kártya jutott eszembe. Egy alku. Valami a vázáért cserébe. Akármi. Ezt el is mondtam neki, de a vérszívó sajnos nem tűnt túl alkuképesnek. Ugyanakkor viszont dühösnek sem mondtam volna, meglepően nyugodtan, szinte kedvesen szólt hozzám, ami éppen annyira volt hátborzongató, mint megnyugtató. Azonban mielőtt mondhattam volna valamit, megjelent a szobában még egy személy, aki elterelte rólam a figyelmét egy időre. Szolgálónak tűnt, de nem volt ember, ahogyan vámpír sem. Éreztem az energiáit, és kifejezetten nem tartozott egyik fajhoz sem. Azt hiszem, egy ghoul volt, bár még nem sok ilyennel találkoztam. Ahogy nem sok hasonlóan erős vámpírral sem. Apropó, vámpír. Amíg nem velem foglalkozott, volt időm jobban végigmérni. Határozott, férfias arcvonások, széles vállak, kidolgozott izmok… Egészen zavarba jöttem, amikor eljutott a tudatomig, hogy nincsen rajta nadrág. Eddig egyáltalán nem foglalkoztattak az ehhez hasonló részletek, de most, hogy feltűnt, azt hiszem, elpirultam. Teljes szívemből azt kívántam, hogy bárcsak ne így találkoztunk volna. A jelenleginél sokkal kellemesebb beszélgetést is el tudtam volna képzelni vele. Ekkor visszafordult felém, és olyasmit mondott, aminek hatására csalódott sóhaj hagyta el az ajkaimat. Időutazás. Milyen szép is volna. A dolog furcsasága az volt, hogy hiába kellett volna elkeserednem ettől a kijelentéstől, én mégis kezdtem lassan megnyugodni. A hangja és a tekintete sem azt üzente, hogy arra készülne, hogy végezzen velem. Már a felém szegeződő penge sem aggasztott annyira, jelenleg inkább az a kérdés foglalkoztatott, hogy vajon mit szeretne tőlem mégis fizetségül. Mert valamit kérnie kellett.
- Ugyan, biztosan akad még olyasmi, amire vágyik. Amihez egy boszorkánymester segítségével könnyebben hozzá juthat – szólaltam meg halkan, egy picivel határozottabb hangon, mint eddig. Kedvesen, tisztelettudóan próbáltam noszogatni, hogy álljon alkunak, de ami a következő pillanatban az eszébe jutott, arra nem számítottam.
- A… vérem? De… de… ugye nem az összeset? – hebegtem ismét ijedten. Nem is tudom, honnan jutott eszembe reflexből, hogy mégis meg akar ölni. A véremet venni kifejezés azonnal visszakapcsolta az addig elmúlóban lévő pánikot. Még akkor sem nyugodtam meg, mikor szólt a szolgálónak, hogy készítsen elő nekem egy szobát. Ugyan eszerint életben kívánt hagyni, mégis a vérszívás gondolata egészen lefagyasztott. A szívem a torkomban dobogott, mikor közelebb lépett hozzám, és egyenesen az egekbe emelkedett a pulzusom, mikor megállt mögöttem. Nem láttam őt, ettől még idegesebb lettem. Az érintésére kirázott a hideg, és megfeszültek az izmaim. Féltem attól, ami most fog következni. Aztán lassan bekúszott a tudatomba egy apró, ellazító fuvallat, amely azt sugallta, hogy minden rendben lesz. Felismertem a vámpírbűvölést, de mivel túl ideges voltam ahhoz, hogy küzdjek ellene, nem tudtam teljes mértékben legyőzni a hatását. Talán jobb is lesz így. Ismét hozzám ért, ezúttal tényleg hozzám , a bőrömhöz az államon. Engedelmesen fordítottam arra a fejem, amerre szerette volna, és a tekintetem megállapodott a lányokon.
- Vi… Vitaly  – dünnyögtem el a nevem, mikor elmúlt a gerincemen végigfutó borzongás, amit a hangja idézett elő. Most már tudta, hogy hívnak, hogy ki vagyok, és még csak eszembe sem jutott megtagadni tőle az információt. Összerezzentem, amikor az orra az immáron csupasz nyakamhoz ért. Féltem. Már most a harapásra számítottam, azonban az még váratott magára. Vetkőztetni kezdett, én pedig csak álltam ott és hagytam, hogy megtegye. Eljátszottam a gondolattal, hogy ez mennyire tetszene, ha éppen nem a véremmel készülnék fizetni egy buta baklövésért. A hölgyek jelenléte ugyancsak oldott a hangulatomon, a csókok és érintések, amiket kaptam egyszerre estek jól és rémítettek halálra. Aztán elértünk az ágyig. Feltérdeltem a matracra, a többiekkel együtt, bár ekkor éppen nem teljesen voltam ura a saját cselekedeteimnek. Mintha a testem magától mozgott volna, teljesítve egy külső helyről érkező parancsot. Biztos voltam benne, hogy nem a vámpír ereje volt rám ekkora hatással, inkább az idegesség miatt éreztem úgy, hogy nem vagyok a magam ura. A férfi következő megjegyzésére már válaszolni is képtelen voltam, csak szerencsétlenül felmordultam, azt is szánalmasan halkan. Készen voltam erre? Nem. A legkevésbé sem. Azonban már nem volt visszaút, és egyáltalán nem rajtam múlt, mi fog történni. Akár meg is ölhet, ha mégis úgy akarja. Én már nem tehettem ellene semmit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darryn Yates


avatar


Hozzászólások száma :
42

TémanyitásTárgy: Re: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   Szomb. Júl. 29, 2017 1:26 pm



Vitaly & Darryn

Bloody Monster






Világos volt a számomra, hogy igazán nagy kutyaszorítóba került, de… nekem ez adta a nagyobb hatalmat és élvezetet vele szemben.  Nem, az összes vérét nem, hiszen akkor nem lenne a hasznomra. Ráadásul kevesen mondhatják el magukról, hogy birtokukban van egy boszorkány, és bármit megtesz nekik. Reméltem, hogy én is e kevesek közé fogok tartozni, ráadásul titokban fogom őt tartani, mert semmi szükségem arra, hogy elvegyék tőlem, támadások áldozatává váljon, szóval sokkal de sokkal előrébb gondolkodtam mint egy halandó ember azt tenné.
Olyanná vált mint egy készséges bárány, még bűvölnöm sem kellett nagyon. Azt hiszem ez elégedettséggel töltött el, hogy kérés nélkül azt teszi, amit szeretnék, amit a lányok is szeretnének, nem bánták, hogy érkezett egy harmadik passzív fél. Azt csináltak vele, amit szerettek volna, én csak a közelben feküdtem, és a megfelelő pillanatban Vitaly vérét vettem, hiszen a férfiak számomra nem okoztak olyasfajta örömöt, mint a nők, ezért is ittam mindig nőkből.
Ráadásul, az első alkalmát a kis boszorkánynak különlegesnek akartam, tudtam, hogy ekkor több olyan méreg szabadul fel bennem is, ha közben nőkkel szórakozom, mintha csak simán leülnénk a sarokba és harapok. Amikor pedig úgy ítéltem jónak, és elérkezett az idő, a torkába mélyesztettem a fogaimat, és kortyolni kezdtem a vérét. Az elsőnél, meg kellett állnom, éreztem, ahogy elönt a meleg nedű, a testes fél démoni és fél emberi vér érzése, ahogy végig simítja a nyelvem, az ízlelő bimbóimat, le, a torkomig, onnan pedig a gyomromba szivárog, és egyre tovább, eljut az összes halott szervemhez, amelyben azért a démoni vérnek hála így is csordogált az élet, de ez?! Morogtam és doromboltam, biztosan fogtam Vit fejét, hogy nehogy elkapja, mintha a legfinomabb emberi ételemet enném újra, elöntötte a számat újra, ahogy szívni kezdtem.
A gyertyák fénye megrebbent a szobában, különös formákat festve a falakra, amelyet a négyünk mozdulatai festették a falakra. Egy édes csepp sem veszhet kárba! Ahogy a fiatal fiú élvezetének hangjai csitultak, úgy váltam el a nyakától én is, és feküdtem az ágyon tovább, mint egy jóllakott, kielégült nagymacska, a testemen az egyik lány pihent már ekkor, sikolya betöltötte a szobát, ahogy ő is eljutott a gyönyörök országába, az ifjú vendégem partnere is hasonló módon járhatott.
A plafont bámultam, az ajkam szegletéből csordogáló vércsíkot az ujjbegyemmel töröltem le. Csak gondolnom kellett Thomasra és máris itt termett, elvitte a nőket a szobáikba, én még lustán lezártam Vitaly sebét egy könnyed nyalással, majd atyai módon kisöpörtem pár tincset a homlokából.
- Nem öllek meg, a vámpírok a hosszú távú befektetéseket szeretik, nem tanultad meg, kis mágus? – a hangom rekedt volt még az iméntitáplálkozástól és az örömöktől, Felcsúsztam a helyemre, a párnák közé, és vártam, hogy Thomas a boszorkányért is eljöjjön. Ami engem illet, én aludni fogok hamarosan.
- Alkonyatkor újra találkozunk ifjú. Thomas mindenben a szolgálatodra lesz, ne feledd, kár szökéssel próbálkoznod. –magamra húztam a fekete selyem takarót és még így is élveztem a testem köré burkolódó hűvöset.
Amíg itt volt mellettem, őt figyeltem, az új ékszeremet.
A Szolgám végül megérkezett Vit testéért is. Olyan szobát kapott, amiben kevés a személyes tárgyam, és nehezen törhetőek, vagy nehezen mozdíthatóak, saját káddal, fürdővel, ablak nélkül itt is természetesen, pontosabban be voltak reteszelve a zsaluk; nem az a réses fajta volt, ahol a napfény beszűrődhetett, a tömör, bár kívülről így is díszítettek, és az érkezésem előtt, mindig szellőztettetek egyet a szolgámmal, hogy minden szoba friss legyen és tiszta.
Vit is hatalmas szobát kapott ebben a kúriában, mint mindegyik szoba, egyik sem szerény, ha a berendezésről van szó.
- Az uram ugyebár nem fogyaszt emberi étkeket, de az új vendége számára főzni fogok, nem veszítheti el az erejét, csupa olyan ételt fog kapni, ami a vérképződést segíti. Ha éhes, ott az éjjeli szekrényen van egy telefon, csak a ház belső hálózata érhető el vele, és az én szobámban fog kicsörögni. A ruháit elpakoltam a szekrényekbe. – Thomas egy biccentéssel távozott a lakosztályból, magára hagyva az új vendégünket, hogy az én szobámban hozza helyre a romokat, de atyám vázájához nem nyúlt, azt én fogom elvinni a legjobb szobrász mesterhez, hogy ragassza meg, a japán módszer szerint, amelynél egy törött tárgyat, kerámiát arannyal ragasztanak meg, nem csak növelve az értéket, mert nem annak szánták, nem az volt a cél. Hanem megőrizni a számunkra kedves értéket, a tökéletlenség tökéletes művészetében. Thomas vigyázta az álmomat, hogy nehogy úgy döntsön a boszorkány, hogy mellkason szúr, bár az ajtómat is megerősítették védő rúnákkal. De biztosra akart menni, amiért nem hibáztattam.  A lányoknak pedig holnap törlöm az emlékeit, addig ők sem mennek sehová, hiszen csak egy jót akartak bulizni.
 

•• Zene: Ghost In the Shell •• Megjegyzés:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vitaly Rayt


avatar


Hozzászólások száma :
59

TémanyitásTárgy: Re: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   Szer. Aug. 02, 2017 11:07 pm




Darryn & Vitaly
Képtelen voltam megítélni, hogy mit kéne várnom a helyzettől. Az egész annyira abszurd volt, mintha csak álmodnám az egészet. Őszintén, mennyi az esély rá, hogy valakivel ilyen történjen? Véletlenül rossz helyre nyitottam portált, és megzavartam egy vámpírt a lehető legintimebb helyzetben. Aztán összetörtem a felbecsülhetetlen értékű vázáját, mire két csinos hölgy társaságában esett nekem. Hogy lehetne ez valóság? A dolgok nem így működnek. Talán a helyzet abszurdsága és az álomszerű körítés miatt döntöttem úgy, hogy csak hagyom magam sodródni az árral. Mint kiderült, jobb is volt nekem úgy, hogy nem ellenkeztem. A belső félelem megmaradt, tartottam a harapástól, de ahogyan a lányok körberajongtak lassan enyhült a szorongás. Egy idő után arra is rájöttem, hogy ha már itt vagyok, akár ki is élvezhetem a helyzetet, így lassan egy kicsit aktívabbá váltam a lányokkal szemben. Elszórakoztattuk egymást, amint sikerült felvennem a fonalat, egész kellemes kis játékká fajult, amit addig műveltünk. Közben viszont figyeltem a vámpírt is, aki csak kényelmesen a háttérbe vonulva feküdt, egy kicsit arrébb tőlünk. Többször is végignéztem rajta, és minden alkalommal megállapítottam, hogy egyáltalán nem bánnám, ha ő is szeretne játszani velem. Értékeltem volna a figyelmét, de elég egyértelműen nem érdekeltem. Nem úgy, mint a lányokat, neki valami más kellett. Fogalmam sem volt, mikor akar megharapni, de biztos voltam benne, hogy a látszat ellenére nem tett le róla. Ez így is volt, tisztán láttam a pillanatot, mikor döntött, és meg is mozdult felém. Minden bódultság és engem körbevevő gyengéd érintés ellenére is elfogott az ijedtség, ahogy a férfi mögém kúszott és a nyakamhoz hajolt. Feszülten vártam, hogy cselekedjen, és most már tényleg nem is húzta tovább. Amikor először belém harapott összerezzentem, és felszisszentem, annak ellenére, hogy nem igazán fájt. Inkább a gondolat volt az, ami eléggé elborzasztott ahhoz, hogy ilyen hangot adjak ki. Először hamar el is húzódott, fogalmam sincs, miért, de aztán ismét a sebre tapadt és onnantól kezdve nem eresztett. Talán egy perc sem telt el, mikor furcsa, bizsergő érzés vonta magára a figyelmemet, valahol az agyam hátuljában, és lassan elhomályosított mindent. Egyfajta részeg köd ereszkedett az elmémre, ami sunyi módon kitörölte az emlékek egy részét, a többit pedig megcsavarta, és kivehetetlen hurkok formájában hagyta a fejemben. Nem is igazán tudtam, mi történt a továbbiakban, nem emlékeztem rá, mikor húzódott el a vámpír, hogy mi történt a lányokkal, és hogy hogyan kerültünk abba a helyzetbe, mikor kettesben ültünk az ágyban (vagy ő feküdt? esetleg én feküdtem?), és azt mondta nekem, hogy nem akar megölni, és hogy másnap este újra találkozunk. Mondott még mást is, ez biztos, de az nem maradt meg. A szolgáló vezetett el egy másik szobába, egy olyan útvonalon, amire szintén nem emlékeztem, és ő is beszélt hozzám, de annyira ki voltam készülve, hogy csak valami ételt meg telefont és szekrényt értettem, azt nem, hogy pontosan mi van ezekkel. Amint magamra hagyott, nem is tettem már semmit, csak eldőltem az ágyban és pillanatokon belül álomba merültem. Szédültem, és nehéznek éreztem a fejem, esélyem sem lett volna mást tenni az alváson kívül.
Mikor felébredtem, éktelen fejfájással küszködtem. Ez volt az első, amit észrevettem, miután kinyitottam a szemeimet. Szédülve ültem fel, és azonnal a halántékomra tapasztottam az egyik kezemet, mintha az segítene. Csak lassan váltam képessé arra, hogy szétnézzek és felmérjem, hogy hol is vagyok. Sötét volt, nem tudtam megmondani, mennyi lehet az idő. Talán nap közepe, de lehet, hogy már következő éjjel. Minden erőmet összeszedve próbáltam meg emlékezni arra, ami történt előző éjjel. Egyértelműen nem voltam büszke a helyzetemre, és néhány percnyi erőlködést követően inkább örültem neki, hogy nem emlékszem a részletekre. Annyit valahogy sikerült előbányásznom magamból, hogy a ruháim a szekrényben vannak. Ez a tudás jól jött, kényelmetlenül éreztem magam meztelenül egy idegen ágyban. Bizonytalanul kecmeregtem talpra, először majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, meg kellett kapaszkodnom a legközelebbi falban. Vettem egy mély levegőt, a tekintetem a szekrényre függesztettem, és megpróbáltam varázslattal magamhoz hívni néhány ruhadarabot, de nem történt semmi. Semmi. Ez nagyon nem tetszett nekem. Kénytelen voltam odavonszolni magam, és a két kezemmel előkeresni egy nadrágot, inget és cipőt. Előbbi világos vászon, utóbbi bordó pamut, a lábbelik pedig egyszerű fekete darabok voltak. Magamra rángattam mindent, és visszaültem az ágy szélére egy időre. Össze kellett szednem magam, de ez nem volt olyan egyszerű. Talán valami reggeli… mit is mondott az a ghoul? Telefon. Igen, a telefon. Már nyúltam is a készülékért, amikor mégis megálltam a mozdulatban. Nem kellett volna úgy viselkednem, mint aki épp üdül egy szállodában. Ahogy eddig sikerült visszaemlékeznem, inkább fogolynak éreztem magam. Az a vámpír bezárt ide, és kiskedvencet akart csinálni belőlem. Desszertet. Olyasmi lehettem számára, mint egy drága belgacsokoládé. Ez a gondolat egyáltalán nem tetszett, kifejezetten ellene voltam, és ezt terveztem meg is mondani neki. Nem tarthatott itt. Nem és kész. Épp ezért megtagadtam magamtól a „szobaszolgálat” tárcsázását, és inkább felfedeztem a szobát. Megtaláltam a mosdót, ahol megmostam az arcomat és ittam pár korty vizet. Ettől máris kicsit jobban éreztem magam, bár a gyomrom elégedetlenül kordult meg többször is, mióta felkeltem.
A kis látogatásom után a fürdőben úgy döntöttem, hogy nem tűröm ezt tovább ilyen csendben, és a folyosóra vezető ajtóhoz léptem. Megpróbáltam elfordítani a kilincset, és az engedelmeskedett is nekem, az ajtó kitárult, én pedig szabadon indulhattam el az épületben. Ismertem a hotelt, jártam már itt, mikor elhagyatott volt, ezért tudtam, merre keressem a kijáratot. Persze előtte rá kellett jönnöm, hogy melyik szárnyban is lehetek, de mikor ráleltem az emelet aulájára, már könnyű dolgom volt. Egészen az előtérbe jutottam, ahol viszont meg kellett állnom, hiszen a főbejárat zárva volt, ahogyan sejtésem szerint az összes többi is. Mégis, valamiért nyugodtabb voltam az ajtótól pár lépésnyire, mint abban a szobában, amelyikben ébredtem. Csak tudnám, mit tegyek most.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darryn Yates


avatar


Hozzászólások száma :
42

TémanyitásTárgy: Re: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   Kedd Aug. 22, 2017 9:49 pm



Vitaly & Darryn

Bloody Monster






Ami azt illeti, én meglehetősen jót pihentem, s talán hamarabb is ébredtem, köszönhetően a warlock vérének. Thomas tájékoztatott, hogy a vendégünk még a szobájában van, egyelőre, és alszik. Nagyon helyes. Megfürödtem, és rendbe szedtem magamat, igen a megszokott öltöny és kényelmes bőr cipő kombó, a hajamat hátra zseléztem, teljesen. Tudom, hogy hogyan kell megfelelően drámai hatást gyakorolni bárkire is, és ebben a szerelésben előbb néznek egy fehér galléros bűnözőnek, vagy rosszfiúnak, akivel azonnal tiszteletteljes távolságtartással kezdenek bánni, mert félnek a következményektől. Egyébként is volt bennem valami, még halandó koromban, ami miatt tartottak tőlem az emberek, a megfelelő tisztelettel bántak velem, talán a klánvezéri mivoltomnak volt betudható, de végtére is, nem bánom, ahogy a jelenlegi státuszomat sem, atyám megbecsült fiaként, azt tehetek, amit akarok, persze úgy,hogy ne hozzak rá szégyent a társadalmunkban. Tisztában vagyok a helyzetemmel.
Általában az első szülött viselné az atyja érdekeit, legtöbbször, de ezt a feladatot én vettem át, örültem, így hasznossá tehettem magam Kaname számára, és mellette nem unatkozhattam. Tanúja lehettem városok felemelkedésének és elpusztulásának, ahogy Szíriát is vesszük… Damaszkuszt. Az egyik erkélyen állok és az olasz partok irányába bámulok. A tengert bámulom üres tekintettel. Még az én szívem is őriz egyfajta honvágyat az régi életem felé, talán csak a házak, az utcák, amelyek hiányoznak, amelyeken egykor magam is jártam. Bezártam az ajtót, hiszen nem akartam, hogy az ifjú vendégem megszökjön, hiszen annyi mindent szerettem volna még tőle. Aminek leginkább én éreztem a hasznát. A vére! Szinte még itt pezseg és pattog a nyelvem hegyén. Eltelített és feltöltött, jóllakatott, noha jól tudom, hogy ez leginkább a démoni vérnek tudható be. De ez sosem zavart, az ő vérüket, a boszorkányokét és a warlockokét valahogy szívesebben kortyolom, mint a rühes bundásokét. Egyébként is előnyben vannak velünk szemben, mert fogaik és karmaik vannak, és nappal is tudnak mozogni, de nem panaszkodhatok, már jó néhánnyal végeztem velük ez idáig.
Lassan sétáltam a folyosókon, mindent én rendeztem be, az én ízlésvilágomat tükrözi, könnyed elegancia, viktoriánus kor, nem pedig ez a hipszter, kokós vagy mi is? Hippi. Az agyamra megy az újfajta hóbort. Hangtalanuk lépkedtem és némán mértem végig a hallt, az egykori recepciót, a fiú illata vezetett ide.
Megálltam a lépcső tetején, megigazítottam a nyakkendőmet és a kezemet a korlátra helyeztem, miközben ő ott állt az ajtótól pár lépésnyire.  Megálltam közvetlen mögötte, és hagytam hogy a levegő fuvallat a tarkóját csiklandozza, képes voltam levegő fuvallat nélkül is mozogni, de most jobb szerettem volna játszani vele egy kicsit.
- Szökni akarsz? – jegyeztem meg könnyed hangnemben, mintha épp arról tárgyalnánk, hogy odakint kék az ég.  Elsétálok mellette, és megállok vele szemben, kissé féloldalasan, s úgy pillantok le rá.
- Enned kellene, eléggé kimerültél tegnap , és a vért is pótolnod kellene. – kissé félre álltam és a karommal tettem egy elegáns, de széles mozdulatot, jelezve,hogy merre kellene haladnia, minimum a konyha felé. Thomas már készíti is az ételt az állandó vendégünknek. Nyugodtan ácsorogtam és vártam. Már megbűvöltem a halandó nőszemélyeket, és Thomas gondoskodott az elszállításukról, éreztem, hogy nemrég tért vissza, tökéletes időzítés.



•• Zene: Ghost In the Shell •• Megjegyzés:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vitaly Rayt


avatar


Hozzászólások száma :
59

TémanyitásTárgy: Re: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   Kedd Aug. 29, 2017 12:08 am



Darryn & Vitaly
Őszintén nem sokat tudtam tenni a jelenlegi helyzetben, ezért ott maradtam az előcsarnokban és csak álltam a főbejárattal szemben. Egyszer megpróbáltam közelebb menni, de már háromlépésnyi távolságból is éreztem a védőbűbájokat, amik átjártak minden apró rést, ahol kijuthattam volna, így okosabbnak gondoltam hátrálni. Tisztában voltam vele, hogy nem jutnék ki. Az erőmet teljes mértékben blokkolta valami, még csak meg sem próbálhattam semlegesíteni a kijáratokat lezáró mágiát. Ha pedig a saját kezemmel próbáltam volna meg kinyitni akár egy ajtót vagy ablakot, valószínűleg elég fájdalmas módon nyugtázhattam volna, hogy az nem egy jó ötlet. Csapdába estem. Nem volt kiút. Mindezt azért, mert nem tájékozódtam elég alaposan. Tudnom kellett volna, hogy az épület már nem üres. Egy ilyen új tulaj létezését biztosan nem nehéz kideríteni. Én mégis teljesen naivan a lehető legrosszabb helyre nyitottam portált, és most itt vagyok. Bezárva egy régi hotelba, egy, az ég tudja milyen idős vámpír foglyaként, aki láthatólag élvezi, ha játszadozhat az áldozataival. Áldozat. Nem akartam így gondolni magamra, pedig jelenleg úgy tűnt, hogy nagyon is az vagyok. Egy azok közül, akikből táplálkozhat, aztán ha kedve tartja, végezhet vele. Ez a jövőkép egyáltalán nem hangzott szívderítően. Vajon tényleg ennyi volt? Itt a vége? Még játszik velem pár napig (jobb esetben) aztán amikor megunja, végez velem?
Riadtan rezzentem össze, amikor hirtelen megjelent pontosan mögöttem. Nem hallottam közeledni, ami a faji sajátosságainak lehet betudható, és ezért elég alaposan rám ijesztett a kis mókázásával. Mert biztos voltam, hogy ez számára az volt. Ahogy megfordultam és rá néztem, teljesen biztos vagyok benne, hogy láttam átsuhanni az arcán az elégedettséget, amit a ragadozó érezhet, amikor sikerül becserkésznie a prédáját.
- Szökni? Talán. De elég nagy butaság lenne megpróbálni kisétálni azon az ajtón, nem igaz? – szedtem össze magam néhány másodperc múlva eléggé ahhoz, hogy megszólaljak. Még mindig éreztem, ahogy lüktetett a szívem a mellkasomban, mintha át akarná szakítani a testem, hogy aztán olyan messzire meneküljön innen, amennyire csak lehetséges. Az arcomra azonban nyugalmat erőltettem, és még ahhoz is elég bátor voltam, hogy nemet intsek a fejemmel, mikor étellel kínált.
- Köszönöm, de nem vagyok éhes – néztem fel a szemeibe, hogy tudtára adjam, hogy nem félek. Noha egy kicsit tartottam tőle, de egy kis színészettel el lehet fedni az ilyesmit. Kivéve, ha egy tapasztalt és erős vámpírral állsz szemben, aki már abból is érzi a félelmet, ahogy levegőt veszel. Pech. Ráadásul most duplán hazudtam, mert majd’ megvesztem egy falat ételért, de elég makacs voltam ahhoz, hogy ne fogadjam el, bármivel kínál. A jóllakás jelenleg nem szerepelt a fontossági listám elején.
- Szeretném tudni, hogy miért tart fogva még mindig. A vázáért már fizettem, nem tartozom önnek semmivel. Kérem, engedjen elmenni! – adtam elő a kérést, ami jelenleg az egyetlen esélyem volt arra, hogy ezt ép bőrrel megússzam. Elég gyenge, halovány kis esély, de minden kártyát ki kell játszani egy ilyen kutyaszorítóban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Darryn Yates


avatar


Hozzászólások száma :
42

TémanyitásTárgy: Re: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   Szer. Aug. 30, 2017 9:07 pm



Vitaly & Darryn

Bloody Monster






Éreztem, ahogy dübörög az ereiben a vér, azt is hogy fél, azt is ahogy tőlem is tart. Jól tette. Nyilvánvaló volt, hogy hazudott afelől, hogy éhes-e, megérzem az ilyesmit, már csak a szagukról is, de nem kell a szaglásomhoz sem folyamodnom, látom ahogy tágul a pupillája, s még ha nem is veszi szaporán a levegőt, de hallom ahogy a vére is dübörög a vénáiban, a fő artériájában, ahogy az összes porcikája a félelemtől reszket, de egész jól tartja magát, becsületére legyen mondva.
Aprót köhhintettem, jelezve, hogy tudom, hogy hazudik, valamint azt is, hogy minden vágya, hogy ehessen,hiszen; ismerem a vérveszteség tüneteit, s ráadásul a szemei is kissé karikásak. Mennyire naív, mennyire… ártatlan, de hiába a határozott kiállás, hiába a magabiztosnak tűnő beszéd, tudom, hogy retteg.
- Ugyan, egy közel kétezer hétszáz éves vázáról beszélünk-ne hidd, hogy egy pár kortynyi vérívással megelégszem. – rázom meg a fejem szenvtelenül. – Most pedig… irány a konyha. – emeltem meg a hangom, és megálltam mellette, a kezemet a vállára tettem és nyilvánvalóan az erőfölényemet használva, de elindítottam őt, a konyha felé vezető úton.
Minden belső berendezést lecseréltem, én nem az a fajta vámpír voltam aki megélt a szemétben a koszban, a mocsokba, az emberek ürülékében, vagy bármi más mocskos helyen. Emberként is adtam magamra, és én nem halmoztam a halálom után sem a hullákat magam körül. Nem korcsolsutam el úgy, mint néhány fajtársam. Ezekre a példányokra vadászunk, hogy kiírtsuk magunk közül a fertőt. Fajtánk szégyenletes példányait.
- Most pedig mesélj. Miért ezt a hotelt választottad? Nyilvánvaló, hogy abból az időből ismered, mielőtt még magán kézbe került volna. Amikor még a funkciója szerint használták. De mára… - könnyedén megrántottam a vállamat. Nem hencegni akartam.
- Nincs mestered azt hiszem és , elég fiatal vagy, olyan hatvan év körülre tippellek. – duruzsolom. Beterelem a tágas konyhába, ez a helyiség a mínusz elsőn van, így egyetlen ablaka sincs. Nem volt okom arra, hogy megváljak tőle. Hátha akadnak váratlan helyzetek, olyanok amelyek mint a jelenlegi, és vendégül kell látnom, egy épp törlesztő boszorkányt.
- Akkor foglak szabadon engendi, ha már úgy érzem, hogy kellően megfizettél a vázáért. Nem csak az érték, hanem az eszmei értéke is fontos a számomra. – magyarázom nyugodtan. – Okos fiú vagy, te is tudod jól, hogy azért mert megsértetted a lakhelyemet, megölhetnélek, de én csak a véred veszem, és életben hagylak, így örök életedre a lekötelezettemmé kell, hogy válj. Márpedig a fajtád elég sokáig él. – vonaglik meg az ajkam, és az a tipikus félmosolyom jelenik meg, amely számtalan embert készetett álmatlan éjszakák sorozataira. igen, én a sármos kis gengtszer forma tudok, ha akarok.
- Ne aggódj, Thomas nem mérgezte meg. – az illatból érzem, hogy igazán gazdag, laktató ételt készít a fiúnak. Megállok a pult túloldalán és onnan emelem a kék lélektükreimet a másikra.
- Egyébként, hadd mutatkozzak be, mert olybá tűnik, a tegnap este ezt nem igazán ejtettük meg. Darryn Yates a Kazushi klán tagja. – miért tartom fontosnak, hogy megemlítsem? Egyszerű taktikai lépés, visszaélhet vele, tehet panaszt is az apámnál, de nem hiszem, hogy megbüntetne, még jól is járt velem az ifjú, hogy én botlottam bele, nem pedig más a klánból, bár nem igazán adnám át másnak ezt a lakhelyemet, senkit sem szerettem beengedni a fészkembe az apámon és a bátyámon kívül. A táplálék más kategóriába tartozik.
Nem fogtam kezet vele, rég le is szoktam róla, ha az üzleti életben találkozom hétköznapi emberekkel, úgy megteszem, még jó is, hogy érzik a kezem hűvösségét, még egy pont a javamra a félelemkeltés terén. Thomas eközben rántottát készített, baconnal, narancs dzsúszt kevert, paradicsomot, paprikát, olyan sárga magyar fajtát és kaliforniait is rakott ki, kenyeret is szelt az étel mellé. Én pedig figyeltem Vitalyt, ahogy látom ,hogyan csökken az elhatározása az evést illetően. Egyél csak, hiszen életerősen van a véredre szükségem.


•• Zene: Ghost In the Shell •• Megjegyzés:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vitaly Rayt


avatar


Hozzászólások száma :
59

TémanyitásTárgy: Re: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   Pént. Okt. 13, 2017 10:52 pm




Darryn & Vitaly
Minden igyekezetem ellenére azonnal átlátott rajtam, ez nem is volt kérdés. Tudta, hogy rettegek, hogy majd’ megveszek pár falat ételért, és a makacsságom csak a kétségbeesésem álcája. Mindezt tudta, és én pontosan láttam az arcán, hogy ez a helyzet. Gyorsan félresöpörte a szánalmas kis próbálkozásomat, amivel próbáltam kialkudni a szabadságomat, mintha egy kétéves kisgyerektől vonná meg a csokit. Túl nagy volt az erőfölénye.
- Én nem… de akkor is… – makogtam megilletődve, de a keze már a vállamon volt és elindultunk egy számomra ismeretlen folyosón, elvileg a konyha felé. Persze, hogy tudtam, hogy értékes lehet az a váza, de úgy hittem, hogy a vérem is az. Voltam elég naiv, hogy feltételezzem, hogy tegnap este elvett annyi vért, amennyit elégnek gondolt, és már nem tarthat itt tovább. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Hosszú, sötét folyosókon haladtunk végig, míg el nem értünk egy lépcsőig. Szóval az alagsorba tartunk. Ahogy távolodtunk az előtértől, egyre hidegebb lett, és már mondhatni fáztam, mikor elindultunk lefelé. Talán az egész csak pszichés volt, de végig rázott a hideg a kis sétánk alatt.
- Jártam itt, mikor még hotelként üzemelt, de mikor legutóbb jöttem, már elhagyatott volt. Akkoriban tökéletes hely volt a teleportálásra, nem vette észre senki. Most pedig a közelben akartam megszállni, és fogalmam sem volt róla, hogy azóta új tulajdonoskezébe került az épület, ezért jöttem ide. Már tudom, hogy hiba volt – magyaráztam el a helyzetemet a vámpírnak. Az utolsó mondatot csak halkan tettem hozzá, a bajszom alatt motyogva, de amilyen kitűnő lehet a hallása, biztos így is értette. Válaszul pedig kaptam egy apró villanást abból, mire is képes csak úgy. Olyan pontossággal megállapította a koromat, amilyenhez foghatót még nem tapasztaltam. Kivéve, ha valaki csalt, de nem hiszem, hogy neki szüksége volt erre.
- Khm… valóban – dünnyögtem lehajtott fejjel és tovább sétáltam mellette engedelmesen a konyhába. Ablakok sehol, viszont a berendezés egészen tűrhető és a hőmérséklet is kicsit magasabb volt. Vámpírlakhoz képest nagyon jól felszerelt konyháról volt szó. Ha nem lettem volna fogva tartva, talán még tetszett is volna. Leültem egy székre, és hagytam folytatódni a rettenetet. Tudtam, hogy nem kéne visszaszólnom neki, főleg azután, ahogy rám nézett. Hátborzongató volt a tekintete, én mégis képtelen voltam visszafogni magam és újra kinyitottam a nagy számat.
- Nem kell itt tartania hozzá, hogy elvehesse a véremet. Ha megegyezünk, és elenged, önszántamból visszajövök törleszteni. Tudom, hogy rosszabbul járnék, ha nem tenném, annyira nem becsülöm alá a hatalmát, hogy azt gondoljam, hogy van esélyem elszökni. Vagy a fogva tartásom is a büntetés része? – néztem rá, talán egy kicsit szemtelenebbül, mint amit megengedhettem volna magamnak. De ha ezek voltak az utolsó tetteim, akkor büszkén vállalom a pimaszságomat. A bábjává akart tenni, egy vámpírméregre éhes korccsá, és ezért gyűlöltem, de nem volt menekvés. Viszont a szabadságomért harcoltam, még ha csak nyugodt szavakkal is. Nem sok kedvem volt akár pár perccel is több időt tölteni itt.
Aztán bemutatkozott és úgy láttam rajta, hogy elvárja, hogy én is így tegyek. Pedig az este már biztosan megmondtam neki a nevemet. Emlékeztem rá, hogy így volt.
- Vitaly Rayt. De azt hiszem, én már bemutatkoztam tegnap.
A ghoul hamarosan letett elém két tányért és egy poharat. Az egyiken rántotta volt, a másikon zöldségek és kenyér, a pohárban pedig narancslé. Már a látványtól is megkordult a gyomrom, ezzel elárulva a látszatot, amit egész eddig próbáltam leplezni. Mégsem vetettem rá magam az ételre, csak oldalra sandítottam Darrynra és nem mozdultam. Hosszú-hosszú percekig ellenálltam, mígnem az éhségem és fogvatartóm szigorú tekintete szét nem őrölte apró lázadásom utolsó morzsáit és nem bírtam tovább. Komótosan kezdtem falatozni az egyébként isteni reggelit, a lehető legtovább elnyújtva a táplálkozást, hogy addig se kelljen azon aggódnom, mi lesz ezután.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977   

Vissza az elejére Go down
 

Vitaly & Darryn - Dubrovnik - 1977

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Mi lett volna ha... :: Múlt elfeledte-