Árnyvadászok

Hasznos dolog a megpróbáltatás, mert olyan, mint a mérges vipera: fogában drága gyógyszert rejteget
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest News
2019
Május
10.
Kikerült egy új Rangfoglaló Olvass tovább >>
2019
Aug
26.
Új moderátort kaptunk! Olvass tovább >>
2019
Okt
13.
Megújult külsővel és belsővel megyünk tovább! Olvass tovább >>
Chatbox
Discord
Staff members
Oldalunk

Legutóbbi témák
A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Emptyby Vendég Vas. Jún. 26, 2022 4:04 pm

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Emptyby Romero D. Bohen Csüt. Szept. 30, 2021 11:44 pm

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Emptyby Dorothea Coldstone Vas. Aug. 22, 2021 8:01 pm

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Emptyby Jace Herondale Kedd Márc. 09, 2021 11:02 pm

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Emptyby Dorothea Coldstone Vas. Nov. 29, 2020 7:44 pm

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Emptyby Aedion Ancarth Vas. Okt. 18, 2020 9:49 pm

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Emptyby Prue Holivel Vas. Okt. 18, 2020 12:21 am

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Emptyby Prue Holivel Csüt. Okt. 15, 2020 5:01 pm

A hónap reagolói
Statisztika
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Music box

Megosztás
 

 A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Michael


Michael


Hozzászólások száma :
17

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyHétf. Aug. 21, 2017 10:30 pm



A ragyogó léleknek
"A harcos útja az, hogy általa kifejeződjék az isteni szeretet."
- Uesiba Morihei



Az esőcseppek hűvösen érintették a talajt. Bizonyos értelemben, hasonlóképp tettek, ahogyan én is. Körülvett engem a csend, mintegy régi barátként ölelt magához, mint ahogyan mindig is tette. Az éjszakai égbolton pislákoló csillagok szomorkásan pillantottak le arra, ami történik… arra, ami történni fog. Én pedig jól tudom, miért tesznek így. Megvan rá az okuk. Atyám az elsők között teremtett meg engem a Mennyek fényében, én töltöm be a védelmező szerepét, én lettem a kardja, ami lesújt, ha Ő úgy utasítja. Most pedig, az Úr szólott, a Menny kapuja megnyílt, s én alászálltam a Földre. Nuriel fivérem bukása nem az utolsó volt, mi sújtotta a Fentieket, köztük pedig engem is, még ha ennek a leghalványabb jelét sem mutattam. Ami azt illeti, sosem teszem, szinte semmi kapcsán. Lucifer árulása és tőlünk való elfordulása olyan csapást mért rám, mint a legerősebb fegyver a világon sem tudna. A puszta tény, hogy a fivérem, a szeretett öcsém ellen kellett vezetnem mennyei seregeinket még a világ, az emberiség hajnalán, mert ő féltékeny lett Atyánk teremtésére, az irántuk táplált szeretetére, valamit bennem is elpusztított. Az angyal onnantól kezdve eltűnt a lényemből, a helyében nem maradt más, mint a harcos, ki a Teremtés hajnalán megszületett. A hűvösséget és a távolságtartást választottam annak érdekében, hogy ne lássa meg bennem senki azt a tátongó űrt, amit az okozott, hogy saját kezűleg kellett kihajítsam Lucifert az otthonunkból. Felvettem vele a harcot és a mai napig emlékszem az elkeseredett dühre, ami csak úgy áradt egykoron oly' fényes lényéből. A megvetésre, amit irántam táplált azokban a pillanatokban, a földöntúli gyűlöletre, ami a szeretetből lett. A pillanatra, mikor üvöltve dobtam be a megnyíló kapuba, hogy a mély végleg elragadja tőlem. A pillanatra, mikor utoljára engedtem az angyali oldalnak, az érzéseknek, hogy elárasszanak, mielőtt a testvéreim szeme láttára szilárddá, zorddá váltam volna. "Ő, ki olyan, mint Isten" … ezt tartják rólam, pedig nem vagyok több, mint a katonája, a parancsát leső harcos. Mert ezt szánta nekem, s ezt is fogom tenni egész létezésemben, ameddig csak futja az erőmből.
Samandriel arcán keserű mosoly játszott, amikor megpillantott. Ő is egyike azoknak, akire egykoron testvérként tekintettem, most viszont meg kell tapasztalja a lesújtó kard erejét. Mosolyában meglapult a beletörődés, a bánat… de velük együtt a harag is. Azonban már a közelébe éreztem, hogy eme harag nem annyira ellenem, sokkal inkább az ellen szól, akit nem is olyan régen még Atyjának szólított ő maga is.
- Gondolom, csak idő kérdése volt, míg Ő elküld hozzám Téged. - az utcalámpának narancsos fénye csak jobban kihangsúlyozta vonásait, a szomorú pillantását. Én nem szóltam, nem is mozdultam, csak álltam ott, míg a park csendje körülvett minket. Nem is igen volt mit mondani, elvégre ezen a ponton a szavak már mit sem jelentenek. Csak rezzenéstelen arccal pillantottam le a padon ülő bukottra, aki számomra érthetetlen okokból nevetésben tört ki.
- Tudod… ez vicces, egy pillanatig azt hittem, talán végre számítani fog Neked valami. Mármint, az Öreg füttyszaván kívül, amire úgy táncolsz, ahogy Ő akarja. - továbbra sem mozdultam, nm is szóltam semmit, amire csak fellángolt tekintetében az utálat, immáron az én irányomban tápláltleplezetlen érzés, mellyel felpattant a padról.
- Mikor veszed végre észre, hogy te sem vagy több, mint egy báb csupán? - nem jött közelebb csak izzó tekintettel meredt rám. De tekintete eztán a távolba meredt egy pillanat erejéig, valahová a hátam mögé. Nekem nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy tudjam, hová, tökéletesen éreztem a közeledő jelenlétet enélkül is. Egyetlen pillanat. Ennyi elég volt. Egyetlen pillanat… pont annyi, mint ameddig az tartott, hogy Lucifert a mélybe taszítottam és lényemet fojtogató bánat öntötte el, csak azért, hogy aztán átadják helyüket az ürességnek. A pillanat tört része alatt suhant fivérem a fiatal, szőke lány felé. Egy dolog számít, s ezt Samandriel is tudta: az emberek. Egész létezésem során éber őr voltam a számukra, s ha valami, akkor ez sosem fog megváltozni. Követtem hát a mozgását, egészen a lány közelébe érve, de ahogy nyújtotta felé a karjait, én egy határozott mozdulattal lendültem közéjük és a lány közé, hogy pengém állítsa meg a pillanatot. Egyetlen pillanat: Jelen esetben magába foglalta testvérem felismerését és feladását. Kihúzva a pengét, egy lökéssel söpörtem félre megdermedt fivéremet minek nyomán csak a hűvös talaj parancsolt neki megálljt, ám addigra szeméből már eltűnt az élet csillogása.
Ahogy ott álltam a látnok előtt, a lány észlelhette a belőlem áradó fényt, az aurát, ami leírhatatlan biztonságérzetet és nyugalmat csepegtet lelkükbe, ahogyan hófehér, makulátlan tollazatú szárnyaimat is, melyek mint óvó karok, szélesre tárulva vették őt védelmükbe.
- Minden rendben? - hűvösen csengő hangom szólt felé, bár tudtam, hogy az esetleges riadalmon kívül nem eshetett baja.
Nem lenne így, ha Samandriel elérte volna.
Egyetlen pillanat.. Ennyin múlt csupán.
Mint ahogy ennyin múlt testvérem elvesztése is. Egy újabb fivéremé.
De könnyeim láthatatlanok a világ számára, csakis a zord angyal marad.
S a hűvös, kitartó esőcseppek.
Bocsánat, hogy eddig tartott! Remélem, nem lett túl borzasztó. Embarassed | @ | Hurt


A hozzászólást Michael összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 13, 2018 12:32 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Sybil Cassie Kane


Sybil Cassie Kane


Hozzászólások száma :
43
Age :
24

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Re: A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyCsüt. Aug. 24, 2017 11:44 am



Michael & Sybil
Nagyban osonok, igyekszem elkerülni az esőcseppeket magam körül, de be kell vallanom magamnak, ennyire gyors nem vagyok, és ők még többen is vannak, mint én. Ez szomorú tény, de igazából elázni is mókás. Most már nem csak, hogy nem kerülöm el, de beleszaladok az összesbe. Ma reggel láttam egy igazi kis túlélő virágot a betondzsungel közepében, két repedezett járdalap mellett, között tolta fel magát a világba. Sajnos nincs elég védett helyen, könnyen letaposhatja bárki a szép kis fehér virágát, úgyhogy a próbák után visszafutottam érte és kiástam onnan. Most egy zacskóban cipelem magammal, és a parkba tartok, annak is egy bizonyos részére, amit önzően a magaménak mondok. Kicsit földes és sáros mancsaim közt tartom a növénykét és gyorsított tempóban szökdécselek a célom felé. Módfelett örülök magamnak, mert úgy érzem, most megmentettem a virágocskát a biztos haláltól. Ez, ez jócselekedet nem? Elviszem egy szép helyre, ahol jó a föld, sok a napfény és nincsenek munkába siető emberek, akik letaposnák. Azt hiszem mondhatom, hogy boldog vagyok ettől a tudattól. Két kis csepp kezemben tartom, mint valami ékkövet, s sietve fordulok be a parkba, egy ideig a járdán haladok, mert csak egy bizonyos pont után kell a fűbe mennem, a fűzfák és egy pici tavacska felé. A pocakom beleremegett a felismerésbe, ahogyan a tükreim is rávetültek a távolban lévő párosra. Épp lépnék egyet hátra, hiszen tudom, hogy mondénként nagyon nem kellene belefolynom a dolgaikba, márpedig én élni szeretnék, különben Adam büntetlenül tönkretehetné magát. Azt meg nem engedem, de nem ám! A talpam épphogy leért a földre, s az egyik teremtés szinte villanásként került elébem. De… miért? Sikítani sem volt időm, csak a szemeimet szorítottam össze, és a virágot is elejtettem. Mire a kis földdel teli zacskó a járdára ért, már vége is volt. Talán el sem kezdődött, s egy tompa puffanásra rezzenek össze. Eddig, eddig fáztam, most azonban olyan kellemes meleg van… Félve nyitom ki a szemeimet s némiképp talán kétségbeesetten nézek szét. Értetlenül pislantok a lélek nélküli porhüvelyre, aztán az előttem álló talán legtisztább teremtményre. Mondjuk ez ebben a formában vicces megfogalmazás, mert épp most vette el valaki másnak az életét s mégsem tudom vérrel bemocskoltnak látni. A hangja olvadó magmaként hasít végig a levegőben, s amint eléri a testem, libabőrzéssel jelzem a hangjának útját. A kérdésére egy suta mosoly a válaszom, s mialatt próbálom elhitetni vele, de inkább magammal, hogy minden rendben és a mosolyom őszinte, ugyanakkor a könnyeim is azok, amik ezzel egy időben kezdenek kihullani a szemeimből. Egy tollas bántani akart… s bár itt ez a ragyogó teremtés, aki nem hagyta neki, azért mégis szöget ütött a fejembe a kérdés. Miért? A kis szandálom teljesen átázott már, ahogyan a kis fehér alapon kék virágmintás ruhám is, rajta a tört fehér kardigánnal.
- Valami… rosszat csináltam?
Nyöszörgöm ki nagy nehezen, vékony hangom alig rezeg az éterben, miközben a porban fekvő testre pillantok. Mi másért akarhatott volna bántani? Könnyes szemeimet igyekszem törölni, mosolyom nem lankad, de kezd veszíteni az őszinteségéből. Nem-nem vagyok ijedt, pedig annak kellene lennem, hisz épp az életemre akartak törni s valahogy… a szívverésem nem gyorsul, nem kapkodom a levegőt, csupán a testem árnyalatnyi remegése fémjelzi, mi is történt nemrégiben. A kardigánom ujjával törlöm ki a könnyeimet, s egy mély lélegzetvétel után fülig érő vigyorral pillantok a tollasra.
- Köszönöm.
Hangom ellágyult, már nem olyan vékony, mint előzőleg, pontosan olyan, mint egy mézes tea a hideg téli napokon. Aztán felszisszenve guggolok le, s felnyalábolom a kissé megnyekkent virágocskát. Nem tett neki túl jót a zuhanás, dünnyögök is neki egy bocsit, miközben felegyenesedem. Most, most hagynom kéne, hogy intézze a dolgát, igaz? Biztos… van valami papírmunka ezzel ott. Legalábbis gondolom, bár könnyen lehet, hogy jogtalanul. Ellenben minél tovább nézem azokat a jégszilánkokra festett szemeket, valami nem hagy nyugodni. Olyan érzésem támad, hogy az előttem lévőnek nincsenek érzései. Olyan, mint egy kőszobor. Egy gargoyle vagy hogy mondják. Mozog, akarata van, de… semmi több. Nem látok benne mást, de kell lennie, hiszen angyal. Minden tollas különleges, neki is annak kell lennie. Miből is gondolom? Abból, amit magából áraszt. Úgy hiszem, kell éreznie, ha a puszta jelenléte ilyen magabiztosságot és megnyugvást hozó éji lepel. Elgondolkozva döntöm oldalra a fejem, s mielőtt még eltűnne előlem, elcsippentem a ruhájának ujját.
- Mutathatok valamit?
Pillogok rá a nagy őzikeszemeimmel, ahogy Adam hívja őket, s a ruha enyhe huzigálásával igyekszem ösztönözni. Tartozom neki, szeretném, ha látna valami szépet, mielőtt örökre eltűnik előlem. Ha más nem, akkor kérlelőn pillogok rá, eddig ez csak Adamnél nem működött, mert ő már ismer. Persze ha ez sem jön be, akkor rácsimpaszkodom, mint egy maki. A lehetőségek tárháza végtelen…

Outfit ©Music
Note:Remélem tetszik :$

Vissza az elejére Go down
Michael


Michael


Hozzászólások száma :
17

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyCsüt. Aug. 24, 2017 7:36 pm



A ragyogó léleknek

Minden angyalnak megvan a maga szerepe. Egy feladatkör, amire az Úr teremtette és amit a létezése során el kell látnia. Ebből kifolyólag, akár az emberek, úgy mi is különbözünk egymástól. Én a harc és a védelem feladatát látom el, fegyver vagyok a Mennyek szolgálatában, s a fény védelmének érdekében kész vagyok olyasmit megtenni, amiért a legtöbb angyal, de még a halandók is zordnak látnak. Kegyetlennek. Azért, mert ilyennek is kell lennem. Az első próbatételem még az emberiség hajnalán jött el, amikor lázadó öcsémmel szemben kellett ellátnom a feladatomat. Nem kívántam bántani Lucifert, hiszen ahogy a mondénekkel teszem, öcsémet is kész lettem volna védelmezni minden bajtól, végső soron mégis ellene kényszerültem harcossá válni és felhasználni pengémet, hogy Isten parancsára kiűzessem otthonából. A mi otthonunkból. Azóta pedig... tovább harcolok a sötét erőkkel, egykori fivérem seregével és azokkal, akikkel romlása során magával rántott pokoltűz és kénkő egyvelegéből álló mélységbe. Még akkor is, ha ez magába foglalt és foglal a mai napig is olyanokat, akikre családként tekintettem. Idővel, a részemmé vált Atyám ítéleteinek elvégzése. Részt vettem Szodoma és Gomora elpusztításában, megtisztítottam Egyiptomot, ahogy Isten szava megkövetelte, végignéztem a nagy árvíz tombolását, a halált, amit követelt, s mikor az ember többet akart, mint ami megadatott számára, mikor az ég felé akart nyúlni, a Mennyek országának kapuja megnyílt, s én alászálltam a Földre, ledöntvén Bábel tornyát. Én lettem a katona, kinek ereje, fegyvere életet követel, ha szükséges.
Most pedig újra megteszi: Samandriel végső, elkeseredett mozdulatában képes lett volna végzetes sújtást mérni egy halandóra. De végül, az én képemben, őt érte sújtás. Rezzenéstelen arccal néztem végig egy újabb testvér elenyészését. De se könnynek, se más jelnek érzelemre nincs helye az arcomon. Mert az Úr szólott, s én végrehajtottam. Így teszek az idők kezdete óta, így fogok tenni mindig is. Éppen ezért hűvösen nézek le a mozdulatlan testre a földön, mintha nem lenne több egy élettelen tárgynál csupán. Ám magamban gyászolom őt. Hiányozni fogsz, testvér!
A gyászból viszont visszahúz egy kérdés, a védelembe vett halandóé. Ugyanolyan érzelemmentes arccal emelem rá tekintetemet, minek hatására úgy tűnhet, hogy a vékony hangra szinte szigorral reagálok. Arcizmaim akkor se rándulnak, amikor szemeiben megpillantom a könnyeket. A félelem természetes reakció az ő helyzetében, mégis számomra érthetetlen okból ezt mosoly mögé próbálja rejteni. Mégse teszem szóvá, hogy azok után, ami történt, elég abszurdnak vélem a mosolyát, még ha csak próbálkozás is és nem valós tükre lelke állapotának.
- Nem. - szólalok meg végül, hagyva egy pár pillanatig érvényesülni a csendet, hadd öleljen körül minket kérdése nyomán, hogy aztán az eső kitartó kopogása a földön megtörje uralmát. Hangom, tekintetemhez hasonlóan hűvös, már-már szigorral csendül, mintha csak burkoltan rárivallnék, hogy eressze el az efféle gondolatokat. S ez bizonyos értelemben így is van. Ami történt, nem azért történt, mert ő bármi rosszat tett volna, hanem azért, mert egy angyal feladta, hogy azt az értéket védelmezze, amit én: az embereket. Köztük, az előttem álló fiatalt is.
- A támadás csak fizikai értelemben irányult ellened. - teszem még hozzá az előbbi tömör válaszomhoz mintegy magyarázatképpen, mielőtt még feltenné azt a kérdést, hogy akkor miért akarta valaki az imént bántani.
- Amit tett az egy romlott eszme következménye volt és valójában engem akart áldozatának. - tárgyilagosan közlöm a tényeket, mintha mi sem volna természetesebb vagy magától értetődőbb. Samandriel sejtette, hogy ellenem nem veheti fel a harcot, ezért helyettem inkább azt támadta, amiről tudta, hogy fontos nekem: a szerepkörömet. A betöltött pozíciómat védelmezőként. A mondén megtámadásával engem akart támadni, hogy megbukjak, mint őrző, óvó lény. Mindezt azért, mert mint Lucifer, nem tartja őket méltónak arra, hogy az Úr legkedvesebb teremtményei legyenek. De ezt már nem adom hozzá a magyarázathoz, elvégre, a lánynak nem kell tudnia ezekről. A legjobban akkor jár, ha a megértés helyett inkább a feledést választaná.
- Nincs mit köszönni. - ezt is ridegen közlöm, elvégre csak a feladatomat végeztem. Nem várok érte hálálkodást. Fürkésző tekintetemet nem kerüli el, hogy hatással van rá az aurám. Érzékelem a benne lassan szétáradó nyugalmat, amit nem is kívánok megtörni, mozdulatlanul állva, figyelmet sem fordítva az esőcseppek ostromára, hagyom, hadd élje át a biztonságérzetet. Hosszú pillanatokig teszek így, s már fordulnék el tőle, mikor megérzem az érintést fekete felsőm ujjánál. Megállok és rideg pillantással nézek le a kezére, mely utánam nyúlt, majd kérdőn fel az arcára. Elvégeztem a feladatomat, mégis miért akarna itt tartani? Nem vagyok épp olyan gyengéd és kedves hozzájuk, mint Raphael vagy Gabriel fivéreim.
A pillogást és ruhám húzogatását végképp csak értetlenül figyelem. Bármit is akarhat mutatni, fontosnak tűnik neki, mint annak a növénynek a sorsa, melyet oly' dédelgetve véd. Egy törékeny, sebezhető élet. Eszembe juttatja azt, ahogyan én igyekszek védelmezni őket.
- Az itt tartózkodásom ideje lejárt. - adok hangot annak, hogy amiért lejöttem, azt már elláttam. Mégse illanok még el, csak egy beleegyező bólintással jelzem, hogy megmutathatja, amit annyira szeretne.
Addig is gondoskodhatok a védelméről.
Remélem, nem túl béna. O.O | @ | Carnival of rust


A hozzászólást Michael összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 13, 2018 12:34 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Sybil Cassie Kane


Sybil Cassie Kane


Hozzászólások száma :
43
Age :
24

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Re: A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyPént. Aug. 25, 2017 11:14 am



Michael & Sybil
Olyan dolgok, olyan események sora történt most meg az imént, ami talán egyetlenegy ember életében sem kellene, hogy így legyen. Mondén vagyok, csak sajnos vagy sem, nem átlagos. Látok… mindent. Látom azokat a lényeket, az emberbőrbe bújt entitásokat, melyeket senkinek sem kellene. A bátyám tönkrement ebbe a képességbe, ő átoknak hívja s életének csillaga szinte csak lefelé ível azóta. És én nem tudok rá hatni… Akkor miért is tudnék egy tollasra? Teljesen másként viselkedik, mint Aedion, sokkal… ridegebb, miközben árasztja magából a nyugodalmas melegséget. Lehet butaság volt azt hinni, hogy azt árasztja magából, amit ő maga is érez a legjobban, bár ha belegondolok, végig haláli nyugodt volt, mialatt kivégezte a bukottat. Legalábbis, nem hiszem, hogy egy angyal kivégezne egy másik angyalt csak úgy, bukás nélkül. Vagy nem is tudom hogy működhet ez náluk, de tény, hogy belefolyni sem túlzottan akarok. Attól még, hogy jobban kezelem a látást mint a bátyám, még nem jelenti azt, hogy meg is tudnám magam védeni tőlük. Mert hogy… ez nem így van. Látni látom őket, meg tudom mondani ki micsoda, látom a különleges jegyeket, épp úgy, ahogy a makulátlan fehér szárnyakra is rácsodálkozok egy picit. A mi házitollaskánknak is van, de valahogy nem ennyire… szikrázó. Azt hiszem talán ez a megfelelő szó. Lehet ő valami főmuftiféle. A burkolt letolós válaszára csak bólogatok, bár az a jégcsap hang kis összerezzenésre késztet. Olyan, mintha le lennék szidva, közben meg egy fikarcnyi… semmilyen érzelem nincs rajta. Igazából, el sem tudom képzelni, hogy létezhet valaki érzések nélkül, szóval úgy határoztam, biztos van neki, csak valamiért nem használja.
- Értem.
Biccentek, miszerint felfogtam, nem vagyok B-listán, csak rosszkor voltam rossz helyen. Ez manapság elég gyakori, de majd megpróbálok leszokni róla. Azt persze nem tudom, hogyan is lehetne erről leszokni, de majd kitalálok rá valami gyógyírt. Úgy fest, egy köszönömöt sem nagyon tud fogadni rendesen, értetlenül döntöm oldalra a fejem. Ilyen fura tollast még nem láttam, bár meg kell hagyni azt is, hogy eddig csak Aedionnal találkoztam ebből a fajból. Egyik kezemben tartom a kis bezacskózott életet, míg a másikkal a ruháját nyüstölöm, és meresztem a kis cicaszemeket, amivel szemmel láthatóan fogalma sincs mit kezdjen. Itt azért megfordul a fejemben a kérdés, hogy egyáltalán szokott-e beszélni emberekkel? Talán… talán a válasz erre, hogy nincs rá szüksége. Talán csak én vagyok ennyire minden lében két kanál, hogy feltartok egy angyalt. De akkor is… Látni akarom, hogy tud érezni, mert ha nem, akkor összedől bennem a világ. Az egyik. A szavai ellenére megkapom a biccentést, a tekintetem felragyog s őszinte mosoly kúszik ajkaimra. Puha ujjbeggyel érintem a bőrét egy picit, igazából arra vagyok kíváncsi, hogy megsüt-e, de nem. A kezem levezetem a csuklójáig és a tenyerembe fektetem. Az ujjaimat nem kulcsolom össze rajta, szóval bármikor kiveheti onnan és elkezdem gyengéden húzni be a pázsitra, a fűzfák felé. Ott az én kis titkos kertem…
- Tudod, szeretnék neked mutatni egy picike csodát. Amolyan emberit. Biztos láttál már sok csodát, lehet okoztál is párat, de szeretném, ha megnéznéd azt, amiben én is segédkeztem.
Aggodalmam azonnal elszáll, miután az égre pillantva meglátom szakadozni a felhőzetet, az esőcseppek is ritkulnak. Ez a beszéd, a Hold is látni akarja! Jókedvűen húzom oda, odébb feszítek pár ágat s betessékelem a lombok adta rejtekbe. Mire én is mögé érek, már el is kezdődik.
- Csak figyelj…
Suttogom neki, s mutatok előre a szürkeségbe, ám amikor a felhők végleg kiúsztak a képből, a Hold ezüstös fénye beragyogta a kis kertet. A színes virágokon megülő vízcseppektől szinte szikráznak a színek, fényes lesz és ragyogó. Kedvtelve figyelem a pompás parádét s lopva a tollas felé pillantok.
- Láttál már ilyet?
Kérdem meg, mert bár feltételeztem róla, hogy nem akar vagy nincs ideje ilyesmivel foglalkozni, azért nem biztos, hogy nincs hobbija. Bár nehéz elképzelni… A kezét még nem engedtem el, mert attól félek, idő előtt megszökik, amikor úgy gondolja, hogy elég időt fecsérelt el a hülyeségeimre. Szerintem nem hülyeség… egy kis csoda, ami ragyogást hoz az ember sivár életébe. Ezek a pici csodák tartják mozgásban az embereket. Én így hiszem. Én már láttam ezt párszor s mondhatom, sosem ugyanaz. Mindig más és más csoda lesz belőle, sosem unalmas. Azonban most jobban leköt a tollas reakciója, őt figyelem, miközben a fekete ruhájára téved tekintetem. Lágyan mosolyodom el, s visszanézek a virágokra.
- Találó színválasztás. A fekete az egyetlen szín, ami harcol a halállal. Pont, mint te.
Az utolsó mondatnál már megint rá nézek és mosolygok. Remélem neki is tetszik ez a kis jelentéktelen csoda…


Outfit ©Music
Note:Remélem tetszik :$

Vissza az elejére Go down
Michael


Michael


Hozzászólások száma :
17

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyCsüt. Jan. 18, 2018 8:43 pm



A ragyogó léleknek
"Fanyar tekintettel
sejtelmesen áltat,
minden gyengédségnek
fordít nyeglén hátat."
- Horváth Piroska: Kifosztott érzések (részlet)



Sok esetben eltérünk mi attól, mint amilyennek a halandók hitükön keresztül lefestettek minket maguknak. Átlagosan igaz ez az angyalokra, de hatványozottan igaz ez ránk, az arkangyalokra. A Fény teremtményei vagyunk, örök lények, melyek eleget téve a maguk feladatkörének, mely angyalokként változik, dacolunk a sötétséggel. Ki fizikálisan, ki pedig más, sajátos eszközökkel. Gabriel fivérem se véletlenül hordozza nevében az "Isten ereje" jelentést, hiszen ő Atyánk tiszta, pusztító, vagy épp tanító, útmutató hangja. Rafael az Úr gyógyító hatalma, egyaránt fizikai és szellemi, lelki értelemben. Mindünknek megvannak a módszerei. Míg ők sokkal inkább spirituális úton terelgetik az embereket, addig én a katona, a harcos szerepét töltöm be. A védelmezőét, aki folyamatosan éber, ehhez pedig szükségeltetik az is, hogy folyton megmaradjak érzéketlennek, hűvösnek... ami a legtöbbek számára, köztük még néhány angyaltársamnak is, már-már inkább zordsággal egyenlő. De itt jön a képbe az, hogy míg a legtöbb angyalnak nem kell életet elvennie, legyen az démon vagy akár egy másik angyal, addig én létezésem kezdete óta ezt teszem. A Teremtés hajnalán persze más volt a helyzet. Minden Lucifer bukásával változott meg. Fivérem több társunkat rántotta magával a Pokolba, majd létrehozván a démonok seregét tett eleget a Sátán címnek, melyet az eónok során rá aggattak. De ahogy ő a Sötétség Hercegeként, úgy mi sem maradtunk tétlenek. A Mennyben vívott háború után én lettem az angyali katonák kiképzője, a természetfeletti harcosok mentora és a légióink parancsnoka. Bizonyos tekinteten, míg öcsém, Lucifer a Sötétség, a Pokol Hercege, addig engem tartanak a Mennyekének. De én sosem szerettem ezeket a megnevezéseket. Mindketten harcosok volnánk, még bukott testvérem is, s ha egyszer eljön majd az ideje, össze kell csapnunk újra. Akkor pedig egyikünk léte odavész majd. S ez független minden címtől, névleges rangtól.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Samandriel végzete. Tiszteletreméltó angyal volt, kit megrontott, megfertőzött a belső árnyék. Elindította őt a romlás útján, mely szépen lassan arra vezette őt, hogy istenadta, földöntúli erejét egy ember ellen fordítsa féktelen mérgében. Mindaddig, míg a megállíthatatlannak bizonyuló erő nem ütközik a mozdíthatatlan tárggyal. S itt jön a képbe az, hogy az Úr különféle szerepeket szabott ki ránk. Én vagyok a végzete minden sötétséggel fertőzött életnek, származzon az az alvilágból vagy a Mennyek Országából... nem is számít. Isten színe előtt bukottnak számít. Mint olyannak, véget kell érnie. Én vagyok ez a vég. A kérlelhetetlen, könyörületlen befejezés. Ezáltal érzelmekre sincsen szükségem. Így kell lennie, ezért létezek. Mégis hagyom magam, hagyom, hadd húzzon. Bár tudom jól, hogy feladatom ezzel véget ért. A bukottnak vége, a halandó biztonságban van. Nincs már több dolgom itt, az emberek világában. De tűröm az érintést, mellyel illet, hogy megmutassa, mit olyannyira látatni kíván. Minden bizonnyal Gabriel, ha jelenleg látná ezt a jelenetet, elsütne valamiféle viccet azt illetően, hogy fejlődőképes vagyok, hamár ennyi érzésnek engedek.
- A csodákat nem én okozom. Minden csodának forrása Atyám, aki fényével és hatalmával egyaránt élteti eme világot. Én csupán közvetítőként szolgálok. Az Ő akaratának közvetítőjeként. - válaszolom szavai hallatán, majd feleletemet gyorsan ki is egészítem:
- Harcos vagyok, nem pedig csodatevő. - mintegy tisztázásképpen jelentem ezt ki. Nem az az angyal vagyok, akiket ő elképzelt, a kedvesség, a nyitottság nem tartozik tulajdonságaim közé, s talán jobb is ezt tisztáznom, mielőtt csalódást okoznék neki, olyat, ami romba döntené fivéreimről alkotott képét. Fénylények volnánk, mégsem mind ragyogunk ugyanúgy.
Most mégis hagyom, hadd húzzon be az ágak mögé és mutasssa meg a világát. Egy világot, melyben a Hold fénye megcsillan a növényzeten, az élőlényeken, melyek eónok óta mind-mind magukon viselik a Teremtő kéznyomát. Még ha ezt az emberek nem is látják szabad szemükkel, csakis a hit tükrén át.
- Emlékeztet valamire. - bólintok a kérdésére, miszerint láttam-e már ilyet. Eszembe juttatja, miként szemléltük mi a világot testvéreimmel nem sokkal azután, hogy Atyánk befejezte a művét. Keresztül-kasul bejártuk a Földet, csodálva egyaránt annak kék egét, fehér, lustán úszó felhőit és zöldellő mezőit. Apró csodáknak tűnhetnek ezek a laikus szemnek, minket mégis minduntalan emlékeztetnek arra, miért is küzdünk. Ám ezt már nem teszem hozzá.
- Nem dacolok a halállal. Elhozom azok számára, akik rászolgáltak. - közlöm nyers őszinteséggel. Elvégre ezért is tartózkodnak tőlem sokan még a Mennyben is. Többen a hátam mögött a halál angyalának is hívnak a hátam mögött, azt gondolván, hogy nem tudok róla. Isten jobbkeze, s kardja egyaránt. Az ítéletvégrehajtó.
Ez vagyok én. Nem áll szándékomban megtagadni Isten akaratát és ajándékát.
- A csodák tűnékenyek. - szólalok meg mégis halkan, burkoltan adva csupán hangot mindannak, ami a lényem része. Öcsém elvesztése, az árnyakkal vívott háború... örök, legalább olyannyira, mint mi magunk. Egy háborúban, melyben a fény tovaillan, akárcsak a Holdé, mely most a virágokra mosolyog. Ezt jelképezi a fekete.
Számomra. Általam pedig, mások számára is.
Kicsit rövidke, de még vissza kell rázódnom, ha nagyon béna, azért mindenképp szólj! :$ | @ | The Weight


A hozzászólást Michael összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 13, 2018 12:34 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Sybil Cassie Kane


Sybil Cassie Kane


Hozzászólások száma :
43
Age :
24

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Re: A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyCsüt. Feb. 22, 2018 11:46 am



Michael & Sybil
Én igazán igyekszem bármiféle érzelemfoszlányt is észrevenni az újkeletű tollas barátomon, de kezdem úgy érezni, hogy egy hegyet akarok így kivágni. Minél tovább nézem, annál gyanúsabb, hogy nem is húsból és vérből van, hanem márványból. Szőke tincseimet rázom, mintegy dacolva hűvös állításával.
- Számomra most az is csoda, hogy még élek. Ezt pedig, neked köszönhetem, Harcitollaska.
Mosolygom rá annyira kedvesen, amennyire csak tudok, mert bár nem hiszi el magáról, ő is hozzátesz a mindennapi csodákhoz egy adagot. Talán szivárványt nem képez, de ártatlan emberéleteket ment a gonoszsággal fertőzött önnön fajtájától. Az is egy csoda, hogy képes ezt csinálni. Ha csak megpróbálok belegondolni, mit is csinál, beleborzonganék és talán még sírnék is. Elvégre... én előbb ölném meg magam, minthogy Adam-et bántsam. ez az angyal itt mellettem, bámulatosan erős, mind fizikailag, mind lelkileg, de korántsem állítanám róla, hogy mindettől jól van. Most mér azért se engedem el a kezét, tartom, fogom, miközben a reakcióit figyelem. Emlékezteti valamire? Felderül az arcom, s megölelem a rabul ejtett kezét.
- Dejóóó, bíztam benne, hogy értékelni fogod.
Elvégre, ha egy angyal se tudta volna értékelni a színkavalkád meseszép valóját, akkor oda minden, mehet az emberiség a levesbe.
- Igen, elhozod azoknak, akik bele akarnak szólni a természetes elmúlásba. Ezáltal dacolsz azzal a halállal, melynek nincs itt az ideje.
Van egy rossz hírem, mindenre tudok válaszolni a magam kitekert módján, de lehet erre szép lassan ő maga is rájön. Odalépek elé, jobbommal még a kezét fogom, de balommal felemelem a kis zacsit, benne a virágocskával, aminek kicsit megsérült az egyik szirma.
- Elülteted velem? Mondjuk... annak az angyalnak az emlékére.
Kérdem meg, mert bár feltételeztem róla, hogy nem akar vagy nincs ideje ilyesmivel foglalkozni, azért nem biztos, hogy nincs hobbija. Bár nehéz elképzelni… A kezét még nem engedtem el, mert attól félek, idő előtt megszökik, amikor úgy gondolja, hogy elég időt fecsérelt el a hülyeségeimre. Szerintem nem hülyeség… egy kis csoda, ami ragyogást hoz az ember sivár életébe. Ezek a pici csodák tartják mozgásban az embereket. Én így hiszem. Én már láttam ezt párszor s mondhatom, sosem ugyanaz. Mindig más és más csoda lesz belőle, sosem unalmas. Azonban most jobban leköt a tollas reakciója, őt figyelem, miközben a fekete ruhájára téved tekintetem. Lágyan mosolyodom el, s visszanézek a virágokra.Suttogom egy kicsit a végét, mert nem tudom milyen reakciókat fog belőle kiváltani az ötlet. Úgy gondolom, nem utálhatta hiszen mielőtt megpróbált volna megölni, még beszélgettek valamiről. Az angyalok amúgy nem rosszak alapvetően...nem? Akkor ős csak.. beteg lehetett, vagy ilyesmi.


Outfit ©️Music
Note:Remélem tetszik :$
Vissza az elejére Go down
Michael


Michael


Hozzászólások száma :
17

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyPént. Május 11, 2018 9:42 pm



A ragyogó léleknek
"Ne higyjetek hideg arcomnak.
Forrongó vulkán a lelkem;
Hamu alatt a zsarátnokot
Lángoló életre keltem."
- Ölvedi László: Miatyánkom (részlet)


A kard Isten jobb kezében... lényegében ez volnék én. Egy angyal, ki sokkal inkább a cselekvésre, semmint az együttérzésre teremtetett.
- "Harcitollaska"? - visszhangozom az elnevezést, továbbra is kifürkészhetetlennek megtartva ábrázatomat, de ugyanakkor, ha engednék efféle luxusnak, talán el is mosolyodnék a becézésen. Sok névvel, jelzővel illettek már létezésem során, de ez még köztük is újnak számít. Elemeiket tekintve, még ha soha nem is mutattam ki, a mondénok mindig lenyűgöztek. Kitartóak, bizakodóak és találékonyak is. Különbözök ugyan tőlük, de egyetlen pillanatra sem kérdőjelezném meg soha, hogy ők Atyám tökéletes teremtései.
- Nincs miért köszönetet mondanod. - teszem még hozzá az előbbi mondandójához, hangom alig észlelhetően lágyul, hogy kifejezhesse az őszinteséget, de a zord külsőt ennek ellenére továbbra is fenntartom. Lényegében én csak annak tettem eleget, amiért létezek. Az Úr akarata, én pedig nem vagyok más, mint a fegyver, ami ennek megfelelően cselekszik. Nem várok hálát, sem elismerést. A sötét erőkkel fogok dacolni, származzanak azok Lucifertől, vagy akár önnön sorainkból. Nem számít és sohasem fog. Egy dolog lényeges: végrehajtani azt, mit az Úr szavai sugallnak.  
- Ősi idők képét juttatja az eszembe. - bólintok újra, majd hozzáteszem, hogy a mondén lányban ne hagyjak kérdéses elemet:
- Akkor még sok minden más volt. - fejezem be, némileg rövidre is zárva a mondandómat. Nem bocsátkozok részletekbe, se a Mennyei harcról, se fivérem bukásáról. Ez olyasmi, melyet mélyre temettem már magamban.
- Mindenben ott rejlik az istenadta ragyogás. - biccentek az értékelést illetően. Talán mivoltomnál fogva harcos vagyok és igyekszek is minden esetben eképpen cselekedni, a szépséget én sem tagadhatom. Nem is áll szándékomban. Ennek ellenére kezünkre lepillantok. Magához öleli, pedig általában inkább félelemmel, semmint ilyen reakcióval szokták fogadni megjelenésemet. De ahogy nem is kérdőjeleztem meg soha... ők különlegesek. Milliónyi módon különböznek egymástól, minden személyük, a maga viselkedési formáikkal, egyedi. S ilyen tekintetben, talán nem is különböznek tőlünk, angyaloktól oly' sokban. legalábbis, ebben a tekintetben nem.
- Ez az Atyám által adott létem célja. - felelek magabiztosan, elvégre, amit ő jelen esetben csodának tart, az nekem maga az ok, amiért élek. Egyfajta körforgás, ha úgy tetszik. Mindig lesz egy újabb démon, vagy éppen egy a sajátjaim közül, akik úgy érzik, hatalmukat az emberiség ellen kell fordítaniuk. Elfogadtam, még ha fájdalmas is, hogy éppen nekem, ki védelmezni hivatott őket, kell elítélnie önnön testvéreit.
- Az angyalok számára nem tartanak ilyen szertartást. - pillantok le mintegy kérdőn a kezében tartott növényre, ám vonásaim mégis lágyulnak, jóllehet alig láthatóan, s némiképp leutánozva a lány suttogását, magam is valamelyest halkabban teszem még hozzá kiegészítésül:
- Bár jó testvérem volt. - fűszerezem meg szavaimat egy bólintással is, jelezvén beleegyezésemet a virág elültetésébe.
Ugyan az egykori angyal bukása megérdemelte a büntetést, melyet Isten szabott ki rá, fényének kihunyása megérdemel ennyit.
Bocsánat az újabb kihagyásért! Sad | @ | Ain't no place for no hero


A hozzászólást Michael összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 13, 2018 12:36 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Sybil Cassie Kane


Sybil Cassie Kane


Hozzászólások száma :
43
Age :
24

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Re: A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyPént. Május 25, 2018 10:00 pm



Michael & Sybil
Ámuldozva nézek fel rá, fürkészem a márványba faragott vonásait. Olyan érzésem van, mintha a Louvre-ban beszélgetnék Michelangelo szobrával. A tag állítólag korának ideálja volt, de engem ne kérdezzenek, én nem értek a lovakhoz.
- Igen, az. Nekem tetszik.
Vigyorgok rá ezerwattos mosolyommal, miközben egy pillanatra sem merem elengedni. Jó persze, láttam már angyalt, de annyira különbözik Aedtől, hogy muszáj jobban megismernem. Kíváncsivá tesz, érteni akarom, na meg... az érzelem legcsekélyebb villanására várok az arcán kivirágozni. Ó, a virág! Várjunk csak..ősi idők? Wúúú.....
- Mondd csak... milyen volt a Föld, mielőtt mi megszülettünk?
Pillantok fel rá kérdőn, s bár elsőre tűnhetne úgy, hogy rólam meg a testvéremről beszélek, pedig valójában az emberiséget foglaltam így össze.
- Jobb volt akkor? Nélkülünk?
Figyelem őt nagy őzike szemekkel, hiszen a TV engem sem kerül el, figyelem a híradókat, a globális felmelegedés, a túlnépesedés, a föld totális kihasználása, fajok drasztikus kipusztulása. Nekem nem tűnik túl jó ötletnek, de mégis védelmez minket a világ legerősebb Tollaskája. Akkor hogy is van ez?
- Igen, valóban... bár benned több van, mint eddig bármiben, amit láttam.  
Pillogok fel rá kuncogva, s kezét fogva-noszogatva araszolok egy üres hely felé, ahová a virágot tudnánk ültetni. Tényleg ragyog, szó szerint és számomra átvitt értelemben is. Megnyugtató, jóleső érzés vele lenni, mellette s fogni a kezét. Még ha az én kicsi kezem el is veszik vaskos ujjai között.
- Pedig tarthatnátok.. mindenki megérdemli, hogy emlékezzenek rá. Senki sem születik eleve gonosznak. A körülmények teszik azzá. Valahol pedig... ők is áldozatok. Szerintem... ő is eltévedt. Úgy, ahogy mi, emberek is elszoktunk tévedni, csak neki nem sikerült időben visszatalálni. 
Lehet butaságokat mondok, de fogalmam sincs miként működik az ő világuk, viszont késztetést érzek rá, hogy beszélgetni próbáljak vele. Vagy legalább... érezze úgy, hogy nem volt hiábavaló megmenteni, hogy nem vagyok buta fruska. Bár, azt nem tudom, hogy ez most miért is lett életcélom hirtelen.
- Tudod mit, Harcitollaska?  Ha... ha megint ezt kell csinálnod... akkor ültetünk még virágot, jó?
Pillázok felé nagyon meggyőzően ártatlanul, mert ha fonákul is, de igyekszem elérni, hogy ne tűnjön el maradéktalanul az életemből. Túl nagy szívességet tett értem, még ha csak a dolgát végezte is. Én mégis úgy érzem, hogy a tollas valahogy.. nem oké. Olyan, mintha nem lenne jól, bár ennek semmi jelét nem látom csak... érzem a pocakomban. Noha nem csak az elesettek emlékére, hanem hogy a vérző szívére is kerüljön sebtapasz. Már ha... az angyaloknak van olyan???


Outfit ©️Music
Note:Remélem tetszik :$
Vissza az elejére Go down
Michael


Michael


Hozzászólások száma :
17

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptySzomb. Május 26, 2018 9:42 pm



A ragyogó léleknek
"Te folyton csak egy másik világba vágysz,
Mindig menekülsz a csupasz valóság elől,
Aztán mégse akarod elhinni, hogy létezik,
Pedig egyszer meglátod, odakerülsz te is."
- Horváth Péter: Másik világ (részlet)


Ahhoz vagyok szokva, hogy a megjelenésemet általában félelem vagy bénító ledöbbenés követi, nem pedig olyan lelkes reakció, amiben a jelen helyzetben részesülök. Ez pedig csak megerősít abban, hogy a halandók érzelmi világa olyasvalami, amit talán sosem fogok megérteni, főleg azért, mert az Úr nem e célból teremtett. Az én létem oka a védelem, még pontosabban a küzdelem, nem pedig az érzelmek táplálása, elvégre az efféle luxus csupán hátráltatná a feladatvégzést. Az ilyen aspektusokat ráhagyom a nálam sokkal gyengédebb Gabriel fivéremre.
- Hm. - csak ennyit hallatok a magyarázatot illetően és bár arcvonásaimon nem figyelhető meg egyetlen rezzenés sem a mosolya nyomán, tekintetemben egyáltalán nem tükröződik sem rosszallás, sem megvetés. Jóllehet a jeges távolság talán fennmarad, annak léte egyáltalán nem az emberlány ellen irányul. Nem több ez, mint annak a reflekciója, ami én is volnék. Egy angyal, amely nem az emóciókra teremtetett.  
- Kies. - válaszolok egyenesen a feltett kérdésre, majd ahogy jobban belegondolok azokba az időkbe, amikor fivéreimmel szárnyaltunk Atyánk kreált vidékei felett, eszembe jut egy fontos részlet is, mellyel ki is egészítem feleletemet:
- Ám egyben hiányos. - ugyan nem konkretizálom, de rájuk, emberekre értem az említett hiányosságot. Valóban, a zöld mezőknek, a a szárnyaink fehérségéhez hasonlító felhőknek, melyek felé hegyek nyújtózkodtak, megvolt a maguk gyönyörűsége, s mi több, megvan az a mai napig, kétséget kizáróan a halandók létrehozása volt eme tökéletes munkának koronája. Még akkor is, ha ezzel nem minden Mennybéli értett egyet. Fivérem, aki olyannyira fontos volt számomra, akit óvni igyekeztem minden áron, nem értett egyet ezzel az állítással és így nem csak magával az emberek tisztaságával, de Atyánkkal is szembe szállt. Vele ellentétben én nem kétlem a bennük rejlő szépséget, még akkor sem, ha jómagam nem táplálom azon érzéseket, amelyeket ők.
- Nem. - a válaszom azonnali és kétséget kizáró, tekintve, hogy a kérdés is olyasmi, ami nem igényel számomra komoly megfontolást ahhoz, hogy teljes mértékben egyenes, őszinte reakcióval tudjak rá szolgálni.
- Atyám teremtése veletek lett teljes és tökéletes. - egészítem még ki ennyivel, s bár a hangom továbbra is olyan távolságtartónak, hűvösnek tűnhet, mint eddig, az igazukon még a zordság leple sem változtat. Bizonyítékul szolgálhat akár jelenlétem, elvégre "születésem" hajnalán a Teremtő a védelem szerepét szánta nekem, aminek eleget fogok tenni bármi áron, legyen az az ár akár önnön létem.
- Ez az Úr érdeme, nem az enyém. Mi angyalok is különbözünk céljaink által. - mindegyikünk bizonyos szerepet tölt be, miként a Mennyben, úgy a Földön is. Az a bizonyos "több", bármire utaljon is, Isten hatalmát tükrözi, semmint az én különlegességemet. A nevem is ezt hivatott tükrözni... azt, hogy Őhozzá senki nem fogható. Éppen emiatt szolgálója és akaratának végrehajtója vagyok. Ez sokkal inkább tesz harcossá, semmint kivételessé.
- Ez nincs így. - mondom arra reagálva, hogy senki sem születik gonosznak, lepillantva közben az összeérő ujjainkra. Csak pillanatnyilag ágyaz meg magának tudatomban a gondolat, hogy eddig nagyon kevés halandó mert megérinteni, mielőtt tovább folytatnám:
- Az, mit ti Sátánnak hívtok, romlottnak bizonyult. - valamivel halkabban folytatom az eddigieknél. Nem teszem hozzá, hogy Lucifer az öcsém volt, és nekem kellett kivetnem arról a helyről, mi az otthonunként szolgált. Bér egyetértek állításával, leszűkíteném azt a halandókra vonatkoztatva.
- De ti tisztának születtetek. - megint csak kihagyok egy részletet, nevezetesen azt, hogy esendőségük Lucifernek köszönhető. De ez nem rontott értékükön, sem azon, hogy megérdemlik a védelmet.
Amikor arra terelődik a szó, hogy minden elenyészett virágot érdemel megemlékezés gyanánt, körültekintek a tájon.
- Ahhoz nagyobb terület fog kelleni. - fenntartom a kimértséget, ám ha Gabriel itt lenne, azonnal megjegyezné, hogy épp ezért kellene őrá hagynom a poénkodást, felismerve a szavak mögött rejlő hangyányi változást, melyet a lány számára csak annyi jelezhet, hogy nem húzom el kezemet az övétől, mintha csak ezzel igyekeznék felelni a ki nem mondott szavakra:
Mindig óvni foglak.
Remélem, használható. O.O | @ | In the air tonight


A hozzászólást Michael összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 13, 2018 12:36 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Sybil Cassie Kane


Sybil Cassie Kane


Hozzászólások száma :
43
Age :
24

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Re: A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyVas. Május 27, 2018 11:52 am



Michael & Sybil
Jelenleg úgy érzem, minden idegszálammal őt figyelem, már ha ez egyáltalán lehetséges. Igyekszem érteni, érezni, megfigyelni minden apró rezdülését, de vagy ennyire vak vagyok, vagy nagyon jól... nem csinál semmi ilyesmit. Én pedig nem akarom elhinni, hogy ez normális.
- Kies? hiányos? Hmm... de azért szép volt?
Kérdek rá elgondolkozva, mert nem nagyon tudom elhinni, hogy a földnek most elvileg jobb, mint akkor. Bár olyan gyors és határozott választ kaptam, hogy egy kissé talán meg is hökkentem a dolgon.
- Kedves, hogy ezt mondod. Pedig sok galibát okoztunk...nem?  
Elég csak visszagondolnom a történelem óráinkra, s ki tudja még mi volt azelőtt is. Bele se merek gondolni, hogy számokban hogy fejezhető ki a mellettem álló életkora.
- Mindig így néztél ki? Mármint... voltál kisbaba?
Nagyon kíváncsi vagyok, ami azt illeti, valahogy nem tudom elképzelni őt pólyásként, de valahol meg nagyon is menne, és rém cuki lenne.
- A bizonyult azt jelenti, hogy előtte egy ideig nem az volt! Csak bizonyos idő után tudsz bebizonyítani valamit!  
Ragaszkodom az álláspontomhoz, mert szerintem ez univerzális igazság. Aztán eszembe jutnak az órák, az irodalom, egészen pontosan. Vajon... lehet?
- Mondd csak... amit mi emberek irodalomból, történelemből tanulunk... azok igazak? Első évfolyamban a tananyag része volt a Biblia is, amiben... szó van... dolgokról. Azok úgy is voltak? 
Ebben azért nem vagyok bizonyos, mert a történelem tanárral osztva a véleményem, szerintem a nagyját emberek találták ki ahhoz, hogy irányíthassák a kevésbé tanult társaikat. Mármint... minek elhalmozni arannyal egy szervezetet azért, hogy hihessenek valamiben? Abszurd.
- Ne haragudj, ha sokat kérdezek...
Veszem észre magamat egy ponton, hiszen lehet, hogy ez neki nem kedves téma. Újfent rámosolyogom a legragyogóbb ezerwattal amivel tudok és odahúzom egy helyre, ahová befér a kis virág. Letérdelek és húzom magammal a tollaskát is, majd ráülök a sarkaimra s a csomagot félretéve kézzel kezdem felkaparni a földet a kis virágnak.
- A világunk elég nagy, van még Park ezen kívül is.
Kuncogok fel s a kezéhez nyúlva húzom oda a kis ásott lyukhoz. Kézfejéhez simítom a tenyerem és együtt húzok ki vele egy adag földet.
- Csak gondolj arra milyen volt előtte. Nem támadtad meg egyből... ismerted, nem? Talán barátok is voltatok. Gondolj a szép időkre, így emlékezz rá.
Magyarázom lelkesen, miután elég nagynak ítélem a lyukat, odahúzom a zacskót, kibontom belőle a virágot és az angyal kezébe teszem.


Outfit ©️Music
Note:Remélem tetszik :$
Vissza az elejére Go down
Michael


Michael


Hozzászólások száma :
17

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptySzer. Jún. 06, 2018 9:47 am



A ragyogó léleknek


Érzem agamon a tekintetét, anélkül, hogy a tájról az ő arcára emelném a pillantásomat, ám ez mit sem változtat azon, hogy továbbra is rezzenéstelen vonásokkal figyelek oda rá. Érezhető lehet, hogy számomra ritka a halandókkal való kapcsolattartás, az ilyesmi mindig is inkább Gabriel feladatkörébe tartozott, mint mennyei hírnökébe, míg az enyém sosem igényelt kommunikációt vagy akár a gyengédség bármely fajtáját. Az Úr mindünket különböző célokkal, különböző feladatokra teremtett, eszerint formálva, kovácsolva tulajdonságainkat. Számomra jutott a védelem, az ezzel járó harcok és a hűvösség, hogy még az olyan parancsokat is végrehajtsam, melyek a páncélom mögött talán nekem is fájnak.
- Csodálatos volt. Atyám káprázatos munkája, magán viselte hatalmának nyomát minden apró részletében. - bólintok mellé aprót a kérdésre válaszolván, még mindig némileg a távolba révedve, ahogy felelevenítem magam előtt azokat az eónokkal ezelőtti időket. Amit nem teszek hozzá, az az, hogy a Menny, s így az én szempontomból is, minden sokkal letisztultabb volt. Bizonyos tekintetben, gondtalanabb, egyszerűbb. De nem azért, mert az emberek akkor még nem léteztek, hanem azért, mert mind együtt voltunk. Isten és az angyalai, óvó tekintettel néztünk le a Földre, testvéreimmel pedig együtt szántottuk az egét, gyönyörködve mindabban, amit tapasztaltunk. Boldogság... talán éreznem kellene, de igazából már csak emlékként érzékelem, puszta lenyomatként csupán.  
- A hibák is az emberi lét része, a tökéletességé pedig az, hogy eme hibák ellenére sem adjátok fel. Képesek vagytok az újrakezdésre, megbocsátásra, kötődésre és reményre. Ezek tesznek titeket lenyűgözővé. - bár szavaim teljes mértékben őszinték, a kérdésére a választ úgy adom meg, mintha jelentéktelen dologról közölnék egyszerű tényeket, szárazon, semleges hangon formálom meg a szavakat. Részben azért, mert a tökéletességük, és a létjogosultságuk számomra sosem volt kérdés tárgya, részben pedig azért, mert még ha megrendíthetetlen is a véleményem a témában, még így sem engedem meg magamnak az érzelemfoszlány luxusát.
- A mi fejlődési folyamatunk nem olyan, mint nálatok. - vágom rá a kérdésre egyből a választ, hisz számomra mi sem egyértelműbb, majd rádöbbenve, hogy az emberlány számára nem az, és ártatlan kíváncsisága miatt nem is torkolható le, egy kis szünetet tartva kiegészítem:
- Odafent nekünk nincs fizikai alakunk. Nem úgy létezünk, mint ti. Amikor... megszülettünk, az Úr formált minket olyanná, amilyenek ma is vagyunk, amilyenek mindig is voltunk. Ez itt... - pillantok le magamra, az emberi külsőmre, s csak aztán vissza őrá:
- ... egy porhüvely, ha úgy tetszik. Atyánk adománya, hogy köztetek járhassunk. A kérdésre válaszolva: nem, nálunk nincs csecsemőfázis. - zárom le ezzel a magyarázatomat, majd egy pillanatig rajta hagyom a tekintetemet, jelezve, hogy ha kérdéses még számára a dolog, nyugodtan felteheti a kérdést. Talán nem én vagyok a legjobb angyal efféle téren, de azért válaszokkal még szolgálhatok.
- Nem volt mindig az, de... ez már régen volt és mára nem is számít. - részemről ezzel lezártnak tekintem a témát. Lucifer és az elfordulása olyasmi, ami után hiába teltek el évmilliók, nem vált könnyebbé számomra. Azóta sok nevet aggattak a "Gonoszra"... Ördög, Sátán, Kárhozott... de számomra mindig a fivérem marad. A fivér, kivel meg kellett ütköznöm és levetnem otthonunkból. S a fivér, akivel ha eljön majd az ideje, újra össze kell csapjak. Mert ez az Úr akarata. Erre rendeltettünk.
- Te igaznak tartod őket? - ezúttal kérdésre felelek a kérdésre, anélkül, hogy belekezdenék okfejtésbe. Az angyalok több ponton részesei voltak az emberi kultúrának és történelemnek, sok ilyen pont a Bibliájukban is szerepel. Igen, formáltuk a történeteket, de nem az számít, mi hogyan történt, hanem, hogy ő elfogadja és tud-e hinni benne. Végérvényben mindig is ez lesz a fontos. A hit és a remény. Ha a válasza igen, azzal a saját kérdését is megválaszolja. Ha elhiszi, hát úgy is voltak.
- A kíváncsiság nem tartozik a bűnök közé. - közlöm, valamivel lágyabb hanghordozásban az eddigieknél, hogy érezze, nem vetem meg a kérdései miatt. Természetes, hogy többet szeretne tudni arról, amivel korábban sosem találkozott. A kíváncsiság és a tudásvágy is a részük. A tökéletességük része.
- A testvérem volt. - ezzel vissza is térek a tárgyilagos hangnemhez. Mert ami volt, elmúlt, ezt még mi, angyalok sem változtathatjuk meg. A múlt pedig nem változtat a parancson, a küldetésemen, a rendeltetésemen.
- Mindegyikük emlékét őrzöm. - teszem még hozzá, miközben kiássuk a földet, apró halmot hagyva mellette, hogy aztán a törékeny, mégis szépséges teremtés a kezemben landoljon. Óvó mozdulattal helyezem le az apró életet sötét ágyába, hogy aztán kérdőn, afféle megerősítést kérőn pillantsak a lányra.
Közben egy gondolat furakodik előre elmémben... ha Gabriel itt volna, biztosan szóvá tenné: "A nagy harcos, aki ismeretlen terepre érkezett."
Remélem, nem túl béna. :$ | @ | Castle of Glass


A hozzászólást Michael összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 13, 2018 12:37 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Sybil Cassie Kane


Sybil Cassie Kane


Hozzászólások száma :
43
Age :
24

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Re: A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyVas. Jún. 24, 2018 6:01 pm



Michael & Sybil
Valamiért... végtelen szomorúságot érzékelek. Talán belőlem, jön, talán belőle, de az is lehet hogy ketten teszünk ki egy egészet. Oly szomorú vagyok mindazért, amit mi, emberek elkövettünk a világ ellen s azért, amit ennek az angyalnak kell átélnie már... hú, nagyon régóta. Valahogy... természetesen úgy gondolom, hogy enyhítenem kell láthatatlan fájdalmát. Elvégre... fájnia kell, ezt a dolgot nem lehet máshogy csinálni. Még akkor is, ha nem vesz róla tudomást, vagy ha mélyen elássa. Ölni sosem könnyű. Még neki sem lehet az.
- Szerintem... ti csodálatosabbak vagytok, mint mi.
Nézek rá a szokásos, nagyra nyílt őzikeszemeimmel, amitől Adam amúgy a falra mászik, mert ilyenkor mindent megígér nekem.
- De... ti is tudtok ilyet, nem? Ti is reméltek, kötődtök és megbocsájtotok...nem?  
Kissé elbizonytalanodtam, mert bár egy meseszépen faragott márványszobor áll előttem, azért a hangja lágyult és keményedett beszéd közben, tehát érez! Ez azért nagy felfedezés, kérem szépen.
- Óóó értem. ez valahol szomorú. Biztosan nagyon édes kisbaba lettél volna pedig.  
Mélázok el hangosan, de nem túl sokáig köt le a gondolat. A virágültetés, na az már leköt egy jó ideig. Na meg persze a Harcitollaska megfejtése, az mindennél tovább le tud most kötni. Szerencsére úgy tűnik, hogy a kezdeti ellenkezéséből nem maradt semmi, elvégre semmiféle távozási kísérletet nem tett, de nem bízva a véletlenre, azért még fogom a kezét.
- De igen számít! Így ezt a részét őrizheted odabent.  
Tapintom a kezem a mellkasára, oda, ahol nekünk a szívünk van, aztán zavarba jövök. Épp most mondta, hogy ők ilyen testetlenek dolgok alapjába véve.
- De buta vagyok... gondolom nem egy szív működtet téged, mint engem...  
Bocsánatkérően mosolygok rá, majd odahúzom a kiszemelt helyre, hogy akkor elültethessük a kicsit megviselt virágot, miközben kérdezősködöm tovább.
- Hát.. nem is tudom. Nekem valahogy ellentmondásos az egész. Ha alaposan megvizsgálom a történelemből fennmaradt információkkal összevetve, akkor a nagyját az ember találta ki, hogy irányíthasson más embereket. Mármint... Isten mi az ördögért akarná hogy súlyos pénzeket fizessenek azok, akiknek alig van amúgy is, csak azért, hogy legyen egy szép giccses épület? Abszurd... Nem hinném, hogy ez boldoggá tesz bárkit is, azon kívül, akié lesz az épület.
Kissé elpirulva pillantok rá, mi van ha az apját ez tényleg... boldoggá teszi? Akkor, nos... akkor ciki.
- Vagy rosszul gondolom? Neki ez tényleg... tetszik? Ez a sok aranyba mártott díszvacak?
A földet közben sikerül kellő lyukká kaparni, hüvelykujjammal méricskélem, szerintem elég lesz ekkora, szóval a férfi kezébe teszem a növényt, s halvány mosollyal figyelem, ahogy elképesztően óvatosan helyezi a földbe. Szinte meghatódom, könny csordul ki a szemem sarkából, főleg amikor kimondja, hogy kije volt az az angyal. Na is eltörik a mécses, és folyni kezd a könnyem, kezemet a kezére fonom és megszorítom.
- És akkor most... *szipp* tartsd egy-egyenesen a kis szárát, majd *szipp*... visszatoljuk rá a földet. És...*elcsuklik* és kicsit megnyomkodjuk.
Ő nem tud sírni.... majd sírok helyette én.


Outfit ©️Music
Note:Remélem tetszik :$
Vissza az elejére Go down
Michael


Michael


Hozzászólások száma :
17

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: a legtürelmesebb, legragyogóbb léleknek   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptyHétf. Ápr. 15, 2019 9:23 pm



Sybil & Michael

A harcos útja az, hogy általa kifejeződjék az Isteni szeretet.

A sötét föld puha, ennél fogva könnyedén adja meg magát akaratomnak érintésem alatt, tapintása mégis hűvösnek hat emberi porhüvelyem felületén. Pár másodperc el is telik azzal, hogy nem teszek mást, minthogy a park talajára meredek némán, konstatálva, hogy még ha két teljesen különböző létsíkról is van szó, az emberek világának eme aspektusa tökéletesen reprezentálja mindazt, amilyenné a Menny vált számomra. Vagy, talán pontosabb az, hogy amilyenné én váltam az Úr országa számára. Ezért nem is reagálok azonnal arra, amit mond. Érzem magamon a pillantását, de még csak nem is viszonozom a tekintetét, helyette néhány további másodperc erejéig a növvényre meredek. Csodálatosabb? E kijelentés akkor nyerhetne egyedül igazolást, ha tudnánk, mik a fogalom szubjekt kritériumai. Hiányában betudom annak, hogy kiejentése pusztán az angyali jelenlétnek szól, s ennek megfelelően engedek egy halovány mosolyt megjelenni ajkaim szegletében.
- Isten legcsodálatosabb teremtései ti vagytok. - nem igazán tekinthető az ő kijelentésére reakciónak az enyém, inkább amolyan érzelemmentes megszólalás a részemről, amit azért kísér a szájrándulás, mert eszembe jut róla otthonom. Maga a felelet egyfajta bekódolt üzenet, mint a reflex az embereknél, csupán esetünkben ez nem izomeredetű. Mi Atyánk szavára leborultunk előtte, s vele együtt, a halandók előtt is, feltétlen szeretettel adózva mindkettő iránt. Ez létünk egyik alapja, valami, ami bennünk van, lényünk része a kezdetektől fogva.
- Egyvalakivel szemben, leginkább. - válaszolok tömören, egyaránt értve szavaimat a kötődésre, reményre és megbocsátásra. Hiszen esetünkben mindegyik egyetlen forráshoz vezethető vissza: Atyánkhoz. Ez természetesen nem minden mást kizáró tényező, hiszen, ha az volna, legalább annyira, mint a táblába vésett parancsolatok, akkor nem léteznének bukottak. De még a szélsőségektől eltekintve is beszélhetünk árnyaltabb viselkedésről. Ott van például Gabriel, ő egyenesen rajong a halandókért. Ami engem illet, ez a fajta rajongás, kötődés, hívjuk, aminek akarjuk, egyetlen lételemhez köt, ez pedig Isten maga. Ezért adok némileg szófukarabb választ, mint amit talán ő remélt.
Kezem elhúzom ujjai fogságából, noha nem azért, mert nem érezném meleg puhaságukat, olyan gyengédséget, ami óhatatlanul a mennyei fényre emlékeztet engem, hanem Lucifer miatt. Tisztán említése, nevének kiejtése elegendő ahhoz, hogy meg akarjak szüntetni bármely rezdülést, amely addig arcomon megfigyelhető volt.
- Nem számít. - hangoztatom korábbi szavaimat, ezúttal jóval jegesebben, de mivel tudom, ezen hanguk önmagukban nem hordoznak alátámasztó erőt, vagy akár a legkisebb magyarázatot, még tovább fűzöm láncait:
- Nem számít, mert az őrzés nem változtat semmin. Már nem. - emlékszek-e? Igen. Nem tudnék választ adni arra, vajon e folyamat ugyanúgy zajlik-e, mint az előttem állónál, de attól még nagyon is élnek bennem képek. Képek egy csatáról, egy háborúról, s egy fényes angyal végeláthatatlan zuhanásáról. Képek arról, aminek nem állhattam útját.
Képek arról, amit újra megtennék.
Képek arról, ami eszembe juttatja, messze vagyok én a tökéletestől, Istentől, s mindentől, ami azt megközelíti. Hogyan említhetnének vele egy lapon, ha a testvéremre se tudtam vigyázni?
- Nem érdekes. - a test, amit az angyalok felvesznek, s amiben jelen pillanatban én is vagyok, valóban nem többek egyszerű hordozóknál. Mint egy urna, ami akkor tölti csak be a funkcióját, ha tárolnak benne valamit. Mindaddig ezen húszsákok céltalanok, élettelenek, üresek. Bizonyos tekintetben ez később sem változik és itt rejlik a lány igaza. Ezen alakok nem olyan biológiai, s természeti törvényszerűségek szerint működnek, mint az emberek testei. Részeink, melyek nekik, nekünk is megvannak, csupán nem szükségszerűek. Így bár a szív helyét tökéletes pontossággal tapintja, számomra a mellkasban lévő elem nem jelent többet, mint az autó szélvédőjére kenődő rovar a földiek számára.
- Minden, a történelmetek, emberi döntésen alapszik. Ez a szabad akarat lényege. Nem az a kérdés, neki tetszik-e. Az a kérdés, ez-e az, amit akartok. - az emberi lét legalapvetőbb hibája, hogy azt kérdezgetik folyton: "Ezt akarja Isten? Ezt várja tőlem?" Apám a döntést várja. Az ő döntésüket, s teszi ezt befolyás nélkül.
Így volt ez az almánál, így volt ez a világégések századában, így van ez most is, a kapzsik uralmában. Az emberi létet ő mindig csak kis mértékben határozta meg, akik formálták, azok ők maguk, és nem Isten, még csak nem is mi. Mi mind résztvevők vagyunk egy színpadon, de az övék a színház.
Könnyei hatására elnyújtott, mély sóhajjal reagálok. Jómagam sosem éltem efféle érzelmi hullámmal, jóllehet, volt már részem a látványában, a mai napig nehéznek találom helyénvaló kezelését.
Ilyenkor azért imádokozom, bár jelen lenne Raphael. Ő sokkal rátermettebb az ilyesmit illetően. Talán ő letörölné könnyeit, míg tőlem nem telik többre annál, hogy újfent kiterjesszem aurámat és az energiáimat arra használjam, hogy némileg nyugalmat ébresszek benne.
- Hazakísérlek. - tekinthető felajánlásnak, bár ez magában foglalná azt, hogy engedek belőle. Figyelhetek rá távolról, de a védelmét ez megkönnyíti és így ügyelhetek arra, hogy valamelyest enyhítsem a súlyt, amit ma át kellett élnie.
Mégis érzem, vissza kell fognom valódi természetemet.
- Ha nem bánod. - teszem még hozzá kurtán.
Igen, Raphael ezt határozottan jobban csinálta volna.
#Dear Sybill, the purest soul ever | Fall Out Boy: The Phoenix| C.
Vissza az elejére Go down
Sybil Cassie Kane


Sybil Cassie Kane


Hozzászólások száma :
43
Age :
24

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Re: A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael EmptySzer. Ápr. 08, 2020 10:43 pm



Michael & Sybil
Még mindig nem tudok kiigazodni rajta. Ha megnéznék egy lexikont, a rejtvény szó alatt szerintem az ő portréja lenne. Bármennyit is fegyelem, bármennyit is nézem, fogalmam sincs mire gondolhat az adott pillanatban. A válaszára csak egy suta félmosoly, egy ájtatos grimasz suhan át az arcomon. Csodálatosak? Mi, emberek? Miközben kizsákmányoljuk az egész világot, sorra halnak ki meseszép állatok, mérgeződnek meg a vizek, a hegyek és a völgyek. Mi, a csodálatosak? Inkább fertő ez, bolygónak betegsége vagyunk, nem csodája.
- Azt hiszem, ebben nem egyezik a véleményünk. - Állapítom meg pikírten, mert tényleg nem. Valahogy teljesen más a felfogásunk ezzel kapcsolatosan, de talán így is van ez rendjén.
- Már hogy a manóba ne számítana? Minden számít, mi jobban, mi kevésbé, de számít. - Szipogok kettőt morcosan s bár a kezeit igazgatom ültetés közben, azért igyekszem a vállamba törölni a könnyeimet, hogy lássak is valamit, a foltokon kívül.
-  A-azt hiszem értem, hogy mire gondolsz. - Suttogom halkan, miközben könnyeimet nyelve figyelem most már a kezét. Arcát kár is néznem, még a szemöldöke se mozdul meg, ami amúgy nem is értem, hogyan lehetséges. A porhanyós föld enged neki, takaros kis lyukat kaparunk ama szent helyre, hogy otthont biztosítsunk a viseltes virágnak. Komolyan, kiábrándító, hogy mennyire akar szikla lenni, holott a fénye és a melegsége a szöges ellentétéről árulkodik. Ha nem pityeregnék úgy, mint egy óvodás, akkor felfújt hörcsögpofával duzzognék... mint egy bölcsis. Csak hangoztatja, hogy nem számít, nem fontos, nem ez a dolga... nagyon bosszantó. És egyben szörnyen fájdalmas is, ha arra gondolok, mit is kell csinálnia. szipogva guggolok mellette, a nagy keze mellett szinte nevetséges az én apró tenyerem, mégis igyekszem megmutatni a virágültetés fortélyait neki. Ketten egyengetjük a talajt körülötte, s miután ez megvan, a táskámból elővéve a kulacsom vízzel körbelocsolom. Nem túl sokat, csak éppen eleget. Pár pillanatig meredek is a virágra, a hangja szakít ki. Már ilyen késő lenne? Vagy csak.. ennyire szétcsúsztam, hogy ha rám néz, reménytelennek tűnök?
-  Nem hiszem, hogy lenne jelentősége egy egyszerű halandót kísérgetned... neked ennél fontosabb dolgaid vannak, nem igaz? - Pillantok fel rá a könnytől csillogó, enyhén püffedt, kisírt vörös szemeimmel. S bár a szavaimmal engedném útjára, a fránya kezem az ingébe csiptet és kapaszkodik. Ha most elengedem, soshasenem fogom őt újra látni.
-  Én... igazán nem bánnám... csak nem szeretnék neked útba lenni. - Megintcsak... annak ellenére, amit mondok összeszedem a cuccaim és menetkész bámulok fel rá, még mindig kapaszkodva az ingujjába.
-  Igazából... innen egy fél óra gyalog a házunk... van annyi időd? -


OutfitMusic

Note:Írj ide valamit
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty
TémanyitásTárgy: Re: A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael   A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael Empty

Vissza az elejére Go down
 

A mosoly nélküli őr - Sybil & Michael

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Michael Ian Dragmar
» Michael, Az Úr Kardja
» Védelmi vonalak - Irina & Michael
» Sybil Cassie Kane
» Siblings on the run - Sybil & Adam

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Játéktér :: New York :: Manhattan :: Central Park-