A Végzet Ereklyéi könyvsorozatra épülő frpg.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi
Válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk

új hozzászólások
by Darryn Yates Today at 1:56 pm

by Aaron Björningsgard Yesterday at 10:54 pm

by Ethan Keon O'Brien Yesterday at 5:07 pm






A hónap reagolói
Jora Keegan
 
Crag Marshall
 
Richard D. Reeves
 
Jace Herondale
 
Mamoru Haruo Raiden
 
Dorothea Coldstone
 
Ruko Masashi
 
Logan Caevan Leath
 
Dante di Canio
 
Darryn Yates
 
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Statisztika
Music box

Share | 
 

 Neverending story... - Marcus & Ramirez

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Ramirez de la Ver


avatar


Hozzászólások száma :
5

TémanyitásTárgy: Neverending story... - Marcus & Ramirez   Kedd Okt. 03, 2017 11:59 pm


To: Marcus
Lassan ébredek fel, úgysem kell sehová rohannom. nem is igen tudnék, akkor meg minek törjem magam? Lassan egy éve már hogy így megy, és lassacskán átállt a szervezetem arra, hogy délelőtt kora délutánig aludjak, és utána legyek viszonylag aktívabb, mert éjjel kerül elő az elrablóm, Marcus is. Isten tudja ilyenkor hol van és mit csinálhat. Kinyújtózom, és lustán, kissé lomhán ülök fel, már ügyet sem vetve a bilincs csörgésére. Egyszerűen immunis rá a fülem, nem vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy ez minden hajnalban rám kerül, és egy újabb napra csapdába ejt. Ahhoz elég hosszú hogy a szobából nyíló fürdőbe elmenjek és kényelmesen elérjek ott is mindent, de amúgy nem tudok belőle kitörni, minden létező módszerrel próbálkoztam már. Úgyhogy most tüntetően nem veszek róla tudomást inkább csak megdörzsölöm az arcom, és az ágy melletti asztalon lévő telefonért nyúlok. Működik a szobaszervíz, bármilyen meglepő is, de persze csak két számot tudok hívni róla. Marcust, és a nappali szolgáját akit akkor hagy itt ha ő nem tud itt lenni, hogy vigyázzon rám. Nincs semmi mozgás rajta így visszateszem, és a fürdőbe indulok hogy kicsit felfrissüljek így ébredés után. Estig úgy sem lesz nagyon mit csinálnom, csak ha Marcus előkerül, és elvileg ma meccsem sem lesz. Az egy évvel ezelőtti önmagamhoz képest kifejezetten jól nézek ki, ami azt illeti. A sok küzdelem és edzés miatt össze ehetek bármit, nem látszik meg, és a nem létező kockahasam is kialakult lassan. Bár azt nem tagadhatom hogy ahhoz képest jól vagyok tartva, csak meg kell jegyeznem hogy mit szeretnék, de mégsem az igazi. Egész nap unatkozom, és lassan belebolondulok hogy csak vele tudok beszélgetni. Én szerettem az embereket, és velük dolgozni, a kikötői állásom nem volt teher mert szívesen csináltam. Erre most itt vagyok, ki tudja milyen messze az otthonomtól, és mindentől amit ismerek.
Visszaballagok a szobába és megcsinálom az ágyam, és ráterítem a nagy vörös plédet hogy aztán azon heverhessek el, és kezembe veszem az egyik ágy mellett heverő könyvet. Legalább ezekkel elhalmoz.
Sikerül belemerülnöm az olvasásba, így csak azt hallom meg hogy fordul a kulcs a zárban és ez azt jelenti hogy megjött Marcus. Megdörzsölöm a szemeim és az ajtó felé nézek, de nem kelek fel, tovább hasalok a könyvet fogva.
- Már ennyi az idő? - teszem fel a költői kérdést, és most hogy belegondolok, enni is tudnék már. Egész nap nem ettem sokat, csak pogácsát ami ilyen állandó kellék hogy éhen ne haljak napközben, de ilyenkor rendes kaját szokott hozni. Leteszem az olvasmányom és behajtom a sarkát hogy tudjam hol tartok benne. Végigmérem a fogvatartómat, fess mint mindig, kivéve ha viadalra megyünk. Ma ezek szerint nem erre készül. Várakozón pillantok rá hogy mit akar.


made by © miri
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Marcus Wallach


avatar


Hozzászólások száma :
8

TémanyitásTárgy: Re: Neverending story... - Marcus & Ramirez   Szomb. Okt. 07, 2017 2:11 pm



Rami & Marc
I'm not jealous, but when something is mine...

Újabb mocskos nap, amit kénytelen vagyok a koporsómban tölteni. Habár az ágyakat előnyben részesítem, főleg a puha, nagy és kifinomult darabokat, időnként még előfordul, főleg, ha rossz kedvem van, hogy a koporsómban alszom. Nos, a közérzetem ma kifejezetten szar, úgyhogy napnyugtáig ki sem mászom a fedél alól. Nehezen megy az ébredés, az újabb elszalasztott nap lehetősége rám telepszik, nyomottá tesz. Úgy kortyolgatom a kávémat, mint mások hajnalok hajnalán teszik, és a mobilom fölé görnyedve görgetem a hírportálokat, hogy lássam, miről maradtam le. Válaszolok néhány üzenetre is, míg a szolgálóm elkészíti a vacsorámat, természetesen jó véresen, aztán magamra hagy - illetve kettesben az édes kis háziállatommal.
- Cicc, cicc...
Megpakolt tálcával a kezemben közelítem meg a szobáját. Elég egy kéz, hogy elfordítsam a kulcsot a zárban és elhúzzam a reteszeket, aztán a súlyos ajtó megadja magát a lökésem alatt, és beléphetek. A lábammal tolom be magam után az ajtót, megszokásból elfordítom a zárban a kulcsot, aztán mosolyogva szemügyre veszem a világ legédesebb és leggyönyörűbb macskáját.
- Gyorsan megy az idő, ha jól mulat az ember, nem igaz? - leteszem a tálcát az asztalra, enyhe fintorral mérve csak fel a tartalmát. Az emberi étkek... Nem is emlékszem már, milyen ízük volt, vagy milyen érzés volt enni. Mióta átváltoztam, az étel íze szinte megrohad a számban, semmi sem fogható a vér édes zamatához. Az a kiadós vacsora, amit Raminak készítettem, már az illatkavalkádjával felforgatja a gyomromat, de hát nem is nekem kell megennem, szerencsére. Neki viszont nem lehet oka panaszra, hiszen szénhidrátban és proteinben gazdag, változatos, laktató és finom. Legalábbis remélem.
Megvárom, hogy közelebb lépjen, addig nem mozdulok a tálca mellől, majd emberfeletti gyorsaságomat kihasználva egy szempillantás alatt mellé kerülök, illetlenül közel hozzá. Kézfejem belső élével már-már gyengéden félresimítok egy tincset az arcából, a füle mögé igazítom, miközben oldalra billentett fejjel fürkészem a vonásait, áhitattal, mintha csak egy megcsodálandó műremek lenne, semmi több. Hiszen az nekem, a világ legtökéletesebb játékszere.
- Hogy állsz az olvasnivalóval? Szükséged van esetleg valamire? - érdeklődőm, hiszen fontos számomra, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt, és hogy attól függetlenül, hogy akarata ellenére tartom itt, kényelmes és élvezhető életkörülményeket biztosítsak számára. Ha kell valami, megszerzem. Ahogy visszahúzom tőle a kezem, lopva végigsimítok a mellkasán, mielőtt ellépnék tőle. Hupsz, megszaladt a kezem!

... it's mine.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ramirez de la Ver


avatar


Hozzászólások száma :
5

TémanyitásTárgy: Re: Neverending story... - Marcus & Ramirez   Vas. Okt. 15, 2017 8:06 pm


To: Marcus
A könyvem leköti a figyelmem, és az hogy néha lapozok egyet, kellemes monotonitássá válik. Viszonylag gyorsan olvasok, és szívesen merülök el egy jó könyvben, mert hiába van tévém is itt, általában nem találok olyan műsort mai érdekelne, így ritkán megy. Inkább maradok az olvasásnál.
Végül aztán Marcus is megjelenik, és az idegesítő ciccegés előzi meg mint mostanában mindig, mintha valami macska lennék. Nagymacska az igen, akkor le tudnám karmolni róla az életet is, de így elég csekély esélyem van, és szándékosan figyelmen kívül hagyom ezt a megnyilvánulását.
Ahogy fordul az ajtóban a zár, odapillantok, és figyelem ahogy bejön a szobába, ami lassan egy éve vagy több is - nem tudom - börtönömül szolgál, és csak a meccsekre hagyhatom el.
- Neked biztosan, ha jól mulatsz - válaszolok, ahogy leteszem a könyvet és a figyelmem a tálca felé irányul hogy mi van rajta. Tény és való, a kajára egyetlen panaszszavam sem lehet, mert nagy adag és finom is. Felkelek és leteszem a lábam a szőnyegre. Ilyenkor el szokott engedni többnyire, mert vannak dolgok amiket megláncolva nem tudok csinálni. Felállva lépek oda a kis asztalhoz, ahová a tálcát teszi és szemrevételezem a steaket, és a bőséges köretet. Máshol egy szállodai szobába nem vinnének ilyet... Közelebb lépek hozzá, és megzavar ahogy villámgyorsan mellettem terem egy fél lépést hátrálok is ösztönösen. Nem szeretem amikor ezt csinálja, olyan természet ellenes, az érintése pedig szintén csak azt juttatja eszembe, hogy nem tekint többnek egy játéknál. Gyűlölöm ezt a kiszolgáltatott érzést, és hogy ennyire játszadozik velem mindig. Elhúzódom tőle amennyire lehet.
- Még van két könyvem amit nem olvastam el, de már felírtam hogy mit szeretnék majd olvasni - szólalok meg, ahogy a keze mégis megérint, kissé megdermedek mert az érintése nem várt terepre téved és félig fedetlen mellkasomon siklik le. Az ujjai, érintése nem jeges, szóval már szívta valakinek a vérét hogy legyen benne élet.
- Igazán levehetnéd a láncot, ha már úgyis ott vagy - jegyzem meg, mert ezzel mondjuk nem tudok átöltözni sem. Ilyenkor meg esélyem sincs megszökni előle, ilyen villám sebes reflexek mellett? Ijesztő... Inkább leülök a kanapéra ahogy az asztalkához telepszem, hogy ebédeljek. Vagy vacsorázzak. Nézőpont kérdése, teljesen felborult az életvitelem, mióta vele vagyok.


made by © miri
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Marcus Wallach


avatar


Hozzászólások száma :
8

TémanyitásTárgy: Re: Neverending story... - Marcus & Ramirez   Hétf. Okt. 16, 2017 5:29 pm



Rami & Marc
I'm not jealous, but when something is mine...

Távolságtartása, ódzkodása tőlem mosolyt csal az arcomra. Leplezetlen derűvel figyelem, hogyan próbál minél távolabb húzódni. Ó, cicus, semmi esélyed... Azért hagyom, hadd higgye, hogy megúszta egy ártatlan simítással, és ellépek tőle, hogy nekiláthasson az evésnek. A láncra vonatkozó megjegyzésén halkan elnevetem magam.
- Türelem, tigris! Eljön mindennek az ideje. Előbb egyél. - Az asztalon tornyosuló könyveihez lépek addig, kézbe veszem a legfelsőt, beleolvasok. Én szereztem be őket, ez igaz, de attól még fogalmam sincs, mi van bennük. Nem mintha annyira lekötne az olvasás, szoktam és szeretek is, de különösebben sosem volt mániám. - Biztos, hogy beéred csak a könyvekkel? Tudod, bármi mást kérhetnél... - teszem még hozzá, mielőtt visszahelyezném a könyvet a kupacra és felé fordulnék. Csípőmet az asztalnak támasztva figyelem, hogyan eszik, s közben sóvárogva legeltetem pillantásom az alakján. Képes vagyok uralkodni a vágyaimon, eleget ettem ahhoz, ám szándékosan hagytam magamban még helyet a desszertnek, a legédesebbet ugyanis neki, vele, tőle, őt szándékozom...
- Mivel mostanában különösen jól viselkedtél, úgy döntöttem, megjutalmazlak. Ma amúgy is jó kedvem van, szóval... - megvonom a vállam és elindulok felé. Kezem közben a farzsebemben matat, összehajtogatott fényképet húzok elő, és anélkül, hogy szétnyitnám, odanyújtom neki. Egy friss, alig pár napos képet ábrázol a fiáról, az iskola előtt, ahová jár. Én magam készítettem, csakis Rami számára, ajándékként. - Gondoltam, örülnél valami... Frissnek.
Érdeklődve fürkészem a vonásait, a reakcióját, majd lassan térdre ereszkedek előtte. Nem zavartatom magam, bokájára kulcsolom a kezem és a láncnál fogva megemelem a lábát. Előkeresem a kulcsot a másik zsebemből és lefejtem róla a bilincset, aztán, ha már ott járok, lopva csókot lehelek a lábfejére. A földre ejtem a bilincset, majd a kulcs segítségével megszabadítom minden béklyójától.
- Még egy meglepetésem van számodra. Bár elhiszem, hogy a könyvek baromi élvezetesek, de... Mit szólnál hozzá, ha valami élőt hoznék neked legközelebb? Valakit mondjuk, akivel eltársaloghatsz? Nőt, férfit, akit csak szeretnél... - sejtelmes mosolyt villantok rá, hisz tudom, milyen régóta nem érintkezett rajtam kívül senkivel. Az ajánlatomnak természetesen két komoly feltétele van, hiszen a két szép szeméért azért nem kockáztatnék ennyi mindent... Ezekről azonban ráérek még mesélni attól függően, mennyire nyitott az ajánlatomra.
Leülök mellé a kanapéra, combjaimat lazán keresztezem egymáson, karomat a támlára fektetem, mögé nyúlva, lazán átkarolom. Kézfejem a tarkójánál pihen, a hajával játszadozom, ujjaim köré tekergetem néhány tincsét. Szeretem birizgálni....

... it's mine.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ramirez de la Ver


avatar


Hozzászólások száma :
5

TémanyitásTárgy: Re: Neverending story... - Marcus & Ramirez   Vas. Okt. 29, 2017 2:06 am


To: Marcus
Nem tudom miért kínoz ennyire, de minden este amikor megjelenik, arra emlékeztet mennyivel másabb mint én, mennyire nem emberi. Nincs benne semmi jó érzés, abban hogy fogva tart itt valami fura örömét leli, mert akkor is itt időzik amikor nem kell verekedni menni, vagy nem jön edző aki egész délután hajt, hogy felkészítsen a mérkőzésekre. Gyűlölöm ezt a helyzetet és a soha el nem tűnő láncot, mintha csinálhatnék valamit nélküle is? Ezeken a falakon egy rambó se menne át, én pedig messze nem vagyok az, és ott van a megállapodás is... Akármennyire utálom is Marcust, tartja a szavát és támogatja a családom, a fiam iskoláztatását is. Nem én akarok az lenni, aki megszegi az adott szavát.
- Szerintem elég türelmes vagyok, más nem is igazán lehetek... - sóhajtok fel, de végül is letelepszem a vacsorám mellé, mert tény ami tény éhes vagyok, és a vacsorám több mint jól néz ki. Elkezdem felszeletelni, és meg is kóstolom, aztán elégedetten morranok fel. Nem tudom honnan szedi ezeket, de a szakács istenien főz. Igazán nem lehet rá panaszom, nem is erre van.
- Egyenlőre be. Mi mást kérjek? Szabadon úgysem engedsz, és ezek legalább lekötnek. Van még pár rejtvényújságom is valahol amit nem töltöttem ki, és a tévében is azt tudok nézni amit akarok. Ott a legfelső könyvben van egy cetli amire újakat írtam. A katedrális trilógiát - szólalok meg ahogy a könyveimet szemrevételezi, bár meglep hogy nem tudja miket hozott, hiszen ő hozta. Bár lehet nem szereti ezeket a témákat amik engem érdekelnek. Legalább sok évi lemaradást be tudok itt pótolni ilyen téren, bár ez sokszor nem vigasztal. Végül is a legalapabb dologtól foszt meg. A szabadságomtól.
- Ilyen is ritkán van mostanában - mármint hogy jó kedve van. Lassacskán befejezem a vacsorámat és mikor már nem tudok többet enni, akkor sem ha akarnék, elveszem tőle az összehajtott papírlapot. Fényképpapír érintése van és kihajtogatva egészen ellágyul az arcom. Martin, szépséges gyermekem. Alaposan megnézem a fényképet, az iskola előtt áll ahová jár és szélesen mosolyog. Én is elmosolyodom, és kivételesen mindenféle gúnyolódás nélkül nézek rá Marcusra.
- Köszönöm - hiszen a fiamról készült képek éltetnek, és időnként hoz újakat, és a jelesebb eseményeken készült fotókból is mindig hoz, mint évnyitó, vagy ünnepség, vagy ilyenek. Ez most egy sima kép, de mégis látom hogy változott egy keveset, így jobban is feltűnik, mintha mindig látnám. Nagyon hasonlít rám. A kép köti le a figyelmem és csak fél szemmel pillantok rá ahogy végre leoldja a láncokat, amik akadályoznak napközben mindenben. Utálom őket, és ilyenkor a szabad pár órámban öltözök át, zuhanyzok le és csinálok mindent amit máshogy nem tudok. Fél szekrény ruhám van már itt is, és néha ez a mennyiség is szaporodik ahogy előszeretettel öltöztet is. Megborzongok a futó csókra, talán bokafétise van, vagy mi? Nem tudok kiigazodni rajta és ez is idegesít. Ma még a jobbik kedvében van és ilyenkor közlékeny is.
- És meg is tennéd? Gyanúsan önzetlen ajánlat, biztos vagyok benne hogy buktatója is van a dolognak - szólalok meg óvatosan, de az ajánlat.... csábító hiszen régóta nem beszéltem mással csak vele és az emberi szolgájával aki napközben vigyáz rám. Valami ghoulféle, vagy mit magyarázott. Jól esne valakivel beszélgetni, vagy mást csinálni de...kivel? És milyen áron? Elkényelmesedem a kanapén, és ahogy mellém telepszik oldalpillantást vetek rá. Most komolyan?
- Mi lenne a buktató ha mondjuk igent mondanék? - vessenek meg érte, de ember vagyok, vágyok a társaságra, főleg ennyi idő után.

made by © miri
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Marcus Wallach


avatar


Hozzászólások száma :
8

TémanyitásTárgy: Re: Neverending story... - Marcus & Ramirez   Pént. Nov. 03, 2017 12:18 am



Rami & Marc
I'm not jealous, but when something is mine...

Na igen, tény és való, hogy Raminál jobb foglyot nehezen kívánhatnék. Türelmes, szófogadó és borzasztóan aranyos - nem mintha utóbbi fontos erény lenne, de valljuk be, nem tartanám olyan szorosan magam mellett, ha nem találnám vonzónak. Akkor beérném azzal, hogy minden héten laposra verik, és nem igyekeznék annyira megóvni a szépségét. Hát igen, a vámpírvér csodákat művel...
Kinyitom az említett könyvet, átfutom a benne szereplő cetlit, majd kiveszem és a zsebembe süllyesztem. Nem szeretem a könyvesboltokat, igazából utálok Raminak vásárolni, mert annyira eltér az ízlésünk, hogy már az is kész rémálom, amikor neki kell beszereznem a dolgokat... De aztán arra gondolok, mennyire fog örülni nekik, vagy milyen lelkesen veti majd magát bele az olvasnivalóba, és rögtön megjön a kedvem a vásárláshoz.
- Semmiség - felelem ellágyulva kissé a háláján, de aztán rögtön rendezem is a vonásaimat. Csak azért, mert ilyen aranyos, nem mondok le arról, amiért jöttem! Mert igen, a vacsora, a fénykép és a bájcsevej nem az egyedüli indok, amiért még mindig nála időzök.
Mellé telepszem a kanapéra és kíváncsian fürkészem őt. Szeretem látni, hogyan változnak meg a vonásai, miközben engem hallgat, hogyan figyel, vagy hogyan gurul méregbe. Ó, most pedig elegendő oka lesz haragudni...
- Hozok hozzád beszélgetőpartnert azzal az egy feltétellel,hogy nem hagyhatja el ezt a lakást élve. A beszélgetés után végzek vele, hogy ne fecseghesse ki a kettőnk kis titkát... Neked nem kell aggódnod emiatt, csak élvezd a társaságot, a többiről pedig én majd gondoskodom. - Kezem megáll a hajában, érdeklődve várom a reakcióját. Őszintén érdekel, hajlandó-e lenne társaságot fogadni azzal a tudattal, hogy akit összeszedek neki az utcáról, a rövid szórakoztatás után a halál sorsára jut. Az, aki ilyen régóta nem beszélt mással rajtam kívül, talán tényleg bármit megadna némi társaságért... Ramit ismerve azonban sejtem a válaszát, és máris harsány nevetés szakad fel belőlem.
- Ne vágj ilyen képet, te butus! Csak vicceltem. Bajba kerülnék, ha minden látogatódat csak úgy kinyírnám... Megbűvölöm őket sima encantóval, azt sem fogják tudni, mi történt velük éppen. - Fürge mozdulattal megragadom a vállát, és mire feleszmél, erőfölényemet kihasználva a hátára döntöm a kanapén, fölé magasodva. Feltérdelek a csípője mellett és leszorítom a törzsét, ha ellenkezne. - Csak érdekelt, mennyire lett romlott mellettem a lelked... Belemennél-e,hogy mások miattad szenvedjenek, ha ezzel jobbá teheted nyomorult kis életed...?
Mohó, éhes pillantással mérem végig, szemfogaim akaratlanul is előbukkannak ínyem alól. Képtelen vagyok már visszafogni magam, épp elég ideig udvariaskodtam és fecsegtem vele.
- Tudom, hogy te sosem okoznál csalódást nekem... - duruzsolom halkan, egyre közelebb hajolva hozzá. Ajkaink szinte összeérnek, fekete fürtjeim az arcát csiklandozzák. - Ó, annyira kiszámítható vagy... - nyögöm a nyakához bújva. Ha nem működne velem készségesen együtt, megragadom az állát és durván elfordítom a fejét, helyet kényszerítve magamnak a nyakánál, ha viszont nem kell erőszakhoz folyamodnom, lassan, érzékien végignyalok finom bőrén, szinte beleremegve az ellenállhatatlan éhségbe. A következő pillanatban szemfogaim már a nyakába vájnak... Egész testemmel a kanapéhoz préselem, ahogy inni kezdek.

... it's mine.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ramirez de la Ver


avatar


Hozzászólások száma :
5

TémanyitásTárgy: Re: Neverending story... - Marcus & Ramirez   Pént. Dec. 01, 2017 9:03 pm


To: Marcus
Hosszúak a napok, még úgyis hogy a beállítódásom már rég eltolódott és rászoktam az éjjeli ébrenlétre nappali alvásra, mintha állandóan éjszakás lennék. Nem túl jó, de már megszoktam és igyekszem ehhez mérten alakítani a napjaim, már amennyi lehetőségem van erre, és amennyire Marcus hagyja.
Megeszem a vacsorát amit hozott, és elismerés illeti a szakácsot, mert egyszerűen remek. Mondjuk erre aztán első naptól kezdve nem lehet panaszom, mert a kiszolgálás elsőosztályú de mégis... Mit ér ha nem önszántamból vagyok itt? Mit ér, ha nem élvezhetem, hanem csak egyszerűen kapom, és nincs választási lehetőségem? Ha nem engedek neki, képes lenne megölni a családom! A fiam! Az egyetlen vérem.
A fénykép láttán elmosolyodok, és a vonásaim is ellágyulnak Martin láttán. Gyönyörű ifjú lesz belőle, és a sajgás egyszerűen felmarkolja a szívem, hogy én nem láthatom. Nem lehetek mellette, ahogy iskolába megy, és nem várhatom haza.
- Jóképű ifjú lesz belőle, már látom - mosolyodom el, ahogy a többi kép közé illesztem ezt. Kaptam hozzá egy kis albumot, ahová ezeket a képeket gyűjthetem, és nézegethetem. Ami gyakran előfordul, mert mi mást tehetnék ha éppen nem harcolok? Olvasok, rejtvényt fejtek vagy éppen edzésbe menekülök. Marcus beszerezte azt az edzéstervet amit a börtönökben is használnak, és csak a saját testem kell hozzá.
A kijelentésére kissé hátrahőkölök, amikor kijelenti mi lenne, és egészen megbotránkozom.
- Marcus! Ezt nem teheted, senkivel! - mordulok rá, mert ha ez lenne az ára a társaságomnak, akkor nem kell! Ne haljon meg senki, csak azért mert egy kevés időt töltött velem, és beszélgettünk. Nem engedhetem ezt meg, és amikor még jobban kikelnék magamból, felnevet.
- Ez egyáltalán nem vicces! Megölnél valakit, csak mert idehoztad és beszélgetett velem! Hogy hihetnék neked ezután, hogy nem fogod őket tényleg bántani? Hogyáááh - akadok el a mondandómban, ahogy felborít és pillanatokon belül már hanyatt heverek alatta, ahogy megborított és fölém telepedik. Felpillantok szürkés szemeibe, semmi emberi, semmi jóság nincs benne, és most én kerültem a kereszttüzébe.
- Soha nem mennék bele, pontosan tudhattad, mégis nem bírtad ki hogy felhozd, igaz? - feszülök meg alatta, hiába vagyok én izmosabb, erősebb aligha, mert satuként szorít és tart minden alkalommal, amikor küzdenék ellene. Elveszi az erőmet, elfojtja.
- Én legalább elmondhatom hogy van emberségem, de neked nincs! Te már nem tudod, mit számít egy emberélet - vágok vissza ahogy megfeszülök, de a szemfogaiból ítélve, már tudom mire készül, és nem adom meg magam. Emberfeletti ereje satuba fog, és ahogy oldalra fordul a fejem, nem kell sok hogy megérezzem a harapását, ami nem az első eset, de képtelen vagyok megszokni hogy az emberi külleme mögött, mekkora szörnyeteg. Felszisszenek a fájdalomra, de igyekszem nem nagyon vergődni alatta, nem akarom tovább rontani a helyzetem. A harapása amúgy is olyan, mintha beadott valami nyugtatót, és a haragom is lassan elcsitul. Nem tudom ő csinálja-e ezt, vagy csak én kábulok be a mérgétől de egészen ellazul a testem, és megborzongok.
- Mar...cus... - nyögök fel.

made by © miri
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Marcus Wallach


avatar


Hozzászólások száma :
8

TémanyitásTárgy: Re: Neverending story... - Marcus & Ramirez   Szomb. Dec. 09, 2017 4:13 pm



Rami & Marc
I'm not jealous, but when something is mine...

- Akár az apja. Nem meglepő - vonok vállat, hisz a jóképűség náluk családi örökség  - fényképes bizonyítékaim vannak rá. S hogy a gyerekbe belekeverték az asszony génjeit is, hát az csak szükséges rossz... A hangsúly akkor is Ramin van, az ő ellenállhatatlan kisugárzásán.
A reakciója láttán képtelen vagyok elfojtani a nevetésemet, annyira zseniális, ahogy most is az erkölcsösség, az emberi jóság, az empátia mintapéldánya akar lenni... Pedig megtanulhatta volna az elmúlt hónapok során, hogy az én világomban, a való világban ezzel semmire sem megy. Igenis önzőnek és szívtelennek kell lenni, mert ha ő nem nézi a saját érdekeit, senki más nem fogja helyette. De ha ő inkább a hősködést választja, hát tegye... Nincs senki, aki könnyekig hatódna színtiszta ostobaságán. Ellenben megelégelem a szócséplést és eldöntöm a kanapén, hogy végre fontosabb dolgokra is rátérhessünk. Most, hogy evett, talán nem fog elájulni, és arra is rájöttem, hogy a belé táplált hülyeségtől eltekintve ugyanolyan kedves és tiszta szívű, mint volt. Végtére is örülök ennek, hisz azt bizonyítja, hogy még mindig őrzi azokat a tulajdonságokat, amiket szeretek benne - még ha igyekszem is kiölni belőle.
Csak látványosan, minél nagyobb unalommal megforgatom a szemem a fejemhez vágott szavak hallatán. Ha működne nálam a papolás és a szentbeszéd, Richard már érmet nyert volna. Elmúltak már azok az idők, hogy szép szavakkal hatni lehessen rám.
- Minden csúf, kegyetlen szörnyeteg ember volt egyszer... Szerinted miért lett belőlük végül szörnyeteg? - érdeklődöm közelebb hajolva hozzá, így csak halkan duruzsolok már, hiszen minden szavamat jól értheti. Éhesen megnyalom a számat, nedvesítve ajkaimon, és hagyom, hogy az éhség átvegye felettem az irányítást. Rami egész lénye helyett a nyakán pulzáló, kék csíkra vándorol a pillantásom, fülemet betölti annak édes, dallamos lüktetése. - Egyszer majd te is kiábrándulsz a tündérmesékből, hercegem...
Megadom a végszót, mielőtt elővillannának hegyes szemfogaim, a következő pillanatban pedig már Rami nyakára tapadok. Állatias mohósággal tépem fel a bőrét, hogy megízlelhessem édes vérét. Nem vagyok kiéhezve, kezdeti túlkapásaimból okulva manapság már eszek, mielőtt letámadnám Ramit. Nem akarom megölni, sem félszárazra szipolyozni, de a vére olyan ízletes és a közelsége annyira izgató, hogy előfordult, képtelen voltam megállni... Még manapság is nehéz, a késztetés túl erős.
Ahogy ellazul alattam, én is enyhítek a szorításán, már nem préselem olyan keményen a kanapéhoz, mellkasán pihenő kezem lágy simítással cirógatja végig kidolgozott izmait, le egészen az oldaláig. Egyik térdemet combjai közé bujtatom, hogy stabilabban támaszkodhassak felette. Combom ágyékához feszül, de nem foglalkozom vele, leköt a nyelvemen szétolvadó vérének fémes íze és az a gyors dobpergés, mellyel szíve pörög alattam. Amint lassulni érzem, abbahagyom az ivást és elszakadok a nyakától. A vérétől maszatos arccal, borostámról csöpögő cseppekkel gyönyörködöm benne néhány másodpercig, ahogy az általam ejtett két, tökéletes lyukon felbugyog a vére, majd szemfogammal sebet ejtek a csuklómon, felszívva némi vért, és Rami tarkójára simítva megemelem a fejét. Szám az övének feszül, nyelvemmel erőszakosan utat török ajkai közé, kényszerítve, hogy megízlelje nyelvünkön össszekeveredő vérem. Ez majd segít, hogy begyógyuljon a nyakán ejtett seb, és nekem is segít kielégíteni mohó vágyaim maradékát. Durván csókolom, felsebezve száját szemfogaimmal, arcomra tapadt vérével összemaszatolom az övét is.
Akkor vetek véget a csóknak, ha sikerült lenyelnie a vérem, vagy ha lesz már annyi ereje, hogy eltoljon magától. Leplezetlen, önelégült mosollyal pillantok végig rajta, kézfejemmel sután megtörölve vérünktől mocskos számat, nyelvem hegyével megízlelem az ajkamon keveredő ízeket. Nem szólok semmit, hagyom, hogy kifújja magát és a fejemhez vágja, amit akar.

... it's mine.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content





TémanyitásTárgy: Re: Neverending story... - Marcus & Ramirez   

Vissza az elejére Go down
 

Neverending story... - Marcus & Ramirez

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» [Küldetés] Neverending nightmares
» American Horror Story: Coven
» [Küldetés] Neverending nightmares
» American Horror Story: Mortals
» American Horror Story

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Játéktér :: Marcus otthona-