Vendég Vendég
| Tárgy: Deirdre C. Thuileann Hétf. Nov. 13, 2017 11:15 pm | |
| Deirdre Ciara Thuileann | Név Dee Kor 32 Faj Árnyvadász Rang Harcos Play by Bryana Holly Foglalkozás Hunting...rabbits ofc |
"And it hurts like hell..." Kinézet/Jellem
Magasságilag relatívnak számítom a megítélést, 170 centire nőttem és megálltam. Nő létemre mondhatjukk, hogy magas vagyok. Alkatilag első ránézésre inkább mondják, hogy törékeny de az edzésnek és a kiképzésnek hála, ne bízz a látszatban. Kapj fel, 56 kg vagyok mindössze, egyes fajoknak reggeli súlyzónak is kevés, de genetika szüli. Hosszú szőke hajam van, sötétlő, barna szemekkel, melyek egyáltalán nem igazolják le ír származásomat. Meglehet, hogy valamelyik felmenőm nem a szigetről származik. Nem mondanám magam a mániákusan elegánsnak, de láthatsz másban is mint farmer és tornacipő.
Néha olyan, mintha két én lennék. Egy, aki a mindennapok taposómalmát kergeti, humorral fűszerezve olykor csípős természetét, aki vágyja a törődést és az igazat, aki kergeti még a nagybetűs Otthon álmát. A másik én a képzett vadász, aki teljesen tisztában van azzal, mik lapulnak a sötétben. Aki ha kell, forgat fegyvert és bemegy oda is, ahová neked édes, nincs bátorságot. Mert erre születtem, ahogyan társaim is. Ez volt a sorsom, már ha hiszünk a sorsban. Emellett visszanyert függetlenségembe burkolózva szeretem hinni, akarni, hogy a magam ura vagyok és nincs szükségem másra. Nincs szükségem érzésekre. Csak motivációra. Látod? Mondtam, hogy kettős.
Történet
Várni. És várni. És várni. Idegőrlő, egyszersmind megannyi érzelmet generáló cselekvés. Megjátszani a megértést, magunkba beszélni, hogy együtt érzünk és mindent elfogadunk, működik egy ideig. Egy ideje rettegem a véget ahová tartunk. Tettem valamikor egy ígéretet. Egy fogadalmat, hogy kitartok jöjjön bármi. Árnyvadászként a bármi, pedig tényleg bármit jelent. Nem a halált várom, de kergetem, mert ez van szánva. A képességeket, a vérvonal erejét ki kell aknázni. És ezt el is fogadtam. Elfogadtam a gyászát. A fájdalmát. Ha képes lettem volna rá, magamba iszom az egészet, csak neki legyen könnyebb. Csak csillanjon a szeme ugyanúgy mint azelőtt. Akartam, hogy képes legyek hatni rá, észérvvel vagy könyörgéssel. Féltettem, mert a fájdalom és a bosszúvágy nem a legjobb társak a harcban. Elültetik az éberséget, vakmerővé tesznek, a halál pedig ínyencként csámcsog ezeken. Kaptam vigaszt. A szüleim próbálták kicsíráztatni, szárba szökkenteni bennem a mély megértést. És próbáltam, olyan sokáig. A hónapok azonban peregtek, hírem nem volt. Ő a világot járta a démon nyomában, engem pedig hátra hagyott. Azt hittem, hogy az a házasság örökre szól. Hogy olyanok leszünk, mint a szüleim. Együtt és örökké. A véletlen, vagyis inkább egy mocskos démon azonban huszárvágással hasította mindezt szét. Az öccse halott volt. Végérvényesen. Mind csupán álltunk, izzadtságtól csatakosan, adrenalintól túltöltve és őt figyeltük. Őt, akinek vére veszett oda. Aki visszakerült a Teremtőhöz. Álltunk és kicsit mind megroppantunk. Annyira ismertem, annyira a részem volt, hogy félredobtam a szeráfpengét és hozzá siettem. Ajkaim némán simultak hátához. Meghalt a fivére, a kisöccse és nem tudtuk megmenteni. Nem tudtunk érte semmit tenni. Féltettem, akkor és utána is. Álmatlan volt, vele együtt én is. Velem volt testben, a lelke azonban éhezett a démon vérére. A bosszúra. A megnyugvásra, hogy tompuljon a gyász miatti sajgása. A temetés után elment. Annyit mondott, mennem kell. Bólintottam hisz értettem. Akkor láttam őt utoljára. És vártam. Csináltam tovább az életem, de egyedül voltam. Üresen. Nélküle. Betetőzött, és kihalt belőlem a megértés virága. Kértem a klávét, hogy helyezzenek át az Egyesült Államokba. Kértem, mert életre volt szükségem és nyüzsgésre. Cselekvésre. Otthon minden csak Rá emlékeztetett. Rá, aki nem akart hazatérni. Utánaüzentem, mágiával. Érjék el, találják meg. Időt adtam, hogy tudja, elmegyek és ha nem jön vissza, akkor nélküle. Önnön belső démonaim zabáltak fel és nem volt mellettem. Önzőség, meglehet. Meglehet, hogy az volt. És megkapta az időt. Kérvényeztem a válást és megkaptam végül az engedélyt is a távozásra. Hat év telt el. Hat éve élek az Államokban és azóta nem jártam otthon. Lenyűgözött eleinte, mennyire más itt a légkör, mennyivel erősebb a dekadencia és a romlás koncentrációja. A démonok aktivitása. Ó igen, én is hajszoltam. Újra tanultam létezni és élni. És nélküle, mert a rohadt füle botját nem mozdította meg. Látod kedvesem? Túléltelek. Bár kergettem a lányos álmokat egy ideig, hogy az én hercegem majd megjelenik fehér lovon, hanyatt vág az ágyon és vallja majd szenvedélytől fűtötten, mennyire szeret..hát a f.szt. A hercegem valami démont kajtat, talán azóta is. Én pedig? Kijárok. Minden éjjel. A hivatásom lett az életem. Az életem lett a hivatásom. A múlt lágy takaróként ölel körbe ha álmokat szeretnék kergetni. Nappal nem leng már körbe, enged szusszanásnyi időt, hogy kinyerjem, kifacsarjam ebből a világból amire szükségem van. Adrenalin. Hús. Vér. Szex. Halál. Nem ezek mozgatnak mindent? Nem ezek azok, melyek bennünk lüktetnek? Persze, sokak küzdenek családért. Elvekért. A gyerekeikért. És én? Levegőt markolnak kezeim csupán. A családom létező, de rég nem vagyok már gyerek és ők messze vannak. Másik kontinensen. Gyerek? Odáig sosem jutottunk el. Én vagyok. Csak én maradtam magamnak, magamban. A lelkem pedig? Sínyli, sajogja és szenvedi, de túléli. Túl, mert az angyal vére is diktál. Elvár. És vannak ezen a világon sokan, kiknek pont ránk van szüksége. És túl sokan vannak olyanok, akik nem valók arra, hogy itt létezzenek, hogy ezt a helyet fertőzzék meg. Azonban kiveszett már az ifjonti hév. Meglett a maga fűszere. A játéka. A veszedelmes, halállal záródó játéka. Ezidáig? Én túléltem.
|
|
Ruko Masashi
Hozzászólások száma : 158
| Tárgy: Re: Deirdre C. Thuileann Hétf. Nov. 13, 2017 11:43 pm | |
| Elfogadva!
Kedves Deirdre! Nos, nem tagadom megszenvedtem a neved leírásával, holott tetszetősen cseng, és kicsit emlékeztet a Mayfair boszorkányokra, azt hiszem ott láttam először, de különleges csengésű, egyedi névnek tartom. Jó választás volt részedről, szeretem a különleges dolgokat, a nevekben, avataralanyokban és minden másban is. Szóval itt megvettél. Az árnyvadászok sorsa, hogy mások, mint aminek látszanak és meg tudom érteni ezt a kettősséget, mert nem te vagy az egyedüli aki ebben a korforgásban ragadt. Jómagam is ezzel küzdök néha. A történeted... érzésekkel teli, mégis olyan szomorú hogy egy ilyen szent dolognak ez lett a vége, és neked a szüleid álomképe nem jutott ki. Hogy a férjed magadra hagyott, és nem is tért vissza. A bosszúja elemésztette az irántad érzett szerelmét, aminek nem szabadott volna megtörténnie de a múltat már nem lehet megváltoztatni. Erős nő vagy te Dei, pontosan olyan erős ahogy ezt a névtől elvártam, még az elején. A stílusod nagyon megkapó, néhol pikáns, és kiszólsz az olvasóhoz, ami külön tetszik. A férjed bizony bánthatja hogy egy ilyen nőt hagyott ott... Remélem sosem bocsátassz meg neki, bár... hm, talán nem kellene ilyesmit modnanom. Mindenesetre nem tartóztatlak, menj foglald le szép képedet, és már a játéktéren várhatod ezt a hűtlen kutyát... Jó játékokat itt! |
|