Izgatottan várta az estét, pedig magához képest igen korán felébredt már, de azt az időt a készülődéssel töltötte. Leo semmit nem mondott, csak azt, hogy mivel készüljön, így akármi legyen is az, az biztos, hogy meglepetéssel fog szolgálni. Háromszor pakolta ki a táskáját és vissza, hogy minél kevesebb felesleges dolog legyen benne, mert a tasakoknak hely kell, vagyis szinte azzal van tele az egész, közéjük ruhadarabok és egyebek bedugdosva.
Időben indul, azaz sokkal előbb, mert semmiképp nem szeretné elkésni, de így is rohan ezerrel, vagyis a tervezettnél jóval de jóval korábban érkezik.
Örömmel ugrik Leo nyakába egy hosszú csókra, persze azonnal tudni akarja, mit is fognak csinálni, ha kész túlélőcsomagot kellett hoznia.
-Leooooooo! Viccelsz? Belehaltam volna, ha nem. Mi lesz az? Meglepi? Áruuuuld eeeeeel.
Mint egy rossz kisgyerek, úgy próbálja kihúzni belőle a választ, de persze nem jut előrébb, mégsem adja fel, és addig nem hajlandó leszállni róla, míg végre ki nem böki, hová is mennek majd.
-Kirándulunk? Jó, máris mehetünk. Ástál ezért? Ennyit melóztál csak hogy kirándulhassunk és gyakorolhass? De drága vagy.
Azonnal leül a földre Leo mellé és megcsókolja, hogy utána máris a térképet sasolja. Bólogat, naná, hogy benne van, mindig is szerette a kalandokat, az meg, hogy ezt Leoval teheti, nem is kérdés, mi a válasza. Aztán eszébe jut valami.
-És te mit fogsz enni?
Ez is fontos kérdés, mert amíg neki nincs semmije sem becsomagolva, szó sem lehet arról, hogy elinduljanak.