Nem nőtt magasra, mindössze 175 cm, valószínűleg az apja hozadéka, hiszen anyja elérte a 180-at ő igazi modell alkat volt. Vékony kölyök, de annál szívósabb, s bár nem Oroszországban nőtt fel, de orosz közösségben, így mindent tud a kultúrájáról és a kitartásról, szívósságról.
Öltözéke még véletlenül sem a megszokott, beolvadó, inkább maradt a fiatal rocker vonalon, bár ezt nem mindig nézik jó szemmel.
Tetoválásokkal van tele, központi téma a kígyó. Egy az alkarján, mely végig tekeredik rajta, és egy a hátán, amely a farkába harapó kígyót ábrázol. Ezeket tartja fontosnak legalábbis, és sokkal többek, mint sima tetoválások.

Ártatlannak tűnő fiatal, lázadó külső,
mely mögött sokkal több és mélyebb dolog rejtőzik. Sosem gondolnád róla, hogy bármire képes a céljaiért, hogy megszerezze amit akar, márpedig így van.
Élvezetből öl, ha arra van szüksége, és vigyorogva áll a hullád felett, talán még egyes testrészeidet is fogja, mint valami kincset.
A tudását is eladja, ha más utat nem lát, bár az még csekély, ennek ellenére nem fél használni. A cél szentesíti az eszközt, mindig ezt vallotta, és ezt nem hajlandó sosem megtagadni.
Különösen rajong a kígyókért, már-már betegesen, tart is, aminek nem mindenki örül túlzottan.

1988. november 7.
Jeles dátum, megszületett végre, s hogy ki várta ezt a napot jobban, ő vagy az anyja, ez egy jó kérdés.
Boszorkány lévén semmit sem titkolt el előle, így pontosan tudta, hogy micsoda, hogy a nagyapja nem más, mint Raszputyin, igen, Grigorij Jefimovics Raszputyin (Григо́рий Ефи́мович Распу́тин), a szerzetes, akit egyszerűen képtelenek voltak megölni elsőre, másodjára és harmadjára is. Azt is tudja, hogy nem halt meg, hanem él, ahogyan az apja is. Mikhal Zharkov, akitől sok mindent örökölt az anyja elmondása szerint, és minden jel arra mutat, ez valójában így van. Az is kiderült, hogy bizony a mágia gyermeke, egy hatalmas erővel rendelkező boszorkánymester segítségével létezhet, másképpen nem születhetett volna meg szülei frigyéből, de ez sem zavarta, tudomásul vette.



Már egészen apró gyermekként kiderült, hogy valamiért kötődik a kígyókhoz olyannyira, hogy ha talált egyet, azt hazavitte, és teljesen mindegy volt,
éppen milyet lelt. Az anyját a frász törte ki tőlük, képtelen volt hatni rá,
hogy lehetőleg távolítsa el az összeset. Nem ment, ahhoz túlságosan szerette őket. Értette őket, értette a beszédüket, és magában vigyorgott azon, hogy mindenki azt hitte, a kígyók nem kommunikálnak. Dehogynem.
Hogy vége szakadjon ennek az őrületének, 5 éves volt, mikor Finnországba költöztek, hátha akkor lemond arról, hüllőket tartson, ám ez sem vált be, sőt, itt fokozódott csak igazán.
Hamar kiderült az is, hogy jobb, ha magántanulóként kezdi és folytatja az iskoláit, mert a frászt hozta mindenkire, mikor az iskolába is minden úton talált kígyót magával vitt.


Azonban ezzel is mellé lőttek, hiszen így még több ideje volt a szenvedélyére, tanulmányozta a különböző kígyók szokásait, hogy a megfelelő helyet alakíthassa ki nekik. Egy hatalmas szekrényt szedett szét annyira, hogy beférjenek a terráriumok, de annyi esze volt már akkor is, hogy kedvencei annyira aprók legyenek, hogy egy pici terrárium is elég legyen nekik, amiket el tud rejteni úgy, hogy ne bukkanjanak rájuk.
A maga kis módján igyekezett levédeni a szekrényét még pluszban, és ekkor jött rá arra is, hogy az anyja gyenge, egyáltalán nem az az erős boszorkány, akinek hitte.


Az egyetlen amire nem gondolt, hogy a kígyói nőni fognak, főleg a piton és a boa, így le fog bukni előbb vagy utóbb. Épp gimnáziumba készült, amikor kiderült a kis titka, a szekrény már nem volt elegendő a két példánynak, ki kellett költöztetnie őket.
Óriási botrány volt belőle, végül az anyja az állatkertnek adományozta minden kedvencét, és ezt soha nem tudta megbocsájtani neki. Azonnal bentlakásos iskolába költözött, a kígyóit látogatta, és csak a tanulással foglalkozott, fejlesztette a mágiáját is magántanárral. Feltett szándéka volt, hogy amint eléri a nagykorúságot, visszaszerzi a kicsikéit, és teljesen mindegy, milyen úton, de megteszi.


Kamaszkor és a ezzel járó makacsság őt sem kerülte el, nem volt 16 éves, mikor egy hamisított beleegyező nyilatkozattal jelent meg egy tetováló szalonban, és egy gyönyörű, az alkarjára tekeredő pitont varratott magára.
Ám itt sem állt meg, a háta közepére is tettetett egyet, egy a farkába harapó példányt, amit a ruháival el tudott rejteni... ha akart, de nem akart. Ezzel kárpótolta magát azért az időért, míg a kedvencei nem lehettek vele.


Csak a dolgozatokra és vizsgákra járt be, kitűnő eredménnyel végzett és ment tovább egyetemre, ahol igazságügyi orvos szakértőnek készült. Menet közben belógott az állatkertbe is, ahol megrendülten vette tudomásul, hogy a boája és a pitonja elpusztult, a többi kedvencét pedig máshová szállították. A lelke velük halt, akkor megtört benne valami, és az addig jókedvű fiúból komor, megközelíthetetlen alak lett.
Belehúzott a tanulásba, két éveket végzett el egy év alatt, és 21 évesen már diplomával a kezében állt az utcán, vigyorogva, de szabadon.


Gyakornoki állást szerzett magának és egy kis lyukat, ahol el lehet, ahol nem zavarják, és nem szól bele senki az életébe. Tévedett... az anyja felbukkant, kérlelte, hogy menjen haza, de rezzenéstelen arccal, érzelmek nélkül küldte el. A kedvenceit miatta vesztette el, és ezen nem tudott felülkerekedni, semmi nem hatott rá, nem lehetett meggyőzni. Mivel kitudódott, hogy hol lakik, azonnal továbbállt, és alig 22 évesen követte el az első gyilkosságát. Senki sem szereti, ha követik, ő sem, így az anyja által felbérelt magánnyomozónak halnia kellett.
Megvolt az esze ahhoz, hogy a keze tiszta maradjon, szemtanúja ne legyen, hiszen volt benne valami, amit gyönyörűen tudott használni, mégpedig a kígyói, az árnyék kígyói, melyeket menet közben megtanult irányítani, bár még nem tökéletesen, de annyira igen, hogy soha senki ne jöhessen rá arra, hogy kihez is vezetnek a szálak.


A sors fintora, hogy gyilkosság miatt a test hozzájuk került, megkapta, bogozza ki a szálakat... képtelen volt, ahogy mentorai is. Az ügyet végül 7 év után lezárták, ő pedig itt jött rá arra, mekkora hatalom van a kezében, már ha megtanulja tökéletesíteni a technikáit.
Viszont ehhez segítségre volt szüksége, egyedül nem haladt tovább, a boszorkánymestere megmondta, ő már nem tud mit tanítani neki, ez nem az ő asztala, mert az amit ő birtokol, nagyon ritka képesség. Az egyetlen lehetséges megoldásnak azt találta, ha felkeresi az apját, mert ha ezt tőle örökölte, akkor pontosan tudni fogja, hogyan tovább.
Ám a gyakornoki éveit le kellett töltenie, addig is beszerzett két újabb kígyót magának, egy gyönyörű  Királypitont és egy
szépséges maláj kék korallkobrát is.


Amíg várta, hogy leléphessen, kiderítette, merre van az apja, és mondhatná, még kapóra is jött neki, hogy más földrészen. Egyik napról a másikra kilépett, hiába kínáltak neki hosszú távra állást, muszáj volt költöznie.
Az első géppel egyenesen New Yorkba repült, hogy megkeresse Mikhalt, és tökélyre tudja fejleszteni a benne lakozó szörnyet, ami eddig még nem sikerült kicsalogatnia magából. Természetesen kedvenceit magával vitte, róluk nem mond le senki kedvééért. Egyszer már elvesztette őket, most nem fogja.