Árnyvadászok

Hasznos dolog a megpróbáltatás, mert olyan, mint a mérges vipera: fogában drága gyógyszert rejteget
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest News
2019
Május
10.
Kikerült egy új Rangfoglaló Olvass tovább >>
2019
Aug
26.
Új moderátort kaptunk! Olvass tovább >>
2019
Okt
13.
Megújult külsővel és belsővel megyünk tovább! Olvass tovább >>
Chatbox
Staff members
Oldalunk

Latest topics
Years later Emptyby Zach Daniels
Vas. Dec. 08, 2019 1:03 pm

Years later Emptyby Mark S. Crawley
Szomb. Dec. 07, 2019 10:02 pm

Years later Emptyby Aedion Ancarth
Csüt. Nov. 28, 2019 9:36 pm

Years later Emptyby Aedion Ancarth
Szer. Nov. 27, 2019 9:48 pm

Years later Emptyby Aedion Ancarth
Szer. Nov. 27, 2019 8:51 pm

Years later Emptyby Adam Vincent Kane
Hétf. Nov. 25, 2019 9:54 pm

Years later Emptyby Gioia Selvaggio
Pént. Nov. 22, 2019 6:15 pm


A hónap reagolói
Mark S. Crawley
Years later Bal11Years later Kyzyp11Years later Jobb11 
Teresa Hightman
Years later Bal11Years later Kyzyp11Years later Jobb11 
Zach Daniels
Years later Bal11Years later Kyzyp11Years later Jobb11 
Statisztika
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Music box

Share
 

 Years later

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Adam Vincent Kane


Adam Vincent Kane


Hozzászólások száma :
37
Age :
27

Years later Empty
TémanyitásTárgy: Years later   Years later EmptyHétf. Nov. 25, 2019 9:54 pm



Hosszú évek után,
amikor annyi minden változott,
hogy elmondani sem lehet,
mégis minden ugyanaz.

Nem vagyok igazán a szavak embere még mindig, de már... Sokkal könnyebb azokról is beszélni, amikről annak idején a fülemet befogva menekültem.
Még mindig fáj. Még mindig kurvára fáj néha, olyannyira, hogy levegőt sem kapok, de... elmúlik. Mindig elmúlik és utána könnyebb lesz.

Otthagytam a modellkedést. Nincs többé az a mérgező környezet, ami diktátor módjára áll az életed minden része felett és teljesen átveszi felette az uralmat. Nem kell többé megfelelnem senkinek olyan szinten, mint akkor.
Nem vagyok csontsovány. Élvezem az ételek ízét. Nem csak salátából és csirkéből áll az étrendem. Bár még mindig madárétkű vagyok és számolom a kalóriákat, már csak megszokásból, nem limitálom magam.
Van energiám dolgokat csinálni, nem csak elalszom, ahol éppen vízszintes felületet találok, mert nincs, mi ébren tartson. Néha még futni is elmegyek. Eljárok a húgom fellépéseire és a saját kiállításaimon is részt veszek. Könyvtárba is elmegyek, vagy éppen ami eszembe jut, mert megtehetem.
Levágattam a hajam is. Még mindig hosszú, de nem annyira. A ruháim bár ugyanolyanok, mint régebben, igaz nagyrészt feketék, de már senkinek nem vagyok a járkáló vállfája. Sokkal kevésbé takarom magam, mert már senki sem várja el tőlem, hogy közszemle tárgya legyek, ami ellen vastag pulóverekbe és kabátokba takargattam magam.

Rengeteg képem, szobrom, festményem jelent meg. Annyival többet alkotok, mint akkor. Most én vagyok a fényképezőgép másik felén. Foglalkozom városi fotózással is, de néha kisebb munkákat elvállalok embereket és eseményeket fotózni. Már nem a legrosszabb rémálmom idegenek között lenni.
Kiállítások sora vár rám majd fél évre előre és mindig jönnek újabbak. Valamiért az internetes yaoi alkotást sem hagytam abba, de sokkal... szélesebb témakörben teszem, mint azok az ismétlődő motívumok, ahogyan akkor tettem. Az angyal korszakom azóta sem múlt el. Mindenben ott van az az Angyal.

Persze nem minden tökéletes. Az leszokás brutális volt. Nem mentem elvonóra és csak utólag mentem el orvoshoz, amikor már valamelyest kitisztultam. Sokszor húzott vissza a gödör alja felé csúszásból a pszichológus, akihez végül bejelentkeztem.
Szorongásos beteg vagyok, de semmi kezelhetetlen. Ezt is elnyomták éveken keresztül a szerek, amiket magamba tömtem. De így annyival többet érzek! Annyival jobban élvezek mindent. Annyival jobban szeretem a húgomat. Annyival jobban tudom értékelni az Angyalt. A Tollagyúmat.

Sokáig velem maradt. Azt hittem, elhagy, ha elkezdek javulni. Talán ez is tartott vissza olyan sokáig a gyógyulástól. De végig ott volt velem, ameddig csak kértem. Szó nélkül tartott a valóságban, amikor flashbackek jöttek a rossz trippekről és a karjaiban tartott, amikor jöttek a sírógörcsök. Lenyugtatott, amikor leszokáskor mindenre és mindenkire ok nélkül voltam dühös. Rengeteget köszönhetek neki.

Ezt sosem hallotta tőlem kimondva. De tudja. Remélem tudja, mennyit jelentett, még ha csak egy feladat is voltam neki. Azóta minden szőke hajzuhatagban vagy fehér garbóban őt látom. A szobája továbbra is üresen áll, nem volt szívem másra használni, hiszen az az övé. A cuccai mind ott vannak és várják vissza a gazdájukat. Az ajándékaim is mind ott vannak. Ha valamit neki szánnék, és nem akarom, hogy bárki más lássa, azt is oda teszem be. Meg kellett gyászolnom őt is valamilyen szinten, amikor visszatért a testvéreihez.

Visszajött a... szexualitásom is. Nem voltam sosem bajban ezzel, de nem is vágytam senkire. Ezen a területen is annyit használtak ki, sok időbe telt kidolgozni magamból. Hogy már nem vagyok senki játékszere az ágyban. Nem kell engednem semmit, ha meg akarom tartani az állásom. De végül megtanultam, hogy ez kölcsönös dolog. Bensőséges, nem csak egy kimondatlan része a szerződésemnek.
Azóta sem estem szerelembe. Nem is tudom, kikhez vonzódom igazán. Ezt még ki kell tapasztalnom, de úgy érzem, nem is tudnék senkit úgy szeretni, mint Aediont. Senki máshoz nem fűznek olyan szálak, mint hozzá. Nem tudja senki pótolni őt a szívem mélyén és ezt mindenki tudja, aki akkor velem volt.

Sybilnek is hiányzik a Tollagyú, de látom rajta, hogy már nem félt úgy, mint pár éve. Végre ő is felhőtlenül élvezheti az életét, hogy nem kell miattam aggódnia. Eltartott egy darabig, mire meg tudtam győzni, hogy már nem fogok visszaesni és már nem vagyok egy vigyázni való gyerek.

Sok időmbe telt legyőzni az egóm, a sértettségem és rendesen felnőni. Nem volt könnyű rájönni, hogy egy elkényeztetett faszként viselkedtem és ezt lehet másképp is. De sikerült. Sok munka volt. De most már annyival könnyebb magammal is együtt élni, nemhogy másokkal. Annyival... könnyebb minden.
Még mindig eszembe jut, milyen érzés is volt belőni magam és elszállni. Persze, hogy eszembe jut. De már nem vágyom rá, közel sem annyira. Már nem esik nehezemre elmenni a sarok mellett, ahol régen vettem a cuccot és nem gondolkodom el, hogy talán még egy belefér. Erősebb vagyok és nincs rá szükségem.


Ezt köszönhetem Neki. Az életemet. Nem tökéletes. De létezik.
Vissza az elejére Go down
 

Years later

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Árnyak között élnek :: Karakternaplók :: Adam V. Kane art journal-