Nem azért, hogy magát fényezze, de Marc pont olyan - és ezt szereti hangoztatni is -, mint aki most sétált le a kifutóról: magas, izmos alkat, széles vállak, keskeny csípő és hosszú lábak jellemzik. Az a fajta egzotikus szépség, akit magazinok címlapján és mesekönyvek illusztrációin látni, habár nyers, durva modora és fagyos, szürkéskék szeme sokat ront az összképen. Nemes vonású arca általában kifürkészhetetlen, és enyhe borosta lepi. Telt ajka idegesítő, pimasz görbülettel ér véget, kihangsúlyozva kisfiús vonásait. Sportos, kellően izmos alkat, de azért nem feszül rajta a ruha. Öltözködésében, megjelenésében mindig elegáns és kifinomult, az egyszerű, mégis ízléses darabok híve, külsejére roppant hiú. Természetes illata, mint minden vámpírnak, neki sincs, de kellemes, édeskés parfüm lengi körbe, bármerre jár. A drága kiegészítők, ékszerek híve, mely főként zsebórájában és gyűrűiben nyilvánul meg. Járása könnyed, macskásan elegáns, megjelenésében van valami fenyegető. Talán örökké kutató pillantása és kifürkészhetetlen, távolságtartó kisugárzása teszi.

Bár azt mondhatnánk, hogy olyan, mint maga a Sátán, s ennyivel le is zárhatnánk a jellemzését! Ez azonban felettébb nagy sértés lenne a Pokol Urára nézve, ki egyszerűen és röviden csak gonosz. Marc jellemének alapköve a gonoszság, ám jó és rossz tulajdonságai különböző vastagságú rétegekben épülnek rá erre, jellemzése tehát csipetnyivel bonyolultabb. Nem eredendően gonosz, a hatalom és az öröklét iránti vágy, ifjúkori csalódásai, kudarcai táplálták belé a gonoszságot, minden távolságtartó, bizalmatlan, gyanakvó attitűdjével együtt. Olyan sokszor kellett megfizetnie a jóhiszeműségéért, hogy eljött az a pont nála, melynél betelt a pohár: "jól van, ha bántotok engem, én is bántani foglak titeket!" Utána pedig már nehéz volt különbséget tenni aközött, ki szolgált rá és ki nem. Ha sérelem érte, erőszakkal felelt, ezért a brutalitás és a kegyetlenség szép lassan beépült a jellemébe, és válaszreakció lett minden impulzusra, mely őt érte. Rájött, hogy az, aki több fájdalmat képes okozni másoknak, hatalommal bír, és ezzel a hatalommal foltozta be magán a lyukakat. Körülbástyázta magát önhittséggel és fékezhetetlenséggel. Richard és a Manhattani klán egyfajta ütközőpont lettek az életében. Ígéretet tett, hűséget fogadott és megtanult csapat részeként játszani, legalábbis a felszínen; a lényébe égett tulajdonságoktól azonban nem is olyan egyszerű megszabadulni.

Jeruzsálem, 18. század

Fegyveresek rontottak be az ajtón. A por még túlságosan sűrű fellegekben keringett körülöttünk, térdre rogytam és köhögni kezdtem. Hallottam anyám sikolyát és a nővéreim, húgaim jajveszékelését, de a szemem túl erősen csípett, képtelen voltam nyitva tartani. Erős kezek ragadták meg a vállam, és fivéreimmel együtt kivonszoltak a házunkból.
Apámmal a szemünk láttára végeztek. Később azt hittem, ennél rosszabb nem történhet velünk; akkor még nem sejtettem, hogy a húgaimat megbecstelenítik, megcsonkítják, fivéreimmel pedig rabszolgának adnak minket. Csak hat éves voltam, és úgy hittem, az ég szürke, a fű pedig vérvörös - ez az élet rendje.
Alig múltam húsz, amikor először találkoztam Marcusszal. Az emberei elkaptak, amikor a palota körül ólálkodtam. Azt hitték, be akarok törni, nem sejtették, hogy éppen kifelé jövök onnét, és már rég megszereztem, amit akartam. Elsőre őrültségnek tűnt betörni a herceg otthonába, végül minden egyes kísérletemnél egyre kevesebb nehézség fogadott. A végén jóformán már nyitott ablak várt a palota oldalán, nyilvánvaló jeleként annak, hogy tudnak rólam. Számítottam rá, hogy egyszer elkapnak, már csak az volt a kérdés, mikor - s mivel élni nem kívántam tovább e rothadó világban, reménykedtem benne, végre valaki véget vet majd a szenvedéseimnek.
- Elfogtuk a behatolót - közölte a katona, aki jobbról fogott, miközben a bal a térdhajlatomba taposott. Felnyögtem, dühösen összeszűrt fogakkal próbáltam ellenállni, de végül térdre kényszerítettek a márványpadlón. Koszos, szakadt nadrágomban és kinyúlt, fehér ingben vártam a herceget, megvadult lóként fújtatva, Marcus viszont mint valami jelenség libbent elém. A bőre fakó volt és sápadt, haja selymesen omlott alá, szépsége ámulatba ejtett. Érintése jéghideg volt és merev, ahogy hosszú, tökéletes ujjait az államra fonta. Sosem láttam még hozzá hasonlót Jeruzsálemben.
- Nocsak-nocsak, végre felbukkant a mi kis tolvajunk. Hogy hívnak, fiam?
Azon kaptam magam, hogy konok farkasszemezés helyett leszegem a fejem, egészen félszegen, megszégyenülten motyogva el a választ:
- Sanit.
- Emeld fel a fejed, ha hozzám beszélsz! És a válaszodhoz mindig tedd hozzá: hercegem. - parancsolta, én pedig öntudatlanul engedelmeskedtem. Betört néhány másodperc alatt, és elérte nem csak azt, hogy megalázkodjak előtte, hanem hogy akarjam is. Tizenkét évet töltöttem vele, megismertem az ég kékjét és a fű zöldjét, és elérte, hogy ne kívánjam többé a halált. Barátságunk tetőpontján pedig, amikor már-már azt hittem, nekem nem adathat meg, ami másoknak igen, és én sosem kóstolhatok bele a boldogság édes gyümölcsébe, nekem adott mindent, amit csak kívánhattam. Mindent.
Akkor lett belőlem vámpír.

New York, 21. század

- Marc!
Az ismerős hang olyan éllel csattant az üres falakon, hogy öntudatlanul is behúztam a nyakam. Richard volt az egyetlen, aki képes volt azt éreztetni velem, hogy egy kikapástól rettegő gyerek vagyok. Tudtam, mi lesz a téma, ezért szembe fordultam vele, hogy a vita elébe menjek.
- Nem hagytam felügyelet nélkül, jó? Pontosan tudom, hol van és mit csinál, és amint végez vele, érte megyek. - színpadiasan meglengettem balomban a whiskys poharat. - Balettozik Brooklynban, vagy mi.
Vezérünk megrovó pillantását látva megforgattam végül a szemem, és irritált sóhajjal széttártam a karom.
- Jó, fotózkodik, nem tök mindegy? Megígérte, hogy nem fog megenni senkit, nekem meg ennyi elég. És ne gyere azzal, hogy az én felelősségem! Nem én kértem, ő zsarolta ki belőlem. Neki kéne felügyelnie saját magát.
Megvontam a vállam és visszafordultam a konyhapult felé. Nem igazán vonzott a tudat, hogy egy gyereket pesztráljak. Majdnem egy tízessel fiatalabb nálam, arról nem beszélve, milyen borzasztóan idegesítő. Különben is, mostanság fontosabb dolgom is akadt nála. Apropó, dolog... Előhúztam a zsebemből az aranyozott órát, felcsaptam hüvelykujjammal a fedelét és ellenőriztem az időt. Meg kéne etetnem a kis harcosomat, hogy jó erőben legyen a küzdelemhez...
Hirtelen elhatározással visszafordultam Richard felé.
- Igazad van! - Bár még épp csak levegőt vett ahhoz, hogy egyáltalán megszólaljon. - Szörnyen érzem magam, mardos a lelkiismeret, tényleg. El is megyek a fiúért, elhozom a táncról, fotózásról, mindegy, és veszek neki jégkrémet.
Felhörpintettem a poharam tartalmát, majd megveregetve vezérünk vállát kikerültem őt, hogy dolgomra induljak. Az ajtóból még eszembe jutott valami, így a félfába kapaszkodva visszafordultam hozzá.
- Oh, még előtte hazaugrom, elfelejtettem megetetni a macskát. Tudod, milyenek, ha egyszer megsértődnek és kieresztik a karmukat... Nehéz őket kiengesztelni.
Elfojtottam sunyi mosolyomat, és halkan behúztam magam mögött az ajtót, ahogy távoztam a hotelből. Öt ujjal helyreborzoltam sötét fürtjeimet, aztán belevetettem magam az éjszakába. Ideje mulatni!