Öltözékét tekintve sajátos maskarájában mozog. Az ingek, valamint a pólók társaságát is kedveli, ahogyan sem a mackók, sem a farmerok nem ellenségei. Magas, széltében rendkívüli. Izmai kidolgozottak, szemei kékek. Arcára sosem tekintett különlegességként, mégis, hacsak teheti borostát felejt rajta. Egyszerű alak, egyszerű személyiséggel és egyszerű formával. Járása kihúzott, férfias. Hangja lágy, selymes. Nevetésétől zeng az egész város, ha egyszer rázendít. Az illata elegáns, de sosem hivalkodó - minél közelebb vagy hozzá, annál intenzívebb. Haja fésült, de gyakran turkálja ujjaival, van, hogy csak mert unatkozik. Rendszerint vasalatlanok a ruhái, de egyébként tiszta és ápolt. Férfi létére elég sok időt tölt tükör előtt, még a grimaszai is betanultak - ritkán spontán az arcjátéka.

Kifejezetten sértődékeny férfi létére. Érzékeny típus, még akkor is, ha egy jókor elejtett hahotázással megpróbálná leplezni. Fegyelmezett, katonás rendszerető. Okos, rafinált. Tervekben kiváló, általában vezető egyéniség. Introvertált, nehezen bízik másokban. Empatikus, hamar beletudja élni magát mások bőrébe és megérti őket. - Szarvas hiba, ha a bűnözők elegek hozzá, hogy megtévesszék. - Nyugtalan, időnként rettentően türelmetlen. Ítélkező, mások szájába adja a szavakat, ha valamit a fejébe vesz. Sokszor beképzel dolgokat, gyakran félreért másokat. Féltékeny, akaratos. Fantáziadús, időnként levezeti fejében megszületett történeteit blogján (alkalmanként magáról is ír, de sosem vallaná be.) Spontán ember. Szeret nevetni, nem is nagyon vonja meg magát a kínos, vagy épp kellemetlen szituációktól. Sőt, azok éltetik csak igazán! Vidám, vagány fickó!
• Érdekességek:
- minden reggelét teával kezdi
- alkoholt nem fogyaszt, csak szökőévente
- csengőhang: klikk
- öt éves kora óta zongorán játszik
- tizenéves kora óta szeretné színesre festeni a csatornafedeleket
- az utcán minden tükröződő tárgyba megkeresi arcképét
- dráma szakon megbukott, ennek ellenére szeret szerepelni kisebb körökben
- allergiás a madarakra
- mindenféle előjel nélkül időnként táncra perdül
- gyűjti a macis tárgyakat
- idegesítően romantika párti
- utóbbi időben a nappaliban erre kering: klikk

Az életben az az ocsmány, hogy nem irányíthatod minden területét kedvedre. Időnként a sunyi dög alakot formál és olyan méretes nagy pofont ad neked, amire egész életed során sem készülhettél volna fel, még akkor sem, ha az élet maga az edződ. Bizony előfordul az ilyesmi. Ilyenkor vannak, akik megtörnek, vannak, akik csendesen elviselik és vannak olyanok is, akik egyszerűen csak vállat vonnak és mennek tovább. Én egyikbe sem tartozom. Most én vagyok a pofonosztó és a szőke démon, akit éppen kipenderítek egy hosszú kapcsolat után az, aki kapja a pofont. Hogy akkor én ki is vagyok?! Általában az, aki nevet... Általában. Mert most még széles a vigyor azon a nagy pofámon, de ez meg fog változni, tudom,
mert sajnos minden ilyen jósrácnak van egy olyan saját lidérce, amire nem készül fel. És bizony, mi koppanunk a legnagyobbat! Mert, honnan lehet a legnagyobbat esni? A csúcsról!..

A farmer a megszokott hangon susog, ahogy átszelem a félhomályban pihent nappalit és leejtem magam az egyik székre. Onnan nézem a hisztérikus rohamot kapott nőszemélyt, miközben olyan szenvedéllyel halad el mellettem, hogy kis híján még az én nagy termetem is felkeni a plafonra. Ilyenkor természetesen jönnek a mindenféle vádak, hogy a férfi ilyen, meg olyan. Elviselem, mert vagyok annyira udvarias, hogy ne kezdjek ujjal mutogatni, ha már végül én mondom ki a végszót. Vissza kellene fojtanom egy nevetést a látványon - mégis kiszalad belőlem, amikor meglátom, hogy milyen sértett ábrázattal kapkodja magához az el-el szórt dolgait. A fogkeféjét, persze nem kell látnom, jól tudom, hogy vennem kell egy újat, mert bizony olyan ponton dörzsöli magát vele e percben, ami után nem szívesen ápolnám szám belsejét.
Tagadhatatlanul nagy hazugság az, hogy aki szép, az majd reggel is bájos... Erre a nőre bizony nem illik ez a mondás... szólás... közmondás?! És most először billen fejem, hogy elgondolkozzak, hogyan gondolhattam úgy, hogy érdemes rá, hogy hét hónapot neki ajándékozzak?!
Elgrimaszolva veszek el gondolataim között, amikor a bejárati mellől hozzám vág egy cipőt. Tompa koppanással csattan le a vállamról, én pedig aligha győzök szánalom-mentes ábrával nézni utána. A fejem csóválom, meg sem lep az a rengeteg csúnyaság, aminek elkiabál. Mintha a világ legtermészetesebb reggelét élném - előkapom a müzlis dobozt, felrázva az összeszáradt és ropogós darabokat, majd egy tálért nyúlok, amikor megszólal a kanapéra ejtett telefonom. Rögtön vetődöm érte, mint egy éhes gepárd. A gond csak az, hogy nincs meg bennem az állatias kecsesség így az esésem inkább foltokat, mint dicsőséget hoz. Ki más hívhatna ilyenkor, mint az anyám?! Nyilván a csupa szív természetével (és nem a kotnyelességével) tudta meg rögtön, hogy kidobtam a menyének hitt leányzót... A rezgés nem csillapodik ujjaim között, de a kijelző elsötétül. És nekem ennyi pont elég. Szeretem anyámat, a maga természetével, de időnként nem bánnám, ha hagyna teret a kis fiának és nem azzal töltené ki a mindennapjait, hogy nekem keres menyasszonyt. Sejtelmes félmosoly az arcomon, majd elvonszolom magam az asztalhoz, előkapom a tejet, felöntöm a tálat és olyan igazi, ráérős táplálkozásba kezdek. Kezdenék!
A kanállal felszedem a hófehér folyadékot és minden egyes úszó gombócot leöntök, hogy aztán lassan a számba tegyem az első falatot, amikor a fürdőből előkerül a félmeztelen lakótárs, barát és bajtárs.
Mintha csak egy pillanatra lelassulna a világ és enyém lehetne a világ minden ideje. Pedig nem az. Egyáltalán nem az. Ha Elliotról van szó, főként nem az. Szemeim mégis alaposan végig futnak felsőtestén. Egy szál törölközőben ácsorogni egy barát előtt nem gázos, nyilván ezért nem sieti el... Nyilván. Nyilván. Igen. Biztosan. Miért ugrik az ádámcsutkám, mikor az a csepp a szegycsont fölött úgy dönt, hogy lefelé oson a hasfala mentén?!
Természetesen félrenyelem a tejet, a kanalat, ... vagy a müzlit. Bármi is az, könnyesre krákogom magam és ez éppen elegendő ahhoz, hogy elfelejtsem anyám hívását, de még csak a kinn hagyott tejet is. És persze azt is, hogy nem kellene azzal a fogkefével mosnom a fogam, amivel éppen teszem a tükörben... Hogy az a...

Ha majd rájövök mi történt ezen a reggelen,
akkor majd közlöm Veled is!