Magas, de karcsú, nem jellemző rá a kidolgozottság, hiszen még félig gyermek. Tizenkilenc éves létére viszont meglehetősen sok keserűség érte már, és a vadűzés sokat komolyított amúgy gyermeteg vonásain. Arca is határozottabbá vált, haja hosszúra hagyva, borzasan keretezi felemás szemeit. Az egyik ezüstszínű, a másik fekete. Haja színe viszont különlegesebb, hiszen minden alkalommal a hangulatához mérten színeződik. Ha boldog akkor kék, ha ideges vagy mérges akkor zöld, és ha dühös akkor fekete mint a viharos ég. Ruházkodását tekintve nem túl igényes, hiszen a vadűzés mindig úton van így masszív bőr darabokat választott magának, amikor megtudta hogy ide fog tartozni, és a praktikumra törekedett mindig. Nyakában egy nyílhegy lóg, aminek párját Marknak ajándékozta.

Kiszámíthatatlan, mivel tündér, és egyetlen tündérnél sem lehet pontosan behatárolni milyen is. Minthogy az angyalok és démonok gyermekeinek tartják őket, hiába szépek, ha mégis zsigerből alattomosak, és rosszindulatúak. Kieran sem kivétel ez alól, mert ő is a saját céljait tartja szem előtt, és a királyi udvarban hercegként meg kellett tanulnia úgy lavírozni hogy túlélje a testvérei ármánykodását, és nem ritkán a fizikai támadásokat is a személye ellen. Ennél fogva bizalmatlan és gyanakvó, nem szívesen nyit mások felé, és nem is enged magához közel senkit. Mar a kivétel, hiszen benne valamilyen szinten sorstársára lelt, hiszen őt is elhagyták, és a vadűzéshez került. Kieran érez felé valamiféle szimpátiát, ami később elmélyül. Mark nem olyan, mint a legtöbb árnyvadász, akit megismert.

Éjjelre jár már az idő, a tábor nyugodt, és nem olyan nyüzsgő mint szokott lenni, a legtöbben már alszanak, csak én ülök a tábor szélén egy fának vetett háttal, és őrködöm. Rám került ma az első őrség de nem is bánom. A gondolataim túlságosan zaklatottak ahhoz, hogy el tudjak aludni, és pihentessem magam. Nem szeretem a vadászatot, de nincs más választásom, velük kell lovagolnom, és élnem, és Gwynn szava a parancs, bármi legyen is az. Nem ismerem olyan jól, nem lovaglok még olyan régóta velük, de azt tudom hogy magához láncolt vérrel, miután apám ott hagyott engem egy elhagyatott barlangban, és nem törődött velem többé. Mintha én nem lettem volna többé a fia. Kétségbeesetten  vártam hogy majd felébredek és ez csak rossz álom. A vadászathoz csatlakozni dicsőség mi? Akkor miért adott volna nekik? Nem akartam én dicsőséget, csak túlélni a testvéreim ármánykodását, és azt ahogy az élet kikerül engem. Sosem voltam a kedvenc vagy elkényeztetett fiú, de azt hittem értékes lehetek ott. Apám mellett, az udvarban, de úgy fest hogy csak arra voltam jó hogy egyfajta ígéret lehessen Gwyn felé, hogy az ellenudvar támogatja a vadűzést. Támogatja, de mire, minek? Nem tudom. Nem is igazán érdekel. Már elfogadtam hogy nekem itt ért véget a történetem és nem mehetek soha haza, és már ők jelentik a családot, és mindent. Persze, család... sosem volt, igazán. Anyám hiányzik a leginkább az udvarból, őt talán még érdekeltem is egy kicsit.
Most viszont? Mim van? Egy félvér árnyvadász társam, akivel többnyire megosztjuk a takarót ha úgy alakul hogy egyikünket sem osztják őrködni. Mark sem akarta ezt, ahogy én sem, és miután rondán elverték, pusztán mert nephilim vér alakult ki benne, én... valamit megindított bennem és odamentem hozzá. Ő volt az első akinek itt a vadűzésben megnyíltam, és a bizalmamba fogadtam. Neki adtam az egyik nyílhegyemet is amit faragtam, úgy éreztem ő méltó rá, és nem fog engem elárulni mint apám tette. Valamiért megkedveltem őt, és mellette vágtatok ha útra kelünk. Rettegek tőle, hogy a családja vissza akarja venni, el tőlem. Tudom hogy aggódik értük, és vágyik utánuk, de... innen nincs kiút, és nem adom senkinek. Önző vagyok, és birtokló. Az anyám odalett, soha nem láthatom már, az udvari életemnek vége, apám eldobott magától, és már csak ő maradt. Mark az egyetlen kötelékem, foggal körömmel védeni fogom! Ő nem hagyhat el engem!