Irina & Wallace

Ez nem egy randi lesz, ezzel tökéletesen tisztában vagyok, és ennek megfelelően nem is viszem túlzásba az öltözködésem, éppen csak egy vasalt inget húzok fel, és egy fekete kapucnis pulóvert, mert nem akarok feltétlen kicsípve lenni, és tudom hogy Irina nem azért hívott el kávézni hogy a páváskodásom figyelje, azt meghagyom a mai, elképesztően reménytelen korosztálynak, ahol sokszor már azt sem tudod melyik melyik nem. Na persze, vannak akik kinövik, de nem egy ügyem kapcsán kerültem velük össze, és eléggé kiábrándítóak.
Fejcsóválva kapom fel a világosbarna, hatalmas zsebekkel rendelkező kabátom, és a nyakam köré tekerem a puha sötétszürke sálam is, mert rendkívül fázós tudok lenni. Akkor is ha csak egy kis távolságot kell megtennem, mert amúgy kocsival érkezem, de hát... jó a kocsim fűtése. A kávézóhoz érve körülnézek, és csak utána lépek be, amolyan zsaru reflex azt mondják hogy mindig felmérem  helyet ahová belépek, hogy felkészülhessek arra is hogy ha valami vis major keletkezik. Még van öt percem, pontosan tudom, hiszen mindenhová kínosan pontosan érkezem és szóvá teszek minden késést, ez is egyike a rossz tulajdonságaimnak, de Irina nem késett el, mert már itt vár.
- Irina! - köszönök neki félmosollyal ahogy az asztalhoz igyekszem és letelepszem vele szemben.
- Remélem nem késtem el - jegyzem meg, udvariassági kör, de még ez is könnyen jön most, ma valahogy jobb lábbal keltem fel, vagy csak ezzel a furcsa nővel van összefüggésben ez is. Mert valami nem teljesen stimmel csak még nem tudom micsoda.

× MUSIC: sok szeretettel ×

Irina & Wallace

Sietősre veszem a lépteim, de még így is a megbeszélt idő előtt érek be a kávézóba és reflexszerűen nézek körbe, mert megszoktam, talán ez is annak a jele hogy túl sokat dolgozom. Már kezdek paranoiás lenni, hogy minden árnyékot megnézek magamnak. Belépve azonnal észreveszem a nőt, aki egy rejtély önmagában, de imádom a kihívásokat. Mintha már attól felmelegednék hogy ránézek, és nem tudom hogy csinálja. Bizonyára valamiféle képesség, hiszen találkoztam már ilyesmikkel, és voltak olyanok akik engem is valami fura állatnak tartanak amiért tudok olvasni szinte a gyilkosok gondolataiban, persze ha tudnék, ez nem csak móka és kacagás, emögött azért szomorú igazság áll.
Odasétálok az asztalhoz, és lassan kiszabadítom magam a kabátomból és a sálamból. Kicsit talán gyűröttnek látszom, de tiszta vagyok és parfümillatú, és az ingem zsebéből kis jegyzetfüzet és toll kandikál elő, sosem tudok megszabadulni teljesen a munkától. Mindig utolér, úgyhogy inkább hagyom neki. Ezért van csipogóm is, meg mobilom is, mert ha rajtam múlna az se lenne. De van.
- Áh, értem. Jöttem amint tudtam, de még így is feltartottak, csuda egy forgalom volt ma mindenhol... - sóhajtom ahogy elkényelmesedek és rendelek egy nagy kávét mert itt lehet kapni xxl-es kávét, és mellé egy bagelt.
- Bocsáss meg, de még nem sikerült ebédelnem - teszem hozzá, hiszen nekem rendszeresen lemaradnak az ilyenek, talán azért is vagyok ilyen vékony.
- Viszonylag jó. Még nem talált meg új munka, úgyhogy volt időm végre otthon rendet rakni és takarítani - mondjuk rá is fért a lakásomra már, meg egy alapos bevásárlás is. Mert csak pizzán és energia italon meg kávén nem lehet élni hosszabb távon. Megpróbáltam, tudom.
- Na és neked? - kérdezek vissza.

× MUSIC: sok szeretettel ×

Irina & Wallace

Van a mai napban valami ami miatt eddig nem siettettem az idő múlását, és egészen lakhatóvá tettem a lakásomat, de idejében el kell indulnom, mert megbeszélt találkozóm van. Az Irinával való találkákat valahogy sosem tekintettem igazán randinak. Mármint tény és való Irina egyszerűen gyönyörű és elbűvölő a maga módján, de nem hinném hogy egy ilyen férfira vágyna mint én. Nem vagyok egy példaértékű ember, és a gondolataim is olykor nem azon járnak mint kellenének.
A kávézóba lépve egyből körülnézek és ki is szúrom őt, így hát letelepszem vele szemben.
- Egészen borzalmas. A körút be van ragadva azzal meg sem próbálkoztam, még jó hogy ismerem a környék mellékutcáit - sóhajtok ahogy lepakolom a kabátom a szék háttámlájára, és elhelyezkedek. Tiszta kék szemeimmel a nőt vizslatom. Más, határozottan másabb mint az eddigi nők akikkel találkoztam. Még nem tudom miben, de ki fogom találni.
- A munkakörülményeim.... Na igen, meg a kutyafigyelmem hogy nem foglalkozok másokkal amíg a dolgom végére nem értem - mosolyodik el, és közben ideér a rendelésem, amit megköszönök a pincérnek, és óvatoskodva fogom meg a bagelemet. Általában szeretek mindent aprólékosan megenni de egy ilyesmit csak nem tehetem.
- Nem, néha otthon is kell posvadnom, és úgy tenni mintha ott élnék és takarítani meg kimosni meg ilyenek... - hiszen gyakorlatilag az úton élek, mindig megyek valahová és heteket töltök idegen helyeken, és napokat a különféle rendőrségeken, néha hotelekben éjszakázom, és itthon igazán keveset vagyok. Arra jó, hogy be tudom diktálni állandó lakhelynek.
- Hm? Kínai vázákat? Hol találták őket? Vagy már valakié volt és nem régészeti darab? - kérdezősködöm, hiszen tudom hogy mivel foglalkozik és velem ellentétben, ő mesélhet a munkájáról, nekem is is igazán lenne kinek elmondanom. Őt leszámítva nem nagyon járok társaságba és az én személyem sem keresi senki, a munkahelyi kollegák nem számítanak.
- Egek, ez a bagel isteni, nem is tudom mikor ettem utoljára - sóhajtok jó kedvűen, de ennék még valamit. Rendes kaját, nem éppen ilyesmit, és elfilozofálok. Nemrég meséltek egy ázsiai konyháról, és hogy temérdek választék van ott. Előkapom a telefonom és rágúglizok a helyre és a nő felé fordítom.
- Esetleg később, rendes ebéd? - azt már tudom hogy ő is szereti a változatosságot és a különleges konyhákat.

× MUSIC: sok szeretettel ×

Irina & Wallace

Általában nem csal a szimatom, ha valahol rendellenességet érzek, és most is érzem. Mindig érzem amikor Irinával vagyok, de nem feltétlen rossz értelemben, hiszen jól érzem magam a társaságában. Egészen feltölt olykor, ritkán találkozom hozzá hasonlóan intelligens nővel, aki túllát rajtam, és nem utasít el élből, mert nem vagyok egy Brad Pitt. Oh nem, annál sokkal több vagyok, csak nem mutogatom mindenkinek a fényes oldalam. Még a végén elkopik.
- Igen, itt - értek vele egyet és talán egy pár másodperccel később fordítom el a tekintetem mint kellene, de hát nem hibáztathat érte, Irina gyönyörű jelenség, és legfőképpen nagyon üde. Ez talán még inkább vonzó benne, mint a külleme.
- Ne is mondd, naponta sértődnek meg rám az újoncok, de hát mit csináljak, én így vagyok hatékony. A régebbi arcok mindig elmondják hogy engem csak békén kell hagyni és mindenféle hülyének tűnő kérdésemre és ötletemre ugorjanak... - mosolyodom el, mert néha adódott már kellemetlenség emiatt, de végül mindig jól jött ki a helyzet, és sikeresen zárultak a nyomozások. Sosem adok fel, csak mert elakadok valahol, vagy döglött aktának tűnik, egyszerűen a maximalizmuson nem engedi hogy hagyjam csak úgy, és néha a legképtelenebb ötleteimmel jutottam sikerre. A kijelentésére elnevetem magam.
- A saját lakásomból csak nem lakoltatnak ki, bár tény és való legalább a szomszédoknak nincs rám panaszuk - kuncogok, mert akadnak olyan kotnyeles szomszédok is akik elviselhetetlenek. Én nem is ismerem a szomszédaimat. Szerencsére, mert nem bírnék mindig jópofizni velük, így meg legalább békén hagynak és nem akadékoskodik senki, hogy nem járok haza rendszeresen, vagy nem dugom ki az orromat éppenséggel. Hallgatom mit mesél a vázákról, és valahogy olyan érdekesnek tűnik a sztori, pedig a régi időkben nem volt túl meglepő hogy csempészárut akartak eladni.
- Gondolom csempészni akarták, csak elkapták őket és a rejtekhely lezárva maradt egész mostanáig, amíg be nem szakadt. Mondjuk valahol dicséret illeti a csempészeket, mert erős rejteket találtak a zsákmányuknak - merengek el egy kicsit, nekem egészen más jut eszembe elsőre, mint másoknak, de ezért vagyok ilyen jó nyomozó. Vagyis hát nem vagyok az, de már tiszteletbeli tagnak ismernek el.
- Ühüm, itt finoman csinálják, és elvitelre is lehet kérni szerencsére - teszem hozzá, ahogy lassan megeszem, finomkodva, mert nem tudok úgy enni, mint egyes amerikai tinik hogy teli szájjal, ami belefér. Én megadom a módját, lassan, apróbb falatokkal, és képes vagyok egy órán keresztül is enni ha épp ahhoz van kedvem.
- Már persze, ha nincs más fontos tennivalód - teszem hozzá, ahogy őt fürkészem. Éber szemeim nem kerüli el semmi, de még mindig nem tudom, miért olyan más ő mint a többiek.

× MUSIC: sok szeretettel ×

Irina & Wallace

Nem tudom mi a furcsa ebben a csodálatos nőben, azt leszámítva természetesen hogy velem akar találkozni, időről időre. Nem mintha bánnám, csak tudom magamról hogy nem vagyok egyszerű eset, és furcsa nekem hogy Irina meg aggódik értem olykor, hogy túl sokat dolgozom, vagy éppen teljesen elveszek egy-egy nyomozásban és az utómunkákban, aztán olyan gyűrötten kerülök elő mint a krepp papír.
Mint mindig, most is nagyon elegáns és csinos, és talán lehet ekkora szerencsém? Nem, nem hiszem. Legfeljebb kedvel, és ez így van jól, nem vagyok éppen a legjobb párkapcsolatokban, a legközelebbi szerelmetes jóbarátom kávéfőzőm és a napló jegyzet amit mindig hurcolok, mert nálam sosem lehet tudni mikor jut eszembe valami használható vagy épp hajmeresztő ötlet. Kínos kis kuncogást hallatok arra amit mond.
- Hááááát, mondanám hogy ez így nem igaz, de igaz szóval... Biztos nem lehet könnyű velem, én elismerem de legalább megcsinálom amire felkérnek ha benyelik ha ennek az az ára, hogy nem vagyok túlságosan kommunikatív - mosolyodom el zavartan, mert annyiszor vágták már hozzám hogy megszámolni sem tudom, de akkor sem tudtam változtatni a hozzáállásomon.
- Lassan már ilyen őrült zseninek titulálnak, pedig messze nem vagyok az - sóhajtok fel, ahogy a hajam tűröm el a képemből, hogy ne legyen útba. Csak fél éve mondogatom hogy le kéne vágatnom, mégse jutottam el odáig. Majd legközelebb.
- Az biztos. Belegondolva, már évek óta ott lakom, de még mindig nem ismerem a szomszédaimat, látszik mennyit időzök otthon és akkor is mással foglalkozom - válaszolok, hiszen egy szem kaktuszt gondozok lelkiismeretesen, de ez minden. Más növény meg se élne nálam, és az állatokkal nem is próbálkozom, csak kín lenne nekik mellettem, pedig szeretem őket. Valamiért ők is barátságosak velem. Nyugdíjas éveimre ha megérem, kutyatréner leszek.
- Szerencsére, így legalább újabb remek munkád adódott, és biztos vagyok benne hogy igazán szépek is lehettek azok a vázák. Van valami szépség abban, hogy régen mit tekintettek szépnek, ami ma már nem is biztos hogy tetszik az embereknek - sóhajtok fel, mert sok sok érdekesség adódik ebben a témában, de ez az ő szakterülete és én nem akarok belekontárkodni. Mert csak szakbarbár lennék, fele annyit se tudok mint szeretnék.
- Persze, elmehetünk. Tavaly volt egy stand, áfonyabort árultak, ha vannak idén is azt meg kell kóstolnunk - mosolyodom el, hiszen annak nagyon bejött az íze, és most meghívnám rá Irinát is. Kevéske dolgok egyike, amit meg tudok osztani másokkal. Szeretem az alkoholt, de nem iszom túl gyakran, mivel rengeteget dolgozok, és nem lehetek ittas. Ritkán, de van az a szint, amikor még nekem is lecsúszik egy két feles.

× MUSIC: sok szeretettel ×