Nem érek én erre rá egész nap, szóval kezdjük az elején és haladjunk gyorsan, rendben? Na, szóval, nem néztél még rám, hogy ne tudd, hogyan nézek ki, még el is kell mondanom? Jó, rendben, akkor beszéljünk a hajamról, mert az tűnik föl rajtam mindig először. Gyönyörű, hosszú, hullámos és természetes vörös. Általában direkt leengedve hordom még üzlet közben is, mert csábító és ez sokszor kapóra jön. A szemem leginkább vöröses barna, ahogy Razan nagy irodalmiasságában meg szokta fogalmazni, de szerintem csak simán barna és jó az úgy nekem, mert egyszerre képes játékosan táncra hívni és jéghidegen elutasítani. Általában sötétebb színekkel szoktam keretezni, de a rúzst meghagyom az üzlethez.  Csak a macera van vele, ezért az marad a különleges alkalmakra. Az alkatom elég nőies, domborodok, ahol kell és elég izmos is vagyok mellé, nem fúj el a lágy keleti szellő és meg is tudom magam védeni, ha arról van szó. Elég rendes izomzatom van egy nőhöz képest, de én adok magamra és rendszeresen edzek. Nem vagyok egy magasság és nem is hordok magassarkút, de megjárja, aki le meri szólni a termetemet. A ruháim leginkább kényelmesek, farmerok, feszülős pólók, bőrkabátok és hasonlók, a motoros stílust követik, mert nekem ez tetszik és kész. Persze akad a méretes gardróbomban egy-két elegánsabb és szexisebb darab is, hiszen néha adni kell a látszatra is. De mindegyiknek strapabírónak kell lennie, mert különben nem él túl rajtam tíz percet sem, vagy egy menetet Razannal.

Ha állásinterjún lennék véletlenül és ott tennék fel a milyen vagyok kérdést, akkor természetesen hazudnék, mint a vízfolyás, de most kivételesen őszinte leszek. Csak most, csak neked, szóval becsüld meg. Kevesen ismernek igazán, talán csak Razan, de ő sem a személyiségemért tart. Csak azért tudja, milyen is  vagyok, mert már túl sok időt töltöttünk egymás mellett. Imádom a szabadságom és mindent megtennék érte, hogy megmaradjon csorbítatlanul. Ezért nem igazán szeretem, hogy Razan kisajátít és mindenhová rángat magával, mert így elég rendesen lekorlátoz, de azért elég jól bánik velem… Áhh, nem tudom, olyan önellentmondásos az egész, egyszerre imádom és gyűlölöm azt a hülye fejét.
Mindenről tudni akarok és mindent meg akarok tanulni. Folyamatosan képzem magam, főleg a technika, elektronika, matek és a fizika érdekel, de napra kész vagyok az üzleti témákban is. Nyelveket is tudok, nem is egyet, de mibe nem kóstoltam már bele. Talán lehetne adrenalinfüggőnek csúfolni, de azt kikérem magamnak, én csak szeretem életveszélybe keverni magam. Biztosítás nélkül szoktam sziklát mászni és rendszeresen bungee jumpilgolok, amikor nem elporolom Razan seggét videójátékban.  
Elég szókimondó vagyok, ami a szívemen, az a számon és sosem rejtem véka alá a véleményem, maximum megtanultam burkoltan előadni magam. Nem is szereti mindenki a stílusomat, de ha egyszer valaki megszeret, akkor egyszerűen imádnak. Ja igen, remek színésznő vagyok, könnyen játszom a üzletasszonyt és a kocsmai csinibabát is, aki stílusosan ver meg biliárdban, dartsban vagy pókerben, és viszi el az összes pénzed.  
Német származású vagyok, vagyok pontos, precíz, hatékony, ha arról van szó, egyébként laza vagyok, vicces, kissé (na, jó, nagyon) csípős nyelvű és szókimondó. Szeretek is flörtölni, de sosem csalnám meg Razant, olyan nincs. Viszont nagyon is féltékeny leszek, ha valami liba legyeskedni merészel körülötte, akkor megmutatom milyen állat is nyugszik bennem. Hűséges típus vagyok, de nem a megbocsátó fajta, csak egy esélye van mindenkinek, kivételt egyedül Razan képez.  


Amit még érdemes rólam tudnod:
-Imádom a csokit, nem vagyok képes nélküle élni
-Bárkit képes vagyok az asztal alá inni, nagy ritkán még Razant is
-A cigire sosem szoktam rá, de a kávéra igen
-Razant rendszeresen smasszernak hívom, már csak azért is, hogy idegesítsem

Essünk túl ezen gyorsan, nem szeretek a múltamról beszélni, szinte senki sem tudja az egész történetet és ez így van jól.  Kezdhetném a legelején, hogy megszülettem, gyerek voltam, blablabla… De fölösleges. Könnyű életem volt akkoriban, legalábbis a körülményekhez képest és boldogan nőttem föl. Akkor kezdődött az egész szerencsétlenség sorozat, amikor valami vadbarom megharapott egy este. Ötletem sem volt, mi történt velem, mert mikor haza tántorogtam és másnap magamhoz tértem, már sehol sem volt a seb, mintha meg sem történt volna az egész. Nem különösebben érdekelt a dolog, csak folytattam a szokásos életem. De amikor eljött a telihold… Azt se tudtam, mi történik velem, utólag raktam össze. Megöltem az egész családom. Azóta is bűntudatom van miatta, hiába tudom, hogy nem tehettem volna ellene. Ne nézz rám így, régen volt, inkább haladjunk.
Ezután megkeresett, aki megharapott. Valami vén fószer volt, majdnem ezer éves már és nagyon durva téveszméi voltak. Azt hitte vagy hamarosan meghal vagy a világ vége köszön be holnap reggel, mindig mást mondott. A nevét sosem mondta meg, mert attól tartott, még a végén megátkozom, ha megtudom. Akart egy kölyköt, hogy tovább örökítse a "génjeit", mert az is meggyőződése volt, hogy ő az utolsó a fajtájából. Nem tudtam akkor, hogy igaza van-e, vagy sem, de nem is érdekelt, mert szabadulni akartam. Nem tanított semmit, hogy mi és miért történik velem, vagy mit tehetek ellene, szóval megpróbáltam megszökni. Azt hittem, könnyű lesz, hiszen dilis volt, de tévedtem. Két sarokkal odébb elkapott, iszonyatosan megvert és bezsuppolt a háza pincéjébe. Évekig tartott fogságban, azt hittem, ott fogok meghalni. Próbáltam is meghalni, de sosem tudtam, a gyógyulás miatt mindig túléltem. Nyomorúságos volt az életnek alig nevezhető létezésem, de kitartottam. Csak remélni mertem, hogy nem ez lesz az örökkévalóságig és így is lett. Az öreg őrületének végül az árnyvadászok vetettek véget. Annyi volt a szerencsém, hogy nem öltek meg rögtön, mint később megtudtam, simán megtehették volna. Rásóztak a Praetor Lupusra, hogy kezdjenek velem valamit, hiszen semmit nem tudtam a fajtámról, pláne nem, hogyan tudom magam kontrollálni. Valahogy megoldottam, gyorsan rá kellett jönnöm, hogy működnek a dolgok és hogyan tudom magamat kordában tartani. Utazgattam, sokat tanultam, szép volt az életem. Aztán kezdődtek a háborúk.
Azt hiszem élveztem is meg nem is az egészet. Persze Németország szívta meg az egészet a legjobban, de legalább nem kellett hadba vonulnom és rengeteg mindent tanulhattam. Olyan technológiai újításokat vezettek be, hogy csak ámultam az egészen.  Közben valahol megismerkedtem Razannal, mert akkor éppen orvos voltam, pontosabban gyerekorvos, de az akkoriban nem számított, még a fogorvosnak is sebet kellett varrnia és lábat amputálnia. Összefoltoztam és tudtam, hogy egy olyannal futottam össze, mint én magam. Éppen magányos farkas voltam falka nélkül, ezért hozzá csapódtam. Csak arra nem vágytam, hogy utána kisajátítson és mindenhová vigyen magával. Végülis megbékéltem vele és a haverjával, de akkor nagyon nem örültem neki. És most itt vagyok, mert ide is rángatott magával, hogy vezessem a Praetor Lupust, hiszen a Sötét Háborúban az is meghalt és mi kaptuk meg valami fura oknál fogva.