Ugyan már egy pár hete New York-ban vagyok és kezd körvonalazódni az itteni rendszer és néhol egy-egy farkas nem látott szívesen, de azért nem fogok bezárkózni. Fel akarom fedezni a város minden zegét és zugát és minél több velem hasonlóval akarok találkozni. Remélhetőleg mindegyik találkozást túl fogom élni.
Előbb vagy utóbb szeretnék az egyik falkához tartozni, de még mielőtt elkötelezem magam, azért szeretném teljesen átlátni, hogy hol hogyan működnek a dolgok.
Szóval délután úgy döntöttem, hogy meglátogatom a Staten szigetet, sétálgatok, talán beülök valahová iszogatni. Farmert, fekete bakancsot és fekete pólót, fekete dzsekit húztam magamra, és természetesen rendbe szedtem a loboncom, amit végül kiengedve hagytam.
Annak ellenére, hogy egy kicsit sikerült eltévednem, egészen hamar kiértem a szigetre. Feltérképeztem a terepet, végigjártam pár utcát mire végül kiértem a partra. Ott aztán megálltam és nekitámaszkodtam a járda szélén álló korlátnak, hogy megcsodáljam a naplementét. Kezdem igazán megkedvelni New York-ot....

Mark - Norina

Kivételes alkalom, hogy erre jár, azaz engedélyt kapott arra, vámpírok területére lépjen. Sosem járt még itt és ezt nem szerette volna elmulasztani, így addig járt Nicho nyakára, míg el nem intézte neki. Amint megkapta, boldogan és lelkesen indult el felfedezni a szigetet, kb. úgy mint egy túrázó, hátizsákkal és bakancsban.
Azonban a  hátizsák majdnem üres, csak édességet pakolt bele,az viszont nem étel csak nasi, ezért még egy kis hangulatos bisztrónál is megáll, hogy nyugodtan telepakolja a hasát. Nem siet, élvezi a szabadnapot, még körbe szeretne nézni mindenfelé, és a partra is le akar menni. Látni akarja a hajótemetőt is, mert az is van itt, olvasta, hallotta.
Kényelmes ebéd, majdhogynem uzsonna és kávé után indul lefelé, és amint odaér, át is megy fruskába, mert addig nem nyugszik, míg a vizet meg nem paskolja, sőt kacsázik is.
Tovább sétál a járdán, és hol követ szed, hol tovább kacsázik, mert az szerinte vicces és jó, amikor észrevesz egy srácot a korlátnak támaszkodva.
Idegen, nincs falkaszaga, majdhogynem kölyök, de mégis mit keres a vámpírok területén? Kaname ezt megtudja, kiakad.
-Szia! Hát te? Meguntad az életed vagy eltévedtél?
Bájos mosollyal az arcán szökdécsel oda a hímhez, és rögtön le is szólítja. Annyira kíváncsi, hogy azt is elfelejti, hogy nem mutatkozott be, csak kérdezett.

Na igen. Egy dolog, hogy már tudom, hogy merre vannak a farkas falkák határai, de a többi lény területét még eszembe sem jutott kideríteni, hogy hol kezdődik és végződik. Igazság szerint nem is annyira érdekel. Jó lenne már tartozni valamelyik new york-i falkához és akkor minden egyszerűbbé válna.
Elgondolkodom furcsa kis életemen és bámulom a naplementében tovaúszó hajókat. Legalább az öcsémet találnám meg végre, ha létezik egyáltalán.
Folyamatosan hallom a mögöttem elhaladó turisták és itt lakók beszélgetéseit, így először fel sem tűnik, hogy a szőke farkaslány hozzám intézte kérdését.
Aztán másodpercekkel később azért észreveszem, hogy engem néz és esze ágában sincs továbbhaladni.
-Oh, hát... szia! Azt hittem valaki máshoz beszélsz. - mosolyodok el. Nem vagyok túlságosan tapasztalt farkas, de azért azt megérzem, hogy a lány is ordas, méghozzá falkaszagú.
-Dehogy, csak várost nézek. Miért? - nézek rá kérdőn. Nem éreztem, hogy ez is farkasfalka terület lenne - A közelben portyázik a falkád? Hidd el, eszem ágában sincs a felségterületeteket megsérteni. - talán nem figyeltem eléggé a sétám során és azért nem tűnt fel.
Vizslatom a lány arcát, de nem tűnik egy fenevadnak. Bár sosem lehet tudni. Néha a legártatlanabb arcok a legnagyobb gyilkosok. Alig láthatóan vállat vonok, majd arccal újra a naplemente felé fordulok. Kicsit unom már ezt az ellenségeskedést és "tűnj a területemről" vicsorgást mindenhol.

Társaságra nem is számított, már másik farkasra, azt hitte, csak mondénok lesznek errefelé, de ők nem olyan érdekesek, sőt. Unalmasak. Unalmasak és kiszámíthatóak. Nincs velük baja, de mégsem az igazi. Ezért is örül valahol annak, hogy itt van a hím, még ha idegen is egyelőre.
-Jaj, dehogy. Emberekkel akarnék csevegni, akkor nem jövök a partra.
Érzi a fiún, hogy még kölyök, nagyon is kölyök, de ez cseppet sem zavarja a társalgásban. Vajon miért lófrál egyedül? Ez nem szokás.
-Szuper. Most érkeztél? Megmutatom, ha gondolod. Portyázik? Dehooogy.
Ez vámpír terület, nem farkas, és örülhetünk annak, hogy még nem rohantak ránk.
Elneveti magát, mert ez az igazság. Itt az egyik vámpír klán a főnök, az, hogy most ő is itt van, az amolyan belógás. Na jó, annyira nem, mert azért Nichonak szólt előtte, de a hajótemető érdekli, az pedig itt van. Egyelőre nem fárasztja a fiút azzal, merrefelé vannak a falkák, jobb, ha először is kiigazodik a városban.

Meglep, hogy valaki megszólít. Nem mondom, hogy barátságtalanok lennének a new yorkiak, de az biztos, hogy annyira rohannak mindig a dolgukra, hogy ritkán fordul elő, hogy bármilyen kapcsolatot létesítenének idegenekkel. Legalábbis eddig ezt tapasztaltam. Aki az elmúlt pár hétben megszólított, az inkább a falka területe miatt vicsorgott vagy csak egyszerűen útban voltam.
Csak egy halvány mosollyal reagálok a lány válaszára. Igazán kedvesnek tűnik, ami egyelőre újdonság egy idegen vérfarkastól.
-Igen... vagyis pár hete már New York-ban vagyok, de ide még nem jutottam el. - megkönnyebbülök, hogy nem fog a falkája perceken belül megrohanni, hogy mégis mit képzelek magamról... Viszont az meglep, hogy ez vámpír terület. Először is: ez eszembe sem jutott. Másodszor pedig: tényleg egy ilyen szép területet foglaltak be a vérszívó félzombik? Őrület...
Körbepillantok, hogy felmérjem a terepet és a tőlünk nem messze császkáló tudatlan mondénokat. Most, hogy így belegondolok, még nem is láttam közelről vámpírt.
-Legalább már ketten vagyunk ellenük. - viccelődök és egy vigyort is eleresztek. -És te akkor mit keresel itt, ha ez vámpír terület? Bajt keresel? - én ugyan nem ítélek el senkit. Sőt, amíg nincs falkám, addig akár bármilyen hülyeségbe be is szállok. Talán.
-Meg nem akarok tolakodó lenni, de hogyhogy egyedül mászkálsz erre? - kérdezek még egyet, de már tényleg egy kicsit soknak érzem magam, úgyhogy leállok és hagyom válaszolni.