Enzo & Lio

Nem is tudom, hova tettem az eszem, én nem ilyen szoktam lenni, pláne nem szoktam így viselkedni. Én a folyton pörgő üzlet csajszi, aki mindig úgy tesz, mintha forgószelet nyelt volna és mindig dolgozik valamin, még akkor is, ha éppen pihen, nem szokott egy helyben ülni. Nem szokta csak a naplementét bámul különösöbben semmit sem téve.
Márpedig most éppen ez a helyzet. Nem tudom, mit kezdjek most az életemmel, a munkán értelmetlennek látszik, a fiúval nem tudom pontosan, mit is akarok kezdeni, még ha nagyon vágyom is éppen egy kölyökre, ami megint csak nem rám vall. Kilencszázhoz közelítek és sosem akartam ezalatt gyereket, miért éppen most jutott ez eszembe? Egyáltalán tudatos döntés volt? Valószínűleg nem, ami megint csak nem rám vall. Úgy érzem falba ütköztem, amin egy hosszabb szabadság és egy kiadós utazás nem segítene. Tenni is akarok valamit, de jelenleg inkább nem is. Most éppen csak... Chill. Még én is megállhatok néha.
-Szia -billentem oldalra egy kicsit a fejem, ahogy érzem a Bátyám közeledtét. Persze már a folyosó végén tudtam, hogy ide jön, de előre köszönni túl snassz már. Bőven van neki is hely a hintaágyon, ahová lágyan ringatva magam gubóztam be. Leteszem a felhúzott térdemet, hogy legyen hová pakolnia a fejét, amivel mindenképpen az ölembe akar furakodni. Automatikus mozdulattal teljesítem a kérését, még mielőtt végigmondta volna. Mi már csak ilyen jól ismerjük egymást. Egy kiscica tud lenni, ha éppen valami gondja van.
-Plüss. Látom miért hoztad haza. Valahogyan ki kéne verni a bundásan meghalni dolgot a fejéből és teljes értékű falkatag lehetne, de addig... -foglalom össze a rövid véleményem a lányról. Az éjszakai találkozásom a fehérkével jól sikerült, nem kerültem a testvérem után én is bajba, mert kiengedtem az udvarra, és érdekes dolgokat tudtam meg róla közben. Nem tudom, meg lehet-e vele értetni a tényt, hogy nem fog most már meghalni, lehet újra családja és nem kell most már null-huszonnégy bundában lennie. Nem csak kényelmetlen egy idő után, hogy nincsenek ujjaid, hanem még egyre-egyre nehezebb is visszaváltozni. Az pedig akkor lesz probléma, amikor már akarna két lábon járni. De ki tudja, mikor fogja magát meggondolni, ha fogja egyáltalán.
-És te miért kérdezel ilyesmit ennyire komolyan? Nem vall rád -borzolom össze a kezem alatt táncoló tincseket egy egészen picikét, mielőtt tovább simogatnám őket.