️️️️️️️
Kaede szerette, ha borravalót kap. Azt az illúziót keltette, hogy nagyobb lett a vagyona, holott valójában a különbség nem volt valami számottevő. Egy dolcsi, öt dolcsi, jobb napokon ― és ebből jutott a legkevesebb ― tíz dolcsi plusz is jutott neki. Gioia igazságosan, de szigorúan szabályozta a bevételét, százalékos arányban levonva a megkeresett pénzéből az Inside Joy jussát, a szobát, az étkeztetést, sőt, Kaede még arra is megkérte, hogy a tandíját is ő intézze. Az ő dolga maradt tehát a munkához szüksége fogyó eszközök ― mint például óvszer ― pótlása, de ezzel a ténnyel Kaede teljesen megbékélt. Egyszerűen szólva tehát, az a pénz, amihez Gioia nem nyúlt, tisztán megmaradt neki arra, amire ő vágyott. Néha bement a mekibe egy sajtburgerért, ha azt kívánta, de másra nemigen költött. Ezért keltette a borravaló a több pénz délibábját. Különben sem tudta, mire gyűjtene. Igaz, lassan egy új laptop jól jönne, különösen mivel hogy a régit is lelakva kapta egy korábbi kuncsaftjától, és Salem mostanában szereti kisajátítani a laptop részéről utolsókat rúgó hűtőrendszer okán, az iskolai esszékhez pedig lassan kikerülhetetlen egy PC, de Kaede luxusnak érezte ezt a fajta kiadást. Nem tudta megindokolni, hogy miért. Ahogyan azt sem tudta megindokolni, hogy miért ragaszkodott a tanulmányai tisztességes befejezéséhez. Talán annak reményében ragaszkodott hozzá görcsösen, mert elhitte, hogy ha leérettségizik, majd valamifélre fordulatot vesz az élete. Alattomos dolgok ezek az illúziók.
Így tehát amikor az egyik visszatérője ― egy lassan sörhasat eresztő, de még mindig jó kondiban lévő szemüveges úr (Kaede úgy tippelte, hogy közelebb van az ötvenhez, mint a negyvehez), ki foglalkozását tekintve családjogi ügyvéd volt, egy nálánál valamivel fiatalabb feleséggel és két gyerekkel (16/lány és 21/fiú) ― nem kevesebb, mint húsz dolcsival többet ruházott át rá, mint máskor, valami bűzlött neki. Szerette volna, ha nem lesz igaza, de az ösztönei végül ― mint mindig ― most sem csapták be. Kliense, ki egyébként legalább hetente egyszer meglátogatja ¬― általában csütörtök esténként, és épp ezért Kaede egyik legbiztosabb bevételi forrása volt ― azzal a misszióval látta el, hogy legközelebbi „audienciájukig” szerezzen be a kapott bónuszból egy csinos kis láncocskát, amivel erotikusan összekötheti Kaede két ― egyébként fogásra igencsak apró ― mellbimbóját. Kaede nem szerette volna kilövetni őket, hogy karikát tetethessen beléjük ― persze, volt az a pénz, amiért megtette volna. Húsz dolcsi nem volt az.
Kaede következőnek kigondolta, hogy a karikákat egyszerűen lecseréli apró csipeszekre. Semmi újdonság nem volt számára ebben, ő, aki alkalmanként felül van, tökéletesen értette és megértette, miért könnyíti meg a tények megragadását. A probléma csak az volt, hogy az istennek sem talált ilyet az interneten. Ellenben a keresésben, végső soron pedig a szándékolt vásárlásban nem is egy, de két, a szomszédságában tartózkodó kisasszony is bátorkodott akadályozni ― Jen és Hana. Kaede kevés hitelt adott a két hölgyemény 1. szándékai tisztaságának, 2. őszinteségének, és 3. létezésének.
Olyan alternatívához kellett hát fordulnia, amelyet tűzzel-vassal, tíz körömmel igyekezett elkerülni: nyakába kellett kapnia a várost, találnia és felkeresnie egy szakembert, aki elkészíti neki anélkül, hogy kérdésekkel árasztaná el. Ez nehezebb feladatnak bizonyult annál, mint amilyen valójában volt. Talált ilyen helyet, nem arról volt szó. Neves és ügyes kezű ötvösmesterek és ékszerészek üzleteit és kuckóit, de mind elhajtotta, amikor előadta ― teljes szenvtelenséggel ― hogy mire is volna szüksége.
Fogalma sem volt róla, hányadik fémműves üzleténél járt ― valahol a harmadik után feladta a számolást. Valamelyest átérezte, miért nem kívántak tőle pénzt elfogadni a korábbi mesteremberek, holott továbbra is a kőkemény kapitalizmus uralta a világpiacot. Kaede lassan úgy érezte, természetben is hajlandó volna ráfizetni annak a szakembernek, aki végre hajlandó teljesíteni a kérését. Arról szó sem lehetett, hogy az ékszer nélkül térjen vissza a visszatérője elé, annak ugyanis megfizette volna az árát ― és Kaede tudta, hogy az bizony sokkal több lesz, mint 20 dolcsi. Abban a tudatban tehát, hogy nincs vesztenivalója ― a büszkeségét már rég eladta ― vett egy mély levegőt, és benyitott a sokadik műhelybe. Diszkréten körbefuttatta a tekintetét a kínálaton, végül pedig a pultban álló… nos, nem tudta pontosan megmondani, milyen színű hajú lányon.
― Szia ― köszönt oda szerényen.
Kaede általában mindenkinek a legsemlegesebb „jónapottal” köszön, de a pultban dolgozó lány nem tűnt sokkal idősebbnek nála. megkockáztatta hát ezt az eggyel személyesebb megszólítást.
Az üdvözlés része egészen jól ment a dolognak ― erre a korábbi mesterek műhelyeiben sem lehetett  panasz. A munka oroszlánrésze azzal kezdődött, ahogy a pulthoz lépett, és visszafogottan megtámaszkodott rajta, majd a lehető legsemlegesebben így szólt:
― Lenne egy különleges kérésem, remélem, tudsz benne segíteni ― tartott egy kis szünetet, hogy megbizonyosodjon benne, a hölgyemény figyelmét a magáénak tudhatja, majd folytatta ― Két erotikus fémcsipeszre lenne szükségem, amiket egy apró láncocska köt össze. Tudsz ilyesmit csinálni?
Kaede már nagyon rég megtanult nem engedelmedkedni a véredényeinek, ha kínos vagy zavarbaejtő társalgások résztvevője volt. Az érzéssel viszont, hogy épp megnyílik alatta a föld, és majd elsüllyed, továbbra sem tudott mit kezdeni.

Hosszú és unalmas a mostani időszak, de én minden egyes percét élvezem. Nem akarnak ránk törni, nem zargat senki igazán a mindennapos megkereséseken túl és sikerült végre a hónapokon át tartó menekülés, falka átvevés és felújítás után rutinba ráznom magam és nagyon tudok neki örülni. Mindig is jobban működtem egy napirenddel, mint nélküle és általában ragaszkodom hozzá, amennyire csak lehet. Egyszerűen jobban funkcionálok vele, elkerülöm a felesleges stresszt és nem olvadok le minden második héten.
Kisebb csoda volt, hogy a menekülés alatt nem értem el ezt az állapotot, de csak annak köszönhettem, hogy sem a rádió, sem a lányok nem mertek megmukkanni egész végig a kocsiban és legalább a zajok minimálisak voltak. Így a stresszt is könnyebb elviselnem, hogy legrosszabb szenzorokat ki tudtam zárni. Így is megesett egyszer vagy kétszer, de gyorsan túl tudtam lépni rajta. Ebből a szempontból jó és rossz is egyszerre a farkas lét. Jobban bírom a nyomást, mint mondénként, de a szenzoros dolgok sokkal rosszabbak tudnak lenni. Nem mintha nagyon tudnék ezen változtatni, csak alkalmazkodni hozzá.
Munkám is van végre rendesen, már nem csak a falkaházból postázom az ékszereimet egy online bolton keresztül, hanem rendesen műhelyből dolgozom. Nagyon megnyugtató, hogy el tudom szeparálni a szobámtól és mégis közel van, ha valamiért hajnal egykor nem tudok aludni és fülbevalót akarnék csinálni.
Az ajtó nyitásának hangjára nézek fel az előttem kiterített méretes rajztömbből, amit mindenféle ékszer dizájnnal és egyéb firkálmánnyal töltöttem meg. Aki belép nagyon fiatal, ázsiai és mondén. Leginkább japánra tippelnék, tisztavérűnek. Szaga alapján helyi, a közelben lakhat. Csak egy pillantást vetek a szemei irányába, de végül ellene szavazok, hogy tényleg azt nézzem. Még a végén fel sem fognám, mit akar tőlem.
-Szia! -mosolygok rá, ahogy kicsit odébb tolom a füzetet a ceruzával együtt, jelezve, hogy figyelek. Megvárom míg közelebb jön és előadja a kérését, de... Nem tudok mást tenni, csak pislogni. Ilyennel még sosem kerestek meg ezelőtt, de még csak nem is hallottam még hasonlóról. Az internet csodájának hála, tudom milyen dolgokat képesek az emberek használni egymás ágybéli szórakoztatása érdekében, de tőlem az ilyesmi nagyon távol áll. Voltak szeretőim hosszú évszázadaim során, de az utóbbi nagyon sok évben nem állt hozzám ennyire közel senki. Csak állok és pislogok, amíg fel nem tudom dolgozni az előttem kialakult jelenetet.
-Öhm... Persze...? -veszem vissza a tömböt magam elé, lapozok egy tiszta oldalra és kezdek felskiccelni egy pár dizájnt, amit sejtek, hogy kereshet. Nem vagyok benne biztos, hogy pontosan milyet is akar, de egyik csak jó lesz alapnak. Láncom van, csipeszt pedig gyorsan tudok csinálni, csak választania kell előtte. Olyan öt különböző minta után fordítom meg hirtelen mozdulattal lapot, hogy ő is láthassa.
-Melyik lenne jó? -érdeklődöm, remélve, hogy legalább valami hasonlót sikerült alkotnom, ami neki kell.


Outfit l ✠ l Music

️️️️️️️
A fiatal hölgy, akinek végül Kaede bölcsen a személyesebb megszólítást választotta üdvözlés gyanánt, épp egy méretes rajztömbbe dolgozott. Kaede nem is tudja egész pontosan, mire számított, amikor benyitott. Azt hitte, mikroszkóp alatt apró fogókkal, zsalukkal és satukkal dolgozó szakembert fog találni. Ugyanakkor Kaede nem volt ékszerész. Ő sem tudhatta, hogy még az ötvösmesterek is néhanapján szabadjára engedik a fantáziájukat.
Kaede csak érdeklődve, nem értve félrebiccentette a fejét, mikor egyetlen pillanatra találkozott a tekintete az ékszerészével, az azonban szinte rögtön félre is kapta a magáét. Mi van, a homlokára van írva az egész élete? Kaede tudta, hogy nincs, de néha, alkalomadtán még rátört a kétség, hogy amint az emberek ránéznek, kiolvashatják belőle az egész eddigi élettörténetét. Nem valami hosszú, még izgalmasnak sem mondaná annyira, viszont ez az a novella, akit utána mindenki viszolyogva tenne le.
Minden félreértető jel ellenére azonban a hölgy félretolja a tömböt és a ceruzát is, és csak rá figyel. Kaede kifejezetten izgult, mit fog szólni a sokadik ötvösmester, akit parázna kívánalmaival nyaggat ma, érdekelte, tud-e neki valami újat mutatni a meglévő tucat mellé, mielőtt kipenderíti.
Végül Kaede volt az, aki meglepődött ― ugyan a lány arcán is kirajzolódtak a csodálat kristályai ― mert hogy az ötvösmester a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy ítélkezni kívánna. Sőt, még maga elé is húzza a korábban látott tömbjét, és skiccelni kezd.
Ez sem épp szokványos reakció, gondolta Kaede, sőt, egyenesen normálatlan. A társadalmilag elfogadott reakció erre a megvető pillantások, az undorodott fintorok, és a gúnyos kacajok, mielőtt ráhívják a biztonsági őröket, és elkergetik. Mit számít, gondolta Kaede. Legalább hagy élni.
Kaede türelemmel kivárta, míg a mester felrajzolt vagy öt különböző dizájnt, az pedig felé mutatta. Alaposan megfontolta a választ, figyelembe véve a visszatérője, illetőleg a saját ízlését, míg végül rámutatott középtájon egy egyszerű, de nagyszerűen design-olt változatára annak, ami a fejében volt.
― Ez tetszik ― felelte végül, majd a pénztárcája után kezdett el matatni ― Tényleg meg tudod csinálni?
Előhúzta a pénztárcáját, majd kiemelte belőle a húsz dollárt, amit ezzel a céllal kapott a kuncsaftjától.
― Mennyi idő alatt tudod elkészíteni? ― tudni szerette volna, már csak a miheztartás végett is, addig ugyanis más elfoglaltságot kell keresnie a kliensének. ― Hadd adjak előleget. Annak záloga, hogy nem a bolondját járatom veled.

Bár mostanában kicsit kezd javulni, enyhülni az idő, nem számítottam mostanában senkire. Az árbevételem nagy része még mindig az internetes eladásokból származik, a boltot szinte csak azért tartom fenn, hogy legyen egy műhelyem és néha embert is lássak. Annyival is lesz a bevételem, ha valaki betéved.
A fiúcskára pillantva sok mindent tudnék kapásból feltételezni, de azt valahogy nem feltételeztem, amivel végül előrukkolt nekem. Kell is egy kis feldolgozási idő még nekem is, mire elkönyvelem, mit is akarunk egymástól, de végül felvázolok neki pár ötletet, amiből el tudunk indulni.
-Ez szerintem is jól sikerült -jegyzem meg, ahogy máris elkezdek néhány adatot firkálni mellé, amit sejtek, hogy jó lesz, ha jól sejtem, van is valahol ehhez előre méretezett lemezkéim, amiket csak hajtogatni kell... Ebből a merengésből pillantok fel rá ismét.
-Persze. Hát olyan... -számolok gyorsan egyet fejben, miközben a pult sarkát stírölöm, mintha arra lenne felírva, de sajnos nincs, csak az ad egy megfelelő hátteret a szemem előtt ugráló számoknak. -Húsz és harminc perc között szerintem megvagyok vele. Ha meg tudod várni, akár itt is maradhatsz. Nincs most semmi sürgős dolgom és ez most kifejezetten érdekel. De ha nem tudod megvárni, akkor holnap délután is be tudsz érte jönni -Ajánlom fel, hiszen olyan ritkán van itt társaságom, hogy még én a nagy magányos farkas -höhö- is tud néha unatkozni. Végtelenül tudom élvezni a csöndet, de a falka zajához szokott emberként azért tudom néha hiányolni.
-Rendben -bólintok és veszem is elő a jól bejáratott nyugtámat, hogy bevéssem az előleget. Kell majd egyet számolnom a pontos ár miatt is, de azt a végén inkább, amikor pontosat tudok az anyag árról és a munkadíjról. Felírom a tömb felső lapjára a "Csipeszek" szót. Inkább kihagyom a jelzőt, amivel illette a kis kiegészítőket, azt hiszem annyira nem mutatna jól egy számlán, ha kapnék egy ellenőrzést.
-Akkor kérdeznék párat, mielőtt bárminek is nekikezdek, csak hogy legyenek adataim, rendben? -fordítom ismét rá a tekintetem, mert legalább egy nevet, méretet és hasonlót tudnom kell, mielőtt hozzá tudok látni.


Outfit l ✠ l Music

️️️️️️️
Az ötvös olyan légiesen és könnyedén ― már-már szenvtelenül! ― beszélt az üzletükről és a közös ügyükről, hogy Kaede nem értette a végére, mit nem ért. Vagy kifogta a kerület egyetlen olyan szakemberét, akihez annyi hasonló megrendelés érkezik be, hogy már teljesen rezisztenssé válik az efféle megrázkódtatásokra, gondolta Kaede, vagy valami ezzel az egyébként csinos pofival sem stimmel. Még nem jött rá, hogy mi, és egyelőre nem is foglalkozott mélyebben a dologgal.
Kaede csak szerényen biccentett a lány helyeslő szavaira, s közepes érdeklődéssel követte figyelemmel, miféle adatok kerülnek a választott ékszer mellé.
― Olyan gyorsan? ― bukott ki Kaedéből a csodálkozás.
Az járt a fejében, hogy ha ugyanezt a terméket online rendeli meg, házhozszállítással kéri, és még időben megmenti hasonlóan ferde, perverz és törött ízlésű családjától, akkor is legalább egy hetet, de inkább tíz napot venne igénybe a dolog. Jó döntést hozott. Még úgy is, hogy biztosra veheti, hogy legalább öt másik ékszerüzletből egy életre kitiltották.
― Annyi időm természetesen van.
A biztonság kedvéért Kaede azért ránézett az órájára, de az éjszakai műszak kezdetéig még bőven volt pár órája. A visszatérője ugyan tudtával ma nem lesz vendége, de a hétvégén biztosan. Talán még örülni is fog, hogy ilyen hamar kipróbálhatja rajta a sebtében szerzett kis csecsebecsét.
Kaede kíváncsi volt, hogy a grátiszba kapott húsz dolcsi vajon lefedi-e a csipesz kiadásait, ezért egy macska kíváncsiságával figyelte, az ötvösmester mit vés fel a nyugtába. És csak egy egészen cseppet szégyellte el magát, amiért kitett ennek egy becsületesen dolgozó szakembert. De nem volt jobb ötlete, hogyan szépíthetne a valóságon.
― Rendben. Kérdezz csak.
Kaede értelmezésében a „rendben” határa másutt volt, mint más emberek esetében. Nagyon kevés dolog volt, kérdés, tett vagy póz, ami nem fért bele a „rendben” kategóriába. De valamiért remélte, hogy megússza ezt a kis kitérőt anélkül, hogy túlságosan mélyre kellene merülni a részletekben. Reményei pedig, úgy sejtette, a következő percekben fognak teljességgel szertefoszlani.