Magas olyan 185 centiméter vagyok, 74 kilógrammal. Kidolgozott, jó testem van, nem kevés tetoválással díszítve amik szükségesek mágiám mellé is. Összesen 4 tetoválás díszíti a testemet. Egyik sem rendes tintával készült. Hajamat apró kontyba szoktam hordani fejemen oldalt meg van nyírva de ha kiengedem le ér vállamig, dúsan mogyoró barna színét megmutatva. Néha egy kis alig látszó arc szőrzet de mivel nem szeretem mindig borotválkozok. Gyémánt kék szemeim ragyognak a sötétben de warlocki mivoltom miatt az egyik szememben a fehérje vörös színű amit mágiával leplezek, ahogyan az ujjaim össze növését is mint egy skorpió ollója. De ezt a nagyon ügyesek vehetik csak igazán észre más csak egy rendes emberi kezet lát. Általában farmert, inget és pólót esetleg néha egy szövet kabát és egy sál. Na meg a szemüveg ami soha nem maradhat el. Meg kell adni neki a módját.

Bele is gázolok a véres tengerbe. Képzelj el egy gyönyörű kávézót és annak egyik két személyes asztalánál, ott ülök én. Megpillantalak téged, és széles lelkes vigyorral üdvözöllek. Fel ugrok és illedelmes kezet fogok, hölgynek kezet csókolok. Persze kicsit zabolázatlan vagyok és azonnal hadarni kezdem a kérdéseimet miközben leülünk. Figyelmes vagyok, de soha nem tudok leállni ahogy azt hallhatod is miközben beszélek. Pörgök, olyan vagyok mint egy kisfiú, aki most fedezi fel a világot. Ártatlannak, és együgyünek tűnök a szemekben. Mit árthat hisz csak egy nagyon lelkes, kedves fiatal ember…nem igaz? Udvarias, etikett ismerő, ártalmatlan….
Vagy csak nagyon jó álcája van….A mélyén ha el is jut valaki oda, egy bosszúra vágyó, dühöt talál. Egy megbomlott elmével. Kiszámíthatatlan gondolat menetek amiket lehetetlen követni. De mégis túlságosan zseniális ahhoz, hogy még minden kapcsolatát elveszítse a világgal. És azért a célért képes bármit, bárkit felhasználni. Tudja mire képes, és tudja mire van még szüksége így nem szalad el vele a ló. Az egész világot sakktáblának hiszi…

Finnország. Gyönyörű vidék. Gyönyörű élet. Egy csodálatos ország tele élettel. Főleg Tornio városában. Mindenki boldog éli a sok kellemes csendes évet amit lehet. Egy csendes időszak mikor a világ zajától távolabb eső területen az élet nyugalomban zajlik. Azonban egy éjszaka valami váratlan érkezik a városba. Férfi alakot hord magán, és megnyugvást keres Európa zajától. Meg is találja azt a megnyugvást, egy asszony keblén az éjszaka folyamán. Célja is volt-e ennek a dolognak, talán látott engem akkor az apám? Nem tudom soha nem mondta meg nekem, és soha nem válaszolt erre a kérdésre. Mindenesetre ahogy jött úgy ment én pedig nem sokkal 9 hónappal megérkeztem. Nevelkedtem, anyámmal és a szüleimmel de másságom miatt betegnek és szörnynek hittek. A kezeim. Mint egy skorpió ollói. megnyúltak és a gyűrűs és kisujjam egymásba olvadtak ahogy a hüvelyk, a mutatóval és a középsővel. A nagyapám ez miatt megvetett, a nagymamám félt tőlem, de anyám…ő szeretett. Még ha rejtve is éltem velük, mintha meg sem születtem volna. Nem mehettem sehova a kerten kívül oda is csak azért mert a kerítés fából volt így nem láthatott meg senki. A szemem pedig ahogy egyre idősebb lettem, úgy kezdett besötétedni és végül vér színt felvenni. Tökéletesen láttam vele, sőt sokkal jobban mint ahogy azt bárki is hitte. Azonban 7-dik születésnapomon furcsa dolog történt. Az apám visszatért. Minden kérés és mondat nélkül jelent meg és hozzám intézte szavait. Nem kérdezte se anyám, se az ő szüleit, hogy számomra mi lenne a megfelelő. Ő kérdezte tőlem, hogy vele akarok-e tartani? És hogy mi volt akkor meggyőző? Az ígéret, hogy segít megtanítani eltüntetni a „jegyeimet” és nem csak egy udvar lesz a világom amiben élhetek. És még egy érv. Az ő keze is olyan volt mint az enyém. De ezt csak akkor én láttam, senki más. Én láttam azt a hatalmas olló kezet. Ezek voltak akkor a legnagyobb érvek gyermeki gondolkodásomban. Finnországból Spanyolországba utaztunk, ahol megtanultam eltűntetni a jegyeimet. Apám elmondta, hogy ki is vagyok igazából, mibe is tartozok  valójában és kinek a vére vagyok. Ő volt a Skorpió. Mindig más névvel az emberek között, de az alvilágiak számára mindig csak a Skorpió volt. Sok mindent megtanított nekem, egy hatalmas köteléket alakítottunk ki mint apa és fia, de a kellemes idill nem tart örökké. Talán 50 éves lehettem mikor Indiába utaztunk. Apám ügyei mindig a nyomában loholtak de most utolért minket…
Sokat mozogtunk az nap este. Nagyon keveset tudtam pihenni, és fáradt voltam, kimerült. A karomon a seb sokkal lassabban gyógyult mint hittem. A méreg nagyon gyorsan terjedt a testemben. Soha nem faggattam apámat arról, hogy mik ezek az ügyek, és kik azok akik folytan a nyakunkra járnak. De most iszonyatosan szerettem volna megtudni a nevüket. Ahogy újabb ösvényre tévedünk, most lassítva követjük azt és jutunk ki egy elhagyatott raktárhoz. Itt tüzet raktunk és a kevés élelmünket igyekeztünk beosztani. De amire a legjobban vágytam egy meleg ágy lehetett volna. Azonban most nem tudtam ezt megállni. Lenyomtam a fáradtságot és apámra pillantottam a tűzön keresztül.-Kik ezek apa?-kérdezem ahogy szemeit figyelem amit lassan felemel rám és vissza néz a lángokba.-Vadászok, Leo. Engem keresnek, egy titok miatt. Egy nagyon mély titok miatt…-mondja válasz képen.-És elárulod nekem ezt a titkot?-kérdezem ahogy figyelem kék szemeimmel majd elmosolyodva néz rám.-Hamarosan megfogod tudni drága fiam.-mondja és lassan feláll.-Aludj. Kipihentnek kell lenned…
Ez volt az mikor utoljára beszéltem apámmal. Pár nappal ismét harcba keveredtünk a vadászaimmal. Angyalok, akiktől apám lopott. Egy szívet, ami…az övé volt…
Pusztulás mindenhol, és tollak szállnak. Iszonyatosan fájnak a sebeim de apám nagyobb gondban is van…Ahogy lassan mellé csúszok halkan zihálva le nézek rá és ismét vért köhög majd szemeimet figyeli, és megragadja a karom.-Leo…neked…neked kell, megtenned…-suttogja és a kést amit eddig szorított a kezemhez emeli.-Edd meg a szívemet….-egy szavát nem értettem de nem hagyott beszélni.-Skopriónak mindig kell lennie, fiam…-suttogta és lassan mellkasa fölé vezette a kezét én pedig nyeltem egyet ahogy figyeltem kék szemeimmel és éreztem ahogy könnyek kezdenek lecsorogni az arcomon. Éreztem ahogy elönt a fájdalom, de apám bíztató mosolya a kést úgy lökte magába mintha az mindig oda illet volna. Szétfeszítettem a mellkasát és még lassan de verő szívét kiemelve téptem el testétől, és miközben a fényt figyeltem ami kihunyt elégedett szemeiből én az alatt megettem apám skorpió szívét.
Azóta egyedül jártam be a világot. Tanultam, vagy tanítottam. Éltem és mindig más vezetéknévvel de keresztnevemet soha nem dobtam el magamtól. Az alvilágban az angyalok irtásával, és tollak, szívek gyűjtésével át vettem egy nevet. Egy nevet ami csak az én családomat illeti. Én lettem a következő Skorpió. Az emberek között Leo Wrímans néven találsz meg. New York egyik rendőrkapitányságán, mint boncmester, bukkanok fel. Szoktam beszélgetni a hullákkal, de az már egy másik fejlődés lenne, én pedig lusta vagyok tovább mesélni.