Emberi alakban kb 165cm magas, hosszú fekete haja van, sötétbarna szemei, vékony testalkata. Főbb ismertetőjele a jobb nyakíve alatt elhelyezkedő tetoválás. Szereti a szép ruhákat, a vizslató tekinteteket, kedvenc színe a vörös és a fekete.
Démoni alakjában, is gyönyörűnek tetszik, de ujjain és teljes alkarján a bőr feketévé változik, ujjai elvékonyodnak, karmokká alakulnak, mellkasán egy véres lyuk tátong a szíve helyén, ruhája szakadt rongyok.

Pandora az esetek túlnyomó részében egy kiskanál érzelmi szintjén áll. Nem lehet felbosszantani, szeretetre, könyörületre, megbánásra késztetni. Vágyai vannak, amiket szeret megélni. A világot viccnek fogja fel, egy játszótérnek, ahol minden eltörhető és megehető. Rendkívül szeszélyes, sosem tudhatod mi lesz a következő lépése, ha nem vagy elég érdekes számára, a végén még rávesz, hogy átharapd a saját torkod.

Az oldalamon fekszem, kezeim szorosan hátam mögött összekötve, számban kendő, fejemen fekete zsák. A filmekben is így kezdődik a kaland nem? A butuska halandók mindig ezt csinálják, ha el akarnak valakit rabolni, tegyünk némi drogot az italába, kötözzük meg, tömjük be a száját, és lehetőleg ne lássa hova viszik. Persze csinálhatják ezt szervezetten, vagy csak egymagában egy pszichopata fószerként, aki küzd némi komplexussal, meg hallucinációval, ami eredményeképp, szombat este fiatal lányokat rabol el, hogy megerőszakolja majd megfojtsa őket. Mert mindig ez van, biztos nem egy meglepetés szülinapi partyra visz.
A kocsi megáll, és érzem ahogy a lábamnál fogva húz kifele a hátsó ülésről. Lábra állít és letépi a szövetet fejemről, hogy a saját lábamon mehessek a romos elhagyott gyárépületbe. Szóval ez a búvóhelyed, igazán otthonos. Benn egy koszos matracra lök, és kiveszi a kendőt a számból, majd eltávolodva méreget, miközben magát simogatja. Látom rajta az agressziót, ahogy egyre jobban gyömöszkölné magát, de valami nem működik. Arca haragosan eltorzul, közelebb lép és ököllel arcon üt, miközben rám ordít, hogy bőgjél. Elborulok, ahogy egy ember tenné, de a síráshoz épp nincs semmi kedvem, ezért újra lesúlyt. Orromból vér szivárog, ajkam felreped. A hátamra fordít és fojtogatni kezd.
-Gyerünk te kis kurva, küzdj!
Felvont szemöldökkel pillantok rá.
-Szóval erre gerjedsz Eddy? – megmerevedik a döbbenttől. Ajkam gonosz vigyorra húzódik. –Szereted, ha sírnak, ha könyörögnek? Ha megpróbálnak ellenkezni? Ha okot adnak rá hogy bántsd őket? Ez indít be? Erre áll fel a farkad? – elereszti a nyakam és eltávolodik, én pedig lassú mozdulattal ülök fel és tépem el a gyorskötözőt, ami fogva tartott.
-Ne aggódj Eddy én megértelek, nehéz néha jónak lenni, főleg ha apuci csúnya dolgokra kényszerített mikor kicsi voltál. Tudom, tudom, megragad az emberben és egy idő után természetessé válik, elfogadottá, normálissá. Na de fiatal lánykákat rabolni, ejj mit fog szólni odafenn az öreg? – mutatok a plafonra, de egyértelműen nem a felettünk két emelettel alvó csövesre gondolok. – Kérlek ne nézz rám ilyen bután – állok fel és leporolom a ruhám – szerinted mégis honnét tudok mindent? Nem a szomszédodban nőttem fel, és nem is anyukád mesélte a halálos ágyán. Jaj... hát nem tudtad? Ohh igazán röstellem magam, de ne aggódj lassan halt meg, kínok között, egy kórházi ágyhoz kötözve, miközben átnyúltam a mellkasán és összetörtem azt a féltve óvó szívét. Igen, igen, minden igyekezetével azon volt, hogy ne árulja el nekem hol talállak. De tudod, ha a pokol meghívót küld valakinek, ritkán fordul elő, hogy a kézbesítő nem viszi ki.
Edward futni kezd, lélekszakadva, mint akinek lenne bármi esélye is ellenem.
-Eddyyyyy… ugyan hova szaladsz? – látom, ahogy orra bukik, felhorzsolja a lábát egy kiálló vascsőben. A friss vér illata az orromba kúszik, és vágyakozva nyalom meg ajkam, hosszú fekete démoni nyelvemmel. Vigyorom olyan széles, hogy ha nem lenne fülem, talán körbe is érné a fejemet, ahogy megjelenek előtte, és csak késve veszi észre, hogy épp felém mászik négykézláb. Leguggolok elé és torkon ragadva hajítom neki az egyik falnak.
-Tudod Eddy fiú, nem így terveztem az estét, még Lucifer lányának is lehet néhanap kimenője, amibe csúnyán belerondítottál. – hebegve kezd kegyelemért könyörögni, még egy imába is belekezd.
-Ohh ne már, nem gondolod, hogy ehhez kicsit késő van? – ahogy felé lépkedek, leolvad rólam emberi mivoltom, és balommal a ruhájánál fogva felemelem, jobb kezem pedig vergődő szívére helyezem. Ajkam lebiggyesztem és csalódottan pislogok rá.
-Megbántasz, pedig mi hasonló sorson vagyunk. Tőled elvette apád az ártatlanságod, az enyém a szívemet. – érintem meg a véres lyukat mellkasomon és látom, ahogy a mozdulatot követi tekintetével.
– Fogalmad sincs halandó, milyen nehéz érzelmek nélkül élni, hogy sosem szerethetek, és engem sem szeret senki. Nem tudok haragot érezni, nem lehetek féltékeny, és nem gyűlölhetek. De egy valamit megtehetek. – nézek a szemébe és kezem újra a szívén van. Ujjaim egész lassan szúrják át a bőrét, miközben ordít, de a fájdalom megbénítja tagjait.
–Lehetőséget adok neked Edward Woods, hogy megbeszéld a kis problémádat az apáddal – röhögök fel túlvilági hangon, ahogy csuklóig merülök a mellkasában és lassan kifele húzom a szívét. Ajkai közül vér bugyog fel, majd oldalra billen feje. Elengedem a teste, és ajkamhoz emelem a véres izomdarabot és végig nyalom, majd elfintorodom.
-Ez megromlott! – nevetek és a hátam mögé hajítom, majd kedélyes vigyorral arcomon fekete füstté válok.