Ha egyetlen szóval kéne leírni, azt mondanám: időtlen. Rajta már nem fog az idő, bármelyik korban helyt állna. Ízig-vérig nő, és ezt nem is rejti véka alá. Bármely kor ruháit magára ölti, senki nem kérdőjelezheti meg, hogy nem illik hozzá. Kifinomult, nem hivalkodó, épp csak annyit mutat magából, amennyi egy férfi érdeklődését felkelti, és nem is hagyja bárkinek, hogy annál többet lásson.
Dívaként vonul saját otthonában, amit a bár nyújt számára. Arra tette fel halhatatlan életét, és minden hétvégén kitörő örömmel fogadja, hogy van még rá kereslet, hogy az emberek és más fajok is örömmel vesznek el kicsit a múlt fűtött hangulatában. Színpadra azonban már nem lép, a háttérből irányítja dolgozóit, akiket szintén gondosan válogat meg, hisz nem hagyhatja, hogy a színvonal kicsit is alább hagyjon.
Mivel emberként kurtizán volt, azok a vonások meg is maradtak benne. Tudja, hogy kell megrebegtetni a pilláit, tudja, hogy kell úgy megereszteni egy mosolyt, hogy az ellenkező neműek teljesen megőrüljenek tőle, így a vámpírság adta előnyeit nagy ritkán fitogtatja. Körüllengi egy kellemes aura is, aminek köszönhetően magára tudja vonni bárki figyelmét.

Határozott nőről van szó, minden egyes lélegzetvétele tudatos. Ennek ellenére nem lehet mondani azt rá, hogy egoista, ő csak magabiztos. Nem hordja fent az orrát, ő nem felejti el, honnan jutott el idáig, és nem száll a fejébe semmi. Kellemes társaság, észrevétlenül idomul aktuális társaságához, így bárki szívesen elbeszélget vele órákat is, és még csak fel sem tűnik neki. Művelt, naprakész és felettébb intelligens nő. Nem megy bele gyerekes szócséplésbe, a konfliktusokat sem tűri meg a közelében. Üdítő jelenség, aki képes akár dorombolni is, ha szép szavakat kap, és nem fél viszonozni sem azokat. Nyílt és egyenes, már nincs szüksége arra, hogy taktikázzon, és ezt másokkal szemben sem tolerálja.
Azonban van, mikor sikerül valakinek felbosszantania. Akkor bizony szemöldöke megrándul, semmi jót nem sejtetve, de az ilyen alkalmak ritkán. Szeret ártatlanul játszadozni a férfiakkal, mondhatni ez az egyetlen szórakozás, amiről nem mondd le, talán soha. Viszont az alpáriságot, a felesleges erőfitogtatást nem tudja, és nem is akarja kezelni. Nem is lép kapcsolatba a mai kor fiatal egyedeivel. Dolgozóival úgy bánik, mintha a családja lennének, és ezt ők meg is hálálják a munkájukkal. Főnöknek tökéletes, motivál, dicsér és megbeszéli a problémákat, ahelyett, hogy egyből bárki torkának ugrana. Kompromisszum kész, ő az akit bármikor, bármivel fel lehet keresni, ezzel a lehetőséggel pedig sokan élnek is.
Bár az alkohol rég nem hat rá, nagyon szívesen tölti az idejét egy pohár jó bor társaságában, könyvet, vagy magazint lapozgatva. Éhségét emberekkel csillapítja, de nem erőszakoskodik, kivárja azt a pillanatot, mikor már-már önként kínálják fel magukat, aztán amint az éhség csillapodik, el is veszi az emlékeiket. Ezért fordul elő, hogy valakibe többször is belemélyeszti fogát, de a szabályra és a határokra gondosan ügyel.
Kettő ghoul áll csupán szolgálatában, csakis azért, hogy az épségét óvják, hisz ő maga hiába békés teremtés, más fajok képviselőiről ez korántsem mondható el. Azonban még velük is hímes tojásként bánik, hogy saját lelkiismeret furdalását csillapítsa ezzel.
A tulajdonát viszont védi, a hozzá tartozó lényekért ölni is képes lenne, és nem is bánik kesztyűs kézzel azokkal, akik megpróbálnak ártani nekik, tehát elmondható róla, hogy nem kevés birtoklási vággyal küzd.

Párizsban született és élt is a húszas évei végéig. Apját sosem ismerte, lévén anyja is kurtizán volt, majd Celestine is a nyomdokába lépve folytatta a hagyományt. Tizenhét volt, mikor először találkozott a burlesque-el, ami azon nyomban megbabonázta. Egyszerűen imádta, ahogy néztek rá, ahogy abban a pillanatban bármit megtettek volna azért, hogy az övék legyen. Talán az egyik legjobb volt a bárban, ahol elkezdett dolgozni. Már akkor is hiú volt, szerette, ha dicsérték, és mindent meg is tett érte. Nagy kanállal habzsolta az életet, falta a férfiakat, amíg nem találkozott Vele.
Máig erősen él benne a kép, ahogy belép a bárba, ő meg a színpadon le is fagy, mikor rápillant. Abban a fél percben még levegőt se tudott venni, annyira megbabonázta az idegen- És ez hetekig ment így. Minden áldott éjjel. Minden áldott éjjel csak néma szempárbajt vívtak, hisz a több méternyi távolság meg a színpad, amin parádézott, közéjük állt.
Azonban egy hajnalon, mikor Celeste kiszökött egyet sétálni, hogy kiszellőztesse magából az elfogyasztott italok okozta bódulatot, kis híján meg is erőszakolták volna, ha az idegen nem lép közbe.
Ott indult el a saját tündérmeséje, még most is csak így tud rá gondolni. Annak a férfinek adta azt is, amit nem hitt volna, hogy bárki meg bírna kaparintani; a szívét. Cserébe pedig hallhatatlan életet kapott. Hosszú évekbe telt, mire túljutott a kezdeti időszakon, és ebben a létben is kihozta magából a legtöbbet. Ő pedig mindig mellette állt, sokszor csodálattal nézett rá, sokszor büszkén mutatta be másoknak, és mindig, de mindig éreztette mindenkivel, hogy Cel bizony hozzá tartozik. Ezt a birtoklási kényszert vélhetően tőle örökölte.
Nem volt szerelmes, annál sokkal többet jelentett neki társa, így már-már egy újabb halállal volt egyenlő, mikor a férfi egyik napról a másikra, egyetlen szó nélkül tűnt el. Nem kereste, sose eredt, hogy a nyomára akadjon, mert tudta, ha akarná, hogy megtalálja, nem így vált volna el tőle. Ez a sérelem pedig máig benne él, nem is enged senkit közelebb magához azóta.
Erős volt, miután felkaparta magát a padlóról, és összeragasztotta széthullott darabkáit, felépítette a saját életét, azt, amiben máig tündököl. És bár a tüske vélhetően mindig is ott lesz, a bárja feledteti vele mindazt, ami történt. Csak annak él, és igyekszik nem hagyni, hogy saját „lányai” is megtapasztalják ezt.