Japán vagyok. Vagyis nem magas, nem markáns, nem csupa izom. Hát, akkor mi vagyok? Nézzük csak… Hajam állandóan változik, néha szőkére festem, néha meghagyom feketén, vagy esetleg ennek a keverékét lehet rajtam látni, volt olyan is, hogy műrasztát rakattam bele. Szeretem variálni a dolgokat és mindig valamit változtatni a felálláson. A szemem eredetileg barna, de sokszor varázsolom olyanra, mintha színes lencsét hordanék, vagy használok valamilyen szemfestéket, amitől más színűnek tűnik. Tekintetem nem árul el semmit az érzelmeimről, remekül rejtem őket mindenki elől. Hiába próbálsz meg olvasni belőlem, nem jársz szerencsével. A rúzst vagy más bőrfestési módszereket sem vetem meg, minél extrémebb, annál jobb. A magasságom nem egetrengető, éppenséggel elég alacsony vagyok a származásomhoz képest is, összesen 165 cm. Ennek ellenére a viselkedésem miatt mindig magasabbnak érződöm. Nem vagyok izmos, sem kisportolt, inkább arányos a termetem, de sosem a fizikai erőmmel védtem meg magam, hanem a beszélőkémmel. A kirívó öltözködésem és stílusom úgymond egy védekezési mechanizmus volt még régen, most pedig már megtehetem, hogy úgy öltözök, ahogy akarok, és ne érdekeljen, mit gondolnak rólam.
A démonjegyem egy pár szarv a fejemen, és a lábaim picit nem az átlagos irányba hajlanak, és pikkelyek borítják, de kit zavar.

A személyiségem minden, csak nem egyértelmű és könnyen érthető. Általában magamról nem árulok el szinte semmit, ha valamit mégis megtudsz rólam, az az információ vagy nem tőlem származik vagy éves megfigyelés eredménye. Azonban most elmondom neked az alapokat, amiket feltétlenül érdemes rólam tudnod. Van egy erős igazságérzetem, de csakis a saját szabályaimnak vagyok hajlandó engedelmeskedni, senki és semmi másnak. Ennek ellenére, végtelenül udvarias tudok lenni, ha az érdekem azt kívánja, de ha éppen az ellenkezőjét, akkor burkolva a földig is tudlak alázni, akár még észre sem veszed. Végtelenül meggyőző vagyok és számító, mindig pár lépéssel előre tervezek, és mindig van tervem legalább D-ig. Nehezen bízok meg bárkiben is, de ha valaki mégis elnyerte a tiszteletemet, vagy ne adj isten a szeretetemet, akkor azért bármit megtennék és életem végéig hűséges maradok hozzá. Nem szeretem kiadni az irányítást a kezeim közül, mindig nekem kell a helyzetet uralnom, vagy különben súlyos bajok lesznek…

Öreg motoros vagyok már, te ezt te magad is látni fogod, amint eljutunk odáig. A több, mint háromszáz évemmel elég sokmindent megtapasztaltam már, kezdjük is az elején.
Annak idején az Edo-korban születtem, amikor shogunok uralták japánt és szamurájokat használtak a hatalmuk fenntartására és akkor egy elszigetelt falucskában egy földműves első gyermekeként megszülettem én. Képzelheted, sokáig azt sem tudták eldönteni, az istenek megátkozták a családot a bűneikért és azért lettem én ilyen, vagy éppen megáldottak minket és azért lettem a kamikhoz hasonlatos. Sosem tudták igazán eldönteni és mivel mindentől távol voltunk és egy utazó szerzetes sem volt a közelben, aki megmondta volna, melyik is a helyes. Ezért elzárva tartottak, nem engedtek más emberek közelébe, ha vendégek jöttek, mindig egy szobába zártak és mindig tisztelettel bántak velem, nem mint egy gyerekkel. Az volt a nagy szerencsém, hogy azért beszéltek velem, és elláttak, meg amikor nem voltam otthon, kiszöktem az erdőbe, hogy a világból is lássak valamit. Arra mindig vigyáztam, hogy ne lásson meg véletlenül sem senki. Hogy miért azt én magam sem tudom megmondani.
Nagyon gyorsan fejlődtem, alig tizenöt évesen már felnőtt férfinak néztem ki. Nem volt nehéz túlélnem a szüleimet, a kemény kétkezi munkától előbb apám halt meg, majd nem sokkal később anyám is. A testvéreim már régen megházasodtak akkor és elköltöztek, csak én maradtam a házban egyedül. Ezt láttam a nagy lehetőségnek, hogy végre szabad legyek és azt csináljam, amit akarok, ezért összepakoltam a minimális holmimat és elindultam valamerre. Sokáig vándoroltam faluról falura, mindenhol az éj leple alatt összelopkodva, amire szükségem volt. Még mindig nem mertem az emberek közelébe menni, mert azt láttam, hogyan bánnak a maguk fajtával, ha gondjuk volt vele, nem akartam rájönni, mit tennének velem. Azt tudtam, hogy más vagyok, több és erősebb. És valami mocorog bennem, egy erő, ami néha furcsa dolgokat művel, ha dühös vagy izgatott vagyok. Hogy mi változott? Pletykálni kezdtek egy állatról, aki éjszaka házakat fosztogat, és megnézi a gyerekeket az ágyukban, amitől azok napokig rémálmokkal küszködnek. Rólam pletykáltak, amivel felkeltettem egy helyi boszorkánymester figyelmét. Nem akartam bízni benne, mert senkiben sem bíztam, de így is magával vitt, befogadott. Úgymond az anyám lett, aki elvesztette egy korábbi fogadott fiát, így egy új esélyt látott bennem. Megtanított szinte mindenre, amit tudnom kellett és amire a szegényes tudása elegendő volt. Így már el tudtam rejteni a szarvaimat és a lábaimat, mehettem emberek közé. Akármennyire is megkedveltem a nőt, évek múltán elhagytam őt és a saját életemet kezdtem végre élni. Gondolnád, hogy akkor még mindig voltak szamurájok?
Igaz, már a vége felé járt a shogunátus, de még mindig léteztek és valami érdekes módon én magam is az egyik shogun szamurája lettem. Nem voltam annyira kiemelkedő a harcban, de a stratégiai érzékem fejlett volt és remekül ki tudtam beszélni bármilyen helyzetből, a többit pedig idővel elsajátítottam. Majdnem egy évtizeddel később, amikor már ideje lett volna tovább állnom, valaki megmérgezte a shogunt és az összes szamurája ronin lett, földön futó. Vándoroltam a vidéken, mert nem tehettem mást és nem sokkal később megtörték a kereskedelmi zárlatot a világ többi részével és elhagyhattam japánt. Imádtam a rengeteg lehetőséget, amit a kontinensek biztosítottak, gyorsan alkalmazkodtam és csak úgy ittam magamba a kultúrát. Nem maradtam sehol pár évnél tovább és mindenhova gyalogosan mentem, így elég sokáig tartott, mire eljutottam Európába. Azt a nyüzsgést, ami ott van, minden volt ott, amit csak akartam. Persze időközben felfedezték Amerikát, ment is a kolonizálás, de engem nem érdekelt különösebben, itt sokkal züllöttebb és izgalmasabb volt minden, pont, amire vágytam. Persze ezt is meguntam egy idő után, de jó sokat szórakoztam, így mint egy új kezdettel, mentem Amerikába és elképzelni sem tudtam, hogy ennyire megváltozhat az életem.
Mivel még mindig fiatalnak látszottam és annak is számítottam, úgy döntött egy nálam sokkal erősebb boszorkánymester, hogy ő akar és meg is szerez magának. Nem tudtam ellenkezni, így luxuskurva lettem. Na nem mintha annyira zavart volna, hogy ezt kell csinálnom napi szinten, az sokkal inkább zavart, hogy elnyomták a mágiámat és elvesztettem minden szabadságomat. Persze kihasználva a beszélőkémet, megpróbáltam minél több mindent megszerezni magamnak. Kiharcoltam, hogy legalább az együttlétek idejét én határozzam meg és a véleményemet is figyelembe vegye a bandafőnök boszorkánymester. Hogy mutassa a főnök, én különleges áru vagyok, elkezdett mindenféle extrém, de mégis stílusos ruhákban járatni és bár eleinte nem tetszettek, mégis megkedveltem őket és ragaszkodtam hozzájuk.
Már egészen jól éreztem magam a helyzetemben, amikor ismét fordult a kocka. A főnököt megölték egy területfoglalásban, én pedig a kavarodásban láttam a lehetőségemet a szökésre. Olyan messzire mentem, amennyire csak tudtam. Hamar beleszoktam az újonnan visszakapott szabadságomba, a képességeimet kihasználva egészen kényelmes életet tudtam összehozni, még egy nőbe is beleszerettem. Néhány éven belül megkértem a kezét és nem sokkal később teherbe esett. Nem az én gyerekem volt, de nem érdekelt, még ha spermabankból is származott a kislányom. Azt hittem nem lehet ennél boldogabb az életem, de megint csak el kellett romlania mindennek. Arra értem haza egy este, hogy a lakásunk előtt tűzoltók álldogálnak és a kiégett lakásban veszik fel a jelentést. A menyasszonyom és a meg nem született gyermekem is bennégett a lakásban. Teljesen megsemmisültem, ennyire mélyen még sosem zuhantam magamba. Mint később megtudtam a tűzoltóktól, gyújtogatás történt és ezen el tudtam indulni. A régi kapcsolatokon indultam el, amiket megfogadtam, hogy sosem fogok többet használni. Bosszút akartam állni a sérelmeimért és meg is találtam az okozóit. A régi banda, aminél raboskodtam, úgy gondolta, túl sok jó jutott nekem és el kell tőlem azt venni, nem úgy van az ám, hogy csak úgy lelépünk, mint tettem…
Megkerestem őket és a magam oldalára állítottam őket. Érdekes fordulat, nemde? Meggyőztem őket, hogy velem sokkal eredményesebbek lehetnének, mint eddig bármikor, és a beszélőkém, mint mindig, most is megtette a hatását. Szépen lassan formáltam át a magam képére a régieket, hogy az legyen, amit én akarok. Végül a legtöbb illegális üzletet leépítettem, most főleg futtatással, droggal és információval kereskedek a saját szolgáltatásaimon kívül. Így került a gyámságom alá az a fiú. A nevelőszüleivel álltam üzleti kapcsolatban, de magáról a gyerekről keveset tudtam, nem tartozott az érdekeltségembe. A fülembe jutott, hogy valahol elkövettek egy hibát és ezért elkapták őket. Pechemre, mert jól dolgoztak, ezért kellett az utánpótlás. Itt terelődött a figyelmem a kölyökre, aki már vérfarkas volt és modell egyszerre, valamint ha a nevelőitől jól tudom, akkor a mellékes munkában is járatos már. Felajánlottam neki, hogy folytathatja azt, amit addig csinált, ha szállítja nekem az információkat, amiket egy-egy légyott során megtud, cserébe gondoskodom neki munkáról, lakhatásról és mindenről, amire csak szüksége lehet. Tisztességes ajánlatnak gondoltam, és ő el is fogadta. Eleinte rá is üzletként gondoltam, de idővel megváltozott a véleményem. Megszerettem azt a megtört, de mégis olyan ártatlan lelki világát. Egy szinten magamra emlékeztet, arra, ami lehettem volna, ha nem járok így. Most az a célom, hogy terelgessem, hogy egyszer önmaga is meg tudjon élni, a segítségem nélkül. Elvettem őt a falkájától, mert nem élte volna túl, ha omegaként kell élnie, és ezt a praetor lupus is tudja, ezért hagyja meg őt nálam. Valahogy a helyi falka nem képest fölfogni, de nem nagyon érdekel, amíg a nem kezdenek fenyegetni.