Valahol mindig csodáltam Catarinát hogy nem vesztette el az emberekbe vetett hitér, és képes még keresni bennük a jót. Én már régen elvesztettem ezt a képességemet, és volt idő amikor bolondnak tartottam minden olyan boszorkánymestert akit gyengéd szálak fűztek az emberekhez. Ostoba dolog megnyílni hiszen olyan halandóak, és olyan naivak. Nem akarok abba a hibába esni, mint Magnus.
-Én nem is csinálok semmi hasonlót. Én nagyobb bajokba tudok keveredni, de Magnussal ellentétben én ki tudom magam vágni belőle, maradandó sérülések nélkül is – mosolyodom vissza rá, hiszen nem tagadom, volt már hogy ápoltam a kapcsolatot kedves jóapámmal. Én nem tagadom meg a kapcsolatot vele, és volt olyan eset is amikor meg kellett idéznem, hogy ezen a világon járjon, most is éppen ezen töröm a fejem. Bár neki nincs erre szüksége de azért…
-Leginkább Magnus ülne, mert ő képtelen néha reálisan gondolkozni, de tény és való hogy mindketten hálásak vagyunk kéklő jelenlétedért, amivel beragyogod az életünket – vigyorodok el szélesen, megvillantva az ezer wattos mosolyom, és kissé hegyesebb fogaim. Macskás vonás, és még szerencsésnek mondhatom magam hogy csak ennyi, és nem vagyok például teljesen sárga.
A közös nyaralásunkban valahogy kételkedni látszik, és nem is értem miért. Mindig olyan mókás az utazás barátokkal.
-Ugyan, nem azonnal én igazából jövő hétre gondoltam mert foglalok magunknak királyi szállást, és szervezek városnéző túrát is – válaszolok, hiszen be akarok térni egy múzeumba is, hogy elemeljek diszkréten egy varázskönyvet. Kell nekem a Kék Dzsinn törvénygyűjtemény, ami véletlenül éppen Kairóban van. A kedves fenyegetésére, túljátszott ijedelemmel kapom az orromhoz a kezem, mintha csak félteném tőle.
-Jajj szegény orrom. Nem nézne ki jól pirosan, nem vagyok rénszarvas... És kikérem magamnak, hogy igenis a baj talál meg engem, nem keresem és nem kutatom. Csak egyszerűen úgy fest népszerű vagyok az ilyen bajos dolgokkal és módfelett kíváncsi is – mint azt tudja is, máskülönben nem hoztam volna el neki azt a tekercset sem. Ami láthatóan mély érzéseket mozgat meg kedves barátnénkban hiszen eléggé elsápad a kéksége alatt, és szerintem nem most látja először. Ohó, ez érdekesnek tűnik. Amikor félretol és kirohan hogy ott hagyjon, utána lépek és mágiával becsapom előtte az ajtót. Nem menekülhet el, válaszokat akarok.
-Catarina. Mi ez a tekercs hogy ennyire bepánikoltál miatta? – lépek mögé. Ha olyasmi van benne, úgysem fogom felhasználni és inkább mint barátja kérdezném, mint a főnöke, mert meg is parancsolhatnám. Vele szemben nem akarom használni a hatalmam.
-Bármit is jelent, elmondhatod, Kedvesem. Nem fogok olyasmit tenni ami ellenkezik az elvekkel, de tudnom kell mire jó a varázslat – teszem hozzá lágyan. Meg akarom nyerni, és nem hiszem hogy rászolgáltam volna a bizalmatlanságára.

Nem aggódok az élet folyama miatt, kis szerencsével még látni fogom elpusztulni is ezt a világot. Élni fogok annyi ideig. Nem én vagyok a legöregebb boszorkánymester, de egyike vagyok a legöregebbeknek, és erre roppantul büszke is vagyok. Ennyi éven át éltem, néha bújkálva, néha a kirakatban, de mégis csak életben.
- Jó esetben senkinek nem lesz semmi baja, kedves Caterina. Nem szándékozok veszélybe sodorni senkit - mosolyodom el, hiszen tudom hogy tudja ő is, mennyire nem ajánlatos rossz napjaimon a közelemben lenni, és valamire megpróbálni rávenni. Elég erőm van ahhoz, hogy veszélyes lehessek bárkire nézve és tudom azt is hogy az alvilágiak többsége nem is igyekszik kihozni a sodromból. Csak azok az átkozott nephilimek. Nem bírnak magukkal, bár szerencsére Magnust nyúzzák.
- Oh pontosan tudnom, de nem adom fel a próbélkozást, hogy olyan elbűvölőnek láss, mint amilyen vagyok is a valóságban - nevetek rá, de nem erőltetem. Nőből van, még ha kék is, de ha valamit nem akar, akkor nem akarja, és ez így van jól. Unalmas is lenne ha mindenki elsőre behódolna az akaratomnak.
- Peru nem az én hibám volt. Akkor nem mentem veletek ha emlékszel rá, az az öcsém hülyesége volt. Én kerülöm a feltűnést ha lehet és az alternatív gyógyászatot is - vigyorgok hiszen a tengerimalacokkal a mai napig ki lehet Magnust üldözni a világból. Előszeretettel szoktam neki időközönként ajándékozni is egyet. Gyanítom Catarina is.
- Lehet, de nem most - válaszolok neki ahogy a pajkos csillogás kihuny a szemeimben ahogy elmenekülne. Nem engedem elmenni, tudni akarom miről szól ez a tekercs, hiszen ő beszéli ezt a nyelvet, jobban mint én. Mögé lépek és türelmesen megvárom amíg megfordul, és rám nézve elmagyarázza mi ez. Addig nem megyek el innen. Figyelem ahogy elfordítja a lapot és egyszeriben megvilágosodom hogy miért nem láttam az összefüggést.
- Rejtővarázs, hát persze. Bár kíváncsi lennék mikor volt nálad ez a tekercs. Szép munka - dícsérem meg hiszen még én sem jöttem rá egyből hogy mi a hiba vele, és ez mindenképpen elismerést érdemel. Catarina tehetséges boszorkány és véleményem szerint olykor elpazarolja a tudását a mondénokra.
- Meg akartak égetni boszorkányság miatt? - kérdezem hiszen nem egyedi a probléma. Engem is többször akartak megölni, de már akkor elég hatalmam volt hogy ne kelljen a kezeimmel nyomatékosítani a varázst. Ha jól tudom az öcsémnek még nem megy teljesen.
- Ez.. semmiképp sem jó előjel, abban igazad van. Ki fogom deríteni hogy honnan szerezte az a dzsinn, és értesítelek róla. Mindenesetre tarsd nyitva a szemed és alkalomadták szólj az öcsémnek is, én most... intézkedek - csettintek egyet és a tekercs újra nálam van. A kabátom alá rejtem és portált nyitok.
- Mindig egy élmény veled, Catarina. El ne felejts bikinit csomagolni - kacsintok rá ahogy elindulok ha nem tart vissza.