Tárgy: Celestine & Richard Vas. Ápr. 23, 2017 10:09 pm
Pörgés van. A lények jönnek-mennek Celi pedig úszkál ebben. Most is a pultnál iszogat az egyik vendéggel, olykor jókedvűen kacag fel, vagy épp libbenti hátra a hajét, kacérkodik, csak mert... élvezi. Persze arra figyel, hogy ne vonja el a figyelmet a lányairól, megjelenése most is szolid, de így is megakad rajta a tekintet. Erről nem tehet, az évek során ez már úgy belé rögződött, mint az emberekbe a reggeli fogmosás. Épp az egyik kedvenc számát adják elő lányai, minek végeztével, még a nő is leteszi a poharat, hogy aztán tapssal méltassa őket. Tekintetében csak úgy csillog a büszkeség, ahogy végigtekint a színpadon lévőkön, a zenekaron, majd a vendégtér összes betöltött helyén. Mikor belekezdett is valami ilyesmiről álmodott, de ezt az érzést, ami ebben a pillanatban járja át, sosem tudta, még csak a gondolatai között sem megfogalmazni. Ez egyszerűen leírhatatlan. Aztán zavart érez az erőben. Vámpír, messziről kiszagolja, ha veszély leselkedik rá, s ha az épp nem is, de abban a pillanatban pillant a bejárat felé, mikor vezére tiszteletét teszi. Egyetlen fél pillanat, míg végigsiklik rajta a tekintete, és benedvesíti az ajkát, hisz a férfi is olyan kifogástalan, hogy az már-már bántó a szemnek. Kikér egy pohárral a borból, amit a Richardhoz hasonló vendégeknek tartanak, majd biccent ghouljainak, hogy kísérjék a férfit a számára fenntartott helyre. Mikor letáborozott itt, elfogadta, hogy klánhoz kell tartoznia, és így utólag jobban nem is dönthetett volna. Noha Kanamével sincs semmi baja. - Micsoda kellemes meglepetés - csendül fel a hangja, mihelyst a férfi elfoglalta a helyet, majd egy bájos mosoly kíséretében, személyesen teszi le elé az italt. Ritkán játszik ő maga felszolgálót, ha így is tesz, mindenki tudja, hogy "nagy" valakiről van szó. Ennek ellenére mégsem az a tenyérbemászó, hangjából lerí, hogy valóban örül a férfi felbukkanásának. - Remélhetem, hogy csak szórakozni jöttél, és nem a kötelesség vonzott ide? - ül le a mellette lévő szabad helyre, jobb lábát kecsesen téve át a másikon, mit sem törődve azzal, hogy combig érő szoknyája most kicsit feljebb csúszik az illőnél.
Néha jól esik a szabadidő, ami esetemben ritka, ám most kivételesen meghagytam Akashának, ha lehet, legalább 3 órába ne gyilkolják egymást Parissal, és kitettem a házon kívül táblát az ajtóra. Fiam vigyora mindent elárult, már csak legyintettem, rendezzék egymás között, de tudom, hogy nem lesz gáz, megoldja. Vállamra vettem a bőrkabátomat és nyakamba a várost. Szeretem Manhattant, a pörgést a zsúfoltságát, szívesen sétálok bármerre, és ma is ezt tervezem azzal a különbséggel, hogy még Celestine bárjába is betérek. Miért? Mert így van kedvem, és miért ne tehetném meg? Amúgy is régen jártam arra, hiába beszélünk szinte naponta, ez azért mégis más. A bár maga hangulatos, és bevallom, örülök annak, hogy Celi megtalálta a számítását. Emlékszem rá, mennyit kutatott, járt utána, mégis mihez kezdjen, és tessék, valóra váltotta az álmát. Büszke vagyok rá? Persze, hogy a fenébe ne. Tudom, hogy már messziről érzi, jövök, és mire belépek, már rám szegeződik a tekintete, ahogy az enyém is rá. Csinos mint mindig, bár ez így enyhe kifejezés, nem csoda, ha körberajongják a vendégek. Biccentéssel köszönök, hagyom, hogy az asztalhoz kísérjenek, bár erre nem tartanék igényt, szeretek elvegyülni is, ennek ellenére megköszönöm, nem a ghoulok tehetnek arról, ez az előírás a számukra. Az pedig, hogy saját maga szervírozza az italt, mosolygásra késztet. -Köszönöm, bár ha eddig azt terveztem, hogy inkognitóban jövök, akkor megoldottad, ne így legyen. Ugye nem rohansz vissza? Ugratom egy kicsit, köztünk ez természetes dolog, nem ugrunk egymás torkának ilyenek miatt. Ő is régi motoros, én is, nincs miről beszélni. -Kizárólag. Néha jól esik kiszakadni. Mesélj, fellendült rendesen az üzlet? A lányok sikert arattak, azt hallottam. Érdekel, hogy boldogul, van-e problémája, ahogy minden egyes tagomnál, illetve eleve az, hogyan érzi magát. Kedvelem őt, és támogatom, ehhez van érzéke, hát csinálja. A visszajelzések biztatóak, a vendégek is szeretik a szórakozóhelyet.
Bizonyára a férfinek is nem kevés elfoglaltsága van, ezért sem ugrik egyből a torkának, hogy miért hanyagolja. Na meg, mert igazából joga sincs ehhez, Celinek már nem kell a körmére nézni, tökéletesen ki ismeri magát ezen a helyen, máshol meg nagyon ritkán jár. Talán ez az egyetlen hely a városban, ahol nem ütköznek ki az ellentétek, és ez nem kis tervezést és odafigyelést igényel, lévén a Burlesque ajtaja mindenki előtt nyitva van. Ebből nem enged. Nem diszkriminál, épp csak a saját szabályait tartatja be, és aki ezeknek nem tud megfelelni, repül. Nem érdekli, hogy fajtárs-e, hogy milyen szerepet tölt be, nyugodt szívvel penderít ki bármely rendbontót, bár erre hála égnek ritkán van szükség. Akik idejárnak azok többsége, tényleg csak a szórakozás miatt jön, vagy hogy kicsit elnosztalgiázzon, nem randalírozni. - Kedvesem, te akkor sem tudnál inkognitóban lenni itt, ha minden szándékod az lenne - kacag fel, ezzel is mintegy elismerve a tényt, hogy a férfi is legalább annyira kitűnő jelenség, mint ő maga, ha nem jobban. Celinek nincs ez a kisugárzása, ami miatt szinte mindenki tekintete megállapodik most egy pillanatra párosukon. Noha hiú nőről van szó, belátja, hogy ezek a pillantások sokkal inkább Richardot illetik, elképzelni sem tudja, milyen látványt nyújthatnak most ők ketten. - Azonban ha erről lenne szó, biztos vagyok benne, hogy előtte ezt jeleznéd felém - komorodik el kicsit, a férfi arcát vizslatva próbálja kipuhatolni érkezésének okát. Ezzel azonban most is bakot lő. Vagy Richard sajátította el tökéletesen az érzelmek elrejtését, vagy a nőt zökkenti ki ez a tökéletes látvány. - Nem, nézd csak... végre megfűztem Angelique-t, hogy verjen most már gyökeret, és segítsen be nekem. Szégyen, nem szégyen... egyedül már nehéz mindent karban tartani, főleg az utóbbi időben. El sem hiszed, de minden hétvégén ennyien vannak, sokszor már csütörtökön is, amit egyszerűen imádok, de ahogy én, úgy a lányaim is fáradnak... aggódom értük egy kicsit - szontyolodik el kissé, mert bár a külsején ez meg nem látszik, a kort azért kezdi érezni magán, hiába nem mutatná ezt ki semmi pénzért. A fejével viszont a másik vámpírnő felé bök, alig észrevehetően persze. - Egyébként minden tökéletes itt.... nálatok viszont nem ez hírlik. Akasha és Paris megbékéltek már egymással? - érdeklődve pillog, a kérdés is őszinteségről árulkodik, nem csak azért teszi fel, mert így lenne illő, voltaképp érdekli Richard élete, talán túlzottan is. - Sok mindent hallani, én meg már nem tudok lépést tartani ezzel, sőt... arra se vennék mérget, hogy minden pletyka igaz, szóval kérlek, avass be, mi zajlik odakint - dől hátra, jelezve is ezzel, hogy ráér, és nem siet sehová. Fél szeme viszont a saját bárján nyugszik, attól függetlenül, hogy itt beszélget Richarddal, a figyelme cseppet sem lankad.
Az, hogy mennyire vagyok elfoglalt, az egészen más kérdés, nem jobban mint annak idején, egy kicsit előnyösebb a helyzet. Mondhatni most egész nyugodt időszakot élünk a múlthoz képest, ráadásul segítségem is akad, így azért akad ráérő szabadidőm, mind a gyermekeim, mind a klánom számára, bár ami igaz az igaz, Paris mellett nem túl sok. Celestine régóta velünk van, és valahol hálás vagyok azért, hogy nem vágja a fejemhez, nem beszélünk napi szinten és ritkán keresem fel ezt a helyet is. Emellett pedig elboldogul, ha problémája van, úgy is jelzi, ebben nem kételkedem, ami szerencsére szinte sosem fordul elő. Itt rend van, és mindenki tudja, helye nincs ellenségeskedésnek, vagy kívül tágasabb. -Lehet, bár ennek érdekében azért mindent elkövetek, ahogyan te is. Legközelebb álcázom magamat, és még feltűnőbb leszek. Elmosolyodok, sajnos igazat kell adnom Celestine-nek, össze-összesúgnak a hátam mögött, ha megjelenek valahol, bár ez minden idősebb alvilágira igaz, így Celire is. A korral valóban jön egy olyasfajta karizma, amit sehogyan sem lehet rejteni, így most jelen pillanatban végül is minden szempár kettőnkre szegeződik. -Valóban csak kikapcsolódni jöttem, nem másért. Komolyabb dologról lenne szó, arról tudnál, de most csupán beszélgetni van kedvem. Régen láttalak, és hol talállak meg jobbára? Itt. Az igazat megvallva az utóbbi időben nem nagyon tudtam volna olyan napot mondani, amikor Celestine nem itt lett volna, hanem egészen máshol. Az, hogy beindult az üzlete rendesen, mindenképpen jó dolog, azonban az nem igazán, hogy mellette pihenni meg elfelejt. A szavai után pedig összeráncolom a homlokom. -Ennek örülök, azonban érezd magad leszúrva. Miért nem szólsz, hogy segítség kell? Tudok egy másik összeszokott csapatot táncosokból, régen Franciaországban dolgoztak igen nagy sikerrel. Ide vennéd őket, akkor lenne pihenőnap a lányaidnak is, és felváltva tudnának szerepelni. Ha pedig helyettesítés kell, akkor a gyermekeimnek is szólhatsz, átlátják az üzletet, bet tudnak szállni Angelique mellé, és akkor te is pihenhetnél egy cseppet. A nő felé tekintek egy pillanatra, aztán vissza Celire. Aggódok érte, tudom, hogy szinte itt éli az életét, alig mozdul ki, és ez nem vezet jóra. Bármennyire is minimális szükséglettel működünk, bizony egy vámpír is ki tud égni, el tud fáradni, akár tetszik, akár nem. -Az nem lesz az még jó darabig. Paris fiatal és azt teszteli, meddig húzhatja a bátyja idegeit anélkül, hogy Akasha komolyan bepöccenne. Az a szerencséje, hogy a fiam rendkívül hideg vérű, de persze erről a kicsi nem tud. Elnevetem magam, ha a két fiam örökösnek tűnő csatájáról van szó, akkor remekül szórakozom. Kívülálló ebből annyit lát, hogy a kicsi a nagy idegeire megy folyamatosan, és ezért az minden áron el akarja tenni láb alól. Erről szó sincs, Akasha is jól szórakozik, legfőképp azért, mert a frászt hozza Parisra, ha nagyon akarja. -Minden pletykának van alapja, Celi, csak sokszor a pirosból csinálnak feketét és így tovább. Viszont lenne egy kérésem, ha már úgy is itt vagyok. Ezt a fickót ha meglátod itt, mert esélyes, hogy felbukkan, azonnal jelezd Kanaménak legyél szíves. Gerard Benoit a neve, az ifjú Noel a gyermeke. Köszönöm. De mesélj, mi van veled azon kívül, hogy ki sem teszed a lábad a bárból? Nem vertük nagy dobra, de hajtóvadászatot indítottunk a fickó ellen, és amint beteszi a lábát a városba, szabad préda, aki levadászható. Az okot most nem firtatom, persze ha Celi rákérdez, nem fogom eltitkolni.
- Pontosan - biccent egyet értve a férfivel. Nekik már nem megy ez olyan könnyen, beléjük ivódott valami, ami egyszerűen nem hagyja, hogy csak úgy elvegyüljenek, vagy kikerüljenek mások perifériájából. Celi ezt élvezi, de van mikor még neki is jócskán megnehezíti a dolgát. Egy ember szemében tökéletes, a tökéletességnél nagyobb átok pedig nehezen lehet. - Igazán kedves tőled, hogy nem felejtesz el - még egy hálás mosolyt is küld a férfi felé, noha nem is szokott túlzottan aggódni azon, hogy utoljára lép ki azon az ajtón. Pedig eleinte hányszor görcsbe rándult a gyomra, mikor Richard kisétált. Azt hitte, soha nem látja újra, mint ahogy az már egyszer megesett vele, de a férfi mindig visszatért, és ezért hálás neki, még ha nem is azért teszi, hogy ezzel is szívességet tegyen a nőnek. - Mert megoldom a saját problémáim Richard - kacag fel, hangja kicsit hitetlennek is hat, hisz főleg azért nem keresi ilyenekkel a másikat, mert neki is van épp elég baja, nem kell méghozzá Celi csipp-csupp problémája is. - Kötöttem Koujival egy igencsak ígéretes egyességet, az ő lányaiban még sosem kellett csalódnom, és hát... segítek neki is azzal, hogy olykor felbérelem őket, ő meg nekem azzal, hogy mindig a rendelkezésemre áll. De ezt észben tartom, és lehet élek az ajánlatoddal, szeretnék már látni valamit a világból - hisz nagyon le van maradva, amit egyébként resttel is, de ki tudja, így talán Angievel is tud több időt tölteni, nem beszélve a közös felfedezésekről. - De őszintén szólva... a pihenés nem nekem való. Tudod, jönnek az emlékek, felszakadnak a sebek, és megint elkezdem őket nyalogatni, vagy épp azon gondolkodni, mit is ronthattam el, amiért Vincent csak így itt hagyott. Vagy épp bánni, hogy nem eredtem egyből utána, de... oka volt annak, hogy itt hagyott... egyedül csak arra az okra vagyok kíváncsi - komorul el, miközben mesél, noha ezt nagyon ritkán teszi meg. A múltja az, amit nem szívesen bolygat, egy olyan seb tátong, amit nem akar megint felszakítani, de úgy érzi, a férfinek erről tudnia kell. Nem készakarva hajszolja magát a végtelenségig, egyszerűen jobb így, mint egyedül a gondolataival, a négy fal között. Az nem neki való. - Ez esetben bízzunk Akasha birkatürelmében. Apropó, ő sem járt erre mostanság, pedig ha más nem is, egy ital erejéig be szokott térni ide - főleg a lányai miatt, de ezt Celinek nem is kell mondani, ő teljesen meg van békélve ezzel, hisz a fiú fiatal, a lányai meg gyönyörűek, ezzel az égadta világon semmi gond nincs. Rochard nevetése az ő arcára is visszacsalja a mosolyt, mert olyan.... kellemes hallani. A téma, amivel szembesülnie kellett, viszont újfent eltünteti arcáról, sőt az el is komorul. - Mindenképp. Erről szólni is akartam neked, de szeretném ha Noel hozzám tartozna, így még segítettél is ezzel. Nem fogom hagyni, hogy a közelébe menjen, még ha olyat is kell tennem azért, amitől alapvetően ódzkodom - hogy mi vezérelte, mikor úgy döntött, szeretné magához venni a fiatal vámpírt, arról még most sincs, fogalma sem, egyszerűen, késztetést érzett, hogy rátegye a kezét. - És igazából ez. Nem szeretnék befásulni, de tudom, a vége az lenne, és mivel párt nem igazán találok, mármint olyat, akivel megérné több időt is tölteni... - harap az ajkába, mert nem teljesen biztos abban, hogy ez érdekli Richardot. Ezt a témát mindig is kínosan kerülte, de úgy tűnik, ez egy ilyen alkalom. - Ne és a te életed hogy telik? Nem fair, hogy csak te vagy tisztában az én magánéletemmel - a fejét is oldalra dönti, úgy néz Richard szemeibe, remélve, hogy a férfi is kapható a témára.
Igazából olyan mindegy, hogy mit viselünk, a halandók túl gyönyörűnek találnak minket, de nem csak ők, hanem az alvilágiak is. Áldás és átok egyszerre, amivel meg kell tanulni együtt létezni és használni, amennyire, és ahogyan lehet. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. -Jó a memóriám, Celi. Hogyan tudnálak téged elfelejteni? Érdekesen venné ki magát, azt hiszem. A kijelentése meglep, ez mégis hogyan juthatott az eszébe? Elfeledni őt, amikor egyrészről a klánom tagja, másrészről pedig a szépsége magával ragadó. Nem véletlen, hogy ha nem is rendszeresen, de megfordulok itt, mert azt nem a lányai miatt teszem, hanem miatta. -Van az a probléma Celestine, ami túlnő rajtunk, és hiába a büszkeség, jól jön az a segítség. Bizonyos kor fölött mi vámpírok akkor sem vallanánk be, hogy egyedül nem birkózunk meg a feladattal, ha kitépik a szemfogainkat. Okos fajbeli viszont képes ezt belátni és időben jelezni. Nem dől össze a világ, azért van a klán, azért vannak a barátságok, nem másért. Lehet, mi nem gondoljuk megoldhatatlannak és csak menet közben szembesülünk azzal, mégis így van. -Rendben. Az ajánlatom áll, ha mégis úgy gondolnád, kinőtted a két csapatot is. Számítok rá, hogy keresni fog, mert ha minden estéjük telt házas lesz, azt senki nem fogja bírni szuflával. Akkor egyrészt majd a hely bővítésén is el kell gondolkodni, illetve a programokon is. -Engedd el, Celi. Amíg nem zárod le, addig újra és újra fel fognak szakadni a sebeid. Semmit nem rontottál el, ez az ő döntése volt, ennyi az egész. Ne rágódj rajta, lépj tovább. Értem a keserűségét, azt is, hogy tudni szeretné, miért történt, ami történt, de vannak olyan dolgok, amikre egyszerűen nincs logikus magyarázat. Ez is olyan. Vincent elment, de ésszerű indoka nem volt rá, nem is lesz. -Az van neki, ha nem így lenne, Paris sem létezne, hidd el. Dolgozott, nem is keveset, de gondolom, beugrik, amint felszabadul. Azért majd említem neki, hiányoltad. Vigyorgok, mert ha a két fiam kakaskodására gondolok, roppant szórakoztatónak találom. A macska-egér játék jut eszembe róluk, és nem kell nagyon tippelni, ki melyik szerepet birtokolja. -Nocsak? Olvastad a hirdetést? Kicsi vámpír. Bevállalnád a fiút? Hm... nincs ellene kifogásom, ám ő a staten islandi klán tagja, így az is marad. Amennyiben Kaname beleegyezik abba, hogy szabad átjárásod legyen oda és Noelnek ide, részemről áldásom rá. Ezt leszámítva pedig ugyan én sem vittem túlzásba, de itt az ideje, hogy gyermeked legyen. Megnéztem volna Kaname arcát, mikor a kezébe került az újság, mert engem konkrétan elkapott a röhögőgörcs. Elmés gyermek az biztos, kár, hogy simán beazonosítható volt, kitől származik, és a nyakamat teszem rá, hogy ezt előtte senkivel nem egyeztette. Most is nevetni kezdek, no nem Celin, hanem magán a helyzeten. -Pedig az a cél, hogy Benoit a közelébe kerüljön. Sok van a rovásán a tagnak, ám addig, amíg itt nem követ el semmiféle hibát, akár azzal, hogy visszaköveteli a fiút, addig nem léphetünk. Azonban nincs helye a társadalmunkban olyasvalakinek, aki holmi bosszúból ölel be bárkit is, hogy utána magára hagyva, vigyorogva szemlélje a szenvedését és szerencsétlenkedését. Nem egy balesetet okozott a srác a miatt, mert semmit nem tanítottak meg neki. Értem Celesitne reakcióját, ez a normális, én sem engedném, hogy bárki is ártson a saját vagy akár leendő gyermekeimnek, ám ahhoz, hogy értse, erre miért lenne most szükség, röviden vázolom a szituációt. Benoit egy féreg, aki elvette egy fiú életét csak azért, hogy megszerezze a tudást, és miután ezt nem kapta meg sem Noeltől sem az apjától, egyszerűen leszarta, hogy miként boldogul. Hullahegyeket kapott cserébe, és akkor sem érdekelte. Pusztulnia kell. -Az lesz a vége, ez igaz. Hm... nem találsz, vagy nem veszed észre, ha valaki érdeklődik utánad? Persze ha nem tartod potenciális jelöltnek, megértem. Bólintok, aztán széles mosolyra húzódik a szám. Egyáltalán nem mindegy, miért nem találunk párt, mert ez rám ugyanúgy igaz, mint Celire. Azonban nem vagyok vak, látok, és nagyon is kedvelem a nőt. A megjegyzésem szinte felhívás keringőre. -Lássuk csak. Munka, gyermeknevelés, munka és gyermeknevelés, és képzeld, van egy olyan problémám, hogy én sem találok olyasvalakit, akivel eltölthetném az időmet... Egyáltalán nem zárkózom el attól, hogy a magánéletemről beszéljek, ebben a korban már minek lenne tabu? Felesleges, mindent láttunk, mindent átéltünk. A problémám említésekor Celi szemébe nézek, szám sarkában hamiskás mosoly bujkál.
Pont ezért szereti annyira ezt a helyet. Nem kell játszmákba bonyolódnia, és bátran lehet saját maga. Sőt, kimondottan élvezi, hogy sokak számára csak egy megfoghatatlan valami, ami csak a szemnek jár. Ami azt illeti, mostanában ritkán is bonyolódik afférokba, egyszerűen arra már egyáltalán nincs sem ideje, sem energiája, és a végtelenségig tudja már untatni, hogy folyton ugyanazt hallja, persze, jól esik neki, de a sóvárgó tekintetek, hogy egyszerűen le tudja olvasni a férfiak arcáról, ami épp a fejükben zajlik... annyira könnyű, és annyira unalmas már a nő számára, hogy egyszerűen felhagyott azzal, hogy bárkivel is megossza az ágyát az itt lévők közül. - Nem is szó szerint értettem. A te helyedben, más már rég tojna rám, mondván elég idős vagyok, és ha hiba kúszik a rendszerbe úgyis szólok... - von kecsesen vállat, miközben kiissza pohara tartalmát. Pontosan így képzel el klánvezért, aki nem Richard, vagy épp Kaname, senkit nem kötelezhet arra, hogy ennyi idő után is ránézzen. És ezért van az a jó érzés benne, akárhányszor meglátja Richardot, a férfi tényleg érdeklődik iránta, s naivan néha el is játszik a gondolattal, hogy nem csak azért, mert kötelességének érzi, de erre még nem látott példát. - Amint ez előfordul, te leszel az első, aki tudni fog róla, ezt megígérhetem - hangja teljesen komolyan cseng, és ugyanúgy tekint azokba a szemekbe. Ha már egyszer a férfi ennyire a szívén viseli a sorsát, az a minimum, hogy megosztja vele, ha valami baj van, vagy épp csak elfáradt. - Így is bővítésben vagyok. Haladni kell a korral, és szeretnék egy modernebb bárt is emögé, olyat, ahol a lányok élvezetből tekeregnek a rúdon, nem azért, mert valami szer hatása alatt állnak. Már egyeztetek Sybellével is, azt a részt rá is bíznám, lévén én ehhez már nem értek - és a nőben pedig kellően kellemesen csalódott ahhoz, hogy nyugodt szívvel bízzon rá ilyesmit. És attól sem kell tartani, hogy le kell húznia a rolót, akkor végképp nem tudná, mi lenne vele. - Azon vagyok - tárja szét a karjait, mintegy körbemutatva, miként is teszi ezt. Tény, hogy akkor ezt látta a legjobb lehetőségnek, és most is ezt tartja, valahol mélyen érzi, hogy a férfi jogosan kéri ezt tőle. Túl rég óta van ez terítéken, túl régóta marcangolja magát. - Bízom benne, kedvelem őt - ő maga is felkacag, ahogy szeme elé tárul a kép, ahogy Paris játszik Akasha türelmével, mit nem adna, ha ennek egyszer még szemtanúja is lehetne. - Igen, talán már megérettem rá. Ha őket képes vagyok épségben tudni, talán nem okozna gondot egy fiú sem. És ahogy hallottam, pont nem az a fajta, akinek minden lépésére figyelni kell. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem tartanám rajta a fél szemem, de érted... mégse kell non stopban mellette lennem. Intelligensnek tűnik, és ahogy nézem, felettébb találékonynak is - elneveti magát, szintén a helyzet komikuma miatt. Tény, másként nem is vágott volna ebbe bele, de úgy gondolja, ha valaki képes egy ilyen lépésre, az megérdemli, hogy találjon is valakit, akire számíthat. - Ezzel egyet értek, és igyekszem is nem lábatlankodni, az a disznó tényleg megérdemli azt, amit kapni fog - megmagyarázhatatlan düh torzítja el az amúgy gyönyörű arcát. Nevezhetnénk ezt akár kezdetleges anyai ösztönnek, vagy túlzott empátiának, de Celi az ilyesmit mindig is elítélte, azt is, aki ilyet tett, sőt meg is veti, még így több évezred után is. - Félő, hogy annak, akit én potenciális jelöltnek tartok, nem férek az idejébe - tartja a szemkontaktust, még csak nem is próbálja leplezni a célzást, még egy fanyar mosolyt is megereszt. - Ez esetben tegyünk ellene Richard. Meguntam már, hogy kabala barátnő legyek, akinek az egyetlen szerepe az, hogy jól álljon a mellette lévőnek, én ennél már többre vágyom, egy biztos pontra.... te még annak ellenére is az vagy, hogy ezidáig ez a téma fel sem merült, és egyszerűen imádom, ahogy látom rajtad az érdeklődést, nem csak meghallgatod, amit mondok, figyelsz is rám... Nálad tökéletesebb társa nehezen lehetne valakinek, és megtisztelő lenne, ha én lehetnék az - nem, nem játszik. Abból ő már kinőtt, és nem is venné ki jól magát, ha most kezdene itt felesleges körökbe, mikor annyira nyilvánvaló a helyzet. Celi meg amúgy is a kiterített lapok híve, sose ment bele olyan gyerekes játszmákba, és a férfi pedig megérdemli, hogy ne vele járassa a bolondját.
Tudom, hányan próbálnak itt ismerkedni, hányan tekintik becserkészendő prédának az itt lévő alkalmazottakat és magát Celit is. Rengetegen. Azonban azt is tudom, egyikőjük sem az a fél, aki akár csak halvány reménnyel is indulhat a címért. Átlátszóak, és valljuk be, egyet akarnak. Fiatalabb koromban pontosan ezért szerettem ilyen helyeken vadászni, szinten ingyen volt a vacsora, ha úgy veszem. -Miért kellene ezt tennem? Mert egyes klánokban ez a szokás? Nem, Celestine, az a klánvezér aki nem figyel a tagjaira, mondván majd szólnak, az nem vezetőnek való. Meglepve pillantok a nőre, tudom, hogy az idősek elboldogulnak maguk is, de a jó ég áldja meg, ez egy közösség, még akkor is, ha nem találkozunk nap mint nap. Jó magam speciel szeretem tudni, ha valakinek gondja van, mert ha tudunk rá megoldást, akkor lehet, hamarabb el is múlik. Emellett vannak barátságok is, hiszen nem két éve vagyunk egymás mellett, vagyis teljesen természetesnek tartom, ha időnként összefutunk. -Rendben. Ne félj segítséget kérni, sose szégyelld. Az a célom, hogy mindenki jól érezze magát, és ne legyenek olyan periódusok, amikor valaki éppen évszázados pihenőn agyal csak azért, mert lelki problémája van, vagy egyéb. A közösség ereje az összefogásban rejlik, és ebből sosem fogok engedni egy szemernyit sem. Az ajánlatom élni fog, amit egyszer kimondok, ahhoz tartom magam. -Remek, akkor tudsz haladni, ez jó hír. Fel tudod dobni, ettől nem tartok, hogy nem, és azért panaszra nem lehet okod, mert a lányaid szeretnek itt dolgozni. Bólintok, örülök, hogy többen segítenek neki, de annak is örülnék, ha nem fojtaná magába, ha esetleg elakadt valahol. Angelique határozott nő, bízom benne, hogy ketten tökéletesen ki fogják egymást egészíteni. -Nem, Celi, te belemenekülsz a munkába, hogy felejts. Minél inkább erre figyelsz, annál inkább hiszed, hogy túl leszel rajta. Ez nem így van. Sajnos ez az igazság. Celestine jelenleg túlhajszolja magát, és a pici ráérő szabadidejében azt próbálja megfejteni, miért ment el Vincent. Felesleges, magát teszi tönkre. -Ő is téged, nem véletlenül szokott erre járni annyira gyakran. Jól érzi itt magát, de ezt persze az öccsének el nem árulná. Átadom, ebben Celi biztos lehet. Akasha a híresztelésekkel ellentétben egyáltalán nem antiszociális, csak megválogatja, kiket avat be fergeteges humorába. Az is akad neki, nem is kevés. -Talán? Nem talán, ez egészen biztos. Dehogy. Önálló, nekromanta kölyök, ambiciózus, és sokkal érettebb a korabeli srácoknál. Van benne potenciál. Az, hogy leleményes, nem vitás. Nevetve bólintok ismét, Noel kicsinek sem tűnt elveszettnek, na de most ezzel a hirdetéssel azt hiszem megkoronázta a pályafutását. Ilyen eddig még soha senkinek nem jutott eszébe, pedig nem 1000 éve létezem. -Meg. Azt nem értem, hogy az európaiak miért nem léptek fel eddig ellene? Klánja sincs, majdhogynem megtűrt vámpír, és akkor elnézik neki, hogy ezt tegye? Nem tettem volna át a székhelyemet ide, már rég nem lenne köztünk Benoit. Azonban így még én is tehetetlen vagyok, míg fel nem bukkan itt. Irtjuk magunk közül az ilyeneket, nem méltók erre az örökségre. -Feltételezed, vagy esetleg utánajártál és magabiztosan állítod? Tartom a szemkontaktust, de fanyar mosoly helyett az én szám sarkában vidám jelenik meg. Nem, nem emlékszem rá, hogy egyszer is megkérdezték volna tőlem. -Tegyünk, Celestine. Nem szeretem a kabala barátnőket, unalmasak, átlagosak, és a felszín alatt semmi olyan nincs, amiért érdemes lenne. Kinőttem már abból a korból, hogy üres fejű libákkal foglalkozzak. Olyan társat keresek, akivel beszélgetni is lehet, vannak értelmes és saját gondolatai, céljai, akinek támaszt nyújthatok, ha szüksége van rá, és társam a mindennapokban. Amilyen te magad is vagy Celi. Ilyet keresek, pontosan ilyet. Megtisztelő lenne, ha te lennél az. Nem kertelek, kimondom egyenesen, igen, régóta érdekel a nő, régóta gondolkodom azon, hogy benne minden megvan, ami számomra a társat jelenti, ám ott volt Vincent, így persze, hogy nem is közeledtem. Amióta pedig nincs, Celi a lelki sebeit próbálta gyógyítani. Ha engedi, én be fogom hegeszteni azokat.
Nem újdonság az tőle, hogy a jelenlévők többségét puszta létszükségletnek tekinti. Mások talán furcsállják, hogy az emberekkel különösen finom, sőt olykor kacér is, de a tapasztaltabbak, vagy azok, akik ismerik, tudják, hogy csak éhségét csillapítja velük. Nem mintha olyan nehéz lenne becserkésznie őket, mégis azon van, ha mindenáron el kell vennie tőlük valamit, akkor azt ne kínként éljék meg. - Ebből is látszik, hogy te viszont annak születtél. Nem akarom megsérteni ezzel Kanamét, de jobb vezérem nem is lehetne nálad - nem bókol, őszintén mondja ezt, és a mosolya is erről árulkodik. A másik férfivel sincs semmi gondja, sőt biztos benne, hogy ő is tökéletesen vigyáz a sajátjaira, egyszerűen mikor meg kellett hoznia a döntést, Richardot választotta, amit azóta se tud bánni, sőt. - Nem is az, hogy szégyellem, egyszerűen kellemetlen lenne, hogy még én is téged traktállak, mikor annyi fiatalra kell ügyelned, nem beszélve a saját gyerekeidről, a túlhajszoltság rád is érvényes ám, még ha klánvezér is vagy... Szörnyen érezném magam, ha ezt nem tartanám szem előtt - sóhajt fel, végül is egy magyarázatot adva. Persze, volt már, és lesz is, mikor tényleg már csak Richard segítségében bízhat, akkor pedig nem is rest őt felkeresni, de nem akar a nyakára járni. - Mindent megteszek azért, hogy szeressenek itt. Most nézd meg... élvezik, ezt pedig csak így lehet, senkit nem hengerelne le egy világfájdalmas kép... és még mindig ők vannak értem, ezt sose felejtem el - nem tud nem büszkén tekinteni a színpadra, elégedett mosollyal mérve végig az ott lévőket. Ez ösztönös, ahogy az is, amiként a nő gondol rájuk. - Tudom, rendben? - bűnbánón hajtja le a fejét, mást nem igazán tud tenni, azontúl, hogy belátja, a férfinek igaza van. Pedig próbálkozik, annyira próbálkozik, csak épp mégse eléggé. - Ennek igazán örülök, nem hinném, hogy a hely elbírná Parist... - rázza meg a fejét, kissé elviccelve a dolgot, mert lehet ezt mondja, viszont, ha a fiú beteszi ide a lábát, őt is ugyanolyan szívesen fogadja, épp csak jobban odafigyel rá. - Azt hiszem, ez a másik döntésem, amit sose fogok megbánni. Azért kicsit tartok is, még nem volt szerencsém hosszasabban elbeszélgetni Noellel, mi van ha nem fog kedvelni, és úgy dönt, mégse rám van szüksége? - őszinte aggodalommal tekint Richardra, ez a szerep merően új neki, és fogalma sincs, mennyire fog ebben szuperálni. Sose voltak szülői hajlamai, talán ennyi időbe telt, mire ezek megmutatkozni látszanak, talán érthető is a kisebb pánik részéről. - Lehet, nekik is megvan kötve a kezük, vagy a férfi okosabb náluk... de ne félj, ha most kell neki Noel, úgy a kezed ügyébe fog kerülni - noha nem ez a kedvenc témája, sőt már a gondolattól is ódzkodik, hogy ő ebben részt vegyen, próbál biztatóan hozzáállni, és ezzel is kicsit megnyugtatva vezérét. Na, nem mintha szüksége lenne erre. - Feltételezem, nem volt bátorságom még beleásni magam a dolgaiba - játékosan billenti oldalra a fejét, belemenve ezzel is a játékba. Még élvezi is, ami azt illeti, ezt a másik is láthatja. Majd miután végighallgatta Richardot, feláll, hogy aztán egy másik kecses mozdulattal, az ölében foglaljon helyet, lévén, még ha nem is konkrétan, de engedélyt kapott rá. - Még egy óra, és zárunk... maradj itt... légy velem - harap az ajkába, kezével pedig végigsimít Richard szép arcán, hogy aztán ujjai a hajába túrjanak.
Richard D. Reeves
Hozzászólások száma :
34
Tárgy: Re: Celestine & Richard Szer. Május 03, 2017 10:37 pm
Ragadozók vagyunk akár tetszik, akár nem. A szórakozóhelyek számunkra Kánaánnak tekinthetők, ingyen és könnyű prédák tárházai. Egyikünk sem szent életű, ami megkülönböztet minket az az, ki hogyan vadászik. Lehet szórakozni is közben, persze fiatalon magam is kipróbáltam mindenféle lehetséges verziót, de egy idő után már nem volt kielégítő az, hogy gyorsan és tisztán vegyem el ami nekem kell. -Ezt nem tudom megítélni Celi, a kívülállók, ti látjátok igazán, én csupán azt teszem, ami belső sugallatra jön. Köszönöm. Kaname ugyanolyan jó vezér, hidd el. Az, hogy a tagok így ítélnek meg, jól esik, természetes dolog, és akkor lennék álszent, ha ezt természetesnek venném. Nem így van. Az, hogy az intuíciómra hagyatkoztam annak idején is, most is, illetve abból indulok ki, én milyen klánban érezném jól magam, az nagy segítség volt és most is az. Ezért nem becsülök le senkit, sem időset ha gondja van, sem fiatalt, hiszen ők a jövő és rajtunk múlik, milyen vámpírt faragunk belőlük. -Kellemetlen? Kellemetlen azért, mert nem ifjú vagy hanem érett vámpír? Ne őrjíts meg Celestine. Adj lejjebb a büszkeségből ilyenkor, ne legyen kellemetlen az, hogy igenis fordulni tudsz valakihez vagy valakikhez, amikor kell. Ne félts, ha úgy érzem, hogy túlterheltem magam, jelzem, de akkor is akad valaki, aki tud segíteni a problémában. Megdöbbenek a megjegyzésen, hiszen az lenne a gyönyörű, ha elvárnám az éltes korú tagjainktól, csak akkor forduljanak hozzám, ha már ég a ház. Nevetséges, ilyen nincs. Nincs megkülönböztetés, azért vagyunk klán, azért vagyunk egy csapat, hogy mindenkire figyeljünk, ne csak a fiatalokra. Nem szeretnék befásult vámpírokat látni csak azért, mert magukba fojtják a gondjaikat. -Nem is szabad. Aki elfelejti, honnan indult, és elfelejti, hogy nem ő a világ közepe, annak vége. Örülök annak, hogy Celi is azok táborát erősíti, akik mindig emlékeznek és mindig a vendégek igényeit tartják szem előtt. Nem tartok attól, hogy befuccsolna a bár, szép jövő előtt áll, ha így folytatja. -Az, hogy tudod, az kevés, mert így nem elengeded, hanem pont, hogy tovább folytatod a viaskodást. A jövőbe tekints előre, ne a múltba. Szépen festenék, ha én is azt tenném. Volt feleségem, nem egy, nem kettő. Volt társam férfi személyében is, az sem egy vagy kettő. Mondhatni mindent kipróbáltam, amit csak lehetett, máskülönben beleőrültem volna közel 6000 évbe. Mindenki úgymond kihalt mellőlem, mégsem azon siránkozok, hogy mi volt, hanem az érdekel, mi lesz. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a mi fajunk képes megállapodni egyvalaki mellett és azt cipelni léte végéig miután elmúlt. A többség, ahogy őket is ismerem, tovább lép, és a társa hol nő, hol férfi, hol mindkettő egyszerre. -Nem bízol benne? Paris szeleburdi, de nála jószívűbb, kedvesebb srácot nem nagyon találsz, hidd el. Csupán jól palástolja. Szeretem Parist a maga lököttségével együtt. Ki fogja nőni, de tudom, hogy soha nem okozna rendbontást sehol csak úgy. -Nos, ezt nem tudom megmondani előre Celestine. Noel gyermek még, de nagyon önálló, sokkal érettebb a koránál, de ne felejtsd el, hogy pont a kamaszkor kellős közepén vált azzá, mint mi, és annyit tud, amennyire saját maga jött rá az eddigi léte során. A másik… ezt viszont tudnod kell, hogy az apja nekromanta csoportja ahol felnőtt, férfiakból állt, tehát nem igazán érintkezett nőkkel. Beszélgess vele és meglátod, hogy miként jöttök ki egymással. Nem úgy ismertem meg annak idején, mint aki illetlen lenne, továbbá ha a koponyáját elfogadod, szerintem lehet gond. Mert van neki egy, kiskora óta hurcolja mindenhová, mint valami kisautót. Jó srác, ne aggódj. Értem Celi aggályát, hogy tart attól, a fiú nem fogadja el őt nemzőnek, de ha engem kérdez, nem tartok attól, hogy ebből gond lehet. Az, hogy egy ifjú odáig jut, konkrét hirdetésben keres valakit aki őt elfogadná, az számomra azt jelzi, nincs semmiféle kikötése, csak szeretne valakihez tartozni, hogy normális lenne és megtapasztalta Kanaménál, ez így működik. Miért nem vállaltam be én vagy Kaname? Nem tehetjük, hiszen fiatal gyermeke van mindkettőnknek, és ahhoz, hogy maximálisan tudjunk rájuk koncentrálni, abba nem fér bele még egy ifjú, sajnos nem. -Nem hinném, hogy erről van szó, de ha az én gyermekem hullahegyeket hagy maga mögött és nem tartozom egy klánhoz sem, akkor tudom, hogy elővesznek érte. Inkább az játszik szerepet benne, hogy gusztustalan játékot űz Benoit. Hiszen ha a gyermekét „megölik”, akkor még kártérítési igénnyel is élhet. Éltem Európában, de az utóbbi időben nem tartózkodtam arrafelé. Annak idején az ilyet azonnal kiiktattuk magunk közül. A franciák sznobok, egyik sem mocskolná be a kezét, inkább vár a másikra, megtegye. -Miért nem? Annyira félelmetes talán? Szeretek játszani, veszem a lapot, és a válasz is érdekel. Annyira rémisztő lennék, hogy egy kérdést sem lehet feltenni? Meglepő, semeddig nem tartott volna, elérhető vagyok bármikor. A feleletem egyértelmű, nem szórakozom, ez az igazság. Az, hogy paris ezt hogyan fogadja az én dolgom, de tudom, hogy van annyira intelligens, mindent a helyén fog kezelni, nincs oka féltékenykedni Celestine-re. Ahogy a nő az ölembe ül, átkarolom a derekát. -Ma este ráérek, különben nem jöttem volna. Elmosolyodok, ha rohantam volna, akkor nem beszélgetünk, ám leültem, így ez is egyértelmű volt, szabad az éjszakám.
Kezdőlap
