Lioval régen beszéltem már, de itt az ideje, hogy megejtsük, és nem csak azért, mert a fiatal farkasról is muszáj. Bár ő megér egy misét, és jelenleg nem vagyok abban biztos, hogy az a megoldás, ha nálunk marad, de abban sem, hogy az Intézetbe kellene kerülnie.
Egyelőre kérdés számomra is, mi lenne a legjobb neki, még akkor is, ha teljes mértékben érthető a kifakadása, mert amin keresztül ment, mérhetetlen keserűséget és fájdalmat okozott benne.
Ennek ellenére akkor sem megoldás az, ha így reagál mindenre, és ha képtelen beilleszkedni, vagy a legkisebb jelét sem látom annak, hogy egyáltalán törekszik rá, akkor feleslegesen nem fogom az időmet fecsérelni rá.
Viszont az is tény, hogy nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az olyan szervezeteket futni hagyjuk, akik kölyköket rabolnak el, harcoltatnak, és mindezt büntetlenül teszik, mert más falkák szarnak abba, mi folyik a területükön.
Mi nem. Camillával már beszéltem erről, azonban időpontot Lio egyeztetett az intézettel kérésemre, mivel arra már egyszerűen nem futotta az időmből. Emellett viszont tudni szeretném azt is, hogy van, mert az utóbbi időben egyre inkább azt látom rajta, hogy az anyai ösztönök kerültek előtérbe, ami egyfelől jó, de ha nem foglalkozik magával, akkor erre akár rá is mehet.

Annyi volt a dolog mostanság, hogy alig tudtam megállni egy pillanatra is. Mindig jött valami új, amivel foglalkozni kellett és szinte minden időmet lekötötte. Előbb a költözés, aztán a területfoglalás, a fiú, akivel foglalkozom, most pedig ez az eset a kölyökkel… Egy ennyire vad farkassal azt sem tudom, lehet-e kezdeni valamit. Ha nem tudja kontrollálni az átváltozását, akkor a Praetor Lupus rövid úton meg fog tőle szabadulni, az nagyon biztos. De előbb jussunk el odáig, hogy megnézzék egyáltalán, mennyire menthető. A találkozót az egyik igazgatóval lebeszéltem és még a héten meg is történik, de egyelőre csak apámmal fognak beszélni ketten. Mattet nem rángatjuk bele még, de előbb-utóbb őt is meg kell nézzék, hogy egyáltalán mit tudnak vele kezdeni és akkor közösen el kell dönteni, mi is legyen az a kezdés végül és hol legyen elhelyezve. Valószínűleg ők jobban tudják az ilyen helyzeteket kezelni, van velük tapasztalatuk, míg nekünk nincs. Éppen elég ez is önmagában és akkor még a saját problémáimról nem is beszéltem.
Szükségem lenne egy szünetre, el kellene utaznom megint, de most nem lehet egyszerűen, annyi mindent kellene elintéznem, mielőtt ezen gondolkozhatnék. Mostanság nem tudok olyan egyszerűen elutazni, mint régebben tudtam. Talán inkább Apámmal kellene megbeszélnem a gondjaimat, és nem csak magamban őrlődni. Ezt másnak inkább nem hozom fel, a Bátyám most mással van elfoglalva, a többiek meg nem ismerik a helyzetet annyira, hogy értsék. Elhívtam egy kicsit sétálni a parkba, nem akartam megint egy kávézóba menni, de otthon sem akartam maradni. Ügyintézésből érkezem, ezért nem vagyok túlöltözve, csak a szövetkabát, farmer és bakancs van rajtam. Amint meglátom, sietek is hozzá.
-Szia, sokát vártál rám? -ölelem meg, amint hozzá érek. -Induljunk arra, mit szólsz? -mutatok az egyik kevésbé népes kiépített út felé.

Ugyan nem vertem nagydobra, hogy egy ideig ne keressenek, de akinek kell az tud róla.
Liora várok a parkban, és most még nekem is jól esik a napfürdő, távol a falka zajától.
Most van az, hogy kivételesen semmi mással nem akarok foglalkozni, csak a lányommal, mert lehet, nem mondom és nem mutatom, de pontosan tudom, hogy kimerült, elfáradt, és ideje, hogy megálljon egy kicsit. Vagyis félreteszem a kölyök kérdését is, aki felől nem vagyok túl nyugodt, és nem vagyok meggyőződve arról, képes lesz egyáltalán beilleszkedni egyetlen falkába is, de majd az idő eldönti.
Nem ülök le, jól esik az állás is, így amikor Lio megérkezik, így fogadom és ölelem meg.
-Szia, dehogy, szinte nem is késtél. Menjünk.
Elindulok arra, amerre Lio szeretné, közben átölelem a vállát. Érzem, hogy nyomasztja valami, azaz tudom, és itt az ideje, hogy ezt is megbeszéljük. Nagyjából mindent sikerült a tervnek megfelelően rendezni, és tudom, hogy az enyéim mennyit melóztak ezért, így nem árt, ha néha lazítás is van.
-Mesélj. Mi nyomja a lelkedet azon kívül, hogy rád férne egy alapos pihenés.
Kíváncsian pillantok rá, időnk mint a tenger, ma már senki nem rohan sehová, és ez sokkal fontosabb jelenleg, mint bármi más.

Sokszor nincsen szükség szavakra, hogy értsük a másikat, vagy lássuk rajta, ha valami nyomasztja. Ez köztünk is így van a gyermekeimmel, mert lehet, hogy nem beszélünk nap mint nap egyikükkel sem magánéletről, ettől függetlenül pontosan tudom, ha valamin rágják magukat.
Lion is láttam, hogy valamin nagyon gondolkodik és a jelek szerint nem tudja egyedül megoldani a problémát, ráadásul ezzel együtt már túlterheli magát, hiszen képtelen normális, minőségi pihenésre.
Azon kívül, hogy el fogom küldeni szabadságra, egyre több olyan napot fogok beiktatni, mikor kettesben leszünk, és nem falkaügyekkel foglalkozunk... mint ma is.
Amit felvázol, azon elmosolyodok, beindultak az anyai ösztönei, és bevallom, egyáltalán nem bánom.
-Oké. Gondolod, hogy azzal, ha közénk emeled, jót teszel vele? Nem elhanyagolható az ügyessége, ez tény, a kérdés az, hogy vajon képes lesz elfogadni a változást, vagy esetleg bősz tiltakozásba fordul? Ha úgy érzed, hogy meg fog tudni birkózni a farkassal, ha az előnyére tudja fordítani és nem egy plusz fegyvert adsz a kezébe, akkor hajrá. Ne gondolkodj. Minél többet agyalsz, annál jobban elbizonytalanodsz. A megérzésedre hallgass.
Saját magamról tudom, milyen az, amikor túlagyalok valamit, mert az első kölykömnél ezt tettem, még akkor is, ha az akkori alfa nem dicsért meg, és elvette tőlem. Enzonál és Lionál nem gondolkodtam miután láttam bennük azt a potenciált, aminél zsigerből éreztem, hogy erős farkasokká válhatnak.