Barna haj, szürkéskék szemek, hegyes fül, és 176 centi testmagasság. Nagyjából ezek a tulajdonságaim állandóak. Minden más állandóan változik. Az orrom, a szemöldököm, az arcformám, a testalkatom, a lábméretem, még a nemem is. Igaz, ez engem egyáltalán nem zavar, általában éppen úgy nézek ki, ahogy szeretnék. Még nem tudom irányítani, álmomban változik minden, de amikor felkelek, a hangulatom és a külsőm mindig egyezik. Másoktól kaptam már nem éppen kedves megjegyzéseket, amikor megtudták, hogy mi vagyok, de ez az ő bajuk. Ráadásul ez most egyáltalán nem is számít.
Na, vegyük szépen sorra.
Lányként vékony, mondhatni csinos vagyok, 38-as lábakkal, és egy kissé kiugró testmagassággal (igen, a magasságom állandó, de a nemem változásától függően magasnak vagy alacsonynak számítok). A kebelméretem szerintem kielégítő, bár nehéz olyan melltartót találni, ami kicsit nagyobb, mint A-s és kisebb, mint B-s. De nem panaszkodom, örülök, hogy ennyire is „nőies” tudok lenni. Szeretem a csinos ruhákat, és a fiús pulcsikat is egyaránt, a hangulatomtól függ, hogy csajosan vagy fiúsan öltözködöm. Mert a lányok megtehetik mindkettőt.
Fiúnak alacsony vagyok, kissé kevésbé tökéletes alakkal (ezen épp dolgozom, sokat játok sportolni) és 42-es cipőmérettel. Sosem nézek ki igazán maszkulinnak, a vonásaim mindig lágyak maradnak, de azért látható a különbség a fiú- és lányarcom között. A fiús napjaimon szeretek ingeket és pólókat is viselni, néha még egy zakó is előkerül, de sosem viszem túlzásba az eleganciát. A lazaságot jobban díjazom, legalábbis ebben az állapotomban. Igen, fiúnak vagy lánynak lenni az én esetemben egy lelkiállapot, de olyan gyakran változik minden, hogy nem tudok túl határozott kijelentéseket tenni az ízlésemről öltözködés terén.

Hogy milyen vagyok? Nehéz lenne meghatározni. Maga vagyok a változás, a szélsőségesség és az instabilitás. Lehet, hogy összefutsz velem, és nagyon jól elbeszélgetünk a pillangókról, aztán egy hét múlva megint találkozunk és hozzád sem akarok majd szólni. Szóval igen, éppen egy elég kritikus időszakon megyek keresztül, és ez mindenre kihat. Persze vannak állandó dolgok, amiket szeretek. Ilyenek a fák, a virágok, az állatok és a művészetek. A személyiségemnek csak nagyon apró darabkáit érzem mindig a sajátomnak, és ez annyira kevés, hogy sokszor abban sem vagyok biztos, hogy én én vagyok. Néhány éve tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy ki az a Jessie, hogy milyennek kéne lennem, még mindig keresem önmagamat. A legtöbb napon ez nem zavar annyira, sokszor érzem magam boldognak, és csak élem a kis életem. Viszont vannak azok a napok, amikor elhatalmasodik rajtam a pánik, és a félelem, hogy teljesen elvesztem önmagam. Ilyenkor magamba fordulok, és csak el akarok tűnni a világ szeme elől, hogy magamban küzdhessek meg a problémáimmal. Nem szeretem, ha mások segíteni próbálnak, hiszen senki sem értheti meg, amin keresztül megyek. Egyedüli eset vagyok, a tündérek közt is igazi ritkaság, a kaméleonok mintapéldánya. Néha még reménykedem, hogy összefutok egy hozzám hasonlóval, aki tényleg, igazi tanácsokat adhat nekem, de egyre halványabbnak tűnik erre az esély.

Mióta az eszemet tudom, más vagyok. Genderfluidnak születtem, egészen kiskorom óta az életem része a változás. Az egyik dédmamám volt kaméleon, mint én, de róla nem tudok sokat. Éppen csak annyit, hogy létezett, és tőle örököltem ezt. Az idősebbek szerint különleges vagyok. Nagyon kevés kaméleon létezik, még a tündérek között is ritkák a képességek, amikkel rendelkezem. Néhány fiatal Alvilági azonban riasztónak és gusztustalannak tart. Szerencsére eddig nem sok ilyen véleménnyel találkoztam szemtől szemben, így ki tudom zárni az ilyesmit. Az nem érdekel, ha a hátam mögött összesúgnak, tudok róla és nem törődök vele. Inkább azzal foglalkozok, hogy jól érezzem magam a bőrömben.


Felébredek, és kinyitom a szemem. Még álmos vagyok, de a nap fénye túl erősen szűrődik be az ablakon, nem tudok már aludni. Felülök, és megdörgölöm a szemeimet, majd nyújtózok egyet. Kiülök az ágy szélére, ásítok, próbálom összeszedni a gondolataimat. Kicsit több mint fél perc rákészülés után felállok, majd a tükörhöz lépek. Végignézek magamon. Az M-es férfi rövidujjú lóg rajtam, kicsit többet takar, mint mikor este felvettem. A hajam hosszabb, mint tegnap, valamennyivel a vállam alá ér, és kócosan meredezik össze-vissza. Az éjjel megint változtam. Ismét lány vagyok. Egy halvány mosollyal nyugtázom a megállapítást, majd ellépek a tükörtől. A fürdőszoba felé haladva ledobom a pólómat az ágyra, és egy szál boxeralsóban lépek át a fürdőszobába. Letusolok, mert ettől jobban érzem magam, és segít felébredni. A törölközőmbe csavarva magam, felkötött hajjal térek vissza a szobámba és lépek a szekrényemhez. Rövid ideig válogatok, végül pedig előveszek néhány ruhadarabot. Felveszem a barackszínű, csipkés tangát, a hozzá passzoló bralettet, az apró virágmintás inget, és a magasderekú farmer rövidnadrágot. Megfésülködök, a hajamat kiengedve hagyom, és elteszek a zsebembe egy hajgumit a biztonság kedvéért. Még felhúzok egy pár zoknit, belebújok a magasszárú bakancsomba, és már indulhatok is.


Felébredek, és kinyitom a szemem. Még álmos vagyok, de a nap fénye túl erősen szűrődik be az ablakon, nem tudok már aludni. Felülök, és megdörgölöm a szemeimet, majd nyújtózok egyet. Kiülök az ágy szélére, ásítok, próbálom összeszedni a gondolataimat. Kicsit több mint fél perc rákészülés után felállok, majd a tükörhöz lépek. Végignézek magamon. Az M-es férfi rövidujjú szinte passzol rám, kicsit kevesebbet takar, mint mikor este felvettem. A hajam rövidebb, mint tegnap, szinte nem is súrolja a vállamat, és kócosan meredezik össze-vissza. Az éjjel megint változtam. Ismét fiú vagyok. Egy apró biccentéssel nyugtázom a megállapítást, majd ellépek a tükörtől. A fürdőszoba felé haladva ledobom a pólómat az ágyra, és egy szál boxeralsóban lépek át a fürdőszobába. Letusolok, mert ettől jobban érzem magam, és segít felébredni. A törölközőmet a derekamra csavarva magam térek vissza a szobámba és lépek a szekrényemhez. Rövid ideig válogatok, végül pedig előveszek néhány ruhadarabot. Felveszem a fekete boxeralsót, a bordós-lilás alapon apró fehér sormintákkal díszített pulóvert, és a csőszárú farmernadrágot. A hajamba túrok, nem tudok sokkal többet kezdeni vele. Még felhúzok egy pár zoknit, belebújok a piros tornacipőmbe, és már indulhatok is.


Tündérek között nőttem fel, a saját világunkban. Nagyon sokáig nem is jártam a mondénok univerzumában, csak meséket hallottam róla. Leginkább csúnya és ijesztő meséket. Nem is vágytam oda. Szerettem a tündérkirályság varázslatosságát és kényelmét. Itt nagyon kevesen voltak, akik ne fogadtak volna el olyannak, amilyen vagyok.
Három éve küldtek el a Földre. Fogalmam sincs miért, ez egyáltalán nem szokás. Azóta sem értem miért tartotta ezt bárki is jó lehetőségnek számomra. Egy kívülálló tündérre bíztak, aki nem volt tagja egyik királyságnak sem. Ő tanít engem, első sorban művészetekre, de ugyanakkor a világban való boldogulásra, és egyéb turpisságokra is. Már nagyjából beilleszkedtem, de nem kifejezetten szeretek itt lakni. A boltot kedvelem, megtanultam bánni a vásárlókkal is, de még mindig inkább haza vágyom, ahol nem kell egy ikerpár két felének tettetnem magam ahhoz, hogy elfogadjanak.