Idős vagyok már. Csúnya, aszott és rettentően oszló. Mint egy két lábon járó zombi nem igaz? Hiába a hosszú idő nem panaszkodhatok, egész jól állok ahhoz képest. Nos a lényeget megragadva a magasságom olyan 183cm környékén lehet. A pocakom meg van szóval könnyű egyed sem vagyok ezt be vallom. De ne áss el véglegesen egy idős vénnek, hisz ez csak látszat. Hiszen bölcs öreget aki már amúgy is a vége fele járja ki venné észre? És ki venné észre, hogy milyen hosszú ideje életben van? Meg aztán nem vagyok a szépség barátja, inkább a mi kényelmes testet találok az éppenséggel megteszi. A ruha ízlésem nem sokban különbözik a testekhez álló viszonyommal. De azért nem vagyok ízlés ficamos. Megtalálom az alkalomhoz illő ruha darabot. Hosszú hajat de rövidet is hordok, sokkal jobban szeretem a vastag rövid szakállat, de van olykor, hogy teljesen csupasz az arcom. Szeretem az aranyozott égszereket. A pecsétgyűrűket és a nyakláncokat leginkább de a karkötőket is elszoktam hordani.

Hol is vágjak bele? Talán ott, hogy meg van bennem a jó modor, az igazi úriembert is eltudom játszani, de a tahó papa szerepe se áll olykor messze. Igazából úgy állok viselkedésileg másokhoz ahogy ők állnak hozzám. Vagy éppenséggel nagyon is mókás tudok lenni, néha már őrülten mókás amin már igazából nem nevetne senki csak azok akik véresen veszik a poént. Szeretem a kezemben tartani a dolgokat, mégis lazán fogom a gyeplőt. Ha akarják rántsák ki a kezemből az irányítást, egy idő után mindig meglepődnek, orra buknak aztán meglátják, hogy a közelemben minden könnyebb így ismét nálam van a staféta. Bár jobban bevallva én csak szét osztom a fegyvereket, és elültetem a késztetés magját amit arra használnak fel amelyik terv jobban tetszik nekik. Ami egybe forr belül a mély sötéttel amit szívesen elnyelek bennük, és magam zabálom meg belőlük, hogy véglegesen is seregem tagjai legyenek. De vagyok olyan rendes, hogy szólok előtte. Általában a velem valókkal, jól el vagyok, sőt mi több velük szoktam leülni sakkozni. A többiek már dísznek vannak a sakktáblán, hogy velük játszunk  szép sorban. Nem vagyok kemény kezű, én egyáltalán nem. Akkor is vigyorogok mikor éppen mindenki sír. Igazi nagy üzletelő vagyok ám. Ha velem kötsz szerződést tudnod kell, az életed végén örökké küzdeni fogsz, egy céltalan akaratért. Még mellékesen megjegyezném, rajongok az Írekért. Nem tudom miért mókásak azokkal a zöld manókkal, és az ételeik, egyszerűen pokoli csípősek amiért le lehet venni a lábamról. Na meg a kalapjuk mindig is tetszett, néha ha ír származású az illető szívesen szeretem viszont látni egy zöld kalapban miközben lángok között visít.

Érezted már azt, hogy a forró tűz fel buggyan és te pedig csak égsz, és kapaszkodsz. Nem érted miért fáj ennyire, mégis akarod, hogy még égjen a testeden mindenhol. Mintha egy mély seb lenne és az egyre jobban hálóz téged te pedig akarod. Pedig fáj mindenhol. Nem látsz mást csak sötétséget magad körül még a lángok hangja sem csapnak fel csak éget mintha a csontodig hatolna. Szempárok kezdenek réd szegeződni. Mind téged figyel. Nevetnek mint a hiénák, és vigyorgó szájuk is meg villan. Mind téged néz. Csak a szemeket látod, a hangjukat hallod azt az éles hangot ami ismét csak arra ösztökél, hogy a mély tűzben égj. Hív és te mész. Pedig ne kellene nem igaz? Csak állsz a sok idegen szempár között és mintha hirtelen rá döbbennél, ez nem a te helyed nem a te világod. Azt kiabálod magadnak ébredj fel! Ébredj! És tud meg az igazat. tud meg miért lettél ilyen szörnyeteg? tud meg mit tettél, hogy bezártak közéjük. Tud meg miért lettél ilyen…Amikor kinyitottam a szemeim egy kietlen pusztaságban ébredtem. A felhők vörösek voltak, azok akik testvéreknek neveztek mind oszlottak és ették egymás rothadó húsát. Mind olyan egyformák voltak kivéve őt. Ő magasan hordta megtépet fejét min a fél vaskorona pihent, szarvai tartották, és szemei izzottak ahogy engem nézett. Nem mondtak semmit csak felemelte a kezét ami egyre tűnt el mint a homok én pedig csak figyeltem majd hirtelen minden elsötétült ahogy ismét le zuhantam a vigyorgó szemek közé…
Talán ezt nevezném a születésem pontjának. Ki tudja mi történt akkor. Hiába kutatok én arra soha nem fogok rá jönni, nem mintha vágynék rá. Az akkori cél volt az ami igazából hajtott. Ledobtak a földre, ahol lábra keltem. Jártam közöttük, táplálkoztam és etettem mély sötétséges káoszomat. Elöljáró voltam. Azarel elől járója. A pokol urának egyik neve, kinek melyik tetszik a legjobban. Olyan voltam mint egy futár. Kötöttem alkut itt, kötöttem alkut ott, és szorgosan gyűjtöttem mindnet. De hiába magamban hordozom az előre törés és az irigység péráját szóval…Elindultam fel felé a lépcsőn a ranglétrán egyenesen oda ahova tartozni is akartam. Ugyan engem nem teremtettek semmire, én csináltam magamból valamit. Így hát saját fajtársaim vadászatába kezdtem, ahogy angyalokból is táplálkoztam és testvéreim fekete véréből is.  Talán amivel igazán ki egészíthetném unalmas mesémet az az, hogy ki az a három kinek vérével örökre be biztosítottam helyemet. Dumah a „Halál csendjének angyala” ha jobban tetszik így. Övé volt a légy légió. Az egyik komolyabb sereglet ami mindig is tetszett, így minél előbb Markos tenyeremben akartam látni, és saját uralmam alá vonni. Dumah nem volt fontos egyénisége a mélységnek így halálával nem sokakat ráztam meg de a légiója felszabadulásával annál nagyobb vörös halakat a tűztengerben. Csak hogy, a légió az enyém lett. És fel is használtam. Ott voltak Marsnak köszönhetően a hatalmas háborúk és csaták a halandók között minek örömére ki ne bukkanna fel a kis bugyrokból és indulna meg közöttük maguk is. Nevezhetem úgy is akkor még fiatal voltam, vért akartam, gyilkolni akartam és ezt is tettem. Növelni fekete csápjaim méretét, emberi húsba mártani fogsoromat és táplálkozni. Növelni a hatalmam. De nem volt elég.  Porcell…ő volt a következő…ő volt Hatalmak rendjének vezetője. Igen ő kellett nekem és a 47 légiója. Nos, itt már kellett egy kis segítség de nem arról vagyok híres, hogy vissza adom a tartozásom. Azonban itt már volt egy kis hördülés Porcell halála miatt. De hát akinek már ilyen légiója van ki állna ellen? És aki igazán megállíthatott volna az nem nézett nagy falatnak. Szerencse inkább csak ügyes lépések. Ez alatt oda fent haladt az élet nem is tudom az idővel már nem is vagyok tisztában. De azt tudom az utolsó áldozatomért sajnos meg kellett keresnem Éhinséget, Leprát az utolsó apokalipszis lovast.  Nem vagyok finnyás de ahogy ő kinéz attól még nekem is felfordul a gyomrom. Pedig sok ronda dolgot láttam már. Nos távol élve sok ezer évig hátra hagyva az utolsó lépéseimet tanultam és okosodtam Éhinség védelme alatt és tanításában. Sok mindenre megtanított és adott nem kevés képességet de leginkább még jobban ki jött az ami az utolsó emlék maradványa. Engedetlenség. Igen… Ez volt az amit nekem adtak. Ez volt az ami bennem mindent elindított. A kitörés ereje. És én hallgattam rá. Nos és az utolsó falatka Baal. Nagyobb hatalom volt a kezében mint valaha. Jobban mondva lenti királyunk jobb keze. De meg volt hozzá ami kellett és fel törekedtem, fel törtem…nehéz falat volt de megtettem. Ezt is a kezem alá vehettem, a legnagyobb légiót amit a pokol valaha elbírt 250 légió... Elűzhetett volna de nem tette sokkal inkább megemelt. Magam jutottam el ideáig…így hát Anonymusból lettem én Beleth a legnagyobb légió parancsnok…
És mind ez csak Belpolitika volt. Vagy minek nevezzem…Családi viták és ilyesmik. Miután be biztosítottam a helyemet és véglegesen is el értem amit akartam elsőnek Írországba léptem talajra, hogy meg nézzem mi újság a fönti szomszédba. Nem igazán foglalkoztam az emberekkel és a földel miután oda lent intéztem a dolgaimat, de kellett valamit találnom, hiszen amit akartam azt elértem. És hogy mi lett az? Konkrétan semmi. Elsőnek Körbe jártam Európát, és mivel nagyon itt is csak az újra építés, és néhány forró vonal volt nem sokáig sütettem itt már rothadó seggem. Elvándoroltam az USA-ba. Több embert zabáltam itt meg mint bárhol máshol, élveztem a helyet. Nagyon is tetszett amik itt történnek.  Egyenlőre légiómba álló katonákat nyelek magamba és táplálom káoszi lényemet. Ma már ez emberek politikáznak és nem csatáznak én meg oda lent csak hallgatom az unalmas sztorikat valamit ki kellene robbantani ide fönt, hogy oda lent mulassunk. Talán ez lesz az amit igazán tenni szeretnék. Egy indok…Hogy be indítsunk valami nagyon szép kis folyamatot. De ez a nagyok dolga én meg csak egy bábu vagyok a sakk táblán mint mindig. Csak ötleteket adok itt mindenkinek.