Győzött a józan ész, és némi testvéri rábeszélés, hogy úgy sem kerülhetem el a lehetetlent, előbb utóbb meg fog történni, és ki vagyok én, hogy ellent álljak a csillagoknak, az univerzumnak? Van ami eleve elrendeltetett, ezt bizonyítja az erősebb rohamom is, ami egy komolyabb látomásos jövendölés volt. Így itt maradtam, arra jó volt az összecsomagolás, hogy új bútorokat szerezzek be magamnak, igen, jelenleg épp felújítottam a lakrészemet, atyám megengedte, hogy a legfelső emelet lehessen az enyém, a csillagok iránti érdeklődésem miatt, és minél magasabban voltam, annál tisztábban láttam a látomásokat. Hogy ne égjek meg napközben, ezért törés és golyóálló sötétített ablakokat használtak azokon a részeken, ahol korábban is ablakok voltak. A hálószoba volt a legbelsőbb részeken, ide nem érhetett el a napfény, merész húzás volt, de nem bántam. A hálót volt a legfontosabb levédeni mindenek előtt, így rendelkezett egy, az alsóbb szintek felé induló menekülő úttal is, ha netán beütne a ménkő és valaki falat akart volna ütni a lakrészemre, fényes nappal. Összességében jól haladtam, én nem voltam olyan barátságos, mint atyánk, inkább visszahúzódóbb vagyok, és leszek mindig is, csak a húgom ismer igazán, és ezt nem is bánom, és Paris…ő szeretne. De ráérek később foglalkozni vele, épp az új fürdőmet veszem szemügyre, tágas, hatalmas, van akkora mint régen a piramisban a medencével, a különbség az, hogy itt már zuhanyzó is van, és semmi sem aranyból készült, hanem ónixból készült minden. Drága? Sosem érdekelt az, hogy mi mennyibe került, ha valamit akartam. Ideköltöztettem a kutyáimat is, külön légkondicionált szobát kaptak, a ghoulom felügyelte őket napközben, az ő dolga volt a napközbeni sétáltatás. Mindenki tudta,hogy az a két állat az enyém, és egy ujjal sem érhetnek hozzájuk, a kanapékon pihentek, strapabíró anyagból készültek, így nem volt gond ,ha a körmük érinti a bőrt, vagy a szövetet. - Uram, egy jövevény érkezett, csatlakozni szeretne a klánhoz, s mivel Richard nagyuram nincs itt így odalent vár téged. – félrebillentettem a fejem és biccentettem. Régi vágású ghoulom volt, rengetegszer felajánlottam neki, hogy szabadon engedem, keresek neki egy megbízható teremtőt, és átváltoztatjuk, de ő hajthatatlan volt, sosem akart mást szolgálni, hű volt hozzám. Igazából a történetünk sem egyszerű, angliában találtam rá, halálra verték azért, mert ételt lopott a családjának, én pedig ahelyett, hogy hagytam volna meghalni, hosszabb életet kínáltam neki, lehetőséget arra, hogy rendbe hozza a családja ügyeit. Ám ő rendszeresen visszajárt hozzám, a vámpír vér is függővé tudja tenni az embereket, akár csak a harapás. Végtére is velem maradt, merő hálából, meg volt elégedve az életével, sosem kívánt vámpír lenni, szerette a mai technikát, és azt, hogy a napon járhat, ő volt a megbízható szemem és fülem nappal. Viszont, sosem tudtam rávenni arra, hogy ezeket a nagyuramozásokat elhagyja. Felöltöztem, fekete öltönyt vettem magamra, fehér inggel, a nyakkendőt elhagytam, feleslegesnek éreztem a jelenlegi helyzetben. Az, hogy odalent vár rám, azt jelentette, hogy az alsóbb szinteken, a hotel olyan részén, ahova csak nekünk vámpíroknak volt bejutása. Egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre, és már indultam is, a lift felé, a kutyáim Ámon és Ré pedig hűségesen indultak utánam. A ghoulom vezette a sort, mögötte álltam, hiába voltam magasabb nála, és gyorsabb, eltökélte, hogy megvéd bármitől is, így évizedek óta így volt ez, amióta ilyen helyekre léptünk be, mindig ő lépett be elsőként. Gyakran elgondolkodom azon, hogy mennyi ideig képes valaki törleszteni egy adósságot, én azért, mert átváltoztatott atyám, örök hűséget esküdtem neki. Szerintem a ghoulom is így van vele, s talán fél a vámpír léttől is, vagy ki tudja, jobb szereti ezt a fajta életet. Megállt a lift az alsóbb szinten, ahol a fogadó terem van, csengett, majd hangtalanul nyílt az ajtó és kilépve félre állt előlem az eddig előttem ácsorgó alak, körbe pillantottam a termen, az új érkezőtől biztos távolra húzódott pár klán társam, figyelték őt, kíváncsiak voltak rá, szerencsére nem ellenségesek, hiszen az ellenségeskedést nem tűrte az atyám. Még vérrel is kínálták, helyes. Nem kerülte el a figyelmem, hogy a sutyorgást is abbahagyták, amikor megjelentem. Egyelőre csak a sötét színben pompázó hajzuhatagot láttam, meg a poharát, ami az asztalkán pihent, háttal ült nekem. - Ms. Henderson, megérkezett a klánvezér fia. Callum. – odasétáltam a nő mellé, jobbomon és balomon Ámonnal és Rével, majd megálltam a nővel szemben. - Kérem, fáradjon velem. – nem szerettem túlságosan a zárt helyeket, a többieknek meg nem akartam megparancsolni, hogy tűnjenek el, mert ez a közösségi rész volt, innen nyílt még néhány ajtó, amelyek a lakrészeik vagy a játékterem irányába nyíltak. Azt az ajtót választottam, amelyik a kertbe vezetett. Futólag pillantottam végig a nőn, így ültében nem sokat lehetett kivenni belőle, csak annyit, hogy talán egy idős a ghoulommal, plusz mínusz pár év, bár a ghulom is idősebbnek éreztem nála. Kivezettem a csigalépcsőn fel, a belső kerthez a nőt és helyet foglaltam az egyik székben, bizony volt ücsörgésre alkalmas hely idekint is. Intettem Sharmilának is, hogy foglaljon helyet, így már, hogy csak rá figyeltem, volt alkalmam szemügyre venni azt, hogy mennyire… más mint az eddigi nők, akivel találkoztam. Az eddigi fajtársaimhoz képest. A kisugárzása… alig észrevehetőn szűkültek össze a szemeim, ahogy újra végig mértem, nem üldözhettem el a viselkedésemmel, elvégre kevesen vagyunk, és atyám minden újonnan érkezőnek örül. Ha pedig ő távol van, én intézem az ügyeket, dönthetek helyette, és én vagyok felelős a klánért is, a tagokért és azok kihágásaikért is ahogy a belépni kívánókat is én felügyelem. Nem mondhatjuk azt, hogy gyere vissza később, mert Richard nincs itt.
Manhattant még szoknom kell, nagyon furcsa még nekem, hogy egész New York nyüszög és kisebb kerületei vannak, mint ez is, vagy épp Brooklyn. Santa Fé-nek nem volt ilyenje, az kisváros volt, és nagyon szerettem ott élni a kis kertes házacskámban, a klánszálláshoz közel. Hiányzik még mindig, de Travis nem vállalta hogy vezessen minket, én meg nem vagyok elég jó vezető hogy elvállajam és túl sok felelősség lett volna nekem, így szétszéledtünk és én ide jöttem. Mindig is mertem nagy lépéseket tenni, ez sem volt más, csak szomorúbbak a körülmények. Most mégis itt vagyok, a DuMort hotel előtt, és bebocsátást várok, mert tudom hogy nem maradhatok itt észrevétlenül, és nem is áll szándékomban, még a végén azt hihetnék hogy valami rossz, ellenséges szándékom van, pedig ez távol áll tőlem. Nagy levegőt veszek, és megindulok. Nem öltöztem túlságosan ki, egy fekete elegáns nadrágot és egy kényelmes csónaknyakú piros felsőt viselek, aminek az egyik vállát apró strasszok díszítik, semmi más. Pár centi magas körömcipőm sarka serényen csattog ahogy haladok, és hamar útba igazítanak hogy merre találok valakit, akivel érdemben tárgyalhatok. Felkísérnek egy közösségi térbe, ahol nem vagyok egyedül, így hát körülnézek, és az ott lévőknek be is mutatkozok. Próbálok minél jobb benyomást kelteni, és még egy pohár vérrel is megkínálnak, amit hálásan el is fogadok, és szóba elegyedek azokkal akik erre hajlandóságot mutatnak, amíg várakozok. Valaki már elment hogy jelezze Richardnak hogy itt vagyok. Nem sokkal később elhallgatnak a beszélgetők is, és az ajtó felé fordulnak, így én is. A poharam pár apró korty után az asztalon hagyom, és a férfire pillantok. Hm, a klánvezér fia? Nem rossz, nem rossz. Határozottan nem, de felállok ahogy közeledik, és megadom a neki kijáró tiszteletet. - Örvendek a találkozásnak. Sharmila vagyok - mosolyodok el, és a kérését teljesítve követem őt, magammal víve a pohárkát is, ha már kedves vendégajándék, nem akarom eldobni és lelkesen hozták szóval... Legalább van mibe kapaszkodnom. Követem a kimért, kissé hűvöskés férfit amerre vezet, és körbepillantok a kis kerten, máris felcsillan a szemem. Szeretem a kerteket, és egész éjszakákon át tudtam kertészkedni odahaza is. Ahogy letelepszik egy pillanatig még nézem a kertet, aztán magam is helyet foglalok vele szemben, kényelmesen. Pillantásom, kíváncsian siklik végig markáns arcán. - Szóval Callum, gondolom már mondták önnek hogy miért is vagyok itt, és szeretném megtudni hogy fogadnak-e új tagokat, és ha igen, akkor milyen feltételeknek kell megfelelnem hogy csatlakozhassak - térek rá a tárgyra hogy miért vagyok itt. Elsőre szimpatikusnak tűnik a hotel, bár nem érhet fel Santa Fével, de a világ változik, és nekem is változnom kell vele. Nagy lépést tettem megint, merészen, de ha már itt vagyok, nem fordulok vissza. Hátraigazítom a hajam, amibe most is piros melír vegyül, és egyszerűen természetesen omlik a vállaimra. Szeretem a hajamat.
Ahogy feláll, végig mérem, a zöld szemein elidőzik egy kicsit a pillantásom, olyan…tiszták, és nyíltak, amikor megfogja a poharat is, sarkon fordulok, és a kutyáimmal a nyomunkban folytatom az utat a kert felé. A szabadba érve a kutyák azonnal elindulnak a felfedező útjukra. Nagy kert, tágas, afféle kisebb oázis itt a beton rengetegben, maga is le szoktam jönni ide időnként pihenni. Vagy megpróbálni elvegyülni a többiekkel. Leültem, és így van alkalmam követni a pillantását, egy éjjeli pillangót követett a tekintetével, és látom ahogy megnyugszik, noha eddig sem volt ideges, de a szeme csillanása más, nyugodtabb, sokkal jobban érzi magát, hogy idekint beszélgethetünk. Magam is azért választottam ezt a helyet, mert semleges, nem nyüzsög annyira a többiek jelenlététől. Egyébként, ahogy tovább időzik a tekintetem a nőn, olyan érzésem van, mintha már láttam volna legalább egyszer, valahol. A látomásaimban, egészen biztos ,hogy nem, és hiába ülök, és próbálok megfogni vele bármilyen vonalat is, egyszerűen nem sikerült ráhangolódnom, hogy milyen szerepet fog betölteni a klánunk jövőjében, van-e helye nálunk. Figyelem a bohókás öltözetét, illik rá. Amikor pedig megszólal, ráemelem a pillantásomat, a kutyáim ezt a pillanatot válasszák, hogy mellém telepedjenek, egyik erről, a másik arról az oldalról. Könnyedén, kecsesen ülök a székemen, volt idő amikor kényesen tanulgattam egymagamban, még az emberi életemben, hogy hogyan árasszak természetes hatást ilyen-olyan ülés formákkal, mert a tekintély fontos volt, nem ügyetlenkedhetett a fáraó, ha felakart ülni a trónjára. Mondjuk a felüléssel sosem volt gondom, mert magasabb voltam mint az átlag. - Jól értesült, fogadunk. Az első amire szeretném megkéírni, hogy tegeződjünk. Atyám szereti ha haladunk a korral, és tegeződés mellett is meglehet adni a megfelelő tiszteletet a másiknak, ezzel magam is tökéletesen egyetértek. – kérdőn pillantok rá, és ha nincs ellenvetés folytatom. - Először is mesélned kellene arról, hogy hol voltál eddig és mit csináltál, mert… halványan ismerős vagy valahonnan, talán, Alicantéből. – jegyzem meg mintegy mellesleg. – Szóval, kérlek mesélj magadról, és aztán meglátom, hogy szívesen fogadnánk-e. Közben persze kérdezni is fogok, ha felkeltette valami az érdeklődésemet. - Kinek a klánjában voltál eleddig, és miért döntöttél a távozás mellett? Eleged lett a teremtődből? Összevesztetek? – faggatom talán nem is olyan finoman. De talán elnézhető a kérdéssorozat, mert kíváncsiak vagyunk mi is ,hogy kiket szeretnénk eddig befogadni. Óvatosak vagyunk, szívesen látunk új vámpírokat magunk közt, de nem szeretnénk ,ha azok bomlasztani kezdenék a közösséget, vagy egyéb hátsó szándékaik lennének. Nyilvánvaló, hogy valamit hallhatott rólunk, ezért választott minket, Richard klánját. - Ha pedig a beszélgetésünk után is maradni kívánsz, úgy majd ki fogok jelölni melléd egy mentort, mivel nem vagy gyermek ezért nem fogunk rövid pórázon tartani, amennyiben kölcsönösen szimpatikusnak találunk téged. TArtottam egy rövidebb szünetet és összefűztem az ujjaimat az ölemben, ám egy pillanattal később, kicsit megdörzsöltem az orrnyergemet, és pislogtam is. Nem most kéne! Csak... bírd ki még egy kicsit. Kérlek! Nem volna jó dolog egy vadidegen előtt felfedni a képességemet, s azt, hogy miért vagyunk Richarddal olykor-olykor néhány társunkkal szemben lépés előnyben
Nem tagadom, nem egészen ilyesmire számítottam, de mégis számítottam egyáltalán valamire, hogy ezen gondolkodom? Fogalmam sincs, de a kerthelység megnyugtatóbban hat rám, mintha odabent lennénk, és pillantásom el is időzik egy-egy részleten, mert egyszerűen szeretem az ilyesmit. Pillantásom visszatér a férfi daliás alakjára, bizonyára harcos lehetett régebben, rájuk jellemző az alakja és emlékszem hogy láttam már nem egy ilyen szálas férfitestet. Bár egyik sem mozdított meg bennem semmit, nekem ennél több kell, nézhet ki valaki bármilyen jól is. Ha belül üres, mit sem ér. Az első szavaira elmosolyodom, ez jó jel mondjuk ha tegeződni kíván. - Rendben van, így talán egy kicsit könnyebb is lesz a beszélgetés. Nem vagyok nagy híve az udvariassági formuláknak, mert nem abban rejlik a lényeg - teszem hozzá, mert udvariasan is lehet valakit lenézni és gyűlölni, de egyszerű szavakkal is lehet tisztelni, és emberszámba venni. Nem hiszem hogy mindig kellene a sok barokk körmondat hogy beszélgessünk, ez már nem az a kor. A kérésére csak biccentek egy kicsit, ezt sejtettem hogy nem kerülhetem ki. - Lehetséges. Harcoltam a nagy csatában, bár eredetileg Santa Féből jöttem a klánommal, ami nem volt nagy. A nagy csata minket is érintett, és nem maradhattunk belőle, úgyhogy mi is az árnyvadászok mellett küzdöttünk a démonok ellen, nem kevés veszteséggel - válaszolok neki egy kis gondolkodás után, de nem igazán értem ez miért fontos. Szinte nincs olyan ember, aki nem harcolt volna a csatában. A folytatásra azonban kissé megrándul a szemem sarka, azért ez így kicsit meredek. Megkövül az arcom a következőkre, és az az érzésem hogy meg akar sérteni engem. Előre hajolok egy kicsit és arcon ütöm. Nem erősen, mindössze csak annyira amennyire egy mondén nő tenné, mert sértő a feltételezése. - Sajnálom Callum, de ezért nem fogok elnézést kérni. Több okból sem. A faggatózásod valahol jogos, valahol viszont sértő is, és nem szeretem ha sértegetnek - dőlök hátra ahogy szemeimből eltűnik a neheztelés. - A kapcsolatom a klánommal nem olyasmi, amin gúnyolódni lehetne, és csak úgy ott hagynám a klánt. Igaz Shane nem volt a legkedvesebb, de törődött a klánnal és megvédett mindig amikor szükség volt rá. Nem hagytam volna ott a kezdeti nehézségeink ellenére sem - sóhajtok fel ahogy egy kicsit félrepillantok, mielőtt folytatnám. - Meghalt, ahogy sok más társam is a nagy háborúban és a családunk hirtelen széthullott, vezető nélkül maradtunk. Travis nem akart vezetni, én nem voltam rá alkalmas... így eldöntöttük hogy inkább más klánokhoz csatlakozunk, ezért jöttem ide - fordulok vissza felé, ahogy döbbent kék szemeibe nézek. - Másfelől nem túl hízelgő egy csatalkozni kívánó, viszonylag lelkes, fél évezredes nőt azzal fogadni hogy mentorra van szüksége és bármiféle pórázra, remélem ezt megérted. Sajnálom ha esetleg raboltam volna az idődet, de nem vagyok hajlandó elviselni ha éretlen ifjúként kezelnének - emelkedek fel, mert azután hogy felpofoztam a vezető fiát, vajmi kevés esélyem lehetne hogy itt maradjak. Maradt Queens, vagy Staten Island, vagy....Washington.
Látom a testbeszédéből, hogy a kerttel jobban ki van békülve, mint ott bent ahol a többiek is jobban hallhatják. Figyelem őt, és hallgatom amit mond, mert érdekel. S talán pont ott rontottam el, hogy áttértem vele a tegeződésre, annak köszönhettem, hogy a tenyere az arcomon csattant. Csak egy szemrebbenés, ennyi ideig vagyok meglepett, igen, ezen még túllendülök, azt hiszem, megint csak szerencséje van ezzel a hellyel, mert már jó páran helyre tették volna azért, mert kezet emelt rám. Mennyivel egyszerűbb lenne ha atyám itt lenne. Más rétegben mozgok mint a többiek, én megrekedtem egy bizonyos szinten, helyen és időben, ezért nehezen engedek fel, de az egyenességet mindig is fontosnak tartottam, hogy ezt ez a nőszemély , gúnyolódásnak vagy sértésnek veszi… nos ezt leginkább a generációs különbségeknek tudhatom be. Meglögybölöm a kezemben tartott poharat, majd leteszem az asztalra és ráemelem a szemeimet. Elvileg barátságosnak, nyugodnak, kellene lennem, kellene… Ha mást nem apám fog ezért kibelezni, vagy megbüntetni, amiért rossz hírnevét keltettem a klánnak, de… egy egyszerű kérdéssorozat volt, nem provokálni akartam! Miért nincs itt Zerge, hogy Callumról hétköznapi emberre fordítson? - Nézd, ha nem kérdezek, nem tudom az indítékaid. A szándékaid. Nagy bátorságra vall, hogy egy nálad idősebbre kezet emelsz. S talán ez is lehet a problémám, régebb óta élek mint te, -úgy három ezer évvel;- aki még magadban hordozod a fiatalságod, az emberséged egy részét. – óvatos, már-már alig észrevehető vállrándítás amit megengedek magamnak, majd folytatom. - Sajnálom, hogy elvesztettétek a vezéretek, bizonyára nemes vámpír lehetett, ha ilyen tisztelettel beszélsz róla, és szeretettel. Eszem ágában sem állt megsérteni az emlékét, magam is felfortyannék ha úgy vélném, hogy Richardról mer rosszat állítani. Így mondjuk úgy, hogy megértem az ütésed szándékát, azt hiszem. - S nem hízelgő hogy felügyelőt kapj? Most képeltél fel! Nem gondolod, hogy ezek után valóban jogos a megjegyzésem? Csatlakozni kívánsz? De mit vársz el tőlünk? Ezt egyáltalán nem mondtad, hogy miért óhajtasz csatlakozni? Nyilván együtt könnyebb, miután magad maradtál. – összecsippentem az orrnyergem és megmasszírozom az orrom. - Nézd. fel tudok ajánlani neked egy vendégszobát, míg atyám vissza nem érkezik. Az intéző majd kiállít a nevedre egy belépő kártyát, egyes szintekre csak azzal tudsz bejutni. Járni fog mellé egy kis könyv is, a hotel működéséről, hogy mely szintek az embereké, melyek a mieink. Maradj addig, amíg atyámmal nem beszéltél. Úgyse az én szavam a döntő arra nézve, hogy maradsz-e vagy sem. Nyilván szüksége lenne a klánnak olyan lojális és karakán alkatú tagokra mint te, de erővel nem foglak itt tartani. A végén még félre értenéd és elkezdenél pofonokat osztogatni boldog boldogtalannak. Felkeltem a helyemről és intettem a kutyáimnak, akik besorakoztak mellém, aztán várakozón pillantottam Sharmillara. Volt már rosszabb tárgyalásom is, ott konkrétan kihajítottam az emeletről az illetőt, mert megsértett, mellesleg, volt róla egy vízióm, hogy elárulna. Neki…maradnia kellene, rémlik a látomásom, amelyben ő nagyon jól kijött a húgommal és az öcsémmel és Richarddal is. Magamat nem láttam a látomásban, érdekes, mert máskor szoktam, de ez talán annak a jele volt, hogy a többiek miatt maradnia kellene. - Vehetem a véred, az itt tartózkodásod idejére? S ha atyám megérkezett, úgy nála ha maradni óhajtasz, megismétled a procedúrát még egyszer?
Kezdőlap
