Hm, szeretem magam a tükörben viszontlátni, magas vagyok, viszonylag 180 cm körül, ez szerintem teljesen átlagos és elfogott.   Testem formás, nem túl izmos, de nem is vézna, jó ránézni, azt mondják a lányok. Rövid, fekete hajam van, és nagyon kék szemeim, amik tökéletesen kiemelik arcom finom vonalát, és keskeny, mégis csókolni való ajkaim. Hm, kipróbálod? Jah inkább ne, bocsi de foglalt vagyok. Legalábbis, ez a szöveg mindig bejön. Hazudok, és akkor mi van?  hazugság démonaként az lenne furcsa, ha igazat mondanék, bár szoktam olyan is.
Ruházkodásban sem vagyok egy kirívó alak, szeretem a feketét, a feketét egy kis feketével és a bőrt. Tudok elegáns is lenni, de ha nem muszáj nem öltözöm ki, bár tény és való gentlemanként viselkedem olykor. Ez minden, na meg persze a kedvenc gyűrűm, amit csak divathóbortként hordok magamon, mert éppenséggel tetszik. Funkcióját tekintve haszontalan.

Amilyen vonzó lehetek első látásra, éppen olyan romlott, és sötét negatív aura leng körül. A legjobb szó rám, a nagybetűs DÉMON kifejezés, hiszen bájos mosollyal az ajkamon képes vagyok bárkit szétszedni és megölni, mindenféle megerőltetés nélkül, és ezt szívesen is csinálom. Ugyanakkor képes vagyok visszafogni magam, és hideg taktikus gondolkodással meghátrálásra késztetni bárkit. Szeretem a szó játékokat és azokat kiforgatva az illetőt a saját szavaival sarokba szorítani, mindenféle könyörület vagy irgalom nélkül. Öreg démon vagyok én már, tehát megvan a magamhoz való eszem és mestere a túlélésnek és a harcoknak. Kissé talán arisztokratikusnak tűnhetek, és ennek fényében viszonylag keveset beszélek, inkább csak a tetteimmel bizonyítok ha kell,  de azzal fényesen, a sötétség egyik fénylő csillaga vagyok. Nincs bennem semmi megértés, vagy jó érzés az emberek iránt, és talán sosem tudtam mi az hogy szeretni valakit, vagy valamit. Ragaszkodást csak a kedvenc fegyvereim iránt érzek semmi más iránt. Szívesen űzök, apró kegyetlen játékokat az emberekkel, vagy az ifjabb, gyengébb démonokkal akik felbosszantanak, és hírből sem szeretem az angyalokat, nephilim korcsokat. A többi korcsról már ne is beszéljünk! Én nem vagyok megértő, elfogadó, toleráns. A szemeimben semmit nem láthatsz. Igazi hangulatlény vagyok, néha még akár a humorom is előszedem, vagy a szarkazmusom, de kedves és lágy mosolyt nem láthatsz sosem az arcomon. Csak vért és halált, a sötétség teremtménye vagyok, nem valami szentimentális pincsikutya, amolyan igazi nehéz eset. Ám bár tudok kellemkedő úriember is lenni ha éppen olyanom van, figyelmes szerető, üres mosollyal és ragyogó pillantással. Vannak dolgok, amikre vágyom és ezekért hajlandó vagyok néha az embert is játszani hogy élek, és érzek. Talán tényleg érzek, csak nem feltétlen pozitív dolgokat, de... ez majd később kiderül.

Unottan lógatom a lábam a tető téri lakásomban, ami a letisztultság mintapáldája is lehetne, jól felszerelt konyhával, és ital pulttal, két szobával, ergó mindennel amire egy magamfajta démonnak szüksége lehet. Az, hogy teljesen elmehetnék megjelenésre embernek, azt is mutatja hogy nem éppen egy huszadrangú démonocska vagyok, hanem egy erősebb. Oh igen, én volnék Belial maga, a hazugság, csalás és ámítás démona, és ezer örömmel terelek mindenkit erre az útra. Képes vagyok érzelmekre, de többnyire negatívakra és szeretem az emberi szívekkel és lelkekkel játszadozni, ezt sokszor a szememre vetették utolsó szó gyanánt. Nem hazudtolom meg azt, ami vagyok, és nevemhez számtalan rémtett köthető, és rengeteg vér, amit kiontottam. Cseppet sem bánom ami azt illeti, és nem is igazán érdekel. Nem vagyok ember, nincs bennem túl sok érdeklődés irányukban, kivéve egy két szemrevalóbbat akik bírják a tempót. Az évek folyamán nem sok gyermeket hagytam magam után, ötöt körülbelül és talán kettő él még közülük. Nem szokásom követni az életüket, csak ha figyelemre méltóak, és ezek ketten még mindig élnek szóval valamit tudhatnak. Kouji tudja hogy ki vagyok én, de olyan ötven évente egyszer nézek rá hogy él-e még. Szerintem ideális apa-fia kapcsolat, nem is akarom ennél jobban túlzásba vinni, mert felesleges lenne.
Jelenleg nem is ő érdekel igazán. Valami mozgolódik a háttérben, valami ami nekem nem tetszik, így hát nem rég hagytam hogy megidézzenek, és elszabadultam a boszorkánymester halálával. Nem kell nekem plusz fej fájás, és most a mondén világot járva próbálom kideríteni hogy mi az ami nem stimmel. Mert valami van amiért nem az igazi a rend a világban.
Ám a két nyomozási vagy éppen enyhe aggodalom között, másra is van időm, történetesen arra, hogy egy ifjú kis boszorkánymester agyára menjek váratlan megjelenéseimmel, és kiállhatatlan stílusommal. Talán átmenetileg szórakoztat, még egy olyan öreg démont is mint én, pedig aztán én kényes vagyok a szórakozásra.
Most viszont... itt az ideje, hogy az emberi világ is megismerjen, és Hyst terrorizálni, igazán szórakoztató. Talán be kellene ugranom hozzá, mielőtt a borászatom állapota felől érdeklődnék. Ki ér rá itt unatkozni, ha ennyi dolga van? azt mondtam volna unatkozom? Nos meglehet. A démonok nem éppen következetesen, és ritkán logikusak. Éppen ezért vagyunk veszélyesek.