Mark & Keith

Farkas farkas ki a házból...

Későre jár már az idő, lassan inkább hajnal lesz már mintsem éjszaka, és én cél nélkül kószálok a városban, hogy valamivel elüssem az időmet, mert álmos nem vagyok és amúgy se nagyon alszom öt hat óránál többet. Egyszerűen nem tudok. Teljesen ki vagyok megint saját magamtól, és teljes harci díszemben járom az utakat és mélyen remélem hogy Norman is mélyen alszik és nem épp engem akar begyűjteni megint, mint már párszor megtette, mielőtt a kollegái vittek volna be. Menet közben kaparom elő a cigis dobozom a gatyám zsebéből, és gyújtok rá. Szaggatott nadrágomból kikandikál itt ott a bőröm, de ellensúlyozza a magas szárú hamis bakancsom, és az oldalamról lelógó láncok. Két széles övet viselek keresztben és egy színes szaggatott pólót meg egy dzsekit. A hajam féloldalasan belőve, és a szemem van kihúzva inkább. A piercingek miatt is ijesztőnek tűnhetek, és a magabiztos viselkedésem is rátesz még egy lapáttal. A cigi megpihen a szám szélén, ahogy zsebre tett kezekkel haladok egy közeli játszótér felé, ahol sokszor szoktak üldögélni, és az egyik hintába telepszem. Lustán meglököm magam és elmerengek egy kicsit a közelmúlton. Az utóbbi egy hónap elég balhésan telt, és szinte mindent rám akartak lőcsölni, még azt is amit nem én követtem el. Nem egyszer töltöttem az éjszakát a yardon, aztán két napig lábadoztam olyan maflásokat kapta az alfámtól. Vissza kell fognom magam, és beletúrok a hajamba ahogy kicsit hintáztatom magam, és már a második szálat szívom, mikor ismerős szagot érzek meg. Farkas szag, de nem a falkáé, és remek alkalom ez hogy belekössek valakibe és levezessem a feszültséget. Érzékelésem szerint egy hím és nem sokkal idősebb nálam, talán a harci tapasztalatom még több is lehet mint neki ha szerencsém van.
- Na gyere csak... - mormolom magam elé, remélve hogy erre jön, és megadja nekem az apropót. Feszült vagyok, és azt se bánom ha kicsit elgyepálnak, csak eresszem ki a gőzt. A játszótér széle felől közeledik, és a sötétben is látom. Magas, de nem magasabb nálam, és sokkal konszolidáltabb. Cöh, ki a fene ez a tag? Nem jó jel ez neki. Rá is morranok.
- Te nem vagy idevalósi, mit keresel itt? Válaszolj a pokolba is! - morranok rá, felkelve a hintából. Mint minden farkas én is védem a területet és dél queens a mienk, és ez még nagyon is falkaterület, nincs itt senkinek keresnivalója. Ezért a balhéért tuti nem fognak elővenni.

Mark & Keith

Farkas farkas ki a házból...

Pokoli kedvem van és szinte várom hogy valaki belém kössön, de ilyen bezzeg senki nem képes errejárni, és keresni a balhét, hogy kicsit levezethessem a feszültségem. Hát hol vanank a suhanc huligánok mint jómagam is?! Rosszkedvűen lököm meg magam a hintában, és szinte megörülök ahogy idegen szagot hoz a szél, méghozzá farkasét. Kóborét. Szinte elvigyorodom a váratlan szerencsémen, hogy nem kell kerenem a bajt, hanem az megint csak megtalál engem, és nem is habozok beszólni neki. Ha nyámnyila akkor már a puszta megjelenésem elriasztja, de remélem azért kemény az ökle.
Kilépek a hinta alól, és közelebb sétálok hozzá, hogy lássam kivel sodort össze a kósza szél. Hm, talán nem magasabb és csak pár kilóval lehet nehezebb, de alkatilag arányosnak nevezném. Bár szőke, és ez a szőke nem érdekel a legkevésbé sem.
- Csak úgy elkeveredtél mi? Már utcák óta a falka területét sérted, szerinted ide elég az "elkeveredtem" kifogás? - teszem fel a kérdést kihívóan, és hagyom hadd mérjen végig és szinte már várom az elítélő pillantást hogy legyen okom nekimenni.
~Adj rá okot, adj rá okot és esküszöm megbánom még én is...~ Fohászkodom.
- Na és annyira vadiúj hogy nem volt időd egy falkát sem értesíteni? A kóborokat nem szeretjük, sem mi sem a másik kettő. Nekem nincs is, neked van mitől... - vigyorodom el szélesen, ahogy közelebb lépek, és kihívóan állok meg előtte. Provokálom, érezhetően, a farkasom is acsarkodik de valahogy mégis... kellemetlen érzés borzolódik át bennem, mintha nem lenne teljesen idegen a farkasa. Elnyomom a késztetést, és inkább a balhéra, harcra készülök, mert nem engedem csak úgy el innen. Arra ne is számítson.

Mark & Keith

Farkas farkas ki a házból...

Nem is számítottam arra hogy valaki idegen járhat erre, de most éppenséggel kapóra is jön. Általában pont leszarnám hogy kikerül vagy sem, de most nem bírom ki hogy ne kössek bele, kell a levezetés, mert nehéz időszak áll mögöttem és a falkában is volt némi vitám, és két nap lábadozásom Nicó után, de végül is... Valahol érthető is hogy rendet akar. Csak hogy számomra végtelenül unalmas és nem akarok felelősségteljes harcos lenni, már csak azért sem, mert ő akarja.
A farkasom is ingerült, és ahogy kijelenti hogy nem akar bajt szélesen elvigyorodom.
- Lehet hogy te nem, de én igen! - és ebből nem engedek. Eleresztem a gyeplőt, és hagyom hogy átszivárogjon a farkasom a tartásomba és készen állok a harcra ha szükséges, mert nem fogom csak úgy elengedni. A szavaival is csak azt éri el hogy nem fogja megúszni pár ütésnél alább.
- Közöd hozzá szöszikém? - be kell vallanom valahol pont nem érdekel mit mond, de az hogy mondja azt jelenti hogy ő sem hátrál meg a balhé elől és nekem nem is kell ennél több. Egyszerűen csak a megfelelő pillanatra várok hogy kijátszam az ütésváltást.
- Oh az alfám elfoglalt, és nem vagyunk a legfelhőtlenebb viszonyban ami azt illeti. Bár ismerem a fiát, jó arc a kölyök - teszem hozzá és közelebb lépek, fenyegetően borostyánba forduló tekintettel, amit nem láthat a lencséim miatt, de a farkas már ott van körülöttem de a szavai meglassítanak és megtorpanok.
- És mégis mi a fszt akarsz te tőlem?! - kérdezem félrebillentett fejjel, mert ezer százalék hogy nem ismerem és én ott nőttem fel, nem szerezhettem ellenséget akárhonnan is jött ez a csávó. Gyanakodva nézem végig ismét, de... semmi. A kíváncsiságom körülbelül akkora mint az agresszióm és hagyom hogy megmagyarázza. Vagy kiverem belőle. Igen, ezt fogo mtenni h nem szólal meg.

Mark & Keith

Farkas farkas ki a házból...

Nem hagyom hogy ez a balhé elússzon előlem és foggal körömmel kapaszkodom a ténybe, hogy ez itt egy kósza ordas, akinek semmi, de semmi keresnivalója nincs Nic területén. Akár még el is viszem hozzá, miután alaposan elpáholtam. Én készen állok barátocskám, és a gratulációjára is csak egy vigyorra futja. A farkas ébredezik, és egyre inkább a másikat akarja marcangolni, de ugyanakkor figyel is valamire. De mégis mi a jóég van ezzel a taggal már?
- Elég ok hogy kéretlenül a falkaterületre léptél, és kivételesen szörnyen rossz napom van! Ez mindenre elég, arra is hogy neked menjek - válaszolok mintha ez magától értetődő lenne. Megvetem a lábam hogy könnyedén nekiugorhassak.
- Nem vagyunk rosszban, csak éppen néha jóban sem. Tudod Nic elég szigorú tud lenni és nem szeretem a szabályokat. Maximum átgázolni rajtuk - nevetek fel, de aztán kérdőn húzom fel a szemöldököm, mikor elpárolog belőle a harag. Na nem nem! Én verekedni akarok! Nem békepipázni.
- Most mi van? Eddig éreztem hogy felhergeltelek, most mért nem akarsz már verekedni? - vonom kérdőre, mert már ezzel is felbosszant. Meg azzal is hogy keres.
- Tőlem. Én vagyok Keith Crosseria személyesen. Na halljam! Mi dolgom kéne hogy legyen veled? Életemben nem láttam még a képed, Szöszikém! - túrom el a hajam, és rávillantom égkék lencsés szemeim. Most éppen ez tetszik.
- Nincs. Sose volt. A szüleim se éppen sokáig ami azt illeti de biztos levonod a következtetést hogy milyen idilli családi életem lehetett ha most itt vagyok - intek végig magamon, ehhez nem kell egyetem.
- A nagybátyám nevelt fel. Mert? Mi jelentőssége van ennek? - most már én is kezdek kíváncsi lenni. Lenne féltestvérem? Mondjuk... anyámékról nem sok emlékem van és nem is sok ismerős.

Mark & Keith

Farkas farkas ki a házból...

Figyelem az arcát és látom a rajta végbemenő változásokat és szinte esküdni mernék hogy ő ilyen kis konfliktuskerülő bárányka, és így a lehető legjobb emberbe futott bele, mert én nem vagyok éppenséggel az és keresem is a balhét rendesen. Madoxx nem épp kedves alfa és a bétája se egy jótékonysági intézmény de azért el lehet velük lenni.
A nyilvánvaló kérdésére kicsit elengedem a mosolyom, és széles vigyorrá szélesedik.
- Nem tudom apafej, oldd meg valahogy, ez nem az én gondom - vonom meg a vállaim flegmán, és magamban már az ökleim ropogtatom hogy laposra verem ennek a szöszikémnek a pofázmányát és nem fogom kímélni, nem tartom vissza magam, mert feszült vagyok és ki kell engednem a gőzt egy kicsit valahogyan.
Nehezen találom a helyem a világban és nagyon is jól esik hogy valakivel összeakaszthatom a nemlétező bajuszomat, és erre még ez se hagyja magát, hát én kész vagyok ettől. Muszáj valakit megvernem.
Már már nekimennék és szerintem az izmaim már tudják is mit akarok de aztán egy csapásra elvész a lendületem ahogy egészen elhűlök a szavaira. Hogy, a mi? Egyik lábamról a másikra állok ahogy a szavait fontolgatom mert nem hinném hogy hazudik, a farkasom érzi a másikat és kimondatlanul is ismerősnek érzi. Pedig biztos vagyok benne hogy sosem láttam még korábban.
- Hát akkor? - kérdezem ahogy előre hátra billenek türelmetlenül, mert nem akarok több szót fecsérelni a semmire és az sem érdekel hogy rokonok lehetünk.
- Tényleg? És akkor miért nem tudtam róla hogy van egy bátyám? Mégis hol voltál te? - kérdezem tőle, de nem feltétlen gondolom komolyan hogy szükségem lenne egy bátyra. Mégis minek az nekem?
- Amúgy is ha az vagy akkor mi van? - tárom szét a karom mert fogalmam sincs mihez kezdjek ezzel az információval. Norman sosem mondta hogy anyáméknak lett volna egy másik gyereke.
- Honnan tudod hogy igaz? Norman sose említette hogy anyámék örökbeadtak volna egy másik gyereket... Bár belegondolva, kajak te jártál jobban...Na mindegy - teszem hozzá.