Nem éppen a magasságáról híres, mindössze 160 cm, vékony testalkatú, és nem az asztalok borogatásáról lesz híres, de ezt kompenzálja mással... mégpedig az eszével.
Szőke, hosszú hajú, kék szemű leányzó, ha először ránézel, azt mondod, angyali teremtés, és tényleg annak tűnik akkor, ha bájosan mosolyog, és többnyire csak így látod.

Öltözködését tekintve olyan mint a "korosztálya", hol szakadt farmerben látod, hol csini ruciban, hol pedig a szivárvány minden színét képes magára ölteni... egyszerre. Mégis milyen legyen egy "tini"? Elvégre az, azaz annak tűnik.

Tele van tetoválásokkal, mindnek története van, ám ha felfedi őket előtted, meglepődsz. Inkább szimbólumok, jelek, mintsem macik, szívek, egyéb divattetoválások.

Cserfes szőke, akinek be nem áll a szája, és képes az őrületbe kergetni bárkit, mert éppen olyanja van. A szeme sem áll jól, és ezt te magad is megtapasztalhatod, minden csínyben benne van, legyen szó bármiről is, vagyis igazi csibész. Ebből egyenesen következik, hogy még vakmerő, nem fél semmitől, és veti bele magát mindenbe, amit jó mókának tart. Ennek ellenére eszes, okos csajszi, ráadásul rendkívül élelmes, ami mások olvasatában annyit tesz: pofátlan.

Közvetlen, nyílt és barátságos, egyetlen egy baj van vele, mégpedig az, hogy nem szereti, ha megmondják, mit csináljon. A szabályokat hírből ismeri, szerinte azok azért vannak, hogy megszegjék őket, és ezt mesteri szinten űzi. Makacs és dacos, ez lehet a "kora" miatt van, de lehet, az alaptermészete diktálja, az biztos, ha erővel akarod betörni, annál inkább ellenáll.

Úgy tűnik, nem figyel, pedig nagyon is azt teszi, mindenkitől elles valamit, amit fontosnak ítél, és ülteti át saját használatra, na nem leutánozva, arról szó sincs. Rafkós lány, minden helyzetben feltalálja magát, ha arra van szükség, tiszta bűbáj, még a jéghegy is elolvad tőle. Vigyázz vele, ha nem fedsz le mindent, akkor megtalálja a kiskaput, a saját maga „nyelvére” fordítja le, amit mondasz neki, és még hibáztatni sem tudod érte, elvégre nem kötötted ki, hogy...

Optimista, nagyon vidám természet, mindig mosolyog, mindennek a jó oldalát nézi, és történjék bármi, sosem látod rajta azt, elkeseredne, vagy feladná a terveit... maximum változtat rajta.

1949. 08. 20-án született Alaszkában, két Árnyvadász gyermekeként. A tehetsége hamar megmutatkozott, és mindent elkövetett, hogy túlszárnyalja őseit, mert jobb akart lenni náluk.
Már kicsiként eldöntötte, „Hajcosz vagy Vagyász” lesz -beszélni sem tudott még rendesen, de már ezt hajtogatta-  aki tudásban nyújt kiemelkedőt, maradandót, lévén már akkor is érezhető volt, sosem lesz egy díjbirkózó alkat, viszont igen fogékonynak mutatkozott a a szülei által örököltek irányában. A szüleit persze ez örömmel töltötte el, mert úgy vélték, hogy az ő nyomdokaikat követi majd, és méltó utódjuk lesz majd a jövőben.

„Akkoja hajcosz leszek Pettej báci, de akkoja, eeekkojaaaaaa, meg vagyász isz.”

Pillanatok alatt tanult meg mindent, egyszerűen ragadt rá, kevés gyakorlással hozta azt, amit mások kínszenvedések árán. Ennek ellenére sosem „élt vissza” a képességével, nagyon szeretett tanulni és gyakorolni, folyton nyúzta szüleit, hogy vele foglalkozzanak, tanítsák tovább, még akkor is, ha éppen balesetet okozott, mert úgy döntött, megmutatja, mit lesett el tőlük. A félresikerült gyakorlatokban is a jót látta, mondván már tudja, mit rontott el, nem mintha ezzel bárkit is megnyugtatott volna, de ez nem vette el a kedvét attól, hogy lelkesen vesse bele magát az újabb és újabb mutatványokba.

„Jóvanna, nem lehet minden tökéletes, majd a következő sikerül. Azért ügyes vagyok?”

A csínyek sem álltak távol tőle, mindenben részt vett, akár értelmi szerzőként, akár tettestársként, és erről még a büntetései sem tudták leszoktatni, pedig volt benne része bőven, de amikor az olyan jó móka... nem hatotta meg a felnőtteket. Bármit is eszeltek ki neki, mindig megtalálta a kiskaput, szülei pedig elkönyvelhették, bizony a kicsi lány igencsak fineszes, így megpróbálták lekötni különböző feladatokkal, hátha akkor azokra figyel. Tévedtek. Ideje mindig maradt arra, hogy újabb és újabb pajkosságokat hajtson végre, és mindig a legkülönfélébbeket, egyszerűen kiszámíthatatlan volt, hogy csak a lekváros kenyeret „turbózta” fel, vagy valami mást alkotott.

„Most mi a baj? Csak vicceltem, azt sem szabad? Á, a felnőttek nem értik a humort.”

Az átkozott kiskapuk, gondolhatták, mert bizony azok megtalálásában mindig is jeleskedett. Bármit is mondtak neki, a saját kis észjárása szerint alakította, és ha valahol rést talált, pofátlanul kihasználta, majd bájos mosollyal az arcán jelentette be:

„De hát nem mondtad, hogy azt nem lehet...”

Mindezt képes volt úgy előadni, hogy vagy felforrt mindenkinek az agyvize, kinyílt a bicska a zsebükben, vagy kénytelenek voltak beismerni, igaza van, ám egy biztos, tündéri viselkedésével mindig elérte, senki ne tudjon haragudni rá. Angyalbőrbe bújtatott Farkas... sokat mondogatták, és nem is sejtették, hogy ez egyszer valósággá válik.

Azt is nagyon korán megtanulta, hogyan vágja be az ártatlan angyali képet, hogy végképp ne lehessen tudni, esetleg nem tett semmit, vagy lehet számítani arra, valami történni fog. A kivételes eseteket, mikor megállta, rossz fát tegyen a tűzre, széles vigyorral spékelte meg látván a döbbent arckifejezéseket, elhitetve a többiekkel, tud ő jó kislány szerepében is tetszelegni. Természetesen ebből volt a kevesebb, lehet, két kezén össze tudná számolni, ha kell.

„Én ott sem voltam, de tényleg. Látod? Mindig általánosítasz. Előbb bizonyosodj meg róla, ne vádaskodj.”

Boldog gyermekkor... erre szokták mondani, és ez így is volt, hiszen mindent megkapott, szeretet, törődést, gondoskodást. Ugyan mindig is rendkívül önállónak mutatkozott, erre nevelték, de a szülei és nagybátyja elvesztése meghatározó fordulópont volt az életében. 10 éves volt mindössze, sosem árulták el neki, mi történt akkor, ám nem volt olyan buta, hogy ne következtesse ki az elejtett mondatokból, hogy egy összecsapás áldozataivá váltak, de arra még nem jött rá, hogy hogyan is keveredtek oda, mikor nem voltak Harcosok.

Haragudott-e a szülei és Petter bácsi gyilkosaira? Sosem, pedig szeretett volna a szemük közé nézni, hogy legalább azt tudja, kikről van szó. Nem várt reakciója, miszerint nem akar bosszút állni, sokakat meglepett, mert a korabeli társai ilyen eset után mind-mind fogadkoztak. Ő nem tette. A hitvallása szerint ez benne van a pakliban:

„Aki teliholdkor a Farkasok területére téved, az számoljon azzal, lehet soha nem tér vissza.”

Komoly kijelentés volt ez egy kislány szájából, de nem lehetett elítélni érte, hiszen erről szól az egész, ezt tudták. Az egyik túléli, a másik nem, de jobb esetben nincs semmiféle konfrontálódás.

Mivel mindig is jobban érdekelte a rúna, és az, hogy Árnyvadászként legyen sikeres, magántanulóként sajátította el az alapműveltséget jelentő tanokat, mert arra is hamar fény derült, túl gyorsan tanul, ha valami érdekli, és a társai nem tudnak vele lépést tartani. Ugyan voltak halvány próbálkozások arra, iskolába járjon, de unta magát, és ha úgy gondolta, akkor egyszerűen felállt, és mindenkit faképnél hagyott, mondván, ezt otthon is meg tudja csinálni.

„Mentem, már rég készen vagyok és unom magam. Csókolom.”

14 éves volt, mikor meggyőzték arról, jelentkeznie kellene a gimnáziumba, hogy a tehetségét ott pallérozza tovább, így megtette, amit kértek tőle. Felvételt nyert, az egyik kedvence a matematika, a másik a történelem lett, bár ezt a kettőst nem sokan értették nála. Szerinte a számolás jó móka, a történelem pedig érdekes, és sosem zavarta a rengeteg évszám, egyszerűen imádta. Szerencséjére jó tanárokat fogott ki, olyanokat, akik képesek érdekessé tenni az óráikat, így mindenkit meglepett a kijelentése, miszerint szeret iskolába járni.

„Halál jó móka, még érdekességek is vannak, mondtam már?”

Önállósága révén persze ment a saját feje után, ha éppen úgy gondolta, akkor a barátaival töltötte az időt, ha úgy, akkor pedig elvonult valamerre, ahol magában lehet. Még az esti sétákról sem mondott le, soha nem foglalkozott azzal, hogy milyen idő van, útnak indult szakadó esőben, hóban, fagyban is, és nem nagyon érdekelte, hogy ennek senki nem örül. Így történt ez a végzetes éjszakán is, mert mégis ki az az őrült, aki otthon tölti a szilvesztert, pláne már hatalmas felnőttként, alig 18 évesen?

Ő nem, a barátokkal, kisebb társasággal szilveszterezett a Három Medve fogadóban, onnan indult hazafelé az országúton többedmagával. Aztán jött az „intercity”, tulajdonképpen fel sem fogta, mi történik, ideje sem volt reagálni, valami hatalmas erő gyűrte maga alá, nem mintha olyan nehéz lett volna. Hogy törékeny teste halottnak tűnt... minden bizonnyal, ugyanis semmire nem emlékszik, csak arra, hogy éles fájdalom hasított belé, és mintha minden csontja darabokra tört volna, aztán arra, hogy villogó fények veszik körbe, utána pedig a fehér falak. Később tudta meg, hogy kórházban kötött ki, és óriási szerencséje volt, hogy túlélte a támadást, de a részletekről mélyen hallgattak.

„Valami trutyi van a palacsintában, mindig kikerülik a választ... de vajon mi?”

Nem két napot töltött az orvosok-nővérek társaságában, unta rendesen, ám egy alkalommal egy titokzatos férfi látogatta meg, aki felvilágosította arról, hogy az eddigi élete végérvényesen megváltozott, most már közéjük tartozik, és tőmondatokban ugyan, de elmesélte, hogy mi történt azon az éjszakán. A hivatalos verzió szerint társaságából mindenki életét vesztette, az ő szerencséje is csak az volt, hogy a harapás a vállán érte, elkerülve a nyakát, és amikor „elütötték”, úgy tűnt, azonnal belehalt a sérüléseibe, így nem is fordítottak figyelmet rá. Ekkor értette meg, hogy a legenda igaz, a „kór” pedig ott maradt, na de ki volt a férfi? Értetlenül ült az ágyon, és próbálta összerakni a mozaikdarabkákat, ám nem nagyon esett kétségbe a hír hallatán, optimistán állt az egészhez, mondván a lehető legjobbat kell kihozni belőle.

Később hozták tudomására azt is, hogy a beharapója már elmúlt 300 éves, ráadásul a helyi falka Vezető Testőre, tagja, és ő volt a támadója. Egyedül ennek köszönheti, hogy még életben maradt, ezért fogadta be a falka, máskülönben halott lett volna, mert az Alfa nem szereti a véletlen baleseteket. Megvonta a vállát, neki édes mindegy volt, nem haragudott senkire, hiszen ő volt az aki, teliholdkor kint csatangolt, a férfi csak az ösztöneit követte. A Teremtője viszont nem úszta meg ennyivel, kapott rendesen, hiszen ha valamire a falkának végképp nem volt szüksége, az pont egy lökött, szeleburdi, makacs kölyök, mint amilyen ő maga is volt.

„Kint vannak velem a vízből rendesen, ugye? Majd egyszer nagy leszek, vedd komolyan.”

Onnantól kezdve vidáman várta az estéket, amikor is falkatársaival rohangálhatott, legfőképp a többi kölyökkel, akik szintén nem a monstrumok táborát erősítették, és tökéletes társak voltak a játékhoz is, már ha akarták. Igaz, a vadászata hagyott némi kívánnivalót hagyott maga után, mert ha valamiben igazi szerencsétlen volt eleinte, akkor az az.  A játékot sokkal fontosabbnak tartotta mindennél, így ha prédát látott, hason kúszva közelítette meg, kár, hogy a hátsója az egekben volt, tökéletesen jelezve, hogy éppen merre tart. Pláne, hogy egy fehér bojt is volt a farka végén. Ám nem volt reménytelen eset, előbb-utóbb elsajátította azt, amire szüksége volt.

Játéknak fogta fel az egészet, egy új fejezetnek az életéből, és cseppet sem bánkódott amiatt, hogy amit eddig tanult, azt nyugodtan lenullázhatja, mert már semmit nem tud vele kezdeni. Elméletben lehet, még menne valamire, na de gyakorlatban... az már a múlté. Mókásan mindig azt mondta, hogy őt az apja azért hagyta életben, mert nem volt elég húsos falat. Az átváltozásokat nem szerette, azok fájtak, ám csak kis ideig, ezért nem nyafogott, ráadásul bőven kárpótolta utána az, hogy kiélhette a szabadságvágyát.

Mottója: „Ha nem megy BÁrnyvadászként, akkor majd megy Farkasként.”

Tervei hatalmasak voltak, felderítőnek készült, majd testőrnek vagy vezető testőrnek, eldöntötte, bármi áron is, de keresztülviszi a célkitűzését, és erről senki és semmi nem tudta lebeszélni már akkor sem.

Persze előbb nem ártott, ha megtanulja a vadászat fortélyait, illetve azt, hogy nem játszunk a Mentor farkincájával, füleivel és egyebekkel, magyarán senkiével sem, mert a válasz minimálisan harapás formájában érkezik. Eleinte a rendreutasításokat is játéknak vette, és ha pár pillanatig nyugton is volt, utána kezdte előröl. Teremtője szigorú volt, ezt nem is bánta, tudta, hogy a legjobbat fogja kihozni belőle, és neki pont erre volt szüksége.

„Tolj már fel, hahó! Én nem vagyok kétajtós szekrény, hát nem érted? Egyszer majd belejövök, de ha most azt akarod, itt lógjak reggelig, hát tessék. Lógok.”

Türelem, türelem és türelem...  
Ez sokkal többet ért nála, mert ha erővel akarták rábírni valamire, akkor megmakacsolta magát, és azért sem úgy csinálta, ahogyan elvárták tőle, egyből a saját elgondolása szerint „dolgozott.”. Szerette az edzéseket, gyakorlásokat, szinte követelte, hogy minél előbb fejlődhessen, de ha kiszúrtak vele, és direkt olyan időpontokban zaklatták rendszeresen, amikor más alszik, az biztos, hogy onnantól kezdve mindig megelőzött mindenkit, és maga dörömbölt az ajtón, hogy indulás van.

„Egy, kettő, három... ééés melléééé. Ne morogj, ne harapj, igen, nekem így is megfelelt... cöh.... és akkor egy, kettő, három, ugrááás. A hasas is pontozható? Most mi van? Te sem úgy születtél, hogy máris grizzlyre mentél, nem?”

Engedetlen volt? Nem, csupán egy kölyök, akinek az is játék, ami nem játék, ahogy a bosszantás is. Már akkor is tudvalevő volt, nem ő fogja elejteni az igazi nagyvadat, maximum pofátlanul ellop egy falatot -még ha ez egy cafat is-, ha úgy véli, a te vacsorád jobb az övénél. Ettől pedig az sem tartotta vissza, ha ezt nem vették jó néven, próbálkozott folyamatosan. Elhajították, visszamászott, megharapták, elbújt, de rosszul hitték, ha úgy gondolták, sokáig. Ha pedig összetörték, akkor pedig a majd beforr elven folytatta tovább, azaz ő sosem adta fel.

Így érte el, hogy elismerjék a kitartását, és szépen lassan az idő előrehaladtával egyre feljebb kúszott a ranglétrán. Valóban elérte az informátor titulust, felderítő lett, mégpedig igen korán, alig volt 28 éves, mikor megkapta a titulust.

„Mondtam, hogy bízz bennem, de nem tetted, látod? Soha ne becsülj alá.”

Boldog volt, tovább folytatta a munkát, hogy beteljesítse a következő célját, és ez öt évig tartott nála, mikor egyszer csak rájött, szeretne világot látni.
Szomorúan állt az Alfa elé, de az elhatározása elég erős volt ahhoz, hogy semmi ne tudja elbizonytalanítani.

Mivel fiatal volt még, ha nehézségek árán is, de távozhatott a falkától, és meg sem állt Amerikáig, ahol máris új falkát keresett magának.
Queens. Tetszett a név, tetszett a környezet, így ide települt át, és első útja az ottani Alfához, Nicóhoz vezetett. Ahogy ő maga sem az, hát a belépője sem volt egyszerű, konkrétan bekopogott a falka székhelyének ajtaján, és addig nem volt hajlandó elmenni onnan, míg Falkavezér nem fogadta.

„Megjöttem. Itt szeretnék élni, itt szeretnék letelepülni, profi informátor vagyok, azaz kész főnyeremény. Az angyali külsőmmel bárkit megtévesztek, ezért ajánlom magamat, és egyszer még testőrként is szuper leszek.”

Azt nem lehet mondani, hogy így szoktak bejelentkezni, sem azt, hogy így kívánják kifejezni a csatlakozási szándékukat, de ő Norina, és annyira lelkes volt, annyira magával ragadó, hogy lehetett neki ellentmondani? Azóta sem tudja, Nicó miért bólintott rá, mert így visszagondolva ugyan nem csinálná másképp, de saját magát is kipakolta volna a küszöb elé.

Mégis maradhatott, és falkatag lett, ahol ugyanúgy eldöntötte, hogy meg fog küzdeni az előrelépésért. Törékeny alkatával ellentétben bebizonyította, mekkora erő lakozik benne, és azt is, hogy nem minden a méret, le lehet győzni bárkit, ésszel. Ezért még mindig nem tett le arról, hogy előbb-utóbb Testőrré váljon, majd később Vezető Testőrré, és ami a kitartását illeti... valószínű, hogy el is fogja érni.

Addig pedig elütötte az időt azzal, hogy profi maszkmester lett, amit olyan szinten művel, hogy ha a kezei közé kerülsz, az édesanyád sem ismer rád, az biztos.

„Mondd, mit kívánsz, és én megcsinálom.”

Azóta két dolog teszi ki az életét, azaz három. Az első, hogy addig edz, addig gyakorol, míg nem lesz Testőr, addig információt gyűjt. A második, hogy a maszkmesterré válás mellett olyan szimbólumokat tetoválhasson, amik bizonyítottan működnek. A harmadik pedig az, hogy mindig megkérdezze tőled vagy a társaitól, hogy van, hogy érzi magát, és ha éppen támaszra van szükséged, akkor ott legyen.