Húzom magam után a gurulós bőröndjeimet, látható pofavágásokkal persze, mert nem vagyok hozzászokva ahhoz, magam cipeljek, amikor mindig akad valaki. Most meg... most meg játszom itt a jó fiút, mert Lash azt mondta. Oké, csak és kizárólag ezért teszem meg, semmi másért, máskülönben már leültem volna az út közepén egyenesen a cuccomra, és onnan egy tapodtat sem mozdultam volna. -Csak úgy jelezném, úgy mellesleg, hogy ez így egyenesen kínzás. Most nézd meg, összegyűrődik az ingem, meg a nadrágom, a hajam és ilyesmi. Hogy fogok kinézni? Ha van itt egy paparazzo akkor mégis mit mondanak majd? Nem festhetek úgy mint egy szakadt menekült... Megállás nélkül morgok, mert azt senki nem mondta, hogy a kocsitól a recepcióig nekem kell végigrángatnom a cuccomat, pláne úgy, hogy azt is bepakoltam amit nem pakoltam be. Fél órát ugráltam rajta, hogy egyáltalán be tudjam csukni, és ez csak az egyik fele, ebben vannak a kellékeim. A ruhás a másik, a számteches a harmadik. A forgóajtó meg az ellenségem, mert úgy beakadok, ahogy kell, és percekre bénítom meg a közlekedést. Van isten, tuti hívő leszek, mert egy londiner siet a segítségemre... de hol volt eddig? Nem látta, hogy egy törékeny gyermek szenved 3 hatalmas bőrönddel? Elbűvölő mosollyal az arcomon köszönöm meg, amit asszem félreért, de nem, eszem ágában sincs vele kavarni, dehogy. Amint beérünk fújok egy nagyot és Lashra nézek. -Tudod, ezt nevezik úgy, lovagiasság. Tudom, hogy neki ez a dolga, de belehaltál volna, ha csak egy picit, ilyen icipicit segítesz? Kicsi vagyok, éhes vagyok, fáradt vagyok és gyenge, tudod, mint a Vuk. Viszont meg kell hagyni, ez a látvány elragadó, mennyi tükör... Magam vagyok a szélsőség, képes vagyok egy hisztitől eljutni a pózolásig egy pillanat alatt, mert most is ezt teszem, míg rendbe hozom a külsőmet, még a sminkemet is ellenőrzöm. -Tetszem? Ezt a kérdést azonnal fel kell tennem amint végeztem és bájos mosollyal együtt vágom pózba magam Lash előtt. Ahogy ránézek, hát rólam süt, hogy bejön nekem, már csak a homlokomra kéne írnom, hogy "tetszel", és nem is kellene kérdeznem semmit. Alig várom, hogy a szobánkba érjünk, az biztos, hogy beelőzöm az apámat és enyém lesz a fürdő. Ennyi cipekedés után muszáj.
Ma először jövünk be a hotelbe. Ethan már találkozott Kanaméval, és a bemutatás és felelősség vállalás része a dolgoknak megtörtént, de most egy kis időt akarok eltölteni vele itt a hotelben, hogy ismerkedjen, szokja a többieket is, megtanuljon egy két dolgot a vámpírokról. Természetesen folyamatosan tanítom, és ha nem tudna már szépen enni, akkor el sem indultunk volna. Veszélyes lenne emberek közelébe engedni, éppen ezért laktunk eddig a szigeten lévő kis kertes házamban. Mert arról nem mondok le, és a vezér bele egyezett hogy lakhatok ott is. Csak az orrom alatt mosolygok a kicsi sápítozásán, igazi kis díva, és tudom hogy lesznek még kemény meccseink, de vonzott a tehetsége, és mivel én is sokat dolgozom illegalitásban, kell hogy legyen háttér támogatásom, és bűn lett volna kihagyni. Másfelől meg figyeltem a szüleit egy ideig mielőtt elragadtam volna Ethant, nem fognak sírni utána. Lévén már nem is élnek, bár ezt a fiú ráér később megtudni, megrendezett baleset, micsoda kár. Megvetem az olyan embereket, mint a szülei. - Ethan, ne morgolódj, tudod árt a szépségednek - pillantok rá, ahogy a recepción közlekedő kártyát kapunk a lenti lakosztályokhoz, mert a Cerberosz luxus hotel és a föld alatti szintekből kettő állandó lakókkal van tele, és egy szint pedig vendégeknek van akik vámpírnak hiszik magukat, vagy tényleges idelátogatók. Közben figyelem ahogy egy londiner megszánja Ethant és megmenti a további cipekedésből, bár így sem panaszkodhat mert gurulós bőröndje van. - Ethan, vámpír vagy az ég szerelmére. Kicsi vagy igen, de öt embere erejével bírsz, és nem hiszem el hogy annyira megterhelő azt a három bőröndöt húzni. Oh igen, a Cerberos nem szűkölködik és Kanaménak remek érzéke van az üzlethez - pillantok én is körül, hiszen a fényűzés itt elég maga szinten van jelen. Még jó hogy nekünk nem kell fizetni érte, csak valami jelképes összeget, hogy jogilag is rendben legyen minden. A kapott kártyák közül az egyiket átadom neki. - Erre vigyázz, csak ezzel tudsz itt közlekedni, minden ajtót ez nyit, de ha valamit mégsem nyit, akkor oda nincs jogod belépni, ne is erőltesd. Mások lakrésze, vagy a mondénok részére fenn tartott konyha és raktárak ilyesmik. Nekünk van saját kialakított emeletünk, gyere, megmutatom KisVuk - mosolyodom el, ahogy megborzolom a haját amire olyan kényes tud lenni, mint egy hárpia. Tény hogy tetszik nekem, és nincsenek gátlásaim azzal kapcsolatban hogy beöleltem. Tudom, hogy jelenleg őt is elvarázsolja a megjelenésem és a modell cuccaim. Szerencse, hogy a fegyverekről nem tud.
Azért izgulok is, mert most fogok először találkozni úgy más vámpírokkal, és ők apa klánja, vagy mije, naná, hogy kikentem magam, nehogy belekössenek abba, hogy nézek ki. Vajon mennyire mogorvák? Nem baj, hogy én kicsi vagyok? Sok-sok kérdésem van ezzel kapcsolatban, de most leköt az, hogy bejussak az ajtóm a csomagjaimmal együtt. Nem egyszerű, egyáltalán nem egyszerű. Morgok szépen halkan, tudom, hogy Lash hallja, amit mondok, de most nézze meg. Itt van ez a londiner és egyből jött segíteni, míg ő… ő végignézte, hogy szenvedek. Ez így nem igazságos. Persze amikor beközli, hogy árt a szépségemnek, na úgy hallgatok el, mintha kötelező lenne. Egyből nincs annyi bajom, csak kicsi. De attól még éhes vagyok, kicsi vagyok, fáradt vagyok. -Tényleg? És ezt én eddig miért nem tudtam? Vagy miért felejtettem el? Jó, leszedem a kilincset, de ha ezt tudom, akkor behajítom a bőröndöket és kész is. Azért… azért megterhelő, mert figyelni kell, ne boruljanak le. Egyszerre nem tudok sokfelé figyelni. Most vagy az utat nézem és magamat, vagy a bőröndöket és magamat. A három az sok. Megállok egy pillanatra. Akkora erőm van, mint 5 embernek, jaaaaaaa. Na jó, a tükrök látványa kárpótol, mert nem tudom ki az a vezér, de van ízlése. Tudja, mi kell nekem, tessék. Mindenhol le tudom ellenőrizni a tökéletes külsőmet, és erre nekem szükségem is van. Az viszont meglep, hogy vámpír és mondén egy helyen él. Itt senki nem fél attól, hogy egy vámpír nekiesik az embereknek? Vagy van erre valamiféle óvintézkedés? Majd megkérdezem meg elolvasom, mert azért Lashnek nem akarok semmiféle kellemetlenséget, na meg annyira pöpec ez a hely, hogy eszem ágában sem lenne kirúgatni magunkat. Miattam. -Akkor a nyakamba akasztom, megfojtani már úgysem tudom magam, ott lesz a legnagyobb biztonságban. Ehhez az épülethez térkép is van? Esküszöm már most eltévednék, akkora. Ugye nem baj, ha mindenhová benézek, ahová lehet? Ha nem találok vissza, akkor hallani fogod. Hamar lerendezem a kártya kérdését, de a hajborzolást nem szeretem, meg kell állnom, hogy megigazítsam. Vidáman folytatom az utat, és még morogni sem morgok, de csak azért, mert tetszik, a látvány amerre megyünk, és ez leköt. na jó, meg az is, hogy Lasht nézem, mert olyan széééép.
Nem lesz egyszerű dolgom, azt már most látom, de szerencsémre hogy Ethan baromi lelkes, és tanulékony, ami nem hátrány. Lévén olyan öt évem van rá hogy alapvetően élhető vámpírt faragjak belőle, és megtanítsam mindenre, amit tudnia kell hogy aztán majd boldogulhasson. Van egy kis házam nem messze innen, de Ethannak jót fog tenni a társaság, és akadnak most ifjabbak is itt, akikkel még talán el is tud majd lenni. Noel sem sokkal idősebb, de huh nem gondolok bele inkább, ha ezek ketten találkoznának. - Ne csipogj már annyit. Te is nagyon jól tudod mi lettél, és hogy ez mivel jár. Az erőd is megnőtt és lehet hogy kicsinek látszol, de egy kis rendszeres erőgyakorlással egy kocsit is kifogsz tudni nyomni fekve. A figyelem meg... előbb utóbb megtanulsz egyszerre több felé figyelni, vedd gyakorlásnak - mosolygok rá huszonnégykarátos mosollyal, amit a kameráknak szoktam fenntartani. Ha másféle munka van, akkor kíméletlenül penge vékonyak az ajkaim, és nincs kegyelem. Jót derülök azon, milyen lelkesen nézelődik, és mennyire leköti a sok tükör, de hát a hiúsága mérhetetlen, nem is értem ekkora egó hogy tud beleférni egy ekkora testbe. Elindulok, és várom hogy kövessen, miután utasítottam a londínert hogy melyik szobába vigye a csomagokat, lifttel lemegyünk mi is. - Jó, majd keresek neked ilyen pass tartót, és akkor legalább nem hagyod el. Hm, valahol van. Majd keresek neked egyet, mert szoktak osztogatni az újaknak, legalábbis ha jól emlékszem Noel is kapott amikor idekerült - gondolkozom el, és kiszállunk közben. - Egyenlőre közös szobánk lesz, de majd lefoglalok egy olyat ami páros szoba. Az azt jelenti hogy külön bejárata van, de belül van egy átjáró ajtó amivel össze lehet nyitni őket - magyarázom a kérdő tekinteteére, és beengedem magam előtt a lakosztályunkba. Elég nagy hogy elférjünk benne ketten, mert egyenlőre szem előtt kell tartanom a fiókámat.
Kezdőlap
