A keddi napjaim általában olyanok, amelyekre nem igazán szoktam bármi mást beütemezni. Ilyenkor szokott lenni a karate edzésem, amit eddig még egyszer sem hagytam ki. Ráadásul szeretem is, és mivel főként ülő munkát végzek, így nem árt, ha mozgok. A futás mellé ez az edzés forma tökéletes. A mai edzés után letusoltam és visszaöltöztem az utcai ruházatomra. A nyakamba akasztottam a nyakláncom és az ujjaimra visszahúztam a gyűrűket. Az öltözői szekrényemből kivettem a válltáskámat, aztán átvetettem a fejem felett, a vállamra ejtve az övet. Mivel a hajam még egy kissé nedves volt, így a fejemre húztam a pulóverem kapucniját. Kifele menet még benéztem az edző terembe, ahol Seo Yo még az egyik tanítványával beszélt. Nem akartam bezavarni, ahogy hallgatózni sem, ezért nem mentem beljebb. Megálltam az ajtóban és nekitámaszkodtam a vállammal az ajtófélfának. Az edzés ma egészen estig eltartott, és mivel semmi dolgom nem volt a továbbiakban, ezért úgy gondoltam, megkérdezem ő hogyan áll vele. Mostanában nem nagyon tudtunk találkozni. Neki is dolga volt és nekem is. Nekem be kellett fejeznem az ékszereket, meg az üzletem ügyei is ott voltak. Nem mellesleg belekezdtem egy új festménybe. Szóval elég sok mindent csináltam egyszerre. Miután a tanítvány távozott beljebb léptem a terembe egy lépést.
– Seo Yo, van terved estére? – kérdezem tőle mosollyal az arcomon. – Elmehetnénk inni valamit. Mit szólsz hozzá?
Talán ehetnénk is valamit, bár ha dolga van, akkor veszek valamit vacsorára és egyedül töltöm az estét. Nem lenne gond, maximum kerítünk egy másik alkalmat ehhez a közös iszogatáshoz.

Outfit@Music

Van egy tervem, és az sem változtatna rajta, ha nem jönne össze. Bár, azért azt nem tagadom, hogy örülnék annak, ha lenne legalább egy-két órányi szabad ideje. Persze ott van az a lehetőség, hogy van más programja, mint velem tölteni az idejét. Szóval másodlagos tervnek ott van az az eshetőség, hogy úgy tölteném el az estémet, ahogy általában szoktam, amikor innen elmegyek edzés után. Most viszont kicsit ki akarom csalni erről a helyről Seo Yo-t. Amint végeztem az öltözőben egyenesen odamegyek, ahol még ott lehet, hogy érdeklődjek az ő tervei felől a ma estére vonatkozóan. Viszont nem találom egyedül, mert nem csak én maradtam itt, hanem egy másik tanítvány is, aki szerencsére nem marad sokáig. Pár perc beszélgetés után elköszön és távozik.
– Még nem, azért annyira nem siettem el innen. Nos, az fontos és nem árt – mondom mosolyogva. Nem csak én vagyok hajlamos arra, hogy elmerüljek a munkában. Seo Yo is képes arra, hogy egy-egy napját sűrűre tervezze. Az ilyen esetek miatt fordulhat az is elő, hogy jó darabig nem tudunk összefutni, és csak az edzéseken találkozunk.
– Rendben. Persze, csak nyugodtan. Isten ments, hogy elüldözd a vendégeket – elvigyorodom, de érthető, hogy ő is le akar fürdeni, mielőtt elmennénk. Követem őt a lakásába, ahol helyet foglalok a kanapén és hátrasimítom a kapucnit a fejemről, míg ő eltűnik a fürdőben. Míg várakozom rákönyökölök a háttámlára, és a kezemmel megtámasztom a fejem egyúttal elnézve az ablak irányába. A környéken kell lennie olyan helynek, ahol enni is tudnánk. Van egy olyan sejtésem, hogy velem ellentétben ő sokkal éhesebb lehet. Bár azt nem mondom, hogy én nem vagyok éhes, de mielőtt nagyon rám törne el lennék én órákig is... Vagy míg meg nem látnék valami ínycsiklandót. Amint mozgást érzékelek felé fordulok, majd végigpillantok rajta, kérdésére pedig elmosolyodom.
– Sejtettem. Persze, ehetünk is valamit. A közelben van egy egész jó japán étterem, bár ha másra vágysz, van még miből válogatni – és lehetőleg nem kiöltözős, mert nem csomagoltam szmokingot a táskámba. Miután elkészült felkelek a kanapéról és indulhatunk is kifelé, a kiválasztott hely irányába.

Outfit@Music

Izzadtan és kifáradva de remek hangulatban fordulok Takumi felé, akivel elég jól sikerült összebarátkoznom, még ha eleinte kicsit magának valónak is tűnt, úgy tűnik jót tesznek neki ezek az órák, és nem feltétlen arra gondolok hogy karakte-kölyök lesz, hanem csak a kiállása kissé magabiztosabb. Meg egy kicsit alakul az amúgy is formás teste, amivel bizony tudnék mit kezdeni, de elűzöm a gondolataimat, mert a végén még akaratlanul is kimondanám, ami meg nem lenne jó. Ehelyett inkább figyelem ahogy közeledik azzal a céllal, hogy kirúgdosson a lakásból, ahol épp heverni akartam az edzés után.
- Felmerül a kérdés bennem hogy ennyire vonzó lennék, hogy nem tudsz elhagyni? - incselkedek kajla félmosollyal, és felnevetek. Szerintem sem árt hogy élek még, és felfelé menet a magánrészembe válaszolok neki.
- Nem lenne jó, a végén még elterjedne rólam hogy büdös vagyok, akkor ki jönne az iskolámba? - tűnök el az ajtó mögött, de persze tudom én is hogy így is sokszoros túljelentkezés van és ha kiesik valaki akkor újabb embert hívhatok vissza, de elképesztő várólista van. Én se hittem volna hogy ennyire berobbannak a dolgok, és nem tagadom hogy a fizetségem is igen csak elégedettségre okot adó. Végül is, nemzetközi szinten elismert tanár vagyok, és reményeim szerint az elsőnek járó kupát is meg tudom szerezni valahogy.
Zuhanyzás után már félmeztelen jelenek meg, és az ingem gombolom össze magamon, lezseren természetesen, és máris menetkész vagyok szinte.
- Mehetünk oda is. Mindegy csak szénhidrát legyen és sok, mert ez volt a harmadik órám sorozatban és mindjárt éhen veszek - panaszolom neki ahogy kilépünk a házból, bezárom magam után és hagyom hogy vezessen a vacsi felé.
- Na és neked milyen napod volt? Vagyis heted, mert lassan egy hete nem láttalak már. Ennyire tele vagy megrendelésekkel? - kérdezem ahogy futólag rápillantok.

Megvannak a terveim már, aminek a fő célja az, hogy kicsit távolabb vigyem Seo Yo-t ettől az épülettől. Persze semmi sem kötelező, így nem is terveztem erőszakkal elrángatni. Ha nemmel válaszolt volna, akkor elköszönve hazaindultam volna. De, ha már ráér és nincs más dolga, akkor miért ne. Nem mellesleg nem szeretem elhanyagolni a kapcsolataimat, ha már megismerkedek valakivel. Mi pedig egész régóta ismerjük már egymást. Szóval igen, szeretnék egy kis időt eltölteni vele.
– Hm, átgondolandó – mondom elmosolyodva, és úgy teszek, mint aki elgondolkodik a kérdésen. – Talán van benne valami.
– Én attól még jönnék, szóval nem veszítenél el mindenkit – mondom neki, miközben mosollyal az arcomon indulok meg a kanapéja felé, hogy oda üljek le, míg várakozom. Amíg ezt teszem, arra gondolok, hogy hova is mehetnénk enni, ha már az evés is képbe jött. Nem akarom nagyon elcibálni messzire, szóval csak a környéken gondolkodom. Egy japán étterem rögtön beugrik, de a tarsolyomban rejlik még egy, ha a japán konyha nem vonzaná jelenleg. Viszont nem is kell sokat várni arra, hogy elkészüljön. Hamarosan félmeztelenül kerül elő a fürdőből, és igyekszem nem feltűnően követni a tekintetemmel az öltözködését. Felkelek a kanapéról, amikor menetkésszé válik, hogy elhagyhassuk a házat.
– Amiatt nem kell aggódnod, az biztos, hogy van. Ráadásul nem akarlak nagyon megsétáltatni sem, szóval csak egy közelit néztem ki. – Tudom, hogy fáradt, azért három órát egymás után megtartani még őt is leszívja. Ezért se akarom pluszba túl messzire elvinni. Elég egy közeli kis étterem, ahol tudunk enni és inni is.
– A napom jól telt, kicsit kikapcsolódtam, mielőtt eljöttem volna az edzésre. Igen, körülbelül annyi telt már el. Eleinte igen, be kellett fejeznem pár gyűrűt, de akadtak ékszer fotózásaim és az új ékszer szettből elkészültem a nyaklánccal és a gyűrűvel, már csak a karkötő van hátra. Volt mit csinálnom... Arra – mondom, majd a következő útelágazódásnál bal felé mutatok. Már csak néhány lépés és elérjük az éttermet. – Nálad mi újság? Már készülsz a versenyre, vagy csak fogsz?

Outfit@Music