Régi ismerőssel összefutni mindig öröm, legalábbis a legtöbb embernek az szokott lenni. Az esetemben kicsit más a helyzet, hiszen, nekem megannyi ellenségem maradt a múltból, míg barátom alig van. Éppen ezért tartom őket nagyobb kincsnek, mint bármi mást az életemben, még ha nem is tűnik úgy a dolog. Harmonia is az utóbbi kategóriát erősíti és nem is akármilyen barátról van szó. Nagyon ritka az olyan barát, aki egyrészt alacsonyabb nálam, másrészt ennyi mindent meg mer velem szemben engedni magának. Nelia is sok mindent megtehet, de még mindig az alkalmazottam, ezzel szemben Harmonia teljesen más.
Nem olyan régen érkezett New Yorkba, és hozzám jött segítségért. Nem sokan keresnek meg lakásnézéssel, de neki hajlandó voltam rá. Nem árultam el, mivel foglalkozom itt, Bronxban, annak idején még másmilyennek ismert. Jobb neki így, tudom, hogy érzékenyen érinti ez a téma és amúgy sem kell mindenről tudnia.
Lendületes léptekkel közelítem meg a cukrászdát, amit megbeszéltünk, hogy ott találkozunk. Teljesen véletlenül, de sikerült azt kiválasztania, amibe Zane is szokott járni sütiért, de nem bánom. Itt legalább tudják, hogy velem nem kell foglalkozni, ha itt is vagyok, akkor sem vagyok itt. Elvileg Harpy már itt van valahol, szóval elkezdem keresni őt az asztalok között. Nem olyan egyszerű őt látni, csak a halvány bőre és szőke haja látszik ki a tömegből, a magassága neki sem eget rengető.

Outfit@Music

Kou idegenvezetésből egyest kapna. Még egy kegyesebb vizsgáztató sem engedné át az alapján, amit ő nekem adott az elmúlt hetekben. A vicces az egészben, hogy én ezt csseppet sem bántam, mert azzal, hogy pár nap után magamra hagyott, hadd szokjam bele az új életembe, megmutatta, hogy ő is barátnak tekint és nem egy végre hajtandó feladatnak. Nem szeretem, ha korlátozni akarnak jobban, mint ahogyan azt a testem teszi. Azok, akik tényleg a barátaim, ezt elfogadják és tudják, hogy attól nem lesz bajom, ha a szokásosnál kicsit jobban meg kell erőltetnem magamat az első hetekben, még megismerem annyira a környezetemet. Szeretem az újdonságot, a felfedezés varázsát és a sikerélményeket. Furcsa, ha elsőre le tudok játszani kottából egy korábban nem ismert zenedarabot, annak nem tudok ilyen szinten örülni. A zene a véremben van, összeolvadt a személyiségemmel és a mágiámmal, sok minden természetes benne, amelyet másik csak nagy koncentrációval tudnak elérni, észrevenni, alkalmazni. Egy város felfedezése egyedül? Ahhoz viszont nem árt némi bátorság.
A cukrászda egyike a kedvenc olvasóhelyeimnek, a második héten találtam meg a lakásom közelében, igazából még Kouétól sincs messze és a tulajdonosa egy orosz emigráns jó kis üzleti érzékkel. Pár alkalom után kiszúrta, hogy orosz könyvet olvasom és már harmadszor kérek ki két teljesen különböző teát és keverem össze őket, mielőtt megkóstolnám a csészém tartalmát. Azóta kisebb feljavításra került a tea kínálatuk, a napfényben fürdő sarokasztalnál pedig nagyvonalúan elnézik, ha pont nem látszik, hogy a pad alatt vagy felett van letámasztva a cipőm. Szerintem már csak azt várják, hogy mikor kezd el lesülni a bőröm, mint minden normális emberé.
Ma péntek van, így sokan térnek be munka után vagy az iskola végeztével a gyerekekkel, de én már egy órája itt vagyok, így a szokásos helyemen várom, hogy Kou felbukkanjon. Ugyan jóban vagyunk, de ez nem jelenti, hogy minden nap beszélnénk és pontosan tudom, hogy azzal az agyára is mennék. Helyette csak az érkezése előtt pár perccel rendelek egy újabb kancsó teát, pontosan olyat, amilyet ő is nagyon kedvel és elkezdem a tömeget pásztáni. Még így is percek kellenek, hogy felfedezzem és felemeljem a kezemet, hogy inthessek neki. Felállni nem fogok és ő nem is várja el, csak egyszerűen elpakolom a szemben álló padról a könyvemet.
- Szép napot, Kou! Örülök, hogy el tudtál jönni. Gondolom a társadat hiába várom - teszem hozzá halvány mosollyal, mert ugyan élt bennem az apró remény a megismerésére, de azért... tudom, milyen, ha nem akarod még megosztani másokkal a társadat. Nekem nem kell sem magyarázkodni, sem mesélni, ha nem szeretnél. Szívesen megvárom, hogy magadtól döntsd el, hagyod, hogy örüljek a boldogságodnak...

Harmyval elég érdekes egy kapcsolatunk van összehasonlítva a mostani helyzetemmel és a vele járó környezetemmel. Vele még annak idején, Európában sikerült megismerkednem teljesen véletlenül és ötletem sincs, miért nem zavarja a stílusom. Mert már akkoriban sem voltam éppen mindenki kedvence a viselkedésem és tenyérbemászó beszólásaim miatt, de ő valamit látott bennem, amit még én sem. Talán ha ő nem erősködik, sosem lettünk volna barátok annyi évvel ezelőtt. Ismerősöm van rengeteg a világ minden részén, barátom már annál kevesebb és megbecsülöm őket.
Annak idején a zene miatt találkoztunk, de ahogy jobban megismertük egymást, kialakult az a furcsa kapcsolat, amiben valahogy nem én vagyok az irányító szerepben. Sosem, még a Madame-jaimnak sem engedtem, hogy anyáskodjanak felettem, neki valahogy mégis elnézem a dolgot, főleg, mert nem tudom sehogy sem leszoktatni róla. Neki elnézem, csak senki ne tudjon róla.
Talán bunkóság lehet, hogy nem foglalkoztam vele annyit a megérkezésekor, de egyrészt sok dolgom lett hirtelen, másrészt pedig pontosan tudom, hogy sokkal jobban élvezi magának felfedezni a dolgokat. Nem egyforma a világunk és jobbnak láttam nem belevonni még az ügyeimbe. Nem hülye, hogy ne értse meg, vagy ne tudná megvédeni magát, de inkább ne tudja meg, mivel foglalkozom mostanság. Nem ismerem a múltját teljes mértékben, de annyit tudok, hogy nem szereti a szexet semmijen formában. Inkább megkímélem a mostani munkaköri leírásomtól.
A cukrászda teljesen véletlen volt, de ez tűnt az egyik legjobb választásnak, hogy összefussunk valahol. Nem akartam a lakásomra hívni, bár beengedném, mindenki mással ellentétben, de ott olyan dolgok történnek, amit jobb, ha nem lát. De ez egy kedves kis hely, nem csodálom, hogy hamar megszerette. Viszonylag hamar megtalálom az asztalát és leereszkedem vele szemben a padra. Nem várom el, hogy álljon föl, annyira bunkó még én sem vagyok.
-Szia Harmy -köszöntöm halvány mosollyal az arcomon, miközben már töltök is magamnak a teából. Az ízlése mindig is jó volt és ismeri az enyémet, biztos vagyok benne, nekem is tetszeni fog a választása.
-Társamat? -pillantok fel rá értetlen pillantással, ahogy hátradőlök és beleiszom a csészémbe. Kire gondol ilyenkor? Zane-re? Nem sikerült becsapnom azt az érzékeny orrát a fiúval kapcsolatban? Nem is ő lenne, ha nem jött volna rá rögtön, kicsit több is fűz hozzá, mint a sima munkáltatói viszony. Előle nagyon nehéz bármit is titkolni.
-Mesélj, hogy érzed itt magad? -Főleg ezért kértem ezt a találkozót, hiszen a magam módján törődöm vele és ha bármi gondja lenne, igyekeznék megoldani.

Outfit@Music

Több fajta művész lélek létezik ezen a földön. A leggyakoribb az, aki álom világban él, színek, formák és minták áradatába lát bele harmóniát, a fejetlenségben találja meg igazi otthonát. Én nem olyan vagyok, és ennek megfelelően nem igazán értek szót azokkal, akik ezt a lelket öröklik, sem pedig az emberiség józan részével. Persze, számomra nem probléma elbeszélgetni valamilyen témáról pár percig, esetleg egy fél órán át, vannak érdekes észrevételeim, de szinte mindig elveszíti az érdeklődését az, aki valami személyesebbre vagy szubjektívabbra akarja terelni a témát. A neveltetés régen teljesen más volt mint ma, én pedig egy olyan helyen lettem művész, amely szigorú szabályok közé zárva, tökéletességet követelve mutatta meg a világ szépségeit. Számomra Picasso képei nem bírnak mély jelentéssel, ami miatt csodálni kell őket, a sok elmaszatolt és elcsúszott vonal megzavar. Ahogy jó néhány modern zenei mű teljesen idegen hangzása is. Nekem éles határok és pontos zárások kellenek. Ezért is nem véleményezem soha Tolkien műveit sem. Túl elmosódottak... Emberek esetében a hosszú távú barátok megtalálását ugyanilyen szabályok közé próbálom szorítani és gyakran veszítek. Ezért is vannak kevesen, akikkel tényleg hosszú ideig tudok kapcsolatot tartani és nem kell minimálisra szorítani az érintkezések számát. Kou ilyen. Furcsán hangozhat, de számomra az ő jelleme mindig is érthető és behatárolható volt, kezelhetőek a kiszögelései. És láttam benne, amit akkor még ő magának sem akart beismerni, hogy soha nem fog rám szeretői szerepre alkalmas nőként tekinteni. Ez a tény mindig is létfontosságú volt számomra. Persze mint minden más emberi lény, én is vágyom a társamat, a szerelmet és a vele járó biztonság érzetet, de a saját fenntartásaim még erősebbek. Talán egyszer végre találok valamit, aki képes lesz lebontani a védelmemet és a pánikomat. Talán... addig pedig itt van a boszorkány mester, aki minden rangja és tudása ellenére hagyja, hogy úgy kezeljem, ahogyan egy kedves rokonnal tenném. Ez is olyasmi, amit korábban nem igazán ismertem. Ellenszolgáltatás nélkül legalábbis...
- Igen, társadat. Van egy, nem igaz? A viselkedésed elárulja - csak nem úgy, ahogyan azt a legtöbben gondolnék. Kouji mindig is jól tudott titkolni dolgokat, de van benne egy él, amelyet én akkor láttam csak kibontakozni, amikor nem csak önmagát védte. Mintha pontosan tudta volna, hogy amint kicsit is leereszti a védelmét, támadhatnak. Ezért hajlamosabb a kegyetlenségre és együtt érzésre is egyszerre. Persze vallatni nem fogom a témában, inkább megfogom a saját csészémet és iszom egy kevés teát. Ez a hely azért is tetszett eredetileg, mert komolyan gondolják a nyugalmat, amíg senki nem nyomja meg a pincér hívót, addig nem felénk fog lézengeni egy. És nem hall olyasmit, ami miatt zárt osztályra kellene kerülnünk.
- New York hatalmas és mozgalmas. Modern. Alig vannak száz évnél régebbi épületek, mégis tele van galériákkal. Egyszerre hiányzik a zöld terület és élvezem, hogy sok helyre juthatok el. Az egész annyira sokrétű. Néha nagyon zsúfolt, mégis magányos. Kevesen állnak meg csak csodálni a látványt - ami nekem sokszor előny, mert így a legtöbben maximum bosszankodtak azon, hogy lassú vagyok, de nem vették a fáradtságot, hogy rám pillantsanak, mikor kikerülnek. Az utcák névtelensége és arctalansága elég nagy segítség tud lenni, ha nem érzed magadat biztonságban. Az egész egyfajta őserőre emlékeztet engem.
- Hiányzik a zene, itt szinte lehetetlen bejutni a komoly koncertekre és még nem találtam nekem tetsző klubbot. Nem tudsz valami helyet, ahol jó a jazz? - az internettel már próbálkoztam, de amit ajánlott, az nagyon modern számomra. Nekem valami sokkal autentikusabbra van szükségem.

Harmyval való kapcsolatomról tulajdonképpen senki sem tud, ellenben ő szinte mindenről, ami igazán számít nekem. Kevés ilyen dolog volt a több száz évem során, de arról mindent tud, még ha nem is mondom el az összes részletet. Mint például a mostani munkám is rejtély számára, de már jobban ismer annál, hogy fölöslegesen puhatolózzon. Ezért működik valamiért ilyen jól a barátságunk.
A társamat érintő kérdésére egy végtelennek tűnő percig csak egy leírhatatlan pillantással tekintek rá. Ez tulajdonképpen az "Igen" válaszom számára, hiszen úgyis tudja már, minek titkoljam a tényt. Nem szívesen ismerem be,ú és pláne nem akarok beszélni róla egy ilyen helyen. Vele még csak-csak megtenném, hogy beismerem az érzéseimet, amiket szó szerint senki másnak nem szoktam elmondani, de akkor sem közterületen fogom megtenni.
Nekem tulajdonképpen nem szabadna megengednem magamnak azt a luxust, hogy úgy szeretek valakit, mint a fiút, aki ráadásul ennyire védtelen magától. Mindig rossz vége lett, ha ilyesmit hagytam megtörténni, de most... Most más a helyzet, akárhogy próbálom, nem tudom magam távol tartani tőle, kapóra is jött, hogy védem a tulajdonomat. Épp csak senkinek nem szabad megszólni a puszta tényt, hogy semmilyen más escorttal nem csináltam ilyesmit.
-Az az éles szemed fog egyszer neked gondot okozni -figyelmeztetem, de épp csak az óvónénis ujjal intést hagyom le mellőle. Eddig az jó szeme és az esze húzta ki minden bajból, amibe valaha keveredett, de nem állhattam meg ezt a kis baráti élcelődést. Ő már csak tudja, hogy úgysem gondolom igazán komolyan vele kapcsolatban, de ha bárki másról lenne szó, nem lenne csoda, ha tetemes összegek, vagy néhány ujj hiányozna egy rossz megjegyzés után. De nem véletlenül lettem az, aki.
-Ez a fiatal még azokhoz képest, amihez mi szoktunk. Los Angelest még nem is láttad, annak semmilyen személyisége vagy történelme nincs, semmit sem ér, csak a munkamánia és a feltörekvő színészek benne. Hozzá képest New Yorknak van lelke. Kell egy kicsit keresni, de megvannak a múlt ellopott nyomai itt is -mutatok rá, mert bár nekem is kellett hozzá pár év, de meglátom már a történelem morzsáit a falakban, de nem az emberekben. Azok csak mint a szorgos hangyák, tudatlanul és vakon a világ mélységeire szaladnak a dolguk után. Sejtettem, hogy tetszeni fog neki a város, még ha kell is neki egy kis idő, hogy megszeresse. Nem féltem, hogy nem fogja meglelni az értékeit és elboldogulni egymaga.
-Azt hiszem, tudok kettő-három kedvedre valót -gondolkozom el egy pillanatra, de máris előhúzok egy darab papírt varázslatos módon a semmiből, mellé egy tollat a zakóm zsebéből és fel is firkantom neki a három nevet és címet, amiről úgy vélem, elnyerné a tetszését. Vannak persze ezen kívül is bőven klubbok, ahol ilyen zenét játszanak, de Harmonia ízlése mindig is kifogástalan volt, számára nem megfelelő a silány minőségű mai jazz. Csakis a legjobbat, ha már én ajánlok valamit. Átcsúsztatom elé a cetlit, tegye el nyugodtan. Ismét iszom a teámból, mielőtt folytatnánk a beszélgetést.
-Boldogulsz a lakásoddal? Tudod, hogy bármikor kérhetsz segítséget -Ezt is csak szemtelenségből teszem hozzá, hiszen tudom, mennyire utálja, ha kiszolgálják, mintha magatehetetlen lenne, mert egyáltalán nem az. De valahol azért szeretném számára kényelmesebbé tenni a berendezkedést.

Outfit@Music