Korom miatt sok mindent megéltem még sem tudom mit is mondhatnék magamról. Csak mások szavával tudnék élni és az ő véleményüket elmondani. Tekintve, hogy tetteimnek hála engem sokszor hasonlítónak össze a gonosszal, a sötétséggel, a káosszal. Talán mivel főbb célom káoszt hozni a világra így az utóbbi nem is olyan meglepő.
De én sem vagyok csak rossz. Tudok én jó is lenni, ha akarom. Mikor még mindenem megvolt segítettem az embereken. De nem azt a hálát kaptam érte, amit vártam így elégtételt vettem és elindultam a lejtőn. Amiből most sem tudtam kimászni.
Démon jegyeim leginkább a macska részekből állnak. Macska fül, farok, szem. Meg persze, ha jól érzem magam elkezdek dorombolni.
Nem igen szeretem, ha a fülemhez, vagy a farkamhoz hozzá érnek. Olyankor egy olyan érzés vesz körül, amit nem tudok kontrollálni és erotikusan is kihathat rám.

1119. telén születhettem. Apám Német-Római birodalomban élt és az ajtaja előtt talált rám egy fecnivel, hogy vigyázzon rám. Magához véve felnevelt tisztességesen, szeretetben. Tudta mi vagyok, de nem irtózott tőlem nem úgy, mint a legtöbb ember. Megkellet tanulnom elrejteni valódi kilétem az emberek elől, ha nem akartam, hogy oly gyorsan jöjjön el a halálom.
Apám volt az első, akit közel engedtem magamhoz. Hagytam, hogy megérintse macska füleimet és farkamat, hiába nem szerettem, mert olyankor furcsa érzések lesznek úrrá rajtam. Doromboltam neki és elárasztottam szeretetemmel, ahogy ő is tette. Megtanította, hogy tudok magamról gondoskodni.
De nem feledkeztem meg a tényről, hogy nem vagyok teljesen ember. Ahogy teltek az évek egyre jobban kezdett vonzani a mágia. Kutattam, hogy tudnám használni, de egyedül nem sokra mentem. De később megtaláltam a módját és elkezdtem titokban tanulgatni a használatát.
Később orvosként dolgoztam, néha titokban az eszméletlen betegeket mágiával gyógyítottam és gyógyfüveket árultam, ekkor találkoztam egy férfival, kit a növények érdekeltek. Eleinte nagyon nem jöttünk ki jól, de én tudtam minőségi növényekkel ellátni így kénytelen volt hozzám jönni rendszeresen. De valamiért egyre közelebb kerültünk egymáshoz és ebből a barátságból több is lett. Nem egyszer ébredtem mellette nem szégyellve valódi kilétem és hagytam, hogy ott érjen hozzám ahol akar. Karjai közt jól éreztem magam így ösztönösen dorombolni kezdtem. Biztonságban éreztem magam és nem aggódtam, hogy elmondja a titkom. Elvégre ő sem volt ember.
De ez a kapcsolat nem tartott örökké a 100 születésnapomon kaptam egy levelet, hogy nem fogom többé látni, mert meghalt. Akkor vesztettem el azt, akit igazán szerettem. Ő volt az első, aki érdekelt és most nem láthatóm többé. Évekig gyászoltam nem tudtam túltenni magam rajta.
Idővel új életet akartam kezdeni, tiszta lappal indulni. Így kelet felé mentem és eljutottam a mostani Oroszország területére. Szerelmemet akkor is gyászoltam még, de találkoztam egy fiúval Matteo-val. Árva volt és a segítségemet kérte. Ételt kért és azt mondta le is dolgozná nekem. Megesett rajta a szívem és körülnézve észre vettem mennyi árva is mászkál az utcákon. szívemben valami megdobbant, nem akartam őket ott hagyni, de a városban egy árvaház sem volt ahova betudtam őket rakni, hogy ott vigyázzanak rájuk. Ekkor elfelejtettem minden bajom és úgy döntöttem nyitok egy árvaházat és befogadom őket. Megtaláltam a megfelelő helyet és berendezve felakartam nevelni azokat a gyerekeket. És így a 14 századra hivatalosan is megnyitottam az árvaházamat. De akkor kezdődött el a boszorkányüldözés és én is szóba kerültem.  Nem csodálkoztam elvégre csak feltűnhetett valakinek, hogy évek óta nem öregszem. Na de, hogy azt feltételezzék, hogy a gyerekek, akik velem élnek azok démonok és arra nevelem őket, hogy elpusztítsák az emberiséget, na ez több a soknál!
Személyesen elmentem, hogy kibeszéljem magam és meghazudtoljam saját mivoltomat, hogy megvédjem őket. De nem sejtettem mire is készültek valójában. Mire elengedtek és visszamehettem hozzájuk elvesztettem mindent. Nem tárult elém más csak az égőház, a lángok, amik mindent porrá tettek. Könnyekbe borultak szemeim. Térdre rogyva bámultam azt, ami elém tárulkozott. Ekkor valami eltört bennem. Én mindent megtettem. Segítettem nekik, én nem akartam mást csak esélyt adni azoknak a gyerekeknek az életre. De úgy látszik ez nekik nem volt elég. Végleg elveszett a hitem az emberiségben. Mérges voltam. Lassan felálltam és felégettem mindent. Nem hagytam hátra semmit. Terméketlenné tettem a földet, megöltem mindenkit és nem akartam mást csak káoszt.
Évekre eltűntem, ügyeltem hogy ne hagyjak hátra nyomokat, hogy élek. Elmentem Ázsiába, később hajóval Amerikába. Aztán mikor úgy éreztem elcsitultak a dolgok és már senki sem rágódik a várossal történteken előbújtam és az új célomnak tettem eleget. Én már nem akarom mást csak káoszba taszítani a világot. Mindig mikor elkezdett alattam rezegni a léc, hogy elkapjanak akkor mindig eltűntem. Olyankor egy másik országba mentem és feltalálva magam eltöltöttem az időt. De esetenként nem bírtam megállni és új árvaházakat nyitottam. Kitanítottam pár asszonyt, hogy mivel tudják tanítani a gyerekeket és, hogy tudják ellátni őket, amivel kell. Egyedül a gyerekek azok, akik még érdekelnek, de annyira már nem, hogy lemondjak terveimről.
Elérkezett a Nagy háború ideje. Mikor több ország egymásra támadva próbálják eldönteni, ki az erősebb. Nem tagadom rásegítettem, hogy ez megtörténjen. Addig duruzsoltam a fülükbe, míg az egyik háborúzni nem akart. Terveket, információkat is eladtam jó pénzért és végig néztem, ahogy egymást pusztítják el. Néha megmérgeztem az állatokat ezzel növelve a pánikot a területeken.
De nem érte el a kívánt eredményt így a háború vége felé ismét elmentem és vártam. Visszamentem szülőhazámba és ott orvosként tevékenykedtem.
Egy nap fülembe jutott, hogy az új vezető hadsereget toborozás ez nem tetszik egyik nagyhatalomnak sem. Eljött az én időm. Eljátszottam ugyan azt beszéltem a vezetőkhöz és bogarat ültettem a fülükbe, hogy csak azért toboroz katonákat, hogy megdöntse a hatalmukat és váratlan pillanatban lecsapjon rájuk.
A 2. világháború megkezdődött. De én azt akartam, hogy ez nagyobb legyen így még több országot megakartam győzni arról, hogy jobban járnának, ha csatlakoznának a harcba. Többé kevésbé sikerült is. Elmenekülve a távolból végig néztem mindent. Az atombombák pusztítását, árulásokat, veszteségeket.
Miután vége lett rájöttem, hogy a mondénokra túl nagy figyelmet fordítottam és a többi fajjal nagyon nem is törődtem csak annyira, hogy némileg jóba legyünk annyira, hogy hajlandóak legyenek szóba állni velem. De egyelőre most még nyugton maradok és lassan újra elkezdem terveimet élesbe tenni és hátha összejön egy eddiginél is nagyobb káosz. Visszatérek Amerikába és ott építem ki kapcsolataimat.
betartani!