Richard & Vel

Most csend van és hó és halál

Amíg éltem se szerettem túlságosan a korán kelést, ezen az sem változtatott sokat hogy meghaltam. Technikai értelemben élek, de a szívem már csak az elszívott vér miatt ver, és testem az idegen élet miatt működik. Nem vagyok benne biztos, hogy önként vállalkoztam volna erre, de az Élet megtanított arra, hogy megalkuvónak kell lenni, és mivel a Halál volt olyan kedves hogy harmadjára is keringőre invitált, ezúttal képen röhögtem. Még akkor is ha ez szemfogakkal, éjszakai élettel és Micah-val járt.
Nem félek a haláltól. Ám nem is sietek elébe. Nem vagyok gyáva.
Az életem emberként sem volt egyszerű, de volt életem, volt munkám és volt egy kapcsolatom is egy csodálatosan vakmerő lánnyal. Egy lánnyal, aki már nincs az élők között, és tudom jól hogy nem ellenem volt merénylet a halála, de mégis meghalt. Tartozom neki annyival hogy megbosszulom.
Három halált akarok. Hármat.
Összegyűjtöttem minden cikket és képi anyagot amit a hírek leadtak, és a kapcsolataimnak hála némi bennfentes infót is kaptam a rendőrségtől hogy kiket vádolnak a gyilkossággal. Mindent összerendeztem egy dossziéba, és azzal együtt indultam el a klánvezéremhez, akitől találkozót kértem.
Találkoztam már vele egy párszor, Micah formálisan be is mutatott neki amikor megharapott és felébredtem, és elmondták a legfőbb szabályokat is. Most pedig teljes valómban igyekszem felé, fekete nadrágban amin különféle csatok vannak, negyvenkettes acélbetétes bakancsban és egy áttetsztő neccpólóban, amire a rend és elegancia kedvéért egy fekete inget húztam és begomboltam a felső két gomb kivételével. Nem fogok másnak látszani, mint ami vagyok. Vörös hajam csak úgy ragyog, amolyan felkiáltójelként, és az erős sminkről sem mondtam le. Nem akarok másnak látszani mint ami vagyok, és a megadott hely előtt megállok. Karomon enyhe zajt csapnak a karkötők ahogy kopogok, és a karom gyűrűm is erősíti a szerelésem. Nyakamból nem maradt el a nyakörvem, ami veszélyessé tesz. Ilyen kinézettel? Ugyan már, egy szado-mazo pornómagazinból is kiléphettem volna. Ha megszólal, belépek.
- Jó estét, Richard. Köszönöm hogy időt szakítassz rám, nem is akarlak sokáig feltartani, szóval mondanám is amit szeretnék, rendben? - pillantok rá macskazöld szemeimmel. Tudom hogy egy klán élete bonyolult, és azt is hogy az éjszaka nem végtelen, és mellesleg én is rühellem ha rabolják az időmet, így igyekszem én sem rabolni másokét.
- Tulajdonképpen egy engedélyért jöttem. Micah-val már negebszéltem, de tudom hogy a klán területén nem szabad ártatlanokat ölni semmilyen esetben. Viszont van itt három alak, akiket meg fogok ölni a vérbosszú nevében. Elvettek tőlem valakit, aki fontos volt nekem, és mellesleg három másik gyilkosság van a rovásukon. A rendőrség tehetetlen, de én nem. Azt szeretném ha megengednéd hogy levadásszam ezt a három férget - nyitom ki a dossziémat és teszek ki három fényképet. Mindhárom a helyi yard dokumentációjában származik. Amíg beszélek végig az arcát nézem, nyíltan. Akkor fordulok el, amikor kiteszem a lapokat, és melléjük egy női fényképet, egy ravatalról, és egy gyönyörű lányról. Ő volt Nyxia.

| ♫ Shot in the dark ♫ |

Richard & Vel

Most csend van és hó és halál

Kényelmes tempóban érek oda Rchard irodájához, ahol fogadni szokta az embereket, akik időpontot kérnek, hogy valamit megvitassanak vele. A kopogás után benyitok, és le is telepszem vele szemben az egyik kényelmes fotelbe, ami kellemesen süpped be alattam, pedig nem vagyok nehéz, olyan átlagos a felépítésem, nem vagyok túlságosan izmos, de most már nem is ebben rejlik az erőm.
Figyelem a velem szemben ülő vámpírt, ősöreg és mégis... mintha csak harminc éves lenne, de mégis árad belőle valamiféle erő, amitől tisztelet ébred az emberben. Bennem is, tegezem őt, de a szavak mit sem számítanak, a tiszteletet érezni kell, és érezheti hogy bennem megvan ez felé. A kort, a tudást, a hatalmat és a Vezért tisztelem benne.
- Köszönöm. Nem szeretnélek sokáig zavarni - ismétlem meg magam és elő is adom a jövetelem célját. Tárgyilagosan, de nem szemtelenül vagy követelőzve de azért érezhető az elfojtott indulat, de nem akarom hogy azt érezze, neki szól, mert nem. Ennek a három mocsoknak szól, akik megölték Nyxiát és még mindig élnek. Ha rajtam múlik, ez nem sokáig lesz már így. Meg fogom őket ölni.
- Nem ártatlanok, nem ezt a szót kerestem hanem... civilek. Igen ezt akartam mondani - javítom ki magam, hiszen elsőre nem találtam ezt a kifejezést, de ez is mutatja hogy azért nem vagyok teljesen nyugodt és kiegyensúlyozott, bár a vámpír apám szerint meglepően jól kezelem azt, ami vagyok. Már csak kivételesen ritkán támadok másokra és a vérszag sem indít be azonnal, ha gyorsan el tudok tűnni onnan. Ha nem, hát akkor még igen, de van még pár tanuló évem, és csak ötször rendeztem igazi ámokfutást. Micah szerint a végletek embere - vámpírja vagyok.
- Miért nem lehet Richard? Elvettek tőlem valakit, aki szerettem, aki fontos volt nekem, és még mindig élnek. Nem gondolom azt, hogy forró fejjel cselekednék, mert akkor már széttéptem volna őket első adandó alkalommal, és nem jöttem volna hozzád - kérdezek vissza, hogy miért gondolja így. Egyszerűen csak érdekel mit mond, de remélem nem fog elutasítani, mert nem szívesen töltenék éveket büntetésben, de természetesen vállalni fogom a tetteimért a következményeket is ha úgy adódik, nem szoktam megfutamodni gyáván.
- Lehet hogy visszaélek ezzel, de nem tudok elsiklani felette és ülni ölbe tett kézzel, mintha mi sem történt volna. Ha ettől rossz vámpír leszek, hát az leszek de kell a megnyugvás hogy bár Nyx meghalt, de utána küldtem a gyilkosait is - nézek rá komolyan, macskás zöld szemeim végigfutnak a markáns arcán. Próbálok bármi is leolvasni róla, amit láttatni enged. Nem vádolom, és nem üvöltök vele, egyszerűen csak nem értek vele egyet jelenleg.
- Szerencse ez, vagy szerencsétlenség? Nézőpont kérdése, de ez tökéletesen megfelel nekem, köszönöm. Kérlek mondd meg ki az a két vámpír hogy tudjak velük egyeztetni a részleteket illetően - pillantok fel enyhe mosollyal a szemeibe. Mehetnék egyedül is, de azt hamar megtudná, és jobban szeretem elkerülni a bajt ha lehet. Nem mondom hogy nem öltem még embert soha, de nem fogom beismerni. Az ember sok mindenre hajlandó a túlélése érdekében, és én élni akartam.

note | music |

Richard & Vel

Most csend van és hó és halál

Nem tűnik olyannak, aki bármit is ok nélkül tesz, és biztos vagyok benne hogy van elég más dolga is, mint alig megszületett vámpírok dolgaival foglalkozzon, de Micah-n már túljutottam és akármilyen személy is, az apámnak mondja magát, vagy legalábbis teremtőmnek. Nem egy tízpontos választás, és nem lesz az év apukája sem, de az alapvető dolgokra megtanított, és a többit meg felszedem én magamtól is. Életben akarok maradni, bármibe is kerüljön. Egyszer adódik csak ilyen lehetőség az életben. A kérdésére kicsit összevonom a szemöldököm, hogy mit is válaszoljak.
- Rendszerint azt szokták mondani hogy "semmi baj, ráérek", vagy "Semmi dolgom nincs", de tőled valahogy egyik sem lenne túl hiteles, nem tudom miért - válaszolok neki és nem veszem észre rajta hogy poénkodna. Talán tényleg egy komoly kérdés volt, de én mindenesetre egy halvány mosolyt azért mellékelek hozzá.
- Persze, megértettem. Nem mindegy mit mondjunk, és legközelebb jobban odafogok figyelni hogy mi hagyja el a számat - biccentek felé, de nem veszem kioktatásnak, végül is igaza van, oda kell figyelni és hanyagságra vall hogy eddig nem tettem. Nem gondoltam át eléggé, de annyira kavarognak a gondolataim, hogy nyilván az okozta. Végighallgatom amit mond, és elgondolkodtat, hogy végső soron a saját önzésem beszél belőlem, mert bosszút akarok állni? Lehetséges.
- Igen, kezdhettem volna úgyis, ebben igazad van. Talán még az emberi érzéseim maradéka mondatta velem pont ebben sorrendben, mert mindennél jobban vágyom arra, hogy meghaljanak, és talán nem gondolkodtam egészen tisztán - ismerem el kelletlenül, mert igazából az sem változtatna sokat a véleményemen ha fejre is állna, és az erkölcsi háttér sosem érdekelt annyira, de vagyok annyira életképes hogy átlássam az ő érvelését is. Bár szerintem nem hibáztat azért, amiért nem így kezdtem el a mondandómat. Egyszer ő is volt ember.
- Sosem gondolkodtam a hosszú életen. Ne értsd félre, nem akarok idejekorán meghalni de mielőtt vámpír lettem, nem is igazán tudtam hogy ez létezik, egy másik világ ami mellett nap mint nap elmentem. Én nem tudom még hogyan legyek vámpír, próbálok józanul gondolkodni, és jó döntéseket hozni, de azt hiszem az én látószögem messze áll a tiédtől, és Micah-étől is. Világ életemben egyedül éltem, én még nem tudom hogyan kell beilleszkedni - sóhajtok fel, mert ha rosszak is a döntéseim, még nem látom át miért. Nekem jónak tűnik, olyannak, amilyen segített eddig életben maradni, és amivel túléltem az életem viharán.
- Valahol biztosan igazad van, érzem hogy erős és öreg vámpír vagy, és nyilván nem véletlenül vezeted te a klánt. Értem hogy nem kell ölni ahhoz, hogy jól lakjunk, és megtanultam a rendes vadászat szabályait. De mi van a kísértéssel? Hiszen ezzel az erővel ami bennünk van, olyan könnyű lenne megszabadítani a világot a gonosz emberektől is... - vetem fel a kérdést, mert nem egy önjelölt megváltó akarok lenni, csak kíváncsi vagyok, és Micaht nem érdeklik az ilyen elméleti kérdések, ő bizonyos értelemben ugyanolyan mint én, megy a feje után.
- Rendben, köszönöm - biccentem meg a fejem hálásan, és nem forszírozom a másik tag miben létet. Biztosan tudja mit csinál, és kiket talál alkalmasnak hogy velem jöjjenek. Azt tudom hogy Akasha a fia, már nagyjából átlátom a ki kinek a kije vonulatot a klánon belül, de még akadnak vakfoltok.

note | music |