Pár napja érkeztem a városba, jelenleg még normális házam sincs. Járom az utcákat és próbálok informálódni az itteni körülményekről. Nemrég alaposan felbolydult a világ, most pedig elkezdődött az újrakezdés ideje. Éppen ezért vagyok itt, minden kezdet nehéz. Ha sikerül mindenről informálódni, akkor számos üzletet nyélbe tudok majd ütni.
Az információszerzéshez pedig az egyik legjobb hely az Inside Joy. A lányok mindenfélét hallanak, ráadásul az ügyfelek között lehet olyan, akit meg lehet majd zsarolni. Éppen ezért helyezek el egy kémlelő varázst az épülettel szemben. Aki ide belép, arról én tudni fogok.
A varázslatot követően megindulok a bejárat felé. Rég jártam ilyen helyen, így azt sem tudom mi az illem, hogyan kell bemenni. Végül valaki épp nyitja az ajtót, így ez a problémám megoldódni látszik. Egy középkorú pasa lép ki elém, az arcán elégedett mosollyal. Megtorpan egy pillanatra, rám néz, majd sietősen távozik. Így hát belépek az épületbe és körülnézek.
Csupán néhány lányt látok, gondolom a többieknek dolga van. Mindenki mosolyog és érdeklődve néznek rám. Egy halvány mosolyt én is megengedek, majd határozottan a pulthoz lépek.
- Üdvözletem! - szólalok meg. - A ház vezetőjéhez jöttem. Nincs megbeszélve, de ha lennének kedvesek, ide hívnák? Egy barát vagyok!
Huh ez eléggé gáz belépő, de azt hiszem most ez is megteszi.

Blackheart

Ravelt & Joy ✠

Mielőtt akár csak belevethettem volna magam az alattam elterülő, és már igencsak izgatott rendőrfőkapitányba, ileltve a szakmájához kapcsolódó összes buja, szerepjátékos klisébe és párbeszédbe, éreztem valamit. Az, hogy éreztem, enyhe kifejezés. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy rézharang belsejében álltam volna, mialatt megkondítják, zúgott a fülem, mint a nyughatatlan, viharos tenger, mint a legvadabb tornádó belsejében, megszédültem, mintha agyrázkódással küzdenék, vagy fél napot autókáztam volna egyirányba. Semmi kétség. Valaki mágiát használt, méghozzá nem is akármilyet. Nem Kouji volt az, kizárt dolog, az ő mágiája összetéveszthetetlen – ezer közül is megismerem! Bárki is vonta megfigyelő bűbáj alá az én bordélyomat, volt arca! De már nem sokáig. Hát nézzenek már oda!
– Itt maradj – nyomtam vissza az ágyra a csók után nyújtózkodó rendőrfőkapitányt, majd sebtében lekászálódtam róla.
– De… !
– Semmi de, itt maradsz, ha mondom! – eligazítottam rá fedetlen bájaimra lenge, fehér lebernyegemet, majd egy intésemmel jótékony álmot bocsátottam rá, aminek hála egy pillanat múlva már az igazak kéjenc álmát aludta. – Buonanotte, kedvesem.


– Hol van? – rúgtam ki fedetlen lábammal a helyiség ajtaját, ahová a rendőrfőkapitánnyal bújtam el cicázni, Veronica és Alice egy emberként sikkantott fel a meglepetéstől.
Könnyedén lesiklottam az emeletre felvezető lépcsősoron, fehér köpenyem uszálya varázslatosan libbent utánam.
– Hol van?! – ismételtem meg emelt hangon felajzott kérdésemet, ahogy a recepciós pult elé sasszéztam.
– Asszonyom, én--- – kezdte a „recepciós” pultban álló fekete fiú a magyarázkodást, de mielőtt a mondat végére érhetett volna, megragadtam a nyakkendőjét, és magam felé rántottam, magunk közt a pulttal.
– Idefigyelj, te kis--- – vettem át a szót önkényesen, amikor a szavamba vágott egy jól szituált, középkorú úr.
Odakaptam a pillantásom, viharos, hollószín loknijaim alól tüzes, mérgező ibolya tekintet pásztázta végig az ősz hajú illetőt. Aztán hirtelen megértettem. Elengedtem a „recepciós” fiú nyakkendőjét, és az idegen felé fordulva helyreráztam a tincseim, végül pedig eltakartam a nagy felhajtásban ruha alól kikandikáló bal keblemet.
– Én volnék az – feleltem, miután megköszörültem a torkom, majd kritikusan végigmértem, különösen övön alul – És nincsenek barátaim. Szeretőim vannak.
Megvártam, míg ellibbent köztünk egy gyönyörű viktoriánus fűzőt – és mást semmit – viselő fiatal lányka, majd elfintorítottam az orrom.
– Valóban igen gáz belépő volt az iménti. Figyelembe véve, hogy ez a jó hírű, tisztességes hely se nem a tiéd, de még csak arról sincs semmi fogalmam, hogy ki a fene vagy. Tudjuk be az előzőt annak, hogy egyszerűen mellényúltál – nem kicsit, nagyon – és beszéljünk. Mint boszorkány a boszorkánymesterrel. Hajlandó vagyok szemet hunyni efelett a rémes ballépés felett, ha eleget teszel a formalitásoknak. De nem itt kívánom mindezt megtárgyalni. Kövess. – mondtam mindezt lágy, összeszedett hangon, ám aki hallotta, mind tudta, hogy nem kérés volt.
Intettem a vállam felett, majd az irodámba vezettem ezt az égetnivaló arcot.

Nem sokkal érkezésemet követően az emeletről ajtócsapódást lehet hallani, illetve egy női hangot. Ezt követően, valószínűleg a hang gazdája, dörgő léptekkel lerohan a lépcsőn. Feltesz egy haragos kérdést az egyik fiúnak, miközben én megkezdem elbénázott belépőmet. Egy rövid pillanatra meghajlom, közben futó pillantást vetek a kivillanó női mellre.
Ezt követően kiderül, hogy az ideges hölgyemény a ház úrnője, aki miatt éppen itt vagyok. Átmegy közöttünk egy meglehetősen alul öltözött lány, majd a hölgyike folytatja a nekem szánt mondandóját.
- Ahogy kííííívánja kebles Hölgyem! - szólalok meg, majd újra meghajolnék előtte, de félbe hagyom a mozdulatot. Azonnal a számhoz kapom a kezem, majd a mutató és középső ujjammal úgymond elnémítom magam.
- Oh, pardon! Úgy értettem kedves... nem úgy, ahogy. Na de, elég a mellébeszélésből. A nevem Ravelt Mayere, új vagyok még erre - mondom, majd követem az irodájába.
Amint belépünk és bezárul mögöttünk az ajtó, gyorsan körbenézek, majd köhintek egyet. Nem hagyom, hogy előbb szólaljon meg, mint én. Nem-nem, még kiesnék a szerepemből.
- Engedje meg, hogy megnyugtassam, eleget teszek a formalitásoknak. Bár nem vagyok vele tisztában mire gondol. Az óvilágból jöttem, bár már szétnéztem pár helyen a világban, de az itteni szokásokkal még nem vagyok egészen tisztában. Mit is mondott, hogy hívják? - kérdezem egy sunyi mosollyal az arcomon.

Room of nightmares

Ravelt & Joy ✠

Amikor betérő kuncsaftom, a hasonszőrű boszorkász azért mégsem tudott ellenállni a csábításnak, s hozzásegítette magát egyetlen keblemről lopott pillantáshoz, büszkén kihúztam magam. Azért a víz az úr, no!
Felkönyököltem a pultra, úgy fordultam a hívatlan, mi több, egyenesen pimasz vendég felé, gyenge szóviccére, illetőleg az azt követő színjátékra előbb összehúztam, majd megforgattam a szememet.
― Ugyan, ugyan, kedves uram. Ne csináljunk már úgy, mintha még sosem láttál volna nőt. Mondanám, hogy örvendek a találkozásnak, de épp valami sokkal kellemesebbtől és szórakoztatóbbtól vontál el. A te érdekében ajánlom, jobb, ha felérsz a várakozásaimhoz. ― azzal elindulok az irodámhoz, mutatva az utat, egyetlen egyszer pillantva hátra a vállam felett gőgösen, csak hogy ez a balfácán követ-e, avagy leállt hetyegni félúton valami lánykával. Ő azonban követett, egészen az irodámig, ahol egy mágikus legyintéssel be is hajtottam magunk mögött az ajtót, aztán már vettem is volna a levegőt, hogy belekezdjek a szónoklatomba, de ez a pökhendi kurafi nem épp udvarias mód bevágott elém. Nem annyira leplezetten épp felnyársaltam ibolyakék tekintetemmel.
― Nem mondtam ― engedek fel valamelyest, nekidőlök, majd felülök az asztallapra, keresztbe fonom hosszú lábaimat, melyek szemtelenül kikukucskálnak az amúgy is lenge öltözék alól. Elegáns, kifejezetten nőies pipaszárra gyújtok. ― A nevem Gioia Selvaggio, mivel barátaim nincsenek, a szeretőim becéznek csak Joy-nak. Nem, te nem illethetsz ezzel a névvel. És a behízelgő stílusos sem értékelem akkorára, amekkorára te. Áruld el nekem, miféle arctalan merészség kell ahhoz, hogy bűbáj alá vonj egy olyan épületet, ami nem elég, hogy nem a tiéd, de tán még azt is sejthetted, hogy ha nem is egy boszorkánymesterhez tartozik, minimum egy másik őrzi? Mert hogy pontosan ez történt, Mr. Mayere az óvilágból, vagy honnan a pokolból. Elhiheti nekem, leéltem már jópár emberéletre valót, de hogy erről a helyről még egy szót sem hallottam, az is biztos. ― itt tartottam egy szünetet, míg szívtam egyet a pipaszárból, és kifújtam a füstöt ― Mondom a lényeget: kurva gyorsan leveszed azt a megfigyelő mágiát a bordélyom ajtajáról, különben egyetlen szempillantás alatt hamuvá porlasztom az agyad helyett döntéseket hozó falloszodat. És még csak meg sem izzadok közben.

Minden a tervek szerint megy. A nő azt hiszi, hogy egy félkegyelmű vagyok, aki képes volt egy ekkora arcátlanságra. Ez viszont egyáltalán nem igaz. Lesütött szemmel hallgatom mérgelődését, de ezúttal már nem vágok a szavaiba. Hagyom végigmondani a kis mondókáját, majd amikor elhallgat, kiegyenesedem és mélyen a szemébe nézek. Kissé megváltozik körülöttem a levegő, sokkal komolyabb vagyok. A változást ő is megérezheti körülöttem.
- Elnézésedet kérem az arcátlanságomért! - szólalok meg. - Nem kívánok a szeretőd lenni, sem a barátod. Az üzlettársad szeretnék lenni. Ha nem ismered a nevem, akkor a Kígyóról már biztos hallottál. Információval szoktam kereskedni, de itt még nem épült ki a kis hálózatom. Azzal a szándékkal jöttem ide, hogy tárgyaljak veled egy lehetséges üzletről. A megfigyelő varázslat csak azért kellett, hogy felhívjam a figyelmedet. Nos, ez sikerült. Azért voltam ennyire arcátlan, hogy minél hamarabb találkozzunk. Nem hiszem hogy félbehagytad volna a kéjelgést csak úgy, egy ismeretlen miatt.
Tartok egy kis szünetet. Elmormogom a varázslat feloldásához szükséges igéket, majd az megszűnik. Most viszont ideje lenne helyre rakni az eddigi ballépéseimet az üzlet érdekében.
- Elnézésedet kérem, ha túl messzire mentem. Igyekszem majd jóvá tenni az elkövetett hibámat, bár még nem tudom hogyan. Mint említettem, információkkal kereskedem és szeretnék kiépíteni egy új hálózatot. Arra gondoltam, segíthetnél ebben az ügyben. Nem kérem az ügyfeleid névsorát, csupán annyit kérek, ha éppen valakiről van valamilyen használható pletyka, azt tudasd nekem. Persze nem lennék hálátlan. Mondd csak, mivel tudnálak segíteni? Ha új ügyfelekre lenne szükséged, biztos tudok segíteni. Esetleg, ha a Vadászok rád pályáznak, előre jelezhetem, vagy ha kell egy menedék, akkor segíthetek elrejtőzni... bízom benne, hogy meg tudunk egyezni.
Ekkor végig simítok a hajamon, megigazgatom a ruhámat és megpróbálom kitalálni hogyan nyerhetném el a bizalmát.


Room of nightmares

Ravelt & Joy ✠

Őszintén szólva sokkal jobban kedveltem ezt az alakot, amíg adta a hangyás féleszűt. Ez a feszült, nehéz levegőjű légkör már kicsit sem szórakoztat. Ki tudja. Talán ha megmarad a korábbi szerepében, még meg is bocsátok neki, és szemet hunyok efelett a nem is olyan kis baklövés felett. Így viszont? Nincs kegyelem.
Kár érte, igazán kár. De hát ha játszani akarsz, az első számú szabály: nem tudod kijátszani azt, akinél a játékszabályok vannak. Elegánsan szívok egyet a pipaszáramból, hideg, ibolyavizű tekintetemmel alaposan megfigyelem minden mozdulatát, míg a monológját hallgatom. Őszinte megkönnyebbüléssel tölt el, hogy sem a barátom, sem a szeretőm nem akar lenni. Nem passzol a színpalettámhoz. Hagyom, hogy beálljon közénk a csend, melyben hallani lehet a légkondi zümmögését, a laptopom hűtőrendszerének cicergését, az előtérben zajló élet zajait, a légy zümmögését, egy ördögszekér vidám görgését Texasban, a Föld forgását, és a Nap felszínén bugyborékoló forróságot, majd értetlenül megrázom a fejem.
― Kellett volna… ? ― kérdezek vissza a nevét illetően, de mivel úgy ítélem meg, némiképp kellemetlenül érintheti a téma, menten el is engedem.
Nagy kő gördül le a szívemről, ahogy feloldja az Inside Joy bejáratára mormolt igét. Legyünk őszinték, eddig mindig is Kou kellemesebb oldalán játszottam, és igyekeztem is ott megmaradni. Bele sem merek gondolni, mi történne, ha hirtelen átkerülnék a feketelistájára.
Ismételten végighallgatom információszerzési- és gyűjtési igényét, és csak arra tudok gondolni, hogy mindennek ára van. Ilyen világban élünk. A kapitalizmus nem csak a mondénok világát hatja át, hanem a miénk it. Ha valamit adsz, valahonnan el kell venned. Különben oda az egyensúly. Újabbat szívok az édesen perzselő dohányból, majd lassan, ráérősen kifújom. Tartásom titáni, ahogy egyenes háttal, viharos hollószín fürtök rengetege alól ráesik villámló, ibolyakék pillantásom.
― Elmondom, ha letérdelsz, és megcsókolod a lábam, kurafi.

Meglehetősen kínos csend ül ránk.  Úgy tűnik, a hírnevem még nem jutott el New York-ba, legalábbis a nő még nem hallott rólam. Ez megnehezíti most a dolgom, de talán majd máskor visszanézek hozzá. Akkor majd más lesz a fekvése.
Szavaira azonnal lenézek az említett testrészre. Sunyi mosolyra húzódik arcom, majd úgy teszek, mint aki teljesíteni a parancsot. Azonban nem ereszkedem térdre. Nem-nem, óóó nem! Kissé dühösen nézek újra a szemébe.
- Ne kezelj úgy, mintha csak egy jöttment kuncsaft lennék. - szólok rá. - Lehet, hogy sok kurafi kapna az alkalmon és azonnal térdre borulna előtted. Azonban mifelénk az nem szokás... Azért jöttem, hogy üzletet ajánljak, mely gyümölcsöző lehet mindkettőnkre nézve.
Úgy áll előttem, mintha sokkal különb lenne nálam, pont olyan, mint "Ő" volt. Mintha csak "Ő" állna előttem. Szabadjára engedem a varázserőmet, aminek hatására a szoba elektromos kütyüi azonnal megbolondulnak. A lámpa hirtelen elalszik, majd természetellenes sötétség borul ránk. Olyan, mintha egy fekete szobában lennénk, ahol nincs se bútor, se semmi. Egymást viszont nagyon is jól látjuk.
- Most az egyszer szemet hunyok a lekezelő viselkedésed miatt. Ha nem szeretnél az üzleti körömbe tartozni, elfogadom. Viszont, ha magadra haragítasz, igazán kellemetlen tudok lenni.
Ezután közelebb lépek hozzá, kinyújtom felé a karomat, majd a tarkójánál fogva közelebb húzom magamhoz. Ha hagyja magát, akkor gyengéden, ha nem, akkor erőszakkal érem el, hogy közel legyen hozzám.
- Én csak némi információt szeretnék. Nem most, majd valamikor máskor. Ha úgy kívánod, nem is fontos találkoznunk közben. Cserébe teljesítek neked egy szívességet, vagy ha pénz kell, akkor pénzt adok neked. - mondom, majd közel hajolok a füléhez és suttogni kezdek. - Ha természetbeni fizetséget szeretnél, akkor akár abban is benne vagyok.
A szavaim után elengedem, hátra lépek egyet, majd minden újra ugyanolyan, mint előtte. Az elektromos eszközök működnek és újra van fény.

Say10

Ravelt & Joy ✠

Szörnyen kíváncsi voltam, elfogadja-e ez a kerületi kutya az ultimátumom első lépcsőfokát, mely utat nyithatna a második felé ― akkor, és csakis akkor venném akár fontolóra is, hogy bármit is megosztok vele, beleértve az ágyamat is. Ám ahogy sejtettem ― s valahol szándékomban is állt ― sikerült oly mértékben beletenyerelnem férfiúi büszkeségébe, amit már ő sem hagyhatott szó nélkül. Ez a szukafattya már azelőtt megírta közös történetünk utolsó felvonását, hogy észrevette volna.
― Kedvesem, te alighanem kevered a szezont a fazonnal ― sziszegtem fenyegető, csípős mosolyom mögül, állva, és egy pillanatra sem eresztve a tekintetét.
Nem nehéz érezni a levegőben beálló apró, mágikus impulzusokat, így aztán hiába kezdtem bele a monológomba, kénytelen voltam halasztani. Az elektromos tárgyak, a lámpa, a ventilátor és a laptopom viháncolása annyira nem hatott meg, bármelyik mondén bűvész tudhat magáénak hasonló szerencsét. Sokkal impresszívebb ― már ha az a célja, hogy lenyűgözzön ― ellenben, amikor sötétbe vonja a helyet, hogy rám ijesszen. Félni ugyan nem félek, a műsort azonban felettébb élvezem.
― Te fordultál hozzám szívességkéréssel, nem pedig fordítva. Ugyanolyan kuncsaft vagy, mint az a házas életben megfáradt családapa, aki munka után ahelyett, hogy hazamenne a feleségéhez és a kölkeihez, inkább beugrik az Inside Joy-ba, hogy pár garasért meghúzzon egy illegálisan fiatalnak kinéző lányt. Vagy fiút. Nincs ebben semmi szégyen, kedvesem. Hisz végül is mi mindannyian kereskedünk valamivel. Csak mi mind más részeket árulunk magunkból. Viszont abúzáltad nem csupán a kuncsaftjaim, hanem az escort-jaim személyiségi jogait. Mint a ház úrnője ― igen, úrnője ― elvárom a nekem járó tiszteletet. Már csak azért is, mert pillanatnyilag te szorulsz az én segítségemre, nem pedig fordítva. Ahelyett, hogy tisztességes és jövedelmező üzlettel házalnál, idejössz, visszaélsz a jogaiddal, mi több, a hatalmaddal, és most még fenyegetsz is? Neked aztán van bőr azon a hamusápadt képeden!
Engedem neki, hogy olyan közel húzza magához a tarkómat, amennyire neki kényelmes, ajkaimra hamiskás mosoly költözik, ahogy ajkaink lehelet közel kerültek egymáshoz. Valahonnan a semmiből hirtelen orgona és egres diszkrét, de annál kiforrottabb illatfelhője csapta meg Ravelt orrát, ahogy odahajoltam egy jéghideg, felvillanyozó csókra. Elképeszt, milyen könnyű is volna a valaha álmodott legédesebb álommá bűvölni ezt a mágikus feketeséget. Vagy épp legrettenetesebb rémálommá. De őszintén szólva túlságosan is lusta voltam ahhoz, hogy ilyesmi illúzióra pazaroljam az energiáim.
― Hágd meg magad, nem vagyok a kegyelmedre utalva! ― morrantam felettébb ingerülten, korábbi jól komponált modoromat egy árnyalatnyival meghaladva, de még mindig az elegáns medrek közt maradva, talán egyetlen apró pillanatra még tűhegyes macskafogaimat is kivillantva. ― Bizonyára magad is észrevetted, hogy én is igencsak kellemetlen tudok lenni, ha magadra haragítasz. Nem kell se a pénzed, se a szívességed, se a farkad, vannak házon belül olyan nők, akikre ha rábízom magam, valóban gyönyörbe repítenek. Én a helyedben fénysebességgel moderálnám magam, ha valóban üzletet szeretnék kötni, vagy ― és ez a figyelmeztetésed ― két szívdobbanás alatt iderántok egy dézsára való bűzös, szeméttel és ürülékkel teli csatornavizet, a nyakadba borítom, utána pedig erővel paterolom ki a segged innét. És annyit még hadd mondjak, örülj, ha ez a kis baklövés köztünk marad.