Árnyvadászok

Hasznos dolog a megpróbáltatás, mert olyan, mint a mérges vipera: fogában drága gyógyszert rejteget
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest News
2019
Május
10.
Kikerült egy új Rangfoglaló Olvass tovább >>
2019
Aug
26.
Új moderátort kaptunk! Olvass tovább >>
2019
Okt
13.
Megújult külsővel és belsővel megyünk tovább! Olvass tovább >>
Chatbox
Discord
Staff members
Oldalunk

Latest topics
Senbonzakura Emptyby Gioia Selvaggio
Csüt. Május 13, 2021 11:45 pm

Senbonzakura Emptyby Arzen Coleman-Smith
Szomb. Márc. 13, 2021 11:09 pm

Senbonzakura Emptyby Jace Herondale
Kedd Márc. 09, 2021 11:02 pm

Senbonzakura Emptyby Dorothea Coldstone
Vas. Nov. 29, 2020 7:44 pm

Senbonzakura Emptyby Aedion Ancarth
Vas. Okt. 18, 2020 9:49 pm

Senbonzakura Emptyby Prue Holivel
Vas. Okt. 18, 2020 12:21 am

Senbonzakura Emptyby Prue Holivel
Csüt. Okt. 15, 2020 5:01 pm

Senbonzakura Emptyby Prue Holivel
Szer. Okt. 14, 2020 9:15 am

A hónap reagolói
Statisztika
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Music box

Share
 

 Senbonzakura

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég

Vendég
Anonymous



Senbonzakura Empty
TémanyitásTárgy: Senbonzakura   Senbonzakura EmptyCsüt. Ápr. 09, 2020 4:58 pm

Kurosawa Haru
"Senbonzakura yoru ni magire, kimi ga utai boku wa odoru"

Név

Haru, Haru-chan, Halacska
Kor

17 év
Faj

Mondén
Rang

-
Play by

Suzuhana Yuuka
Foglalkozás

kabukiszínész, diák

Mesélj magadról

Haru még soha nem járt külföldön korábban. Életében először ült repülőn, és most látta először a gép ablakából szülővárosát egyre kisebbé és kisebbé válni, míg végül a házak, utcák és terek labirintusa olyan apróvá vált, hogy bármelyik másik város is lehetett volna a világon. De éppen ilyen csenevésszé vált Honshuu szigete is minden erdejével, hegyével, tavával és folyójával, aztán ahogy Japánt is maga mögött hagyta a gép, már csak a Csendes-óceán hullámainak és a felhőtlen égbolt egymásba oldódó kékjeinek végtelenségét lehetett látni az ablakon túl.
Hosszú volt a repülőút Amerikába, ám Haru hiába vitt magával olvasnivalót, ki se nyitotta a könyvét. Túlságosan is izgatott volt az olvasáshoz, és egymást kergették a gondolatok a fejében, ahogy a repülőgépet körbeölelő kékséget fürkészte az ablakon keresztül. Úgy érezte, mintha az általa ismert valóság szövete egyszeriben feloldódott volna körülötte, ő pedig, ebbe az azúrkék burokba zárva félúton lebegett a zsongó eufóriában.
Még mindig képtelen volt elhinni, hogy az apja - de még inkább a nagyapja - végül, annyi állhatatos unszolás és könyörgés után megengedte, hogy ezt az évet New Yorkban töltse cserediákként. Már az is egy kisebb csodával felért, hogy egyáltalán az iskola csereprogramjába való jelentkezését nem utasították el - pedig a tanárainak igazán minden oka meg lett volna rá. Az lehetett a szerencséje, hogy az egyetlen tárgy az irodalmon és éneken kívül, amiben tehetséget mutatott, az az angol nyelv volt. Vagy talán... Talán az osztályfőnöke gondolhatott arra, hogy ha ezt a tanévet külföldön tölti, nagyobb esélye lehet befejezni a gimnáziumot, mintha maradna. Haru elszégyellte magát, hogy felmerült benne ez a lehetőség, el is hessegette magától, s inkább kipillantott az ablakon, gondolatai pedig csakhamar visszatáncoltak az új iskola, új emberek, új környezet és az ezekből adódó kihívások és örömök felé, s ahogy ezeken töprengett, minden tagját átjárta a bizsgergető, boldog rettegés.
Elképzelte, ahogy ott áll leendő osztálytársai előtt, mintha csak színpadon volna, szeme sarkából látja az osztályfőnök kezének apró mozdulatait, miközben a hölgy - vagy úr - bemutatja őt, ő pedig aztán lágyan meghajol a "közönség" előtt, s halvány mosolyt varázsol arcára, ahogy végigpillant a diákokon, majd száműz minden remegést a hangjából, mikor megszólal:
"Örvendek a találkozásnak. A nevem Kurosawa Haru..."
Még csak a második mondatánál tartott, de hirtelen elbizonytalanodott. Valahogy furcsán disszonánsnak hangzott már gondolatban is a kijelentés, pedig nyelvtanilag semmi hiba nem volt benne. Mindössze a neve nem illett bele valahogyan, talán a hangzása miatt, vagy talán... Ah. Ez lesz az.
"A nevem Haru Kurosawa."
Így. Hiszen Amerikában így mondják. Az első az adott név, és csak utána jön a családnév. Milyen kis apróság - és mégis mennyire, de mennyire másnak érezte magát tőle! Döbbenetes volt számára, hogy a világ innenső felén előrébb volt az "én", és csak utána következett a "család".
Amint gondolatban kijavította magát, folytatódott az ábránd, s Haru elképzelte, ahogy kecses léptekkel, mintha a hanamichin járna, a számára kijelölt asztalhoz sétál, és helyet foglal, majd halvány, szende mosollyal az arcán körbepillant az őrá szegeződő tekinteteken.
Tudta, hogy nézni fogják. Tisztában volt vele, hogy minden mozdulatát árgus szemekkel fogják követni leendő diáktársai - hiszen eddig bárhányszor kellett iskolát váltania, mindig így történt az első napon. Eleinte rettegett tőle. Amikor még fiú egyenruhát hordott, minden szó, minden mozdulat egy kínszenvedés volt számára a bemutatkozáskor, s képtelen volt anélkül végigcsinálni az első napokat, hogy legalább egy-két szünetet ne töltött volna a mosdóban; és aznap már általában nem is igen evett többet. Sajnos-szerencsére, a rendszeres próbák miatt egy-két napnál többet amúgy sem volt lehetősége hetente bejárni az óráira - de emiatt megint csak borzasztóan szégyellte magát mind a diáktársai, mind a tanárai előtt. A legutóbbi iskolaváltásakor ellenben úgy tűnt, részben sikerült megoldania a problémáját.
Amikor az első napján szoknyában és blúzban jelent meg az osztályban, és minden pillantás rá szegeződött, akkor hirtelen minden addigi idegessége egy csapásra felengedett és kilibbent a nyitott ablakon egy virágillatú szellő szárnyán. Kurosawa Haru könnyed és kecses mozdulatokkal írta fel a nevét a táblára, a kezében a kréta meg se remegett - még akkor se, amikor a megszokott, határozott és elegáns kanji helyett két kerekded, lágy vonalú és nőies hiraganával jegyezte fel a nevét. Akkor volt a tavasz első napja.
Haru nagyot sóhajtott, majd fejet ingatva tekintett ki az ablakon ismét. Elkalandoztak a gondolatai, de annyira nem bánta. Elvégre... Talán ez volt az egyetlen olyan dolog, amiben mind az apja, mind a nagyapja támogatta. Hiszen melyik kabukiszínész ne ismerte volna Yoshizawa Ayame, a leghíresebb onnagata írásait, az Ayamegusát? A legidősebb Kurosawa talán sose volt még olyan büszke az unokájára, mint amikor az kijelentette, hogy attól a naptól fogva lányként akar élni, a színpadon és a valóságban is.
Az apja viszont mindig is jobban megértette Harut - ezért volt eleinte kissé szkeptikus ezzel a dologgal kapcsolatban. De csak egyetlen egyszer kérdezte meg a fiát, hogy biztosan ezt akarja-e, Haru pedig minden tisztelettel, de határozottan bólintott. Ezt szerette volna - bár koránt sem azért, mert lánnyá akart volna válni.
Történet

"Japánban születtem, Kyoto-ban. Az édesanyám..."
Ismét megállt, s halkan sóhajtva ingatta fejét. Nem ismerte az édesanyját. Még az előtt meghalt, hogy ő járni tudott volna. Haru gondolatban kihúzta ezt a sort a monológból. Nem akart róla beszélni. Helyette inkább így folytatta:
"...Az édesapám kabukiszínész."
Hazudott volna, ha azt mondta volna, nem érzett büszkeséget, amikor csak kimondta ezt. Felnézett az apjára, és benne látta megtestesülni a Kurosawa-család hajdanvolt férfitagjainak legendás tehetségét. Kurosawa Ryuunosuke, avagy művésznevén XII. Saotome Ayame volt Haru számára a tökéletes onnagata, példaképe és mentora volt, a nagy múltra visszatekintő családjuk feje, aki egyszerre töltötte be az életében az anya és az apa szerepét is.
Tisztában volt vele, hogy ez, különösen a nyugati mentalitásban, sokak számára megdöbbentő, ha nem egyenesen taszító dolog lett volna. Nem véletlenül nem is akarta kifejteni ennél jobban a kabuki színház alapjait. Még odahaza sem. Bár a japánok zöme tudta, hogy a kabukiszínészek mind férfiak voltak, és a női karaktereket megszemélyesítő játékosokat nevezték onnagata-nak, Haru mégis érezte a ki nem mondott kérdéseket, ahogy alattomosan és nesztelenül megtöltötték a kínos csendeket, vagy az "értem"-ek és "vagy úgy"-ok mögé rejtőzve folytották meg a pillanatot. Látta a néma gúny vitriolos csillanását a tekintetekben, és a rosszindulat játékos ívét felfelé kanyarodni az elnéző mosolyokban. Görcsbe rándult a gyomra minden
Vissza az elejére Go down
 

Senbonzakura

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Archívum :: Karakterlapok-