Nagyon ritkán játszom jótékonysági intézményt. Tényleg ritkán. De amikor elloptad a tárcám kíváncsivá tettél.
Tudni kell, hogy olyan nincs, hogy engem meglopjanak vagy kizsebeljenek, mindig előbb veszem észre, mint eltűnhetne a tolvaj. Te voltál az eddig első és egyetlen kivétel, ezért visszakövettelek a szagod alapján, főleg mert akartam a tárcámat is vissza. Követtelek, de amit találtam, nagyon nem az volt, amire számítottam.
Be kell valljam, egy lepukkant drogtanyát vártam, nem egy takarosan rendben tartott, talán kicsit koszos családi házat. Berontottam, az ingerültet játszva a tárcámat követeltem, de végül meggondoltam magam és nem hívtam rád a rendőrséget, csak faggatni kezdtelek. Természetesen ellenséges voltál velem, de ki tudtam húzni némi információt, amivel már utána tudtam járni a múltadnak és megsajnáltalak.
Árva vagy, suli mellett próbálsz dolgozni, hogy megmaradjon legalább a családi ház, néha kisebb lopásokkal egészíted ki az amúgy is túl gyér fizetésed. Bár tudod, hogy illegális helyről szerzed a pénzedet, mégis folytatod, mert nem tudsz mást tenni. Én pedig úgy döntöttem, segítek.
Mindennél nagyobb vágyam, hogy otthont adjak neked, igazi otthont, igazi családdal, hogy boldog lehess. Sok mindent megtennék ezért, mert megkedveltelek és úgy gondolom, megérdemelnéd, de még nem merek neked a falkámról beszélni, vagy esetleg beharapni.
Szeretnék segíteni, de a heti egyszeri bevásárláson és látogatáson túl nem merek, mert mindig befeszülsz és ellenállsz, ha bármi mást akarok tenni, még a jobb munkalehetőséget is visszautasítod. Pedig látom, hogy nem bírnád már sokáig ezt a munkát, alig alszol, túlhajtod magad és nincs, ki vigyázzon rád.