Basszus, hogy nem lehet békén hagyni, mindig engem kell elővenni, akármi történik, pedig most még csak nem is én voltam a ludas! De tényleg, csak egy kibaszott napra nyitnák ki a szemüket a kellemes kis vakságukban és akkor talán értenének is valamit a világból. Utálom a szüleimet, gyűlölöm őket. Ezért is ütöm-rúgom már húsz perce megállás nélkül a boxzsákot és motyogok félhangosan japánul az orrom alatt, mennyire utálom őket. Ha tudnék még rendesen sírni, valószínűleg azt tenném, de már csak a bátyámnak tudok ilyen igazi érzéseket mutatni, semmilyen másik esetben nem. Pláne nem úgy, hogy mások is lehetnek a környéken és ők nem láthatnak sírva, olyan nincs. Ilyenné váltam, mert annyira akartam valamit.
Kivételesen jó kislány voltam és otthon voltam az este, mert Shiro megkért, hogy csak ma este maradjak vele és csináljunk ketten valamit. Persze, hogy nem mondhattam nemet neki, és beszélgettünk egész este, azután sem mentem sehova, hogy elaludt. Az este folyamán, amíg a ketten voltunk, valaki valami balhét csinált az alvilágban, azt sem igazán tudom, ki és mit csinált, csak azt, hogy a szüleim rögtön rám kenték. Mert naná, hogy én voltam, az sem tűnt föl nekik, hogy kivételesen itthon voltam éjszaka. Dühítő.
Minden szép is lenne, ha így ki tudnám adni a dühömet, de persze, hogy olyan erősen rúgok bele a zsákba, hogy megrántom a bokám, naná.
-Bassza meg! -kiáltom el magam az anyanyelvemen, mert ez rohadtul fáj. Sziszegve próbálok megállni a fél lábamon és nem elesni még mindennek a tetejébe.
 Outfit: Link » @ «Music: Link

Olyan jó kedvem volt pedig reggel, erre azzal a lendülettel, hogy el akartam menni a nap folyamán az első alkalommal a szüleim mellett, rögtön elkaptak és lehordtak a sárga földig. Persze kaptam pár fülest is, mint szülői fenyítés, de azt már fel sem veszem igazán, amíg nem vernek meg nagyon. Sokkal nagyobbakat szoktam kapni, amikor az utcán verekszem.
Hogy levezessem a dühömet, lejöttem edzeni, remélve, hogy mostanság senkinek nem jut eszébe ide jönni és egy kicsit egyedül lehetek, még a testvéreimtől is. Nem akarom, hogy tudjanak erről, minden egyes alkalomról, amikor szidást kapok, mert így is eléggé féltenek engem, de nem szabad, ha folytatni akarom a feladatom. Nem aggódhat értem Shiro és többiek állandóan, nekem kellene megvédenem őket, hiszen miattuk vállaltam be ezt az egészet. Hogy Shiro biztonságban legyen.
Az egyik rúgásom félremegy és alaposan odavágom, amitől káromkodhatnékom támad. Igyekszem megállni a lábamon és nem tovább káromkodni, amikor megjelenik az egyik intézetvezető. Rögtön tágra nyílnak a szemeim és visszaszívom az utolsó pár színes sértést, amit elereszteni szándékoztam. A mi kultúránkban nem szabad egy nőnek, de még egy jóravaló férfinak sem fényes nappal káromkodni, pláne nem a felettese előtt. Azonnal mélyen meghajolok.
-Konnichiwa Masashi-sama, Gomennasai -és fel sem emelem a fejem, amíg oda nem jön mellém és segít megállni a lábamon. Nagyon leégettem most magam, annyira ciki, nem lett volna szabad előtte ilyeneket mondanom. Ahogy mellém lép, gyorsan megtámasztom magam és el is eresztem, nem akarok neki még több kellemetlenséget okozni.
-Ha megkérhetem -válaszolok már illedelmesebben, amikor sikerült a zavaromon túltennem magam. Nyugton maradok addig, amíg megrajzolja az iratzét és megmozgatom a bokámat. Máris sokkal jobb, de azért kelleni fog neki egy kis idő, amíg teljesen rendbe jön. Legalább Suzu már nem fogja látni később, ha most még bicegnék.
-Ha nem zavar, hogy egy ilyen ügyetlen társa lenne -Ez egy ilyen érdekes dolog nálam, hogy csakis japán emberekkel vagyok ilyen tisztelettudó, ahogy kellene, de csak ha tényleg tisztelem őket. A többivel és amerikaiakkal olyan tiszteletlen vagyok, ahogy azt elvárnád tőlem. A bátyám az egyetlen kivétel, őt szeretem, egyedül őt a világon.
Most kivételesen a kézi harcot gyakoroltam, de mindig nálam vannak a késeim is, ha kellenének. Értelem szerűen nem fogok egy edzésen éles fegyvert használni gyakoró fegyverek ellen, ezért gyorsan előkeresek két fából készült kést a szertárból és már jövök is vissza.
 Outfit: Link » @ «Music: Link

Kell ez az edzés, hogy lefárasszam magam és kicsit kiverjem a fejemből a szüleimet és problémáimat, legalább egy kis ideig. Igazából nincs energiám még erre is, legszívesebben az ágyamban kuporognék és nem csinálnék semmit. Nem érzek magamban elég erőt, hogy folytassam ezt a szélmalomharcot a világgal, az a szerencsém, hogy az akaraterőm még kitart valameddig. Ki tudja meddig.
Pont a káromkodásom után kerül elő az Intézetvezető, amitől annyira zavarba jövök, amennyire ritkán szoktam. Nem szerencsés így elkapnia egy felettesnek az árnyvadász világban.
-Igenis, Ruko... -próbálom ki, de nagyon nehéz megállni, hogy ne mondjam mellé a -sama tagot. Egyszerűen csak nem érződik helyesnek, hogy ennyire közvetlenül viselkedjek a felettem állóval. Figyelem, ahogy megrajzolja rajtam a rúnát és meg is mozgatom.
-Sokkal, köszönöm szépen -teszem le és próbálgatom, hogy mennyire jó most a lábam, de használható lesz hamarosan, addig is kisebb sziszegések árán így is tudok rajta állni és menni.
-Köszönöm Ruko, de túl nagyra tart -hajolok meg az irányába, hiszen megdicsért, de utána már szaladok is a gyakorló késekért. Ez az én fegyverem, kell a közelség, hogy igazán hatékony legyek. Elhelyezkedem és megtámadom, ügyesen hárítva a vágásait, de érezhetően lassabb vagyok, ellentámadásra egyáltalán nem marad időm és a mobilitásom is jelentősen megcsappant. Egy jó három-négy percig így is kitartok, mire kapok egy képzeletbeli döfést a bordáim közé. Nem hiába ő az Intézetvezető, nagyon jó harcos.
 Outfit: Link » @ «Music: Link

Az árnyvadászság egyik fura mellékhatása, hogy minden feszültségünket önmagunk túlhajtásával akarjuk megoldani és nem is ismerünk másik megoldást. Ilyenkor kerülnek össze a hozzám és Rukohoz hasonló szerzetek, akiknek túl sok a baj a fejében és nem tudnak vele mit kezdeni. Szívás árnyvadásznak lenni.
Még egyszer meghajolok az irányába köszönetem jeléül, hogy meggyógyította a bokámat. Nem akartam ilyen illetlenül viselkedni, főleg előtte, de ha egyszer megtörtént, már nem tudom visszacsinálni. De legalább nem úgy tűnik, mintha felrótta volna nekem, talán ez már valami. Összeszedem a késemet és beállok alapállásba, hogy védekezzek a támadásai ellen, de esélyem sincs ellene igazán. Csak puszta percekig tudok vele szemben helyt állni, mielőtt leszúr és vége a játéknak. Lihegve állok meg és figyelem, mit akar nekem mondani. Nem számítottam semmire tőle, nálunk nem igazán van olyan, hogy tanítanak, ha valamit rosszul csinálsz ennyi idősen. Vagy megtanulod magadtól, vagy így maradsz.
-Hai. Wakatta -bólintok, és leengedem a karjaim. Ezek szerint még mindig nem tökéletes a technikám, hiába gyakoroltam annyi napon és éjen át. Kicsit feszélyez, hogy mögöttem van és hozzám ér, valahogy sosem szerettem, ha valaki mögöttem áll. Ennek ellenére követem az utasításait és mozgatom a fegyvereim, ahogy mondja, de hirtelen megállok.
-Miért foglalkozol velem Ruko-san? Semmi nem kötelez rá, hogy az én tanításommal töltsd a drága idődet -hajtom le a fejem tisztelettel, de még így is szemtelenségnek hangozhat a kérdés tőlem. Egyszerűen tudni akarom, hogy miért vesztegeti rám az energiáját, amikor nem kell neki és más sem teszi. Outfit: Link » @ «Music: Link

A családommal sajnos együtt jár, hogy egyáltalán nem egyszerű velük együtt élni. És ez nem olyan nyafogás, mint amit a tinik szoktak művelni, az én szüleimmel inkább megátkozva vagyok. Csoda, hogy nem mentünk mind a ketten világgá a bátyámmal, mert ennél még földön futónak is jobb lenni. Nem sokan értik ezt meg teljes egészében, csak aki már tapasztalta a borzalmas szülők mindennapos elnyomása.
Talán éppen ezért akadtam emberemre, van egy olyan sejtésem, hogy Rukonak sem volt olyan könnyű gyerekkora, mint azt gondolja az ember. És nem mellesleg megáll tanítani engem, mikor biztosan van bőven dolga és nem kötelező neki az ilyesmi. Ahogy mögém lép, még inkább befeszülök, mint eddig voltam, de erről nem ő tehet. A japánok alapból nem szeretik mások közelségét, nálunk minden a személyes tér tiszteletéről szól, mert annyian vagyunk egymás nyakán, hogy máshogy ezt nem lehet.
-Nandemonai. Szívesen veszem a segítséget - válaszolok, hiszen nem tehet arról, hogy ilyen vagyok. Még szokom az új testtartást és megpróbálom elraktározni, miben is más ahhoz képest, amit eddig csináltam. Én már nem veszem észre a hibákat magamon, néha jó, ha más helyreigazítja a technikámat.
-Nagylelkű gondolat, Ruko-san. Nem minden árnyvadász venné a fáradtságot, hogy mások gondjaival foglalkozzon. Sőt -vonok vállat a végén, hiszen gondoljunk csak a szüleimre, hogy mennyire vakok a saját gyerekeikre. Persze ők ezt tagadnák és bizonygatnák, mennyire kedves és együttérző nephilimek is ők, de én tudom, hogy ez nem igaz.
-Raiden, a parabatai-od? A bátyám is itt van, vele is találkozhattál már -jegyzem meg, valahogy még mindig nem nagyon hiszem el, hogy tényleg rám akarná pazarolni az energiáit.Outfit: Link » @ «Music: Link

Ruko egy remek harcos és elég nagy megtiszteltetés, hogy kérés és kérdés nélkül, ilyen nemes célból segít nekem. Engem általában kerül a többi árnyvadász, már csak a hírem miatt is, de úgy tűnik, hogy a számkivetettek összetartanak. Jól esik egy kis önzetlen törődés.
-Egy ilyen jó árnyvadásztól, aki egyben az intézetvezető, mindig megtiszteltetés -hajolok meg megint egy picit, de ez egyáltalán nem hízelgés a részemről, tényleg így gondolom. Nekem nem tényező a megítélésében a kinézete és a pletykáknak sem szoktam általában hinni. A rólam szólók is csak a felszínt hangoztatják, azt senki sem tudja, pontosan milyen okaim vannak. A minta után, ahogy újra támad, próbálgatom a mozdulatot és a kéztartást, és gyorsan rá is érzek, mire gondolt, majd már csak arra figyelek a támadások között, hogy helyesen csináljam. Nem olyan egyszerű, hiszen nagyon gyors, pedig én sem vagyok túl lassú.
-Így is több, mint amit sokan tesznek -sóhajtok magamban, ahogy megint eszembe jutnak a szüleim. Amit a bátyámmal és velem műveltek égbekiáltó és ha lenne más lehetőségem, már régen nem lennék itt a testvéremmel együtt. Annyiszor végiggondoltam már, de ez a legjobb, amit a helyzetből ki tudok hozni.
-Véleményem szerint, azoknak van parabatai-uk, akiknek a lelke elég sérült, hogy segítsenek egymásnak -fogalmazom meg a tapasztalatomat, amit az évek során véltem felfedezni. A bátyámnak is jót tett volna egy ilyen segítség, de szerintem jobban félt a lelepleződéstől, minthogy találjon magának valakit. Én sajnos nem lehetek elég minden igényét kielégíteni.
-Igen. És nagyon jó testvér -mosolyodom el halványan. Az én bátyám tökéletes, akárki akármit mondd.
-Természetesen, ki nem hagynánk. Évek óta nem volt az Intézetben esküvő, kell már egy ilyen vidám esemény, hogy megtörje a sok fájdalmat -Nem csak a személyes fájdalmainkra gondolok itt, hanem a Hábotúban elszenvedett veszteségekre is. Eléggé kifulladtam, így elmegyek a vizemért és leülök, amíg megiszom. Alaposan megizzasztott, ezt sem tudja akárki elérni nálam.Outfit: Link » @ «Music: Link

Meg kell állnom egy kicsit, mert alaposan lefárasztott és még mindig nem igazi a bokám, bár már sokkal jobb. Azt hiszem kelleni fog neki még pár óra, de már lenyugodtam és el is fáradtam, szóval talán tudok majd aludni az éjszaka. Így is elég későn van már.
-Akkor is nemes gesztus tőled, hogy segíted a többi árnyvadászt. Nem mindenki hajlandó rá -Őt tudom, hogy meg szokták néhányan vállakozó szelleműek keresni egy-egy óráért, mint például a Herondale kölyök is. Engem nem szoktak, hiába tanítanék szívesen, mert azt hiszik, kis mitugrász vagyok, aki csak a szerencséje miatt maradt eddig életben. Valahol igazuk van, már régen meg kellett volna halnom, akkor sokkal jobb lenne. Csak az akaraterőm tartott és tart még most is életben, reménykedve, hogy egyszer jobb lesz az élet és nem ilyen fájdalmas.
-Sokszor a legapróbb dolgok hagyják a legnagyobb nyomot, de ezt sokan nem ismerik fel. Örülök, hogy te igen -Nem igazán van konkrét elképzelésem a tökéletes árnyvadászról, vagy a legjobb Intrézetvezetőről, de talán Ruko és a menyasszonya, Thea áll hozzá a legközelebb. A mostani idősebb generáció nem figyel a fiatalokra, azt hiszik, nekünk is ugyanolyan könnyű volt, mint nekik, de nem. A modern társadalom már más, mint az övék és érezhetően megváltozott a világ körülöttünk, de mi nem változtunk vele. Remélem most már megérjük a fejlődést, amire szükségünk van.
-Sejtettem -felelem lágyan és egy nagyon halvány mosolyt eresztek csak meg, miközben a szemeim szomorúságot sugároznak. Pontosan tudom, mire gondol, és nem fogom tovább adni, eddig sem tettem, pedig a véleményem korábban is megvolt. Én és a bátyám ezért tiszteljük az intézetvezetőket.
-Ő az -húzom egy picit szélesebbre a mosolyom, ahogy szerettel gondolok a bátyámra. Ő a mindenem. Persze nekünk is megvoltak a magunk veszekedései és nézeteltérései, főleg kisebb korunkban, de mára felnőtt fejjel már teljesen más a helyzet.
-A tiétek különleges helyzet, és még több figyelem terelődik rátok, amiatt ahogyan az Intézet élére kerültetek és ennek ellenére a házasságotok sokkal jobbnak ígérkezik, mint olyanok, amik szerelemből köttettek. Nem tudom, valahogy olyan érdekes az egész és látni akarjuk. -nézek fel rá miután leültem a padra és már megittam az üveg felét. Outfit: Link » @ «Music: Link

Ideje pihennem, nem csak a társas gyakorlás, hanem előtte a box zsák rúgdosás is. A bokámnak sem árt egy kis idő gyógyulni és én sem bírom már a strapát úgy. Na, nem öregszem olyan hamar és a testem is jól tűri a fáradtságot, egyszerűen... nem megy. Nagyon sok energiámba kerül rávenni magam valamire, ha egyszer csinálom, már semmi baj, de addig sokkal nehezebb eljutni, mint azt gondolná az ember. Sokkal, de sokkal.
-És éppen most húzunk szét, amikor a legjobban szükségünk lenne egymásra -megfigyeltem, hogy a szüleink korosztálya végtelenül sznob tud lenni, és a világért sem nyúlnának olyasmihez, amit osztályon alulinak tartanak. Mint például az alvilágiak és a velük való szövetség esetleg olyan árnyvadász családok, akiket valamiért nem szeretnek, valószínűleg egy nagyon régi ellenségeskedés miatt. Mikor most kellene félretennünk minden ilyesmit, hiszen nagyon kevesen vagyunk, még a mostani Akadémia újranyitással is.
-Lightwoodék is ezen igyekeztek, bár nekik más problémájuk is volt, mint az Intézet egységével törődni, szóval nem hibáztatom őket, pedig ők igyekeztek, ahogy tudtak -mutatok rá, mert már itt voltunk, amikor a Lightwood házaspár vezette a New Yorki Intézetet és láthattuk, mennyire nem egyszerű nekik sem. A házasságukat egyben tartani, gyászolni egy gyereket, a Herondale fiút pártfogolni, Valentine ámokfutásával foglalkozni... Senkinek sem kívánnám, még a saját szüleimnek sem. De azért nekik talán, kicsit tapasztalják meg, milyen is, ha nem minden a terveik szerint megy.
-Így van -értek vele egyet, sokszor ezek az apróságok jelenthetik valakinek a világot vagy még egy napot az életben. Sosem szabad az ilyesmit lebecsülni.
-De azt hiszem elmondhatjátok, hogy nektek legalább jól sült el a dolog -mutatok rá, hiszen csak az nem látja, mennyire szerelmesek egymásba, aki nem akarja látni. Amúgy végtelenül aranyosak tudnak lenni együtt, már ha valaki elkapja azokat a ritka pillanatokat, amikor kimutatják egymás iránt a szerelmüket. Nem szokták nagy dobra verni, de azért mégis terjednek róla pletykák, mit szoktak a hálószobában csinálni. Az úgyis az ő dolguk, minden másban viszont nagyon profik.
-Éppen itt lesz az ideje, hogy változtassunk. Az alvilágiak még mindig nem tartanak minket segítségnek és alig találni valakit köztük, akinek jó a véleménye rólunk. Pedig ők is kellenek, hogy elérhessük a céljainkat vagy megakadályozhassunk még egy háborút -Ez mindenkinek az érdeke lenne, mindannyian megtapasztaltuk, hogy egy jól irányzott tervekkel rendelkező árnyvadász mennyi és milyen nagyszabású problémát tud mindenki számára okozni. És még nem is ért véget vele a dolog. Félek, mit fognak a tündérek tenni.
Megtörlöm a homlokom a kis törülközőmmel, és ismét megmozgatom a bokámat, most már szinte teljesen jó. Legalább Suzu nem fogja észrevenni, hogy megint tönkretettem magam, pedig kivételesen nem az utcán, hanem egy zsákkal verekedtem. Még ezért is képes lenne megszidni.

Outfit: Link » ✠ «Music: Link