Személyiség/Kinézet
Mivel is kezdjem? Ha rám nézel... talán furcsának fogsz találni elsőre, de másodikra is. Tedd félre az előítéleteid, hogy megértsd ami a szemed elé tárul. Egyáltalán nem vagyok magas, de hát ez már csak így van, viszont kellemesen arányos vagyok, elég rám nézned, sehol nem látsz túl sok zsírfelesleget. De annál több hajat, hosszú fekete hajam van, amit néha színesítek is. Igen, mert nekem tetszik. Viselek mindent, de általában a visual kei stílus jegyeit látod rajtam. Néha nagyon szélsőséges formában is.

Jó tudom, nem erről kéne beszélnem, de ez is kell ahhoz hogy el tudj engem képzelni. Szóval, elég határozott személyiség vagyok, és nagyon nyitott. Megtévesztő, mivel érdekel minden, mindenkivel szóba állok, de magamról alig beszélek. Viszont remek hallgatóság vagyok, és a mosolyom már annyira professzionális hogy a szépségkirálynők is tőlem tanulhatnák. De tényleg, látod? Látod?! Na azért. Szóval az a helyzet, hogy ha beszélgetsz velem egy két órát, rájössz hogy totálisan alkalmatlan lennék annak, ami mégis vagyok. Hogy miért vagyok mégis az? Mert jók a készségeim, és mert azt mondják az okos doktorok, hogy annak idején valami gond történt idebent a fejecskémben, és kissé átrendeződött a fejem. Butaság, hogy tudna ott bármi is átrendeződni, nem? Tudni illik rólam, hogy szeretek színészkedni, előadni a feltűnőt, és amikor senki nem számít rá, akkor előrukkolok valami kis sokkoló igazsággal. Mert miért ne tenném? Szeretem sokkolni a népet, többnyire a megjelenésemmel, és sosem tudhatod mit rejtegetek magamnál nem igaz? Ezek a holmik olyan sok kis zugot rejtenek. Igen néha kényszeresen beszélhetnékem van, de többnyire semmi izgalmas, vagy magán dolgot nem osztok meg, azt mélyen magamba zárom. Japán származású vagyok, tehát ne csodálkozz ha kissé törékenynek tűnő megjelenésemhez mély hang párosul. Tehát vissza, jók a szervező készségeim, és általában ráérzek a dolgok működésére, és így alaposan átgondolt stratégiával tudok előállni. Angyal vagyok, de ritka eset hogy a dolgok sűrűjébe ugranék, én inkább kivárok. Bár harcos képzettségem is van, hiszen ez előfeltétele annak hogy fejlődhessek, szóval nem arról van szó hogy nem tudok harcolni csak hát.... ha harcolok, van hogy elvesztem a kontrollt, és nemcsak megfékezek egy vadállatot, hanem apró darabokra is szaggatom. Persze, emberi módszerekkel, hiszen én nem vagyok szörnyeteg. Vagy várjunk csak? Az lennék? Normális ember élvezi ezt az egészet? A vadászatot és a gyilkolást? Nem? Tényleg? Nahát... nos igen, akkor lehet hogy igazuk van.... Rendelkezek némi viselkedés zavarral, és mondtak már bizony sok csúnyát is rám, de érthetetlen miért...

Pár vélemény:

"Elképesztően aranyos. Sosem találkoztam még senkivel aki ennyire lehengerlő személyiség lett volna. Remélem még összefutunk."

"Ruko? Jajj ne is mondd, az egy fenevad, csak láncra kéne verni és a világ végéig ott hagyni hogy megdögöljön. Semmi érzés nincs benne, egy szörnyeteg"

"Nem tudom mit mondhatnék, kicsit furcsa, de nem hinném hogy veszélyes, inkább csak olyan hóbortos, tudja..."

Amit még jó ha tudsz:
- betegesen menekül a pókok elől
- tanult pár félév pszichológiát és filozófiát
- szeret olvasni bármily meglepő is
- főzés címén egyszer már majdnem felrobbantott egy lakást
- gyerekként zongorázott
- mesteri szintre fejlesztette a go és majong tudományát
- meghal abba na pillanatban ha ráharap egy darab fehérrépára az ételében
- allergiás a mogyorókrémre
- közepesen klausztrofóbiás. Képes kontrollálni magát, de feszült lesz és szorong ha sokáig nem mehet ki. Olyankor mintha kissé visszavenne magából.
- mestere a két pengés harcmodornak, kedvenc pengéi Drimasael és Nariel

Az úgy történt hogy valamikor 30 évvel ezelőtt megszülettem, igencsak viharos napon. Japánban, Osakán. Tudod, ott oldalt abban a keleti országban. Jól van, bocs, tudom hogy tudod...

Tehát, ott voltam gyerek de nem volt valami vidám gyerekkorom, mint minden társadalomban itt is voltak és még vannak is olyanok, akiknek sosem szabadna szülővé válniuk. Valami ilyesmi volt az én szüleimmel is, egyikük sem volt az a gondoskodó fajta. Mondjuk ehhez még hozzá kell tennem azt is, hogy nem várt gyerek vagyok. A bátyám után nem akartak többet és anyám meg is akart engem ölni, csak nem használt a szer, vagy rossz szérumot kapott nem tudom, de mégis megszülettem. A világ pechjére. Tehát a bátyám. Hát úgy tűnik a sors engem jobban kedvelt mint őt, mert ő apa karakteres kissé szögletes vonásait örökölte én már majdnem lányosan festettem. Még gyerekként is, és mondták is hogy szép gyerek vagyok.Az iskolai évek egyáltalán nem fontosak, hacsak nem kíváncsi valaki arra, hogy a lányos arcom miatt folyton csúfoltak és nem sok barátom akadt, és még a bátyám is az ellenségem volt hogy úgy mondjam. Mintha erről szólt volna az egész, a rivalizálásról. Mindegy. Ez később se lett jobb, és nem is akarok erről beszélni, az egész életem egy nagy nyomor, de megtanultam látni a szép apróságokat is, amik megszínesítették az egészet. (Igazából szerintem felesleges hozzá tennem, hogy árnyvadász családról beszélünk, és az iskola értelemszerűen az akadémiát jelenti, hiszen az is egyfajta... tanulás. Csak, a félreértések elkerülése végett mondom ezt. Ismerem Idris városát, de alapvetően nem ott nőttem fel, hanem a mundane világban. Két helyen tanultam egyszerre, hét nem varázslatos? )

Az a bizonyos cérna ott szakadt el, amikor főiskolás lettem, és már egészen jó voltam a zenei tudásommal is, alakult az életem, és a nagymamám állt egyedül mellettem, gyakorlatilag mindig nála voltam. Imádtam az öregasszonyt tényleg. Amennyire nem jöttem ki a családommal, annál jobban kijöttem vele, és tényleg szerettem. Őszintén. Aztán, mint a tündérmeséknek mindig, ennek is vége szakadt, és egyszer egy hajnalig tartó egyetemi bulizás után kómás fejjel, másnaposan arra értem haza, a nagyihoz, hogy a ház néma csendes. Nagyi a tyúkokkal kelő típus volt mindig is, gyanús volt hogy nem motoszkál és nem vár a zsémbelődésével mint mindig. Bementem és... azt kívántam hogy ez még a piától való látomás legyen. A nappali közepén hevert a teste vérbefagyva, arccal az ajtó felé, mintha nézett volna valakire. A szemei üvegesek voltak, és... nem tudom. Eltörött valami. Rám nem jellemző módon roskadtam össze, mintha a lábaim csak rongylábak lettek volna. Néztem a holttestét, és nem tudtam semmit csinálni, megbénultam és akkor tűnt fel.... alig volt vér. Hová lett az sok vér ami egy ember testében van? Közelebb másztam, de halálra váltam amikor az ajtó kivágódott mögöttem és idegenek jöttek, katonák, vagy hasonlók fegyverrel... az egyik felrángatott, de alig bírtam megállni a lábamon, teljesen sokkot kaptam, és kiszűrtem szavakat. A gyilkosság és démonok, likvidálás szavak tisztán csengtek. Próbáltam magamhoz térni de... nem nagyon tudtam. Bár egy idősebb fazon közölte velem a hírt, hogy ne is reméljem hogy hazamehetek, mert a családom többi része is így járt, én csak azért nem, mert nem akadtak a nyomomra. Örökre hálás leszek annak a házibulinak ami a világ végén volt. Végül nem tudom hová kerültem. Egy Intézetbe, ami hozzánk nem messze volt, de a tanuló időn túl nem időztem ott sokáig, hihetetlen nyomás nehezedett rám a kettősség miatt, ami végigkísérte az életem, és csak mondom, hogy ne merj lebecsülni, csak mert fele annyi időt edzettem. nem vagyok puhány.

Innentől kezdve még keményebb lett az életem, egyedül maradtam, mint a kisujjam, és az edzésnek szenteltem magam. Naponta sok sok órán át erősítettem, és már eszembe sem volt hogy folytassam az egyetemet, é bármiféle látszatot is kialakítsak az emberekben. Nem érdekelt ha látnak, a hosszú hajammal, és az extrém ruháimmal, a csíkokkal a hajamban, vagy a tucat fülbevalóval. Jobb akartam lenni, és bosszút venni azokon a mocskos démonokon, és végül a híresztelések hoztak Brookelynba hogy lássam mi a helyzet.

Most itt vagyok, évekkel később felfegyverkezve, és belépek ebbe a csodás új városba, miután sikeresen megtanultam a nyelvet. El kellett utaznom, mivel azt az információt kaptam, hogy talán itt lesz az a démon, aki obaa-chant megölte. És nekem kell a feje. A vérét akarom, a véréért cserébe. Szemem előtt fekete napszemüveg, és magam mögött húzom a kis bőröndöm, amely félig a ruháim rejti, félig a fegyverarzenálom.

Hello Manhattan, I am here!