- Jajj haladjunk már, haladjuuuunk, soha nem fogunk odaérniiiii - nyüszítem, mikor már vagy tíz perce állunk egy forgalmi dugó kellős közepén. Nem örülök neki, mivel sietős lenne az utam, hiszen Apa megengedte hogy elmenjek látogatóba Staten Islandre, hogy egy kicsit együtt lóghassunk Noellel ha már egy korosztály vagyunk. A stateni vezér is megengedte, Kaname bácsi igazán rendes, így hát úgy döntöttem ma elindulok és engedek apám sznobizmusának is és kocsival érkezem, sofőrrel együtt, aki az egyik idősebb tagunk. Ő amolyan kísérőm is egyben.
És most beragadtunk egy forgalmi dugóba, így unatkozva nyúlok a telefonom után, és előadom a dúsgazdag szülők sznob gyermekét. Lezser eleganciát képviselek, az élére vasalt nadrágommal, és sima fekete ingemmel. Már nem illik a képbe a sok nyakláncom ami a kigombolt nyaknál látszódik és a kissé indiánfazonú hajam sem, amit középen és hátul hosszabban viselek, oldalt viszont röviden. Akkor milyen jól mutat ha fúziót táncolok, apám...
Végül fél órás csúszással a tervezett idő után érkezem meg a szigetre és parkolunk le az elegáns hotel előtt, ahol Noelt remélem megtalálni. Kiszállok, és már szaladok is a bejárat felé. Elvileg a fiú tudja hogy jövök és valahol az előcsarnokban kell lennie, így hát nem is vesztegetem az időt és csak intek a recepciósoknak.
- Nooooeeeeeel - integetek neki máris lelkesen amikor észreveszem és lefékezek előtte, mert mégsem lenne túl jó ha felborítanám, még akkor sem ha csak barátságból tenném.
- Emlékszel rám ugye? Paris vagyok, alias Hádész a karácsonyi bálról és Apa megengedte hogy eljöjjek hozzád látogatóba ha... nos... ha van kedved velem lógni egy kicsit - mosolyodom el szélesen.

Egész este amióta felkelt totál izgatott, hiszen Paris meglátogatja, és azon is izgul, mennyire akad ki azon, hogy neki a szobán belül még egy sátra is van. Kaname megengedte, hiszen tőle az is nagy szó, azonnal belecsapott a lecsóba, és csak azért, hogy minél előbb beilleszkedjen illetve hasznára lehessen a klánnak, bevállalta, hogy beköltözik a hotelbe.
Ez a fényűzés száméra merőben szokatlan, ezért kérte meg Kanamét, hogy felállíthassa, míg meg nem szokja a modern berendezéseket.
Szóval izgul egy kicsit, hiszen Paris Richard gyermeke, azé a vámpíré, aki ismeri az apját, és ugyanolyan fiatal, mint ő maga. Még sosem találkozott korabelivel, sosem beszélt velük, így kíváncsi is arra, vajon szót fognak érteni vagy sem?
Amint jelzik, hogy valaki várja a recepción, már rongyol is lefelé-kifelé, majd fellökve mindenkit aki az útjába kerül. Menet közben mindenkitől elnézést kér, de rohan, tényleg rohan, hiszen várnak rá.
Amint kiszúrja Parist, máris felé tart, nagyon integetni sem kell neki, és hatalmas szerencséjük, hogy mindketten időben fékeznek, így nem csattannak.
-Szia! Persze, tudom, ez meg tök rendes tőle. Mikor azt mondta, hogy az apám üdvözöl, akkor jöttem rá, hogy őt ismerem, azaz láttam párszor nálunk, csak akkor még sokkal kisebb voltam. Van kedved megnézni, milyen menő szobát kaptam? Már nekem menőt.
Vigyorog, mert tényleg örül annak, hogy a fiú eljött, és annak is, hogy itt ilyen jó viszony van a klánok között. Semmi ellenségeskedés, semmi ilyesmi.
Ha Paris bólint, akkor máris rongyol visszafelé, még egyszer elnézést kérve azoktól akiket elsodort a rohanásban, és meg sem áll a szobájáig. Kinyitja az ajtót és betessékeli a fiút.
-Gyere, de ne lepődj meg.

Izgatott vagyok, hiszen olyan ritkán találkozom hozzám hasonlóan fiatal vérszívóval. Ráadásul apa megengedte hogy a karácsonyi bál után, meglátogassam Noelt. Mondjuk Kanamétól is kedves hogy hagyja, hiszen én más klánhoz tartozom, hivatalosan talán be sem tehetném ide a lábam, de azt vettem észre, hogy az öregeink barátok, és így sok mindent nem kezelnek kötöttnek.
A Hotel elé érve körbenézelődök azért, eléggé luxus kategória, de el kell ismernem igazán impozáns, és nagyon szép. Erről ennyit, mert már szaladok is befelé hogy jelezzem a recepción megérkeztem és Noelt várom, de nem is nagyon kell sokat várnom rá, mert megjelenik és tökéletes szinkronban szaladunk egymás felé, de mivel én egy eléggé extrovertált személyiség vagyok, futólag mégis megölelem, amolyan köszönésképpen.
- Ugye? Szerintem is rendes volt hogy megengedték hogy eljöjjek. Nahát, tényleg ismered apámat? De jóóó. Neked van rendes apád is? Azta, én azt sem tudom mi van az én őseimmel - vigyorodok el, mert nem igazán foglalkoztat ami azt illeti, jól vagyok én Richard mellett és nem is akarok máshol lenni.
- Persze, szívesen megnézem ha megmutatod - aztán ha elindul, akkor követem is, igencsak tempósan, mert felveszem az ő közlekedési tempóját, és megállok az ajtóban, de kissé összehúzom a szemöldököm mikor megjegyzi hogy ne lepődjek meg. Végül is... Hát jó.
- Öhm, majd próbálok nem meglepődni - ígérem meg, és belépek a szobába, aztán naná hogy szemen bök a sátor a szoba közepén.
- Ez ööö most komolyan egy sátor? De jópofa... - mosolyodom el, mert hát valahol megkönnyebbültem, bár nem tudom mire számítottam, de talán valami rosszabbra.

Annyira örül annak, hogy valaki rá is kíváncsi, ráadásul az ő korosztályából szinte, még ha másik klánból is. Ugyan nem panaszkodhat, nagyon jól érzi magát itt, de azért egy vele majdnem egyidős vámpír… álmaiban sem gondolta. Kaname pedig engedte, Richard is, halál jó fejek mindketten.
Szóval amint jött az üzenet, már lent is volt és széles vigyorral a képén öleli vissza Parist. Nem bánja, hogy így reagált a fiú, ez most igenis jól esett neki.
-Igen, azaz kicsit, de akkor is rendes volt. Szóval örülj, hogy ő az apád. Már így. Igen, van, de nem láttam évek óta, mert… mert… persze ez nem ilyen egyszerű, mert nem tudtam, hogy ő az, csak akkor, amikor… szóval az lettem, ami ma. Éveken keresztül nem esett le, hogy az a kép, amit őriztem róla azért volt annyira ismerős, mert olyan volt, mint én. A valódi apám.
Ismeri Richardot, persze, már amennyit beszélt vele annak idején, de azt nem mondhatná, hogy túlzottan. Az apjáról érkező kérdésre elvigyorodik. Az kissé kínos, mert az, hogy együtt él az öregével és erre nem jön rá… hát na.
Menet közben azért felkészíti Parist, hogy az ő szobája nem átlagos, de úgy rohan, mint attól félne, lemarad valamiről. Végül az ajtóhoz érve kinyitja, és előre engedi a fiút.
-Komolyan. Megszoktam… bocs. Ülj le bárhol, ahol kényelmes.
Azonnal hellyel kínálja őt és letelepszik egy párnára. Neki kényelmes ott is. Sejti, hogy a fiú nem ilyesmihez szokott, de egyelőre így érzi magát otthon, aztán majd elválik.