Hason fekve a földön jegyzetel, mert asztal és szék vagy az ágy dísznek van, nem használja, mert elkopik véletlenül, hogyne. Már a negyedik könyvet húzza maga elé, de valami még mindig nem stimmel, csak a fejét vakarja. Elhagyott egy részt valamerre. Vagy a könyvet tüntette el, vagy a cetlijét, de az biztos. Felül, körbenéz a sátorban... siralmas.
Mindenhol összegyűrt galacsinok, na ebből találja meg amit keres. Elhúzza a száját, a könyvekkel indít, de jó fél óra múlva sem jár sikerrel, így maradnak a papírok, amiket elkezd széthajtogatni.
Hányszor megfogadta már, hogy szisztematikusan rendezi őket, de hányszor. Nem sikerült. Az alkotás hevében ezt tökéletesen kitörölte a emlékezetéből, így járt.
Próbálja visszapörgetni, hová dobhatta azt amire szüksége van, de csak az irányt tudja belőni, így arra kezdi a tanulmányozást, most viszont nem gyűri vissza a jegyzeteket, hanem szétválogatva teszi le... már ahol még van szabad hely. Közben kopognak, így ki is szól, remélhetőleg az érkező nem rúgja arrébb a galacsinjait.
-Gyere nyugodtan, csak óvatosan.
Amint meglátja Lasht, felvillanyozódik egyből, és ahogy a férfi belép, úgy vetődik elé, mint aki éppen toucdownt hajt végre.
-Ne mozdulj, emeld fel a lábad... ez az, megvaaaan! Bocs, csak kerestem egy jegyzetet.
Úgy fogja a papírt mint valami kincset, és beteszi gyorsan a könyvbe, el ne hagyja megint. Utána vigyorogva ül fel, és úgy néz Lashre.
-Köszi, dehogy bánom, örülök neked. Ülj le nyugodtan, a többi már nem érdekes. Amúgy, mondani szeretnék valamit... remélem, nem akasztalak ki vele. Szóval... mivel téged ismerlek a legrégebb óta, és veled jövök ki a legjobban... megharagszol, ha úgy tekintek rád, mint a bátyámra?
Jókor közli szegénnyel, igaz, nem találkoztak azóta, de másnak simán így emlegette őt. Kicsit izgul, mert ha most Lasht is magára haragítja, az szép baleset lesz. Azért van hely, ahol helyet lehet foglalni, a férfi ne ácsorogjon már a sátor szélén.