Isabell mindig is látványos jelenségnek számított. Nem csak sajátos stílusáért, hanem elég volt ránézni. Nem szégyellte kihasználni azt, amilye volt. Tudta jól, mi áll neki jól, mit kell felvennie ahhoz,
hogy elegáns legyen, vagy épp harchoz készüljön, vagy olykor fülledt levegőt okozzon. Barna haj, hasonlóan barna szem, amikkel olvasni tudott mások vonásaiban. Vastag, csábító ajkak, amivel sokakat rossz útra tudna téríteni.
Kimondottan az a csábító, elegáns szépség, aki jól tudja ostorát forgatni mindenféle módon, ha arról van szó. Edzett, de nőies alak, amit sokan meg tudnának irigyelni gömbölyű idomaival. Magassága nem rúg sokra, így aztán főképp nem fél magassarkút felvenni, amivel nem csak csípője ringása látszik,
de jól tudja rúgásra is használni.

Árnyalatnyival összetettebb jellem, mint ami látszatnak tűnik. Nagyon fontos számára a család, legfőképp ikertestvére Alec,
és Max, de persze Jace is ezek sorát bővíti, hiszen együtt nőttek fel. Ha nem is látszik meg rajta, mert igyekszik elrejteni érzéseit, tud ő ám aggódni. Azonban megvan saját világa is, amiről nem sokat beszél, de érik őt hatások, amire reagálni kell, és nem mindig tudja jól feldolgozni őket, ilyenkor egy edzés,
vagy bárkivel lévő harc akár szóban, akár tettben, kicsit kijózanítja. Nem a forrófejű típus, de vannak azok a ritka pillanatok, mikor neki is túlcsordulnak a dolgok. Ha nem is szereti, ha így látják, de volt eset, mikor megindultak a könnyek. Igyekszik erős maradni, de ő is csak ember, nem tökéletes.
Kiérdemelt helye van az Intézetnek lelkében, ahol felnőtt.
Azonban, céltudatos, intelligens, nem lehet csak úgy hülyének nézni, és mert nő, ezért lekicsinyíteni, ha kell, ezt saját öklével bizonyítja be. Nagyszerű harcos, és igyekszik a fiúkhoz szinten maradni, ami egész sikerül is neki. Igazi amazon, akiben van jó és rossz. Tökös csaj, aki nem fél amiatt, ha egy szörnyet meg kéne támadni, néha eszement, hogy képes Jace mindenféle tervébe belemenni, de hármuk közül talán neki van a legjobb ítélőképessége.
És, nem maradhat ki a csábító, de szerető nő, aki szeretetre vágyik.Persze Isabelle-t nemigen lehetett egy hercegnőhöz hasonlítani. Ő bárkit felaprított volna a korbácsával meg a csizmájával meg a késeivel, aki megpróbálja bezárni egy toronyba, hogy aztán hidat építsen a maradványaiból, és mosolyogva vonuljon el szabadon, miközben a haja mindvégig tökéletes.
Bonyolult, nagy lelkű, és halálos.

Könyvet írhatnék magamról, ami vagy egy oldalas lenne vagy több száz... Család, barátok, szeretők, élettörténet? Ennél egy vadászat is érdekesebb, minthogy végigvegyük Meliornt, Raphaelt, Simont, és egy rakat pasit, majd áttérjünk anyámékra, Maxre, Alecre, aki baromi cuki Magnussal, vagy Jacere, aki végre nem szenved a testvér-nemtestvér problémában, aztán Claryre, aki mindenhova becsörtet, és felborítja a világot, jó pár világtönkrelevőre, mint az elmebeteg Sebastian és Valentine?

Béke... Mondhatni béke. Eddighez képest az, de hogy a jövőhöz viszonyítva mi, az rejtély. Ideiglenes állapotnak tűnik,
vagy több? Nem lehet megmondani, attól még ott vannak a szörnyek és az árnyvadászok közötti ellentétek, még ha vannak olyan személyek, akik kapcsot jelenthetnek.
Csönd, senki sem lebzsel körülöttem. Sem Alec, a bátyám, akiért a kezemet is tűzbe tenném, sem Jace, a fogadott testvér, aki velünk nőtt fel, sem Clary,
akivel ha nem egy könnyen, de egy húron pendülünk, a lányban sok lehetőség van, és nagyszerű vadász, örülök, hogy sorainkat bővíti, sem Magnus, Raphael,
Simon, sem más. Csönd, ami megnyugtató lehetne, de valahogy képtelen vagyok megmaradni egy helyben. Bekötöm kezem, hogy csuklóm ne mozduljon el,
miközben az előttem lévő álló box zsákot veszem ellenfelemnek. A csönd megszűnik, már csak az én légzésem, mozgásom, ütéseim hangját veri vissza a négy fal, ami körbevesz. Nem tudom, mennyi idő volt, míg folyamatosan csépeltem szegény zsákot, mire már éreztem, hogy ökleim sajognak, de jól esett. A dolgok, amik felhalmozódtak bennem, a történések - Max, a szüleim, Sebastian, Valentine, Indris, az egész káosz, aminek részese voltam - lanyhulni kezdtek. Nehéz utána visszaszokni egy régi kerékvágásba, ahol nem mindennap van valami. persze, szörnyikéék nem tűnnek el sosem, de őket lehet kezelni.
Ha valaki pár évvel ezelőtt megkérdezi, hogy mit jósolok magamnak, tuti nem ezt. Nem is tudom... Akkor még nagy álmom volt, hogy Vasnővér legyek, nem mondom, ez most is megvan, de már nem olyan mértékben. Ez is olyan, mint a család, amiről azt hittem szent, és mindig összetartozik, aztán apám... És Max is kiveszett az életemből. Alec maradt vérszerint, de...  észre sem vettem, hogy az Intézet maga egy család. Itt volt mindig előttem, és nem tűnt fel.
Valami ellenfél kell, fiúk már nehogy mindig csak henyéljenek és enyelegjenek. Ezzel a vigyorral szaladtam ki az edzőteremből, de nem jutottam sokáig, hiszen egy riasztás szakította meg utamat. Elvigyorodtam. Mégsem kellenek a fiúk. Itt van a valóság, amin letesztelhetem magam. - Az enyém! - kiabáltam hátra, miközben szobám felé igyekeztem átöltözni. Összeszedtem ostoromat és már nem egy izzadt, szénakazal nőszemély tekintett vissza rám, ahogy percek alatt átvedlettem valami harchoz illőhöz. Mire leértem, addigra már a többiek is összeverődtek. Ennyit arról, hogy egyedül intézem el... - Nah, ki akar versenyezni? - emeltem meg szemöldökömet egy mosoly kíséretében. - Vagy máris kioszthatom az első díjat, mert ti útközben nem bírjátok ki egymás nélkül? - cukkoltam őket egy kicsit, leginkább Jacet és Claryt. Persze, nagyon cukik együtt, de néha el lehet szakadni egymástól. Kopogott cipőm, míg kivonultunk. Kezdődhetett a vadászat!