Nagyon sokmindent el lehet rólam mesélni, de mindenki csak találgat rólam, kevesen ismernek igazán. Talán senki, ha a teljes, igazi valómat nézzük. De kezdjük is talán az elején, ha megengeded.
A kinézetem nem éppen átlagos, talán ha nem nő lennék, és sötétben találkoznánk, még meg is ijednél tőlem. Nem igazán érdekel, ki milyennek lát, nem zavar, ha pletykák terjednek rólam, nem foglalkoztat, ha valaki ijesztőnek vagy barátságtalannak tart.
A ruhatáram csak és kizárólag sötét színekből áll, és abból is a fekete van többségben. Évek folyamán irigylésre méltó goth ruhatárat szedtem össze, és egyikből sem kapható több. Mindegyik egyedi és kézzel készült, vagy én készítettem, vagy ügyes kézművesek, akiket megismertem az idők folyamán. A szoknyákat és bakancsokat részesítem előnyben, a nadrágok nem annyira az én világom, de elhordom az a pár darabot, ami a szekrényemben áll.
Ékszerből mindig rengeteg van rajtam és az ezüstöt preferálom belőlük, ritkán látni engem legalább két gyűrű és nyaklánc nélkül. Akkor nagy bizonyossággal feltételezheted, hogy rossza napom van, vagy keveset aludtam és nem ajánlott a közelembe jönni.
Sminkem és a hajam is követi a stílust, fenékig érő fekete hajkoronámat általában leengedve tartom, csak ritkán kötöm fel vagy kontyolom, a puszta súlya miatt nem szoktam ilyesmit csinálni, de van az a meleg, amikor muszáj. Profi sminkeléssel is foglalkozom, ezért nem csak másokra szoktam néha színes és bonyolult sminkeket varázsolni, hanem magamra is. Mostanában kezdtem el speciális effektusokkal foglalkozni, tehát maszkokat tervezni és kivitelezni. Leginkább horror és gore témában, az a terület, amit szintén szeretnék elsajátítani. Ebben az iparban minél több mindent tudsz jól csinálni, annál többet érsz és használhatóbb vagy.

Nem vagyok olyan közvetlen, mint a legtöbb amerikai és jól is van ez így. Szeretem, hogy nem vagyok hétköznapi, hogy nem adom ki minden titkom rögtön és hogy a misztikusság aurája leng körbe a társaim szemében. Szerintem közel sem vagyok olyan érdekes, mint amiket a néha visszahallott pletykák állítanak, de nincs nekem arra energiám, hogy kijavítsam ezeket a téves információkat. Nekem céljaim vannak és a legkevésbé sem érdekel, mit gondol néhány huszonéves. Ennek ellenére nem vagyok tényleges boszorkány, leginkább spirituálisnak mondanám magam, szoktam meditálni, árnyékmunkát végezni, hiszek egy általános mindenható istenben, de nem vagyok semmilyen vallás követője. Az okkultizmus az egyik szenvedélyem, amikor jut rá időm, arról szoktam olvasni. Sosem áldoztam még semmilyen állatot, nem táncolok a hold alatt köpenyben, sem semmi hasonló. Ezek csak híresztelések, de nem mondom, hogy nincsen alapjuk.
Nagyon mélyen, de tényleg mélyen érzékeny és kedves lány vagyok, de ezt egy jó vastag réteg szarkasztikus viselkedéssel és hűvösséggel jelzem. Alaposan ki kell ismerni a humorom, hogy ne érezd bántónak és nekem is meg kell erőltetnem néha magam, hogy ne legyek szemét. Persze ha egyszer kedvelek valakit, akkor nem ritka jelenség a mosoly az ajkaimon és a megjegyzéseim is sokkal kedvesebbek lesznek, de ehhez azért idő kell.
A beszéd nem igazán az erősségem, bár meg tudom értetni magam és szépen folyamatosan, értelmese tudok beszélni, de az érzelmek normális közvetítése, vagy ne adj isten vigasztalás... Nem, arra vannak jobb emberek is. Ennek ellenére magam is vágyom a társaságra, de az introvertált természetem és a folyamatos elfoglaltságom miatt, igazi barátaim nincsenek. Persze vannak osztálytársaim, akikkel jóban vagyok és szüleim, akiket szeretek, de nem vagyok velük olyan szoros kapcsolatban. Nincs rá időm.

Amit még érdemes rólam tudni:
-Akár tél közepén is képes vagyok fagyit enni, annyira szeretem
-Megtanultam jelelni, és ha ideges vagyok, akkor olyan gyorsan kezdek magamnak jelelni, hogy alig érteni, pláne, hogy nem beszélek akkor
-Imádok táncolni, bár sosem tanultam
-Mindenféle kézműves dolgot csinálok és azt el is szoktam adni neten, érdekes módon keresni szokták a munkáim
-Hatalmas rajongója vagyok a Vámpír Aktáknak

Nem volt igazán érdekes vagy kiemelkedő életem eddig, csak nagyon sok álmatlan tanulással vagy munkával töltött éjszaka és némi pozitív élmény sorozata. Nagyon sok energiát és időt öltem bele, hogy most ott lehessek, ahol lenni akarok, de még így sem tökéletes minden.
Már nagyon fiatalon kezdtem kialakíani a mostani öltözködési stílusom, ami miatt sokan piszkáltak végig, legalább egy kicsit alábbhagyott az utolsó évre. A szüleim bár jót akartak nekem, nagyon nehezen értették meg, hogy ez tesz engem boldoggá és ezért ők is sokszor kritizálták a megjelenésem. A folyamatos piszkálás miatt sosem voltak barátaim, persze voltak, akikkel jóban voltam, de csak egy valakit tartottam akkor és most is igazán a barátomnak.
Az utcánk végén lakott egy fiú, egy osztályba jártuk és süket volt, beszélni sem tudott jól. Nem volt egyszerű vele a kommunikáció, de mindig volt az órán egy fordító, de az nem segített neki a szünetekben a többiekkel beszélni. Nagyon magányosnak tűnt szegény és akkor még jóhiszemű voltam, hát megtanultam magamtól jelelni. Könyvekből és videókból lestem el a dolgot, már úgy mentem oda hozzá, hogy be tudtam neki mutatkozni. Látni kellett volna azt a mosoly, ami felvillant az arcán, olyan boldog volt.
Boldog éveket töltöttünk együtt, igaz egyikünket sem szerettek az osztályban igazán, de kitartottunk egymás mellett és túléltük a mindennapokat. Egy borzalmas baleset miatt állt feje tetejére a világom, egyik pillanatról a másikra. Mindig is voltak megérzéseim, de csak olyasmik, mint megmondtam, ki fog hívni egy perc múlva, mi a következő szám a rádióban, milyen színű felsőben fog jönni XY tanár másnap. Nem gondoltam különösebben semmit róla, mindig azt hittem, csak ügyesen rátapintottam, vagy csak túl könnyen olvasok a sorok között. Azonban egyszer egy hétvégén olyan érzésem támadt a semmiből, mintha valaki gyomorszájon vágott volna egy kamionnal és tudtam, hogy hozzá kapcsolódik. Legjobb barátom, az egyetlen és rohantam hozzá, le az utca végéig, ahol már mentők villogtak és tették őt az egyik autóba. Nem szirénáztak, ahogy elhajtottak...
A családja elköltözött, én pedig elbúcsúztattam őt és egyedül maradtam. Nem találtam azóta sem a helyemet a világban igazán, csak mentem mindig egyik cél után a másikért. Rengeteget tanultam és dolgoztam, hogy Londonból bejuthassak az egyik legnevesebb New Yorki egyetem szakára, ahol azt tudom tanulni, amit most is tanulok. Nem alszom három-öt évig, de nem érdekel, olyasmit dolgozhatok így, amivel jól érzem magam és nem tud érdekelni senki véleménye, aki törtetőnek vagy önzőnek tart így. Aki beleszól, vagy keresztbe tesz, azt átlépem és nem engedem többet az életemben helyet foglalni.
Legalább emléket állíthatok a kései legjobb barátomnak, hogy megálhetem helyette az álmát.