Személyiség/Kinézet
A szobában csak egy olvasólámpa égett, minden más világosság az ablakokon szűrődött be. Alecet az utcai lámpák és a hold fénye világította meg, izmos karján, válla karcsú gödreiben árnyékok kanyarogtak, bőre sima volt és csupasz, egészen farmerja sötét vonaláig. Lapos hasát rúnák borították, a régi jelek ezüstös hegei pedig a bordáin kígyóztak, de még kiugró csípőjére is jutott egy. Ahogy a fejét lehajtotta, a haja szénfekete volt, szinte világító bőre pedig hófehér. Olyan volt, mint egy fénnyel és árnyékokkal játszadozó gyönyörűséges műalkotás. Magnus sokszor hallotta már a nephilimek teremtésének történetét, de most úgy érezte, kihagytak belőle egy részt: „És az Angyal leszálla a magasból, és kockás hassal ajándékozá meg az ő kiválasztott népét.”  (Bane Krónikák: Magnus leírása.)

Van humorérzékem, és tudok viccelődni is, bár inkább nyers stílusom miatt, ezt nem mindenki tudja értékelni, ezért csak nagy ritkán alkalmazom. Általában inkább hallgatag vagyok, és nem szívesen mondom el, hogy mit is érzek, csak azok társaságában, akik fontosak számomra, akik előtt meg tudok igazán nyílni. De olyan is előfordult már, hogy egyszerűen képtelen voltam lakatot tenni a számra, és kimondtam, amit gondolok, ennek körülbelül annyira szoktak örülni, mint a vicceimnek.
Régebben mindig csak a szabályoknak, és a törvénynek éltem, de ez mára bizonyos dolgokban megváltozott, és ki is nyilvánítom, ha valamivel nem értek egyet.

Történet
A hold fényesen világított a sötét égen, felhőnek nyoma sem volt, de a csillagok nem látszódtak, mert Brooklyn városának fényei elnyomták a ragyogásukat.  Az utca túloldalán, egy lengyel étterem kirakatában villogó neonfelirat hirdette, hogy borscs és kávé náluk éjjel-nappal kapható.  A fekete, kócos hajú fiú újra beletúrt a hajába, majd az ablaktól elfordulva reszketeg lélegzetet vett.
"Emlékszel az első randevúnkra?" meleg mosoly jelent meg a fiú arcán, mint akinek kedves ez az emlék.  Majd rántott egyet, a pulóvere ujján, ami világoskék színének köszönhetően még jobban kiemelte szeme kékjét, mégsem volt valami impozáns látvány. Látszódott rajta, hogy már régóta ruhatárának darabja, legalábbis kirojtosodott ujja és ugyanilyen állapotban lévő gallérja erről árulkodott. "Az útra a metrón, amikor alig tudtam visszafojtani a nevetésemet, az énekesek előadásán, vagy amikor megpróbáltak kizsebelni téged?" Mosoly játszott az arcán, mégis volt valami idegen idegesség benne, amiről nem lehetett tudni, hogy honnan jött. De a vállai feszültek voltak, ahogy tartotta magát, majd szünetet tartott, és nyelt egyet, de végül folytatta. "Vagy arra, amikor az étteremben megszólalt a telefonod, hogy vészhelyzet van?" Ideges nevetést hallatott, és még egyet húzott, a már amúgy is nyúzott ujjú pulóveren. Mély lélegzetet vett, mintha csak erőt gyűjtött volna. "Ebből elég Izzy! Nem fogok egy kamerán keresztül szerelmet vallani neki." Igyekezett mogorva arckifejezést ölteni magára, de inkább tűnt elkeseredettnek, majd kimerevedett a kép egy pillanatra, és megjelent rajta a lejátszás felirat.
- Olyan ünneprontó vagy Alec, szerintem édes voltál. – Izzy a kanapén térdelt, és annak háttámláján könyökölt, úgy nézett felém, a telefonja még mindig a kezében volt, mert ki tudja hányadik alkalommal nézte már meg azt a borzalmat, ami eredetileg arra hivatott, hogy kifejezzem az érzelmeimet Magnus Bane iránt, aki történetesen New York főboszorkánymestere, és a fiúm.
Még mindig kicsit furcsán gondoltam arra, hogy ő és én végül együtt kötöttünk ki, annak ellenére, hogy semmi nem úgy alakult, ahogy kellett volna, és minden jel arra mutatott, hogy sosem fog bekövetkezni.
- Töröld ki azt a telefonból, Izzy! – felé fordultam, és megtámaszkodtam a pulton, szigorú testvéri tekintet vetve rá, amitől széles mosolyát felváltotta a csalódott szájhúzás.
- Jó, de akkor mit fogsz neki adni? – kérdezte sóhajtva, és szerintem még mindig úgy gondolta, hogy a videó még mindig jó ötlet lenne.
- Mit vegyünk egy boszorkánymesternek, akinek mindene megvan? És akivel együtt élsz? – kérdeztem vissza enyhe iróniával a hangomban, ami csakis magamnak szólt.
- Simon mesélt egyszer egy filmről, amit még akkor látott mikor mondén volt. Úgy értem először. – Izgatottan fészkelődni kezdett, és a mosoly újra kigyúlt az arcán, amitől nekem meg rossz előérzetem támadt, de szerencsére a kávé kifőtt végre, legalább csinálok valamit, amíg tépelődöm, és egy újabb őrült ötletet hallgatok végig.
- Szóval ebben a filmben a nő azzal lepte meg a kedvesét, egy hosszabb távollét után, hogy bebújt az ágyba, teljesen meztelenül. – közben Izzy felült a pultra, és magas sarkú csizmáját kezdte lóbálni.
- És? – Ebben nem láttam semmi meglepőt, bár tény, hogy nem szoktam meztelenül várni Magnust, de látott már úgy, így kétlem, hogy ez olyan nagy ajándék lenne.
Izzy nem válaszolt azonnal, előbb a kávéjába kortyolt, amit a kezébe nyomtam, és én is beleittam a sajátomba.
- De egy nagy vörös masnit kötött magára, a lényeges helyeket kitakarva. – folytatta, és már ugrott is le a pultról, hogy hátba veregessen, mert az én kávém meg félrement, ahogy elképzeltem magam masnival átkötve.
- Soha, de soha…– közöltem két köhögési roham közepette. – Ilyen nem fordulhat elő, soha! – adtam nyomatékot a szavaimnak, de még mindig nem tudtam mit adjak Magnusnak Bálint napra.