Nem látod? Egy adónisz vagyok! (Kac kac)
Magas vagyok 180-190 centi között, nem szoktam magam centivel megmérni. Test felépítésem teljesen átlagos, nincs három kezem, vagy négy lábam… Kellően izmos és edzett vagyok, hiába, ez szakmai ártalom, muszáj mindig fittnek lennem. Hajam vörös, néha fekete csíkok is vannak benne, és nem hosszú, nem ér le a vállamig sem. Egyenes és elől van kicsit hosszabbra hagyva, hogy az arcomat keretezze. Az arcom, kerek és elég karakteres látvány. Sötétzöld szemeim vannak, és íves szemöldökeim, valamint az orromban egy piercing látszik. Általában sminkelem magam, nem egyáltalán nem vagyok meleg (vagy csak nagyon picit kísérletező kedvű)  vagy lányos oké?! Csak nekem így tetszik. Szóval, smink az van, valamint néha körömlakk, de nem mindig. Ékszer, hát viselek egy párat, pl egy karomszerű gyűrűt, vagy egy szárnyas angyalkát a nyakamban… Tetoválásom ezzel szemben.. hát erről most nem beszélnék. Kedvelem a fekete-vörös dolgokat, és jól is állnak nekem, de általában mindent felveszek, bár a kedvenc ruhadarabom, a hosszú bokáig érő bőrkabátom. Ebből kettő is van, egy sima, meg egy bundával bélelt, a téli időszakra. Nem, nem veszek fel szövetkabátot! Jah, meg nagy bakancs párti vagyok. Általában szeretem a magas nyakú pulóvereket, nem szívesen mutogatom a heget a nyakamon.

Hee? Jah, jellem rajz, akkor meg azt mondd.
Szóval, nem mondom magam gonosznak, de jónak sem. A kettő között rekedtem, ilyen darkosabb jellem vagyok, imádok másokat idegesíteni, és húzni, de nem riadok vissza attól sem ha ütni kell. Általában jól taktikázom, és mindig azt veszem figyelembe, hogy nekem mi a jó ebben, így hát igen, eléggé én-központú is vagyok. Nyugodt, valamint kissé ironikus, szarkasztikus humorommal bárkit kihozok a sodrából, de ennek története van… Ismerkedni nem nagyon szoktam, és nem is nagyon megy, zárt, és titkolózó jellem vagyok, uuuutálom ha valaki a múltammal nyaggat, azt meg szoktam ütni általában, ha túl rámenős. Ha meg lány az illető, hát, nos akkor is. Nem érdekel. Khm, lobbanékony lennék és agresszív? Nem mindig, de néha ki tudják hozni belőlem, az emberi ostobasággal. Másfelől ha olyannal akadok össze, aki nem nyomul rám, hanem csendesen közeledik, és értelmesen azzal hajlandó vagyok szóba állni, és rájöhet hogy az öltözetem csalóka bizony, hiszen saját vállalkozást futtatok, és jó szimatom van az üzlethez is, valamint a kultúra sem áll távol tőlem. Nagy zene imádó vagyok, rock, alternatív, metal bármi jöhet, és a könyvek is. Bár nem ez a shakespeare-i lélek, sokkal inkább mostani könyvek, tanulmányok kötnek le. Művelt lélek vagyok, de nem művész. A kettő nem keverendő.

Talán nem meglepő de nem szeretek magamról beszélni az emberek hallanak valamit, egy történetet és levonnak belőle egy számukra kényelmes tanulságot. Elkönyvelnek valamilyennek, amilyen talán nem is vagyok. Nem szeretek a múltra gondolni, mégsem szabadulhatok meg tőle, szóval legyen. Elmondom az életem. Röviden, tömören, nem túl cicomázva, de csak egyszer. Egyetlen, egyszer.

Előrebocsátom, fogalmam sem volt minek is születtem, és miféle következményekkel járt.
22 éves vagyok, tehát értelemszerű hogy 22 évvel ezelőtt születtem meg, cseppet sem szerető családba, vagy dédelgető rokonok közé. Cseppet sem így történt, azt sem tudtam kik a szüleim. Születésem után nem sokkal árvaházba kerültem, és jószerével ott nőttem fel, a rideg és szívtelen nevelők világában, akit mit sem érdekelt ha egy gyerek sírva fakadt, vagy a szüleit követelte. Nem érdekelte őket igazán semmi, csak hogy minél több pénzt kapjanak az ott lévő gyerekek után. Tehát itt nevelkedtem, nem valami fényes körülmények között, és nagyon hamar el is kanászodtam, ha mondhatom így. Mikor rájöttem, hogy itt mi vár rám, és mik a kilátásaim, elkezdtem lázadozni, és sosem azt tettem amit kellett volna. Kiszökdöstem, és többször is rendőrség cipelt vissza, ilyenkor persze még alapos verést is kaptam. Vidám kis mese mi? De haladjunk. Nem érdekelt különösebben, mert megerősített abban, hogy még azelőtt le kell lépnem innen, mielőtt nagykorú lennék. 10 valahány éves lehettem, mikor egy kiadós verés utáni napon, összeszedtem azt a minimális dolgot, amit enyémnek mondhattam, és leléptem. Fogalmam sem volt hová mehetnék, csak azt tudtam hogy mennem kell. Mert nem voltam jó helyen.

Vidám volt, kóvályogtam a hideg utcákon, nem számított éjjel van, vagy nappal, nem akartam hogy visszavigyenek. Behúzódtam mindenféle kis vacokba, hogy ne fagyjak meg, és loptam ha kellett, nem volt más választásom. Aztán persze eljött az az idő is, mikor megtanultam egy igen fontos leckét. Nem mindegy, kit zsebelünk ki, ezt be is bizonyították. Elloptam egy értékes órát, hogy eladjam, és vehessek belőle valamit, amikor nyakon csíptek, és egy sötét, öltönyös figura laza csuklómozdulattal vágta át a torkom. Éreztem a penge hidegét, és utána a saját vérem melegét, és groteszk módon hallottam, hogy csepeg le a földre. Aztán jött a fájdalom, és üvölteni akartam, de csak hörögni tudtam, mély volt a vágás. A támadóm a földre dobott, a saját véremben fuldokolva próbáltam életben maradni, és csak hogy jól végezze dolgát, még belém is rúgott, előttem pedig annak rendje s módja szerint elsötétült a világ.

Nem tudom, mennyi ideig voltam a sötétség foglya, csak arra emlékszem, hogy amikor felébredtem, valami zárt helyen voltam, puha ágyban. Azt gondoltam kórházba kerültem valami csoda folytán, és már így is elég nagy csodának tartottam hogy túléltem a saját halálom. Aztán kiderült, hogy nem ott vagyok, hanem egy menedékhelyen, amit a környék tolvajbandája használt, akik heves harcban állnak a fekete öltönyös alakokkal, és látták hogy meg akartak ölni. Azt mondták, hallottak már rólam, és balszerencsém volt aznap, és megmentettek. Válaszolni akartam, de nem jött hang a torkomból, mire megnyugtattak, hogy ez csak átmeneti, és nem leszek néma, bár kissé reszelősebb lesz a hangom, mint volt. Érdekelt is engem, csak beszélni tudjak…
Hét hétig nyomtam az ágyat erőtlenül, és közben jöttek mentek az emberek körülöttem. Volt, aki ápolt, és volt aki lekezelően bánt velem. A nyolcadik héten lábra álltam, bár még segítség kellett hogy menni tudjak és elég hamar elfáradtam, de nem adtam fel. Soha, semmit nem adtam fel.

Hat évvel később, még mindig a tolvajoknál voltam, de most már a csapat teljes értékű tagjaként, igen hamar elfogadtak mert tudtam teljesíteni, és nem hátráltam meg a kihívások elől sem. Jó helyem volt, és sok mindent megtudtam az életről és az árnyékos oldalt is hamar megismertem. Tulajdonképpen ezt nevezném igazán családnak, mert ők voltak az elsők, akik születésem óta foglalkoztak velem…
8 évvel később, már abszolút férfiként jártam keltem, minden árnyékban ott voltam, minden hírt hallottam, és mindenről tudtam. Persze átvitt értelemben. Kiképzett tolvaj és alkalomadtán gyilkos lettem, bár utóbbit kerültem ha megtehettem. Ha nem, akkor már úgyis mindegy volt nem? Most mi van? Te is megtetted volna az életben maradásodért. Na szóóval, amiért olyan jól settenkedtem, elneveztek Fantomnak. A bandán belül mindenkinek volt valami hasonló neve. Volt akit Macskának hívtak, volt akit Vas-nak. Így lettem én Fantom, az éjszaka rejtőző gyilkosa, kis túlzással. Jó, nagy túlzással.
Még mindig 19 éves voltam, amikor egy embert kellett volna kizsebelnem, és nem érdekelt más, csak a cél, és cseppet sem néztem milyen a holdállás. Ugyan mitől kellett volna nekem félnem? Naivan így hittem, míg ki nem derült, hogy az áldozatom, egy vérfarkas. Átváltozott, úgy rontott nekem, én pedig minden lehetséges eszközzel védtem magam, amivel csak tudtam. Nem voltam elég ügyes, így is elért a végzetem, és felordítottam a fájdalomtól, amikor a vállamba akart harapni. Nagy nehezen kikerültem a harapást, és legyűrtem a dögöt, bár én is kis híján ott maradtam. A küzdelem után, erős fájdalmaim voltak, felkelni sem bírtam, égett fájt minden, és nem éreztem hogy valaki ápolna. Feketeség, áldott mély feketeség…

Egy héttel később ébredtem, egy igazán furcsa helyen. Egy lakás volt, melynek ajtaja helyén egy barlang belseje tátongott, és bejött egy idős nő, akit nem ismertem. Gyanakodva néztem rá, ő viszont megnyugtatott hogy túl fogom élni, és nem fogok bundát növeszteni, és mondott még valamit egy bizonyos mágikus erőről meg alakváltókról. Fogalmam nem volt miről beszél, így figyelmesen hallgattam, és mikor végzett döbbenten hitetlenkedve pislogtam. Én? Alakváltókkal és vámpírokkal? Mi a fene vesz körül? Nem értettem, de azt mondta ha meg akarom tudni, menjek el a természetfeletti mekkájába, New Age városába és majd megismerek mindent. Vesztenivalóm nem volt, így el is indultam. Nem kellett sok hogy odaérjek, és mostanra világosan tudom kik mik vannak a városban, bár kerülök ezeket, még a végén… brr nem nem akarok bundás lenni, és senkihez sem tartozni. Találtam egy kis lakást, és rendes munkát is, egy rock-goth boltban, napi 8-10 óra, mikor mennyi de nem rossz és viszonylag jól fizet… Nyugodt élet egy nyugtalan városban? Challenged accepted.

Aztán persze a végzetem, vagy a kaszás nevezzük akárminek, még egyszer felkért egy keringőre, amikor szembeköphettem. Egyik éjjel tartottam hazafelé, amikor egy szerencsétlen baleset történt. Igen, semmi drámai, egy egyszerű baleset. A városba jövetelem óta, nem éltem éppen vidám és jó életet, de egyszer tettem egy szívességet egy vámpírnak, úgy fest éppen most kellett megfizetnie. Munkából mentem haza felé, és a belváros járdáján dohányozva lépkedtem, mikor éles dudaszó hasított a levegőbe és hunyorogva néztem a két fényszóróba ami kísértetiesen hasított felém, nem volt időm elugrani. Elvégre csak egy ember voltam. A csattanás hangos volt, és maga alá temetett a kamion alja, de.... nem fájt. Semmi sem fájt ahogy a fél testem kilógott a roncs alól.
- Ha meg akarod fizetni az adósságot, vámpír, most csináld... mielőtt meghalok - nyögtem, fel ahogy kezdett minden halványabb és homályosabb lenni. A szívem lassult, nehezebben kaptam levegőt és egész testem elöntötte a zsibbadt fájdalom. Az agyam majd szétrobbant a hirtelen jövő ingerre. Meghaltam. Legalábbis azt gondoltam.

Másnap éjjel magamhoz térten, fogalmam sem volt hogyan. Aztán a Vámpír mindent elmagyarázott. Arra volt dolga aznap éjjel, és hallotta a csattanást. Kihúzott a rom alól, és vámpírrá tett ezzel lerótta a tartozást, de mivel megharapott, már hozzá tartozok, és a Dumort Hotelben tanyázó klánhoz. Richardhoz. Mint új vámpír be kellett mutatnia, és elmagyaráznia dolgokat, amik elmaradhatatlanok a túlélésemhez. Az önuralmam mindig is jó volt, és viszonylag emberi időben megtanultam uralkodni magamon. Két éven belül már mehettem emberek közép. Akkor ismerkedtem meg Nyxiával akit nem érdekelt hogy mi vagyok, azért kedvelt aki voltam. Nem azért, ami.  Nem tartott sokáig azonban  a kapcsolatunk, mert nem régen megölték őt. Rosszkor volt rossz helyen, kirabolták és ő ellenállt a támadóinak, így nem sokat teketóriáztak. Lelőtték és elvették az értékeit. A holttestét találták már csak meg. Hárman voltak az elkövetők, három férfi. Vámpír vagyok, nem volt nehéz megszereznem a rendőrségi akták másolatait. Tudom kiket kell megölnöm, már csak ki kell eszközölnöm hogy megtehessem. Ideje, bejelentkeznem Richardhoz.