Noel & Darryn

A második otthonomban voltam, szerettem Kaname közelében lenni, mert megnyugtatott, mondhatott bárki bármit, ő volt az, aki néhány szóval, vagy pillantással, esetleg érintéssel megtudott nyugtatni. Most épp jelenleg a jelenléte is elég volt, egy dolgot sajnáltam csak, hogy nem a saját szobámban óhajtottam leülni vízi pipázni. Tudtam, hogy csak ez a fiatal vámpír lesz olyan pofátlan, hogy a korom ellenére megzavarja a pihenésemet, éreztem a közeledtét, de nem foglalkoztam vele, ha nem válaszolok, talán tovább megy. Nem voltam bunkó, csak nehezen nyitottam, annak ellenére, hogy udvarias voltam vele. Persze, első nekifutásra magam is udvarias vagyok, de másodszorra már nem éppen egy higgadt vámpír látszatát keltettem volna. Tudok én agresszívabb is lenni.
Mindent elrendeztem, a csecsebecsém, amely egyébként hat személyes pipa volt, most egy személyesként funkcionált, minden más lyukat betömtem rajta, és cseresznyevirágos kókusz illat terjengett a levegőben, megnyugtató. mi több, az egész emeletet körbe lengte ez a finom aura. Igen, haza érkeztem, ha valakinek még úgy sem tűnt volna fel annyira. Fekete vászonnadrágot viseltem, házi papuccsal, és hófehér inggel, abból a lezserebb fajtából, amin gombok helyett a felső részt madzagokkal lehet összehúzni, a hátulján kapucni volt, ugyanabból az anyagból. A régi rejtőzködős időkből megmaradt szokás, a hajam nedvesen csillogott a kapucni alatt, sötétben voltam és csak a pipa parázslott fel akkor, amikor épp beleszívtam. A hotel mögött, alatt elterülő várost figyeltem, az éjszakai nyüzsgést, de valahol máshol jártam, érzékeltem, hogy a többiek is itt vannak, Kaname és Nassyr valószínűleg egy szobában vannak, egész közel egymáshoz, ennek gondolatára apró mosoly kúszik az ajkamra, sosem voltam féltékeny a kettejük kapcsolatára. Örültem, hogy befogadtak, hogy elfogadott az idősebb bátyám is,azt hiszem nem nagyképűség azt állítani, hogy mi hárman voltunk ennek a birodalomnak az alappillérei.
Éveztem azt a feladatot, amit apám oldalán láttam el, és egyszer sem panaszkodtam, de azért lázadni olykor lázadtam, ha nem értettem valamivel egyet. A hifi berendezés halkan duruzsolta a vízi-pipázós zenéim közül valamelyiket. Ezek arab, török zenék voltak többnyire, a modernebbek, de került közé olykor régebbi is. Nem zavartattam magam, a kapucnim rejtekében bólogattam a zenére, a földön feküdtem a párnákon, teljes tudatában voltam annak, hogy nem fognak megzavarni, így amikor a kopogás után belépett Noel, nem bólogattam többet, rá összpontosítottam, a szoba sötétjében újra felizzott a parázs és a szemeim is visszatükrözték ezt a fényt.
Fiatal, túl fiatal én sosem tettem volna vele ilyet, vártam volna, hogy legalább harminc éves kora környékéig, számomra az egy szemvillanásnyi idő, neki? A fél élete. De így? Csak a negyedénél valamivel több, gyerek még , hiába magyarázzák nekem, hogy a mostaniak korábban érnek. Mi, az én időmben értünk be korábban, de ők? A többsége túlságosan elkényeztetett, tisztelet a kivételnek.
- Foglalj helyet. – intettem a velem szemben elhelyezett párnák egyike irányába, és felültem, az egyik lábamat a térdem alá húztam, a másik felhúzott lábamra könyököltem rá, ebben a kezemben fogtam a pipa szárát. Érdeklődve pillantottam végig a gyereken, kerestem nála a koponyát, egyelőre nem láttam.
Beleszívtam a pipába és szótlanul hallgattam a magyarázatát, hogy mit keres itt, engem?! Ki ajánlott engem?! Sosem hangoztattam, hogy teremtő akarnék lenni, pláne nem átölelő. Pláne nem apa! Nem! Azok után, amit átéltem nem akartam újra gyereket, tökéletesen megelégedtem azzal, hogy atyám gyereke legyek. Szobor mereven ültem tovább és a pipa széndarabkáját figyeltem, ahogy a szívásom nyomán újra felparázslik. Előrébb hajoltam, majd hátra dőltem a mögöttem elterülő kanapé támlájára, és hosszan engedtem ki az ajkaim között a füstöt, a végére pedig egy karikát is kiböffentettem. Rá érek, én nem sietek sehova sem.
-  Nem ismered a hűség fogalmát. – jelentettem ki határozott meggyőződéssel. Erről árulkodott az, amit a nagy nekromanta is elmesélt a gyerekről, jóllehet, hogy nem igazán foglalkoztak vele, mert számos rítus nem egy kisgyerek szemeinek való, de akkor is. Túl önálló, és ha mellőzve érzi magát, elmegy, bármerre csakhogy felhívja magára a figyelmet. Ő pedig nem fogja a hóna alatt cipelni folyamatosan; kisládába zárva, mint egy kiskutyát.
- Mi van ha nem kapod meg a kellő figyelmet, amit szerinted megérdemelsz? Mész a következő vámpírhoz, hogy öleljen át? – másik sarkalatos pont. Nem bíztam benne, ráadásul nekromanta vámpír? Jó, hogy kordában kellene tartani a kíváncsiságát, az erejét, de miért pont én? Megigazítottam a szenet a tartón és kíváncsian mértem végig újra és az újságot is elolvastam immár. Nevetséges! Jó, hogy a modern korban élünk, és ez csak egy belső újság, de! Hihetetlen hová süllyedtünk. Miért nem apám? Neki most nincs gyereke, legalábbis fiatal.
- Kanamét megkérdezted? – a fejemről hatra hullott a csuklya és beletúrtam a még nedves tincseim közé. Nyilván tudott róla, sőt! Az átkozott arról is hallhatott, hogy engem akar a gyermek, miért nem szólt a legutóbbi találkozásunkkor?! Talán kíváncsi volt rám, hogy mit teszek. Hogyan fogadom ezt az egészet. Tudta jól, hogy voltak gyermekeim, és az egyiket a szemem láttára ölték meg. Azon az estén megfogadtam, hogy soha többé nem is lesz, mint megtudtam, nem is lehetett már, mert a holtaknak nincs életképes magjuk, ezért rohadtul pipa voltam Kanaméra, nem mintha összeakadtam volna mostanság olyan nőszeméllyel, aki érdemes lett volna utód kihordásra. Ám hamar megtanultam, hogy mi vámpírok másképp szaporodunk.
Most biztos hallgatózik valahol és jót röhög rajtam!
- Miért én, miért nem olyasvalaki, aki kevesebbet utazik? – újabb fontos kérdés, hiszen tudnom kell, hogy miért rám esett a választás. Az újságot ledobtam magam mellé és kifejezéstelenül pillantottam az előttem ülő gyerekre.

Noel & Darryn

Többféle információt sikerült gyűjtenem arról, hogy Noel hogyan lett vámpír, egyesek szerint rossz helyre keveredett, rossz időben, mások szerint erőszakkal tették azzá, amivé lett, harmadszor pedig volt aki azt mondta, hogy pusztán kutatási célzattal, mert talán úgy vélte, hogy a vámpírság hasznára van a nekromancia kutatásában. Nyilván könnyebb lett volna, ha nem utazgatom annyit, és első kézből hallom az apámnak tett beszámolóját, és ezért haragszom is az öregre, amiért így elhallgathatott előlem vaskosabb információkat. Hiszen az érkezők jobban teszik ha az igazat mondják magukról, ha valahová tartozni szeretnének. Félre tettem a pipa szárát, úgy hogy ne eshessen semmi baja.
- Benoit szerint tartozol neki annyival, hogy hűségesen követed őt, mivel új életet adott neked. – a vén rókával is beszélgettem, nem volt könnyű eset, de nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy önös érdekek vezérelték, és persze maradi, még hozzám képes is.
Nyugodtan ültem Noellel szemben és figyeltem a testbeszédét, a mimikáját, egyenes srác, nem köntörfalazik, mindig a lényegre tér, most is, azt hiszem, miattam igyekszik minél rövidebbre fogni a beszélgetésünk idejét.
- Nem csak a vámpír életedről beszélek, drogok, elszökdösések, csatangolások. Nem ismerlek, és ha ne adj isten hosszú évszázadok után te lennél az eddigi életem legelső utódja, nem gondolod, hogy bármit kérdezhetek. Jogom van hozzá, mert számomra ez nem játék. – fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt és szúrós szemmel pillantottam Noelre.
Vicces, majdnem megrándult az ajkam, ám inkább csak a tekintetem mélyén villant meg valami fény hasonló akár az ő pajkos csillanása.
- Úgy értem, hogy nem bánja-e hogy nemzőt keresel a klánjában. Bár, őt ismerve olvasta már ezt az újságot is. Ha csak nem kürtölted világgá, bár gondolom a kérdezősködésed nyomán eljutott a fülébe, hogy kit szemeltél ki magadnak; így úgy gondolom, örömmel ültetne a nyakamba téged. – ó igen, valamiért sosem erőltette a témát, tudta, hogy apa voltam, hogy szerettem a gyermekeimet is, még ha alig tartottam őket a karjaim között, valahol mélyen hiányzott az érzés, hogy újra taníthassak valakit, átadhassam a tudásom, de akkor is, nagy felelősség egy gyermek. Bizonyára boldog lenne, ha lenne egy „unokája” .
- Remélem tisztában vagy vele, hogy nem fogok innen felkelni és nyakon csípni, hogy azonnal a temetőbe cipelve, átváltoztassalak. Beszélgessünk, és meglátom, hogy mi lesz.
Szeretném az elténfergett fiú történetét a saját szájából is hallani, nem csak mások elbeszélései alapján megérteni.
Az, hogy átváltozott azt az ő hibájának is láttam, hiszen valamiért elszökött azon az éjjelen az apja közeléből.
- Pontosan miért szeretnéd, hogy a tanítód legyek? Nyilvánvaló, hogy értesz a szavakhoz, és ahhoz ,hogy másoknak hogyan hízeleg. – állapítottam meg nyugodtan. - , és ha szükségből változtattak át, valamint hiányos a taníttatásod, nyilvánvaló, hogy a szavakhoz fogsz folyamodni. – igen; meg kell hagyni, hogy jó beszélőkéje van a srácnak, de még csak alig kezdtünk neki a beszélgetésnek.
- Apád nem érti, hogy mit tett, ami miatt azon az éjszakán elhagytad őt. Ez a homályos folt engem is érdekelne, nem hiszem, hogy egy nekromanta hagyná magát elbűvölni, olyan könnyedén. – megdörzsöltem az orrnyergemet és hátra dőltem a kanapénak.
- Most pedig, ahelyett, hogy hagynád, hogy túlzó netán helytelen feltételezésekbe bocsátkozzak, mesélj, magadról. Mindent. – beszívtam a levegőt, a fiúból doh,és halál szaga terjengett, valamint a vágyé, hogy valahova akar tartozni, hogy szeretné ha elfogadnák őt is; úgy ahogy van. Talán én is ezt akartam nem? Hogy Nassyr is elfogadjon, ahogy Kaname is tette, mindent megtettem volna azért , hogy könnyebb legyen velük.
- A kérdésed pedig megfontolom, nem válaszolok most rögtön. -nekem tökéletesen kényelmes így a földön ücsörögve. Időnként beleszippantok a pipába, de már koránt sem élvezem annyira, mint amikor egyedül voltam. A hifi távirányítójáért nyúltam, amit a kanapén hagytam, és kinyomtam a zenét. A teljes figyelmemet a fiúnak szenteltem. Világos volt, hogy a provokáláson nem akad úgy fent.

Noel & Darryn

Egy gátlástalan undorító pöcsnek gondoltam Benoitot mindig is, aki jól ismerte a kiskapukat és nem félt alkalmazni azokat. Hiszen… eléldegél Franciaország hátszelében, de csak azért , mert a kora miatt elviselik. A kor nem feltétlenül jelent erőt, vagy tiszteletet. Mégis… a szabály az szabály, és a társadalmunkban nem árt óvatosnak lenni a másikkal, ki tudja, hogy kit sért meg ha valakinek a kisujját nyújtja vagy néz félre mert az hiszi, hogy az adott pillanatban akkor; azzal a tettével jót cselekedett. Kellettek a szabályok, hiszen mindannyian vadak voltunk, egy magasabb lépcső az emberi faj világában.
Szótlanul hallgattam Noel elbeszélését, és egyre inkább megvetettem a nemzőjét, szerencse, hogy Kaname nem ilyen volt, hogy a kezdetektől törődött velem, velünk, az összes utódjával.
Csendben voltam, teljesen míg mesélt, csak a szoba levegője kezdett rohamosan hűlni, érezhető volt, hogy a pipában a víz megdermedt, az ablakon jégkristályok kúsztak fel a földtől, szép lassan terjedt a hűvös. Nagyon ritkán tudnak kihozni a sodromból, és ezt nem a gyerek tette velem, hanem a története. Fura, mert gyerek és igen, valóban nem értem a nekromantákat, a többségük tesztalanyoknak tekinti a fajtámat is. Hiszen halottak vagyunk, járunk , gondolkodunk, nem rothadunk el mint a zombik, hanem élünk, ennek a titkára akarnak rájönni, bár egy jó nekromanta ki tudja játszani a halált a maga módján, mint Noel apja.
Éreztem, hogy jobb ha adok egy esélyt a fiúnak is, mert így a vele való beszélgetéssel megérthetem őt is jobban.
Csavaros fejű szemétláda, egy köcsög! Így sosem szakítanék szét egy családot ahogy ő tette. Kis légpára száll fel a torkomból, lényegesen lehült körülöttünk a levegő, tudtam, hogy én okoztam ezt, ha halandó is lett volna idebent, egész biztos pár végtagja, lábujjak , ujjak biztos, hogy megfagytak volna már.
Egy pillanatra lehunytam a szemeimet és megráztam a fejem, egyetlen sima mozdulattal felkeltem a földről és az ablakhoz sétáltam, oda ahol nyitva volt az erkély.
- Szerinted a nemződ, be merné tenni ide a lábát, erre a szigetre? Ha átölelnélek nem érezne többé, elmúlna a minimális kötődés, elvesztenéd azt a helyzeti előnyt, hogy megérezd, ha közelebb van hozzád. Így nehezebben tudnál csapdát állítani neki. Gyanítom, hogy Kanameval nem mer újat húzni – és velünk sem ezáltal, hiszen bármi történjék is a mieinkkel, mi megvédjük őket.
Amikor pedig az apjával való kapcsolatára tért a fiú, vettem egy nagy levegőt, a megszokás, a tudom is én mi, csak kellett, hogy távozzon a feszültség, amit éreztem, mire fokozatosan húzódott vissza a dühöm is, egy távoli csillagra pillantottam.
Hirtelen már nem itt jártam, Szíriában, Damaszkuszban, a házunk udvarában, a dobótőrrel tanítottam dobni a fiamat. Fiatal lett volna? Akkoriban sosem lehetett túl korán kezdeni bármit is. Persze Tarik csak utánozott, de ez is nagy előrelépés a gyermekeknél,ha megvan rá a hajlam, hogy utánozza a szüleit, és öt év egyébként is, jó kor, itt már el tudja dönteni, hogy mi a jó és a rossz. Sosem találta el a táblát úgy, hogy jó lett volna, de sosem bánkódtam, nem egy mestergyilkos volt mint én, hanem egy csetlő –botló csecsemő.
Noel nyilván túl van a nehezén, de nem tudhatom, míg nem láttam magam sem igazán. A fiú szavai rángatnak vissza a jelenbe, és pillantok végig újra az alakján a tekintetében kutatok további válaszok után.
Míg máshol jártam a dühöm jelenléte elhalványodott.
Miről beszélgettem volna Tarikkal? Ha Noelt választanám új gyermekemnek, lenne-e olyan a kapcsolatom mint a sajátommal  volt? Ami akkoriban kezdett kialakulni?
Vajon apám fejében is megfordultak ezek a gondolatok, amikor Nassyr átváltoztatása mellett döntött, majd az enyémnél és a többieknél? Sosem beszélgettem el vele erről.
Az erkélyajtó félfájának támaszkodtam és összefontam a kezeimet a mellkasom előtt, a földet bámultam, majd Noelre pillantottam.
- Hiányzol neki, szeretne megölelni, és pár dolgot másképp csinálna, ha tudná, hogy ez lesz a következménye. – pillantottam rá komolyan.
- Hogy állsz a vérszomjjal? Egy idő után abbahagytad, a nyomokból ítélve tudsz rendesen táplálkozni, ha rendes lenne az apád, megengedte volna, hogy találkozz Raullal. –megráztam a fejem. -– Miket beszélek, nem akarlak hiú ábrándokba ringatni. Az a kibaszott rohadék át sem változtathatott volna!  –keltem ki magamból hangosan, és  kisétáltam az erkélyre, kellett egy kis friss levegő, és jó lett volna, ha van a közelben egy piás fazon, csak az íze kedvéért. Megszorítottam a korlátot és lepillantottam a mélybe. Semmi öngyilkos hajlam csak egy kissé zaklatott voltam. Mindenre számítottam erre nem, hamarabb mennék vérfarkasokat gyilkolni, mint egy ekkora felelősséget a nyakamba venni, de hozzám jött a fiú, engem akart. A mi klánunkat választotta, Kanamét.
Le kellett foglalnom magam mással, így visszatereltem a gondolataim a különböző kivégzési módokról az odabent ücsörgő fiú felé.
-A nekromanciával hogy állsz, nem gátol a kutatásaidban, hogy magad is egy lettél közülünk? – fordultam meg, és a derekamat a korlátnak támasztottam, a kezeimet újra összefontam a mellkasom előtt, végül visszasétáltam a szobába.

Noel & Darryn

Figyelmesen hallgattam a fiút, persze, hogy érdekelt a története, annak ellenére, hogy korábban azokat mondtam, amiket. Mert kíváncsi voltam rá is, a saját történetére is, nem csak a mások által rendelkezésemre bocsátott információkból akartam építkezni.
Nem értettem, hogy miért vette kölcsön a mestere ruháit, ezért érdeklődve fordultam vissza felé, hátha megtudom a folytatást, hogy megtudjuk milyen Benoit szaga? Az sem utolsó.
Lelkes volt, látszott a fiún, hogy tényleg tetszenek neki ezek a mágikus dolgok. Annak idején mit sem tudtam erről a világról, amely az embereké mögött létezett, most meg? Számos dologról tudok, a kör a klávé, a vadászok, különböző természetfeletti lények. Hogy irigy voltam-e bárkire is? Nem, tökéletesen elégedett voltam azzal, amit kaptam, még akkor is ha az átváltozásom pillanatában össze voltam zavarodva, egyértelmű volt, hogy mit fogok tenni, a következmények nem számítottak; nem érdekelt, hogy Kaname elmondta, hogy ha megteszem olyan leszek mint ők, és soha többet nem fogok tudni kimenni a napra, nekem mindennél többet jelentett az, hogy kaptam egy új esélyt arra, hogy bosszút álljak a családomon.
Leültem Noel mellé és szemügyre vettem a rúnákat, néhány ismerős volt, néhány nem, néhányat láttam már árnyvadászokon.
Mindig is érdekelt, hogy hogyan tudott megszökni a nemzője közeléből, hogy az nem vette észre, úgy tűnt beavat ebbe a titokba. Ahogy kihajtogatta a papírt, csak szemügyre vettem, egyik dolghoz sem nyúltam hozzá, mivel nem értettem a varázsláshoz, mágiához, sem pedig  nekromanciához, így óvatos voltam az efféle dolgokkal. A hátamon egy mozgó tetoválás díszelgett, egy boszorkány nő ajándéka, még japánból, csak mert segítettem az egyik utódján. Azt mondta ez segít kifejezni az érzelmeim másoknak, mert egyébként igen magamnak való vagyok. Nehezen nyílok meg, de a minták segíthetnek nekem, nem mintha félmeztelenül mászkálnék bárki előtt is. Óvtam ezt az ajándékot, atyámékon kívül más nem igen látta még.
Szóval, bennem ez az egyetlen mágikus volt, ha lehet ezt mondani.
- Nem kis munka, tekintve, hogy nem tudsz úgy varázsolni, egy helymeghatározó bűbáj sokkal könnyeb lehetett élőként. Viszont, ellenben rengeteg időd van tapasztalni, kutatni.
Felkeltem Noel mellől.
- Mit szólnál, ha elmennénk vadászni? – kíváncsian pillantottam a fiúra. – Nem mintha megéheztem volna, de sosem árt a gyakorlás. – miközben felkeltem, gyengéden meglapogattam Noel hátát. Noel felé fordultam.
- Közben pedig ha gondolod mesélhetsz a mágiádról, esetleg… a kutatásaidról, nem fogsz untatni velük, mert érdekel, hogy miféle szerzet csatlakozott hozzánk. Tudnom kell, hogy mire figyeljek oda, netán milyen extra igényeid lehetnek egy hagyományosabb utódnál? –  megálltam az ajtóban és intettem Noelnek, hogy jöjjön velem.
- Pakolj le mindent, ami nem szükséges, a szobámnál találkozunk. –  a lakosztályom Kaname közelében volt, ritkán vagyok itt, de ha mégis, akkor szeretek a közelében tartózkodni. Így könnyebben elér. Bár, most az új képességem tudatában elgondolkodtam, hogy nem-e lenne jobb egy emeleti lakosztály, mégis... azt hiszem túlságosan felhívnám magamra a figyelmet, nem akartam hogy ezt az ütőkártyát bárki is megneszelje.

Noel & Darryn

Sajnáltam a fiút, mert kár volt ekkora tehetséget így eltékozolni, én sosem tettem volna ezt vele, pláne bosszúból. A legnagyobb kibaszás egy tudóssal, ha elvesszük tőle azt, amitől az lett ami, az agyát, vagy a látását, a fiúnak pedig a mágiája volt a legfontosabb.
- Nehezebb lesz, de mivel minket választottál segíteni fogunk neked. – eközben megnyomtam a lift gombot és vártam, hogy megérkezzen a lift.- Úgy hallottam,hogy a temetőbe is kimehetsz bármikor, miféle kutatásokat végzel ott?
Szembefordultam a fiúval és újra szemügyre vettem, így tényleg egy bizarr gót és öltönyös páros benyomását fogjuk kelteni, ám ez volt a legkisebb problémám.
- Mondd, az tudod, hogy egy embert nem haraphatsz meg egynél többször? Függők lesznek, harapás függők, a méregtől amit a harapással beléjük fecskendezünk, ami miatt úgy elbódulnak. – magyaráztam, és beléptem a liftbe, lehúztam a kulcskártyámat és már indultunk is a megfelelő szint felé, ezek nem voltak beszámozva a liftben, de jóval a garázs szint alatt volt elhelyezve az összes vámpír lakosztály.
- Fura, mivel az első alkalommal nem tudtam a neved, és valljuk be, nem sok húszon pár éves jár nekromanta ruhában… – vontam fel a szemem kérdőn, és kicsit meglestem jobban az öltözékét a srácnak. Nem láttam semmi fura dudort, vagy más egyebet, ez jó jel.
A következő mondat pedig megnyugtatott, ezek szerint nincs nála Francis, akit amúgy is lepakoltattam volna vele, mert semmi szükségünk arra, hogy tele legyen a keze.
Másrészt, én rosszul voltam a tasakos vértől, valamit tettek bele, hogy frissen maradjon, állítom, vagy a műanyag amiben tárolják… átveszi az ízét, jó-jó mert táplálék így is, viszont megszoktam ,hogy az élő, langyos vér áramlik a torkomba, ami engem is felmelegít egy kicsit , pár órára.
Kiléptünk a liftből és a szobám felé tartottam, újra előhúztam a kulcs kártyámat és kinyitottam az ajtót, itt egy ember nagyságú szamuráj páncél figyelt szembe az érkezővel, a kis előtérbe szoktam levenni a cipőm, papucsom. Így most is kiléptem belőle, hátrapillantottam a vállam felett Noelre.
- Ne félj, nem fog megtámadni… - húzódott mosolyra az ajkam. Vártam, hogy belépjen, vagy… eldöntse hogy mit szeretne. – De nem ajánlom, hogy kint maradj, még a végén azt találgatnák, hogy mit akarsz tőlem, miért nem mersz bejönni, vagy ki tudja… jobb ha nem ácsorogsz idekint…
Igen hallottam a páncél fóbiáról, de az ég szerelmére, ez csak egy szamuráj páncél, még csak nem is olyan európai stílusú vas felszerelés, hogy de utáltam azokat, de a lovagi tornákat mennyire imádtam! Manapság csak hagyomány őrző napokon ilyenekkel találkozni, hülye technikai fejlődés, jobban szerettem a test-test elleni küzdelmeket, a lopakodást, az igazi harcot.
- Mondd, tényleg léteznek olyan kutatások, amik megkönnyítenék a napon való járásunkat? Mert... eddig a kozmetikai iparban kísérleteztem, a fényvédő krémek nem rosszak, ha öt percenként kenegeted magad vele... - próbáltam beszélgetni a sráccal, én, az antiszociális, a visszahúzódó fazon, aki inkább csak a üzlethez értett, próbáltam elterelni a gondolatait a nagy fekete szamuráj öltözetről.

Noel & Darryn

- Ahogy érzed, bár… ha tényleg komolyabbra fordul kettőnk kapcsolata, mint teremtő és fia, nem mintha szeretnék vájkálni az életedben, vagy átvenném apád helyét, de… remélem lesz olyan kapocs köztünk, mint köztem és Kaname között. –  fejeztem be halkabban, jó kicsit kiadtam magam, de őszintén közeledett felém Noel is, és végtére is nem az a titokzatoskodó fajta volnék. Egyszerűen csak szerettem volna, ha megérti, hogy ha tényleg úgy döntök, hogy az átölelője leszek, én nem fogok elsétálni úgy mellette mint az a francia köcsög! Mert tudom, hogy különb vagyok nála.
A képességéről tartott nagyjából beszámolót elismeréssel hallgattam.
- Ezek szerint tudnál segíteni az emberi nyomozóknak, vagy akár nekünk is egy-két nyomozási ügyben. –  tippeltem. Nagy hasznát vettem volna a múltban egy efféle képességnek ,hiszen volt hogy mindenki meghalt aki tudott volna bármit is az adott ügyről. Már pörgetem is magamban a fiú képességeit, hogy hogyan lehetne a hasznomra, a klán és Kaname hasznára. Kétség kívül élőként sokkal többet érne.
Megtorpantam a meglepődése hallatán és hátrapillantottam a fejem felett, sajnálom, hogy így járt, az aggodalmát tekintve pedig nagyon is járt már így.
- Olyan lesz, mint a drogfüggő, harapás függő, mert a harapáskor termelünk egyfajta mérget, hatásos egyébként, nem szoktad érezni, hogy különösen ínyedre való egyedeknél feléled benned esetleg a szexuális vágy is? Vagy… úgy harapsz, hogy meg se várod ezt a kellemes bizsergető érzést, hogy könnyebbé tedd az áldozataidnak a belőlük való táplálkozást? Csak, bumm, harapsz és kész? – kíváncsiskodtam tovább, mert nem feltétlenül kell kellemesebbé tenni a harapást, ha kimondottan ártani akarsz az illetőnek, ha nem akkor csak beindítod, nem is tudnám elmagyarázni rendesen, ezt… érezni kell.
Megdörzsöltem az orrnyergem és türelemért fohászkodtam magamnak a nagy büdös semmihez, ugyanis ateista vagyok.
- Elnézést kérek, hogy így belelovaltam magam, csak… úgy kezellek, mint egy újszülöttet, csak mondd, hogy mit tudsz és mit nem, és akkor nem fogok én sem feleslegesen beszélni, mert azt utálom.  – figyelmeztem Noelt.
- Nyugi, nem lesz semmi gond. – kicsit megmosolyogtat a páncéloktól való félelme, hagyom hogy a hátam mögött sasszézzon be az előszobába.
- De a cipőd azért vedd le. – figyelmeztetem -– Majd ő vigyáz rá, hogy nehogy ellopja bárki is. – ugratom, és elnyomok egy halkabb nevetést, de így is lehet hallani az a doromboló szerű hangot.
- Megnézhetném az efféle kutatásaidat? –  intettem, hogy foglaljon helyet a nappaliban, a falakon szőttesek, harcokról, rizspapírra festett képek, olyan tájakról és harcokról, amelyeken mi magunk is részt vettünk, Kaname, Nassyr és jómagam. De voltak egyszerű tájképek is. A nappali tágas volt, konyha szükségtelen volt, nem étkeztem itt, és emberi vendégeim sincsenek, hogy rászoruljak, így az nem volt, ellenben a nappaliból nyílt két egy folyosó amelyek három szobához vezettek, egy dolgozó szobához, ez számkóddal volt védve, egy játék szoba, csupa modern játékkal, számítógéppel és hasonlók. Még hogy a régi vágású vámpírokat nem érdekli az újdonság, a technika. Engem olyannyira érdekelt, hogy megtanultam hackelni, értek a program nyelven, és nem egyszer jött jól egy – két ügyemhez, így nem mást kellett megkérnem, hogy vesse bele magát az adott ellenfelem piszkos ügyeibe, hanem én magam mentem ellene, ahogy egy jó harcos tenné a háborúban.
Elmentem átöltözni, az ajtót nyitva hagytam, számos személyes tárgy pihent itt a nappaliban, ahol Noelt hagytam, de akár velem is tarthatott, nem érdekelt.
- A tűz még a halandó embert is megégeti, jó hogy mi hamarabb kapunk lángra, illetve könnyebben, de… ez kicsit túl nagy falat nem? –  fürödtem, nem tehettem róla, megvannak a szokásaim, és amióta feltalálták a modern fürdést, imádok lubickolni, szeretek tiszta lenni. Szerettem hosszú ideig fürdeni, de most Noellel voltam, és megígértem neki, hogy elmegyünk falatozni egy kicsit, így nem időzhettem sokáig. A hajam még félig nedves volt, amit igyekeztem szárazra törölni, a derekamon egy fürdőlepedő pihent, a hátamon pedig nyugodtan tekergőzött a tetoválásom, nem tudom mit tett az a boszorkány, de ha akartam el is tudtam tüntetni, hogy ne lássák, vagy épp különös formákra gondolva az jelent meg a hátamon. A hátam mögötti tükörben láttam, hogy épp egy tátott szájú sárkányt vesz fel az alakja és meg is dermed úgy. Tökéletes, még illik is rám, egy kicsit sem vagyok egoista. Megszárítottam a hajam, és zselével hátra állítottam, ezért megmosni nem? Kit érdekel. Gyors fogmosás, hogy a vér szagát azért eltüntessem. Aztán vámpír sebességgel öltöztem fel, fekete ing, és sötétkék öltöny, bőr cipő, és egy elrejthető tőr, ha netán nephilimekkel futnánk össze.
- Képes vagy denevér, vagy homok alakot felvenni? –  jelentem meg Noel közelében, nem viseltem nyakkendőt utáltam, a legfelső két-három gomb kigombolva díszelgett. Még megigazgattam a mandzsettáimat és indulásra kész voltam. Egyébként a vámpíroknak nem kéne pepecselni a kinézettel, mert a legrusnyább férfi is igazán vonzó a gyanútlan halandók számára, de így legalább a nephilimeket át tudjuk verni, hiszen nehogy könnyű legyen az ő dolguk is, hogy azonnal felismernek minket.

Noel & Darryn

New Teacher?

Nem az a beszűkült agyú vámpír vagyok, velem lehet beszélgetni, tárgyalni, sőt az új felfedezések is érdekelnek. A fiú pedig értékes tagja lehet a társadalmunknak. Kár lenne hagyni elkallódni.
egyre inkább úgy érzem, hogy direkt nem szólt bele ebbe az egészbe az apám. Sosem mondta, hogy ne nemzzek utódot, de nem is ellenezte. Talán a bátyámnál ellenezte volna, a szoros köteléke miatt, de nálam? Nem tudom, azt hiszem rá érek később foglalkozni ezzel is.
Tűnődve öltözködtem és hallgattam a fiút, miközben mesélt, tudtam, hogy valamit elhallgat még, nem tart annyira, hogy beavasson a legféltettebb titkai közé? Ha csak azért akar apát, mert mindenáron tartozni akar valakihez a vámpír társadalomban is, én nem fogom csak ezért átváltoztatni. Nekem is vannak elveim és érzéseim, annak ellenére, hogy jó pár ezer éves vagyok.
- Az est hátramaradó része rövid, hogy tényleg belevágjunk mindenbe, most csak megnézem, hogy mire vagy képes, aztán lehet, hogy a villámban szállunk meg, attól függ, merre kóborolunk. Kaname tudni fogja, hogy velem jöttél el, semmi bajod nem lesz ebből a szempontból.
Nyugtatom, peresze, mert szigorú szabályaink vannak az újakkal szemben.  
Ugyanakkor beszélgem a vérszerinti apjával, tudom; hogy ölt. Tudom, hogy megtette az apja védelmében, még amikor gyerek volt, és semmi köze nem volt a vámípr élethez, viszont azt akarom ,hogy magától nyíljon meg, hiába vagyok türelmetlen. Igen, ifjonti türelmet érzek abban a tekintetben, hogy újra apa lehetnék?! Képtelenség, de mégis igaz. Nyugodtan kell viselkednem, éppen ezért igyekszem nyugalmat erőltetni magamra.  Ami megy is, hiszen rengeteg időm volt gyakorolni.
- Később megtanítalak rá, de most siessünk inkább. –indítványoztam és újra megejtettük az ajtó előtt táncoló jelenetet, minden bizonnyal, ez pedig egy halvány mosolyt csalt az ajkamra.
Nem a második alakunkban hagyom el a helyet, egy sport autóba ültünk a parkolóba. Felpörgettem a motort, majd kigurultam a hotelből. Gyorsan hajtottam, még szép , nem érdekeltek a korlátozások, csak az érdekelt, hogy minél hamarabb odaérjünk a szórakozóhelyre. Az enyém volt, így a vip parkolóba érve kiszálltunk a kocsiból. A hátsó bejáraton mentünk be.
- Le ne maradj, csak utánam gyere. -  a koránál fogva bent sem tartózkodhatott volna az épületben, de kit érdekelt? Közülünk való volt. Ide csak egy-két természetfeletti járt dolgozni, a vámpírok, akik a családomba tartoztak, nagyon jól tudták, hogy itt óvatosan kell bánni a vendégekkel. Nem volt nyilvános vérfogyasztás, sem pedig nyilvános üzekedés, azt a saját szobáikban tudták megtenni, a folyosó fel volt szerelve kamerákkal, és ha valaki ölt volna, magam jártam el az ügyében, persze miután Kanamét tájékoztattam az üggyel kapcsolatban, hogy az egyik vámpírunk túlkapott. De szerencsére ritka volt az ilyen eset. Dübögött a zene és kivételesen élveztem; nem használtam a vámpír erőmet. De így is sokan megfordultak utánam, megérintettek és rám mosolyogtak. A vip szekció felé tartottam, innen az erkélyről rá lehetett látni a tömegre. Eszembe jutott az az időszak, amikor kontrollálatlanul ittam a vért, a fivérem családjával így jártam el. Miután lenyugodtam, Kaname segített megmutatni ,hogy hogyan figyeljek oda a halandóra. Elvégre meg kell becsülni őket, ők éltetnek minket tovább, előre dőltem és a korlátba markoltam.
- Szeretném, ha most nagyon figyelnél. Nyisd ki a füled majd, az orrod és a szemed, minden érzéked.  ne csak a vért lásd, ne csak az éhséged. Akarj a gyengéd szeretője lenni annak akit megharapsz. Ne vizsgálati alanynak tekintsd, hanem egy élő lélegző lénynek, aki megajándékoz téged az életének egy szeletkéjével.  –rövid szünetet tartottam. – Idefent szabad vért inni, odalent nem. Az semleges terület, itt ha megnyomjuk ezt a gombot, leszigetelődik a kinti világtól, és csak kifelé látunk, befelé nem lát senki. –magyaráztam a búra működését.
-Megmutatom, hogy hogyan működik a kellemesebb táplálkozás, amikor nem okozol fájdalmat az ételednek.  Figyelj és gyere velem. – elindultam, és kinéztem magamnak egy hosszú combú nőt, egyedül táncolt, nem volt sok alkohol a vérében, pont jó lesz. Remélem ennyitől Noel sem fog berúgni.  Lassan kezdtem el táncolni vele, a bizalmába férkőztem, aztán pár elsuttogott szó után, a karomon sétált fel velem a burok irányába.  Már én irányítottam, az én bűvkörömben volt. Megálltam Noel mellett.
- Bárki lehet, rajta! – bíztattam. – Itt vagyok melletted, semmi baj nem fog történni, ha mégis… itt vagyok, és figyelek. – nyugtattam.

Noel & Darryn

New Teacher?

Mondhatnám , hogy átérzem az aggodalmát, de sajnos nem tudom, mert szerencsére én harminc év körül voltam amikor átváltoztattak, így a modern kori emberek problémái kevéssé érintenek meg. Odabent, pedig amíg beszélgetek vele, látom, hogy nem igazán érti, hogy miről magyarázom. ami talán nem is az ő hanem inkább  a teremtője hibája. Ez van ha csak érdekből, dacból és szemétségből változtatnak át valakit, és utána a sorsára hagyják.
Miközben figyelem Noelt, leesik, hogy mi nem stimmel. Csak a nőket nézi, csak őket próbálja cserkészni, tizenhat, tizenhét éves, ebből kifolyólag szűz. Egy zárt közösségben élt, ahol semmiféle inger nem érte. Viszont… könnyen lehet, hogy a férfiak érdeklik, csak erről még ő sem tud?
Látom rajta, hogy továbbra is feszeng, a kérdése pedig meg is győz erről.
- Nem, egy pillanat. – magam felé fordítom a nőt, és megtöröm Noel encantoját, ami igen kezdetleges még. Törlöm az emlékéből ezt a néhány pillanatot.
- Mit szólnál,ha férfival próbálkoznál, hm? Bárkit lehet Noel, bárkit. Én a nőket részesítem előnyben, de a férfiakból is tudok inni, ha nekik van jobb illata. – hogy magyarázzam meg a srácnak, hogy a férfiakat kedveli, hm? Felismerem az ilyet, mert atyám és Nassyr mellett felnőve megtanulja az ember az effajta jeleket is olvasni. Egyébként nem vagyok homofób, sőt! Ezt a szót is inkább a modern emberek találták ki, régen nem hivatalosan működtek olyan helyek ahol a férfiak élhettek a rejtett vágyaiknak.  Ráadásul örülök, hogy atyám és a testvérem ott van egymásnak, jó párt alkotnak együtt, főleg hogy kibékültek egymással, a ráeszméléses korszaka végén érkeztem, amikor kezdett megbékélni azzal, hogy ugyan azzá vált mint az atyánk.
Nem hiszem, hogy vénából fogunk táplálkozni, itt még a mai estén, én már csak miatta sem fogok enni emberből, szolidarításból. Hiszen fiatal, a kudarcát pedig nem akarnám azzal tetézni, hogy neki nem szabad, én pedig pont mellette fogyasztom a vacsorámat. Egyébként sem voltam éhes, hiszen ennyi idősen kevesebb vérrel is beérem. Figyelem őt, és ha továbbra sem sikerül, mert kényelmetlenül érzi magát, akkor nem erőltetem tovább, visszahívom magamhoz. Egyébként is láttam rajta, hogy az egész helyzet kényelmetlen neki.
- Gyere, haza viszlek. – és ebben a pillanatban éreztem leginkább azt, hogy elgyengültem. Megsajnáltam, és ha még nem álltam kötélnek, akkor is éreztem valaminek a halvány csíráját, ami azt jelentette, hogy…lehetne egy fiam? Kivezettem Noelt az épületből, és a kocsiba ülve a Staten – Islandi magánházamba vittem, ez közelebb volt, és bár én képes voltam a napon járni, ő nem. Ezt nem szabadott szem elől tévesztenem.
Menet közben szóltam a ghoulomnak, hogy nyomja be a napvédő berendezést, olyan napellenzős rendszer, ami nem engedi be a napfényt, és nem is teszi feltűnővé a kinti lakók számára, hogy  a ház lakója egy különc alak. Egyébként is annak tekintettek, mert ritkán voltam itthon, nem volt nőm se. Szóval… van ez így.
- Ez az én házam, odalent kapsz egy szobát, majd Thomas megmutatja a helyed, és vért is kapsz. – meglazítottam a gombokat az ingemen és Thomasra pillantottam. Amaz ferdén mosolygott rám, sejtette, hogy mi járhat a fejemben, mert nem akart megakadályozni sem benne.
- A földszint biztonságos, ha mégis mászkálásra adnád a fejed, de az első emelet már nem. Én odafent leszek. – hogy miért? Nincs különösebb oka, de reméltem , tiszteletben tartja a vágyam, hogy odafent hagyjon békén.
Több dolgot nem tudtam hozzáfűzni az ügyhöz, most gondolkodnom kellett. Menet közben hívtam fel atyámat a telefonján.
- Hai! Hai… itt van velem. Betoppant hozzám és azt mondta, hogy engem szeretne az új apjának…sosem csináltam még ilyet, és… először nem akartam ezt. De elvittem a bárba, az encantot még nem tudja használni, de a természetes vámpír báját igen, ha ezt képes lenne használni, akkor kevésbé fájdalmasan táplálkozna másokból is. Viszont, nem tudja még, hogy a Kare wa dansei o aishite iru * - apám is hallgatott, várta a folytatást. Innentől kezdve pedig japánul folytattam a beszélgetést, ahogy haladtam az első emeleti nappali irányába. – Megesett rajta a szívem… hah! Mintha nekünk volna olyan! Tudom, hogy nem lehet a fiam, mert őt nem pótolhatja senki, és nem ismerem őt, nem láttam csecsemő korától felcseperedni. Ráadásul tudom, hogy pár hete én magam mondtam,hogy nem akarom, hogy közöm legyen hozzá, azért mert látszik még, hogy mennyire gyerek még. – az első emeleti nappalimban ültem, és a felkelő nap első sugarait lestem az óceán felé pillantva. – Határozott srác, megvannak a maga elképzelései, nem árul zsákba macskát, értelmes, kár volna hagyni, elkallódni… - nyögtem fel halkan. – Az… átölelés is úgy működik, mint a teremtés? – hiszen láttam már teremtést, de sosem vágytam saját utódra, vagy társra, nekem jó volt így. Mégis, bizonytalannak éreztem magam. Szükségem volt atyám támogatására, még akkor is, ha napfelkelte előtt hívtam, tudtam, hogy nem fogja leszedni a fejem.
- Ifjú Noel, a mesterem azt üzeni, hogy este újra találkoznak. - eközben Thomas ellátta a fiút mindennel, körbevezette az alsó szinten, maga választhatta ki a szobáját. Saját fürdővel, tv-vel, és internettel, wifivel, mindennel.

a férfiakat szereti *

Noel & Darryn

New Teacher?

Sajnálom szegény fiút, mert fiatal is, és sok dolgot nem látott még, sok dologgal nincs tisztában, ellenben egészen más, nem hétköznapiakban pedig olyan dolgokat lát meg, értelmes és ért ahhoz amit csinál. Mégis kicseszett vele az a szemét barom. Még csak vámpírnak sem lehet nevezni azt a söpredéket.
Rengeteget beszéltem apámmal, addig legalábbis amíg fel nem kelt a nap, aztán hallottam, ahogy nyugovóra tér. Ekkor bontottam a vonalat, tudom,hogy a nappal is fent tudunk lenni, megfelelő körülmények között, ha nem ér minket fény, és ez ott ahol van, meg is oldható, de nem akartam zavarni a szükségesnél tovább. Éppen ezért az új hobbimnak hódoltam, a napozásnak. Tetszett, és nem égtem le egyáltalán, aranybarna bőröm kezdett visszajönni, mint amilyen az átváltozásom előtt is volt.
Persze azért kicsit elszundítottam, ezért a halandó szolgám kihúzta rám a napellenzőt, hogy mégis védjen. Neki is új volt ez a helyzet, meg kellett szoknia.
Amikor felébredt Noel, már rég vér várta őt a szobájában, Thomas erről is gondoskodott, hogy ne legyen éhes, amikor felkel. Én felöltöztem, ismét öltönyben virítottam, egy újabb darabban, egy olyanban amit eddig még senki sem látott rajtam.
Mniden napra egy új darab, új tervezés, csak azért mert megtehetem.
Odalent találkozom Noellel, és elgondolkodva pillantok rá.
- Vágjunk a közepébe.  –ülj le , mutatok egy kényelmes kanapé irányába a nappaliban- Először is, sokat gondolkodtam, és tanácsot is kértem az atyámtól. Kinevetett, de azt mondta, gratulál, jól döntöttem.  Megfontoltam, és leszek a teremtőd. De egy-két dolgot számításba kell vegyél, például azt, hogy újra el kell temesselek, miután ittál a véremből és én is a tiedet vettem. Újra kell játszanunk az egészet, azt ahogy születtél. – ülök le az egy személyes fotelembe.
- Másrészt,  lehet hogy furcsa lesz, amit most fogok közölni veled, de Noel te… a férfiakat kedveled jobban. Nincs ebben semmi probléma, atyám Nassyrt szereti, évezredek óta.  Szóval, ha halandóból szeretnél enni, próbálj férfiakat elbájolni. Ha pedig valakiből többször akarnál inni, úgyis ott leszek melletted, hogy figyeljek erre.
Hátradőltem és Thomas hozott mindkettőnkek egy kristálypoharat, teli vérrel.
- Most pedig… mondj el mindent, hogy mire tanított téged a te teremtőd. Mert valamit biztos tanultál tőle, nem feltétlenül a jót. Mesélj el mindent milyen volt mellette élni, hogy viselkedett. Emlékszel, hogy miket mondott. Azért, fontos, hogy tudjam mindezt, mert nem akarom elkövetni ugyanazokat a hibákat. Bár én gyökeresen más vagyok mint ő.
Nem,még nincs itt az ideje annak, hogy arról meséljek, hogy hol születtem, milyen időszakból származom.


a férfiakat szereti *