Nos, a kinézetemre elég sok időt fordítok, így azt hiszem megérdemel egy pár szót. Nem vagyok túl magas, vékonyka is vagyok, nem egy izomkolosszus, és mivel nincsenek extra génjeim, így nem is vagyok erősebb annál, aminek látszom. Egy tinédzsernél. Hosszú fekete hajamba néha vegyülnek szőke, vagy világosabb tincsek, néha teljesen koromfekete. A szemeim barnák, és némi sminkkel hangsúlyozom is őket. Nem érdekel ha buzis, nem érdekel hogy mit gondolnak rólam. Azok akik nem ismernek, és elítélnek a külsőm alapján, nem érdemelnek annyit, hogy foglalkozzam velük. Tehát, a szemeim. Az arcom nem túl karakteres, inkább lágy, és akad két piercingem is. A jobb szemöldökömben egy karika, és egy a nyelvemben, meg pár fülbevaló. Lázadó tini vagyok, na és? Nem láttál még ilyesmit? A ruházatom is eme stílusé. Fekete, meg fekete, egy kis feketével. Jah meg feketét is hordok ám. Bár amúgy nem csak ezt, mindent amiről úgy vélem jól áll, felsők, zenekaros pólók és atléták, fekete szaggatott térdű farmerek. Mindent. Bakancsot is olykor, vagy edzőcipőt. Rengeteg karkötőt, és vagy három nyakláncot, melyből csak az egyik olyan, amit sosem veszek le ha nem muszáj. Egy kis hold. Ez amolyan... amulett nekem. Apám horda sokáig, és most én hordom.
Hogy milyen lennék, szerintem már rájöttél régen, hogy lázadó, szemtelen, nem épp szabály tisztelő diák vagyok jelenleg New Yorkban egy közép iskolában. Nem szeretem az előítéletes embereket, és ha szigorú korlátok közé akarnak szorítani, én mindig kompromisszum kész vagyok. Tényleg. Kedves azokkal akik velem is azok, és még talán segítőkésznek is lehetne nevezni. Megbízhatónak tartom magam, viszont kicsit hirtelen haragúnak is, és könnyen bepörgök, bár szerencsére hamar le is nyugszom, így ellensúlyozom magam. És igen, történtek körülöttem megmagyarázhatatlan események is, amiknek hála sokan elfordultak tőlem. Nem viselt meg, látszólag. Olyan magamban szenvedő típus vagyok, nem szeretek másokra utalva lenni, és emiatt veszekszem talán nagyon sokat a nővéremmel is, mivel ő mindig segíteni akar. Leszámítva azt az aprócska tényt, hogy mi vagyok, ugyanúgy szeretek filmezni, deszkázni, haverokkal lógni mint minden más diák. Persze az én életem sosem lesz annyira bonyodalom mentes. Jól tudom mi zajlik a városban, hogy mik történnek de nem folyok bele, megpróbálom magam távol tartani az egésztől, úgyis annyira para ez az egész...
A családom is eléggé az:
Anya: Loretta Greyson, 48 éves, nem él és elég sok baja volt velem, mert hát lássuk be, nem vagyok épp egy minta gyermek. Ez a halála után sem változott. Egy szörnyű baleset vitte el, karambol.
Apa: Tobias Greyson, 51 (lenne), már meghalt, és nagyon hiányzik. Még a szigorúsága is, anya szerint ő tudott engem egyedül megnevelni.
Nővér: Célia Greyson, 21 éves és... utálom a nővérem. Mármint nem úgy hogy igazán, csak egyszerűen mindig mindent jobban akar tudni mint én, és az agyamra megy az anyáskodásával, és  a mániáival. Miatta szereltem lakatot a szoba ajtómra is. Szerencsére, ha vész van, vagy valakinek nagyobb baja, azonnal félrelökünk mindent, és összetartunk de... szerintem ez normális ha néha a pokolba kívánom a tesóm nem?
Demyan: Na ő fogalmam sincs kicsoda nekem, de ő a tanárom, hogy jó boszorkánymester legyek, és ne áruljam el a világnak az erőmet. Az ő segítségével leplezem a démonjegyeimet is. A hüllő szerűen sárga és hosszúkás szemet, és a pikkelyeim amik főleg a karomon, mellkasomon és hátam vannak jelen, na és a szemem alatt is.

Utálom a fizikát, egyszerűen nem az én agyamnak találták ki, ezt se, meg a matekot sem. Az összes reálos tantárgyat meg kellene szüntetni a francba! Esküszöm semmi értelme, hogy nevezetes azonosságokkal meg mittudomén még mikkel foglalkozzak, amikor biztosan tudom, hogy az életben soha nem fog eszembe jutni sem! Mégis unottan firkálom a sokadik figurát a füzetem szélére, és várom hogy kicsengessenek. A hátsó pad egyik előnye, hogy a tanár lusta eljönni idáig, csak azért hogy rám szóljon, nem is igen lenne miért. Nem vagyok rossz, csak csendes és unalmas. Mármint unatkozó, bár többen is mondták már hogy uncsi emó, de nem igazán érdekel a véleményük, főleg hogy én sokkal másabb vagyok mint ők, és állandó álcát kell fenntartanom hogy ne bukjak le. Sokkal nehezebb mint amilyennek látszik, mert nem álmodozhatok szabadon, mert akkor elcsúszik és láthatóak lesznek a pikkelyeim meg a kígyókra jellemző más vonásaim. A szemem formája és az hogy kicsit hosszabb a nyelvem mint másoké de szerencsére nem villás. Még csak az kellene.
- ... Greyson! - hallom meg a nevem, mire felnézek a koromfekete hajkoronám alól, hogy mi van már megint.
- Mi van? - igen ez így csúszott ki a számon, de nem tehetek ról, nem igazán érdekel az anyag, meg az erők meg a fénytörés... azt sem tudom mit ismétlünk az évzáró vizsgákra. Pár hónap és megszabadulok ettől a nyomorult bndától, minő öröm.
- Nem mivan, hanem tessék! - mordul fel a tanár, mire megvonom a vállam. Tényleg leszarom.
- Ahogy tetszik - hagyom rá, és visszateszem a fejem a padra, és alszom. Közben még hallgatom hogy zsémbel hogy javíthatatlan vagyok, meg nem viszem semmire majd, meg mittudomén még miket mond. Annyiszor hallottam már hogy egyszerűen lepereg rólam. A szájaláson kívül más baja nincs velem, ne szóljon hozzám, akkor én se szólok bele az órába. Erre szerintem ő is rájön, mert inkább magyaráz tovább, én meg támasztom a fejem, és próbálom nem szemmel verni egyes osztálytársaim.
Boszorkánymester vagyok, ami azt jelenti hogy van mágiám, tudok varázsolni. Én néha nagy a kísértés hogy mindenkit csótánnyá varázsoljak és farmot alapítsak nekik. Vissza kell fognom magam, mert attól még hogy ez vagyok, nem vagyok automatikusan gonosz és Demyan-al dolgozunk azon is hogy mindenféle varázslat menjen, és ne veszítsem el az önkontrollom. Szinte nála lakom, ha nem a nővéremmel vagyok. Szeretem Céliát, és gyakorlatilag a hivatalos gyámom, de azért hiányoznak a szüleim, főleg apa. Pláne hogy nekem nem is az apám, de mivel ő nevelt fel, ő az az apa akit én ismerek és elfogadok. Nem érdekel melyik démon volt az aki elcsábította anyámat. Nem könnyű, a társaság nem befogadó, mármint az osztály de feladtam hogy a része akarjak lenni, jobb nekem nélkülük úgy hiszem. Valahol persze zavar, mert kevés velem egykorú warlock van akivel tudnék barátkozni vagy haverkodni, de az emberekkel nem éri meg. Vagyis ezekkel nem. Mindegy.
Lassan vége lesz az órának és kicsengetnek. Felkapom a fekete, kitűzőkkel díszített táskám, és kinyargalok a teremből, hogy edzésre siessek. A suli mellett már komolyan táncolok, és sokszor hiányzom is amiatt, hogy felléphessek. Egyszerűen felszabadító érzés, és a színház világa mindig is érdekelt, így megörültem a lehetőségnek és beválogattak hogy kitanítanak és állandó táncosuk lehetek.
Az életem rohanás, és mindenhol csak a tanulás vár. A suliban a vizsgára ismétlések, aztán a tánctanárok kihajítják belőlem a lelket is, Demyan meg... a maradék lelket is. De talán jó is, legalább eltereli a figyelmem,
és nem gondolkodok annyit...