Már azt sem tudnám megmondani, mióta vagyunk úton. A hátsóm teljesen elzsibbadt, a lábaimban áll a görcs, a kezemet csak erővel tudnám lefejteni a kormányról. Az égkék szemgolyóm szinte ki akar pattanni a helyéről, annyira fáj. De menni kell, menni muszáj. Nem állhatunk meg. Jobb félni, mint megijedni s ha az összes hímet félre tudták állítani az útból, hát bizton mondhatom, röhögve tépnék fel az én torkomat is. Az enyémet, az egyetlent, aki meg tudja védeni a lányokat. Felpillantok a tükörbe, hátul összeborulva alszanak, egymáson és keresztbe-kasul öten. Míg a vezető ülésben én vegetálok, mellettem Siri bújja a térképeket. Így vagyunk heten, mint a gonoszok. Menekülésben lévő csinos gonoszok. Nem kímélem a Hummert, repesztek vele kiló nyolcvannal. Csak haladjunk, csak minél távolabb. Most éppen nem kell megállnom, mert a csendes hisztirészleg alszik mögöttem, Siri pedig a végletekig lojális velem, és akkor se mondaná, hogy álljak meg, ha éppen rosszul lenne. Inkább erővel felügyelné magát. Mi ketten vagyunk csak igazán tisztában a veszéllyel, mellyel minden nap minden percében szembenézünk. Lincoln városát már régen elhagytuk, a nemzeti parkot, mely óvott minket, a nagy zöldet, mely az otthonunk volt. A 93-as útról tértünk rá egy kisebb kerülővel a 91-esre, s onnan egyenesen tartunk lefelé New York városába. Ott majd hajóra szállunk és elhagyjuk ezt az országot. Csak ezt az egy menekvést látom jelen helyzetünkből. Hímek nélkül… nincs esélyem. Még egyszer megálltunk, mielőtt rátértem volna a 95-ös útra, ami egyenesen a célcárosba visz minket. Elhagytuk Bridgeportot, magunk mögött tudhatjuk Norwalkot, Stamfordot, Greenwich-t és New Rochelle-t. Végezetül beléptünk Bronx területére, Siri jelezte felém, hogy itt az információ szerint már élnek állandó falkák, szóval kiterjesztve a tudatom, szólok, hogy itt vagyunk, és csak átautókázunk. Elvileg ezzel meg kellene oldódnia a dolognak, de azért az első zöldebb területre lehajtok a 95-ösről s félre állok, amíg üzenek. ~Pici falkám áthaladna a területen. Csak a központi kikötőbe tartunk.~ Hallatszik magabiztosan hangom, s pár pillanatig várom a választ. Kérdő szemekkel pillantok Siri felé, aki ugyancsak hegyezi kis szenzorait, de semmi. - Akkor gondolom, ennyire nem érdekli őket. Vonom meg a vállaim, s öt perc elteltével beindítom a motort, és visszaindulok az út felé.
Bronx békés nyugalmát és az alfa délutánját egy csapat nőstény forgatja fel, akik bejelentés nélkül tették ide a lábukat. Még ha csak átutazóban lennének akkor is, de Ambrose hiszi, hogy ez nem így van. Csak el akarja csábítani tőle az erős hímeket, akikre építkezik a falka felépítésében és amikor megérzi őket, máris csatasorba állítja az erősebb egyedeket, és elindul maga is. Motoron, hogy a nőstények útjába álljon. Gyorsulási versenyző lévén, nem telik sok időbe, a dzsip elé vágni és éles farolással fordul keresztbe, megállásra késztetve a betolakodókat. Nem akarja hagyni hogy ez megtörténhessen. Leszáll, és a dzsip felé indul, mögötte érkezik még három motor, csak a legjobbjait hozta el, módfelett biztos a dolgában hogy őrajta nem fog ki egy nőstény sem. Kihívóan áll meg az út közepén, és fejét felszegve várja a potenciális ellenfelét. Farmert, és pólót visel, azon egy barna dzsekit. Haja barna, rövid és jellegtelen, szemei pedig acélkéket, mármár szürkék és rosszindulatúan és gyanakvóan fénylenek. - Gyere elő te szuka! - szólítja fel a volán mögött ülő domináns nőstényt. - Nem adtam rá engedélyt hogy áthaladj itt, nem vehetsz csak úgy semmibe! - köpi felé a szavakat, miközben magabiztos, tipikus pasis pózba áll, miszerint ő itt a valaki.
Nos, mivel semmi életjelet nem kaptunk jó pár percig, mi meg hát nem vagyunk túlságosan eleresztve idővel, így öt perc után azért már beizzítottam a motort és visszatértünk az útra, ami egyenesen levisz a város szívébe, és onnan némi Siri-GPS segítségével kivarázsoljuk magunkat a kikötőkhöz. Szinte épphogy csak haladtunk párszáz métert, egy sültbolond vág be elénk, én meg anyázva és szitkozódva rántom félre a kormányt s némi driftelés kíséretében sikerül megállnom úgy, hogy ne kenődjünk fel se a palánkra, se a fára. A lányok persze egyből felébredtek, zavartan pillognak előre, még én elfehéredett ujjakkal a kormányt markolom. Sejtem, ki áll előttem… de azt soha nem gondoltam volna, hogy egy címeres ökör. Kiakasztom a zárat és lábbal nyitom ki az ajtót, majd a dzsipp tetejébe kapaszkodva kiszökkenek. Csípőre tett kézzel, haragosan nézek. Vörös tincseim lágy loknikba rendeződve hintáznak a vállamon, feszes fekete nadrágom térdénél kiszakadt, lapos talpú csizmám talpán rászáradt sár van, illetve rozsdabarna színű ingem is eléggé meg van viselve, az alja úgy el szakadt, hogy a mellem alatt inkább összekötve van, akkor leglább úgy fest, mintha dizájnos lenne, és nem elnyűtt. - Teljesen elgurult a gyógyszered? Teszem fel a költői kérdést, mert jobb kifogást nem tudnék találni erre a hülyeségre, amit az imént véghez vitt. - Ó, már elnézést, arról nem én tehetek, hogy valaki annyira lusta, hogy 5 perc alatt nem sikerül kibüfögnie bárminemű választ, hangot, anyámkínját. Komolyan kell ez neked? Tárom szét a kezem, s a lányokat leintem, hogy maradjanak odabent. - Már bocs, te vetted semmibe a mi jelzésünket, ez pedig aranyom, egy az egyben a te saját bejáratú hülyeséged. Eszünk ágába sem volt veletek találkozni, csak a tetves központi kikötőhöz akarunk eljutni! Ja hogy finoman kéne? Pont nem érdekel, az agyam valahol a drift közben eldurrant az egyik kerékkel egyetemben, szóval… szokásos Cheza-effekt. Ami a szívén, száján. Persze sejtem, hogy ettől ő sem lesz boldog, de én sem leszek, ha bármelyik lánykám megsérült a baromsága miatt. - Mit zavar az téged ha végigautókázunk egy úton, amit még csak nem is te húztál fel?! Tiszteletet egy fikarcnyit sem kap, azok után aminek nevezett, örüljön, hogy nem vágtam szájba azzal a jegenyével ott, az út mellett.
Ambrose szilárdan áll az utca közepén és jelen állás leszarja hogy éppen hol vannak, ha harcra kell kelni, ő nem fog habozni, és mániákusan védi a falkáját, még az idegen nőstényekkel szemben, akiknek nincs semmi okuk maradni. Ő nem hiszi el, minden nőstény romlott és csak el akarják csábítani az erős harcosait. Mi máséért lenne együtt hét nő egy dzsipben azzal a dumával hogy kikötőbe mennek? Na persze! Végigméri a kocsiból kiszálló vörös ördögöt, és kihívóan, mustrálón végig is futtatja rajta a szemeit. Ha érzi is a nő korát és erejét nem mutatja, csak önelégülten vigyorodik el, hiszen mégis kiszállt. - Komolyan elvárod tőlem hogy válaszoljak egy ilyennek, aki csak azért jött teljesen nevetséges indokkal, hogy tönkretegyen mindent? - hangzik a velős válasz, és nem akarja meghallani a nő szavait, vagy nem foglalkozik vele. Farkasa sötétszürke, és fenyegetően borzolja a szőrét. - Kikötőbe persze! Én meg ma jöttem le a képernyőről, képzeld el. Tudom én jól mit akarsz és hiába köntörfalazol itt nekem, tudom hogy hazudj, te vörös ribanc! - morogja immár agresszíven és ami barátságos vonás is volt az arcán az is eltűnt. Ereje felhorgad, de nem lehet több kétszázötvennél. Bár nem lebecsülendő és kezei megnyúlva mancsokká formálódnak, részleges alakváltás, és úgy rohan neki a nőnek, mint a bika a vörös zászlónak. - Mert el akarod venni a falkát, de abból nem eszel - lendíti az öklét, és hacsak a nő el nem hajol, vagy ugrik el, telibe bordán találja. Nem tököl, ki akarja tépni a nő szívét, és látszik is a mozdulatain.
Nyűgös vagyok, elültem a seggem, a világ se tudja hány kilométer van már mögöttünk, és akkor itt van ez a baromarcú, aki a halálból vett hülyeségeivel traktál, miközben akadályoz a haladásban. Nem érek én erre rá könyörgöm. Nem tudom mennyi egérutunk van az üldözőinkkel szemben, de nem szeretném túlzottan elveszíteni. - Halvány lila, de még hupikék gőzöm sincs arról, hogy miről hablatyolsz. Mondom neki mélázva, ingatva a fejem, miközben a kezeim a csípőmön vannak kétoldalt. Természetesen büszke nőstényként állok vele szemben, pocak be, mell ki, fejet fel. Haragosan vonom össze a szemöldököm, elvégre rohadtul nincs erre időm, és minden egyes eltelt másodperccel távolságot veszítek köztünk, és egy másik eszeveszett banda között. Erre fel most szemből is van egy agyament hímpellér. - Igen a kikötőbe! Mi olyan kibaszott hihetetlen ezen?! Háborodok fel már nem tudom hanyadjára. Ez egy tökkelütött pojáca, egy gigamega pióca és hatszoros bajnok szín idióta. Sajnálkozva pillantok mögé a kompániára, mintegy ábrázatommal kérdezve, most komolyan ez a tévképzetes hülye az alfátok? - Was makogsz? Pillantok rá, mint egy komplett idiótára, merthogy az is, azonban azt is érzem, hogy őnagysága rajtam fog megpróbálni fitogtatni az erejét és megpróbál példát statuálni egy nőstény elverésével. Most vagy ennyire hülye, hogy nem érzi kivel áll szemben, vagy csak ennyire sokat képzel magáról, hogy nem érdekli. Ha tippelnem kéne, szerintem mindkettő. Amikor ő alakvált, a farkasom felkapja a fejét, ásít egyet, és feltápászkodik a maga termetes mivoltával. Készenlétbe állok, bár testhelyzetet nem váltok. Ez amilyen sültbolond, idejön magától is. - Orvos látott már? Kérdem vissza bájosan mosolyogva a kis rágalmazására, de utána úgy fest befejezettnek tekintette a szájtépést és nekem ront. Ó babám, abból nem eszel. Korábban kellett volna ahhoz születned. Figyelem ahogy nekem iramodik, ahogy karmos mancsával a felsőtestem igyekezne szétkapni, én viszont tényleg nem most jöttem le a falvédőről, szóval hátradőlve elhajolok a mancsa elől, csupán egyik karma csinál egy pici rést a mellem alatt összegubancolt csomóba. Bal karommal elkapom és a kocsi ajtajába vezetem tovább az ütését, míg én magam a hátamat a szőrös karjának vetve kipördülök onnan s félig mögé érve igyekszem megkönyökölni a tarkóját. Célom egy íves alulról indított csodálatos könyökölő ütés bevitele a kisagyba, mely igencsak megnehezítené a koordinált mozgást és a támadásai is hatványozottan visszaesnének. Ha bármi módon kivédi, vagy inkább belemozdul, hogy mást érjek el, de még ha sikeresen be is viszem az ütést, egyből odébb szökkenek és tartom a távolságot köztünk. Ki tudja mire vetemedne ez a kergebirka…
Folyamatosan úgy verdes a szívem, mint egy kolibri a kalitkájában és nem képes megnyugodni. A menekülés nem tesz jót senkinek, nekem és Cheronak pláne nem. Annyi rajta a nyomás, hogy azt egy nála gyengébb farkas ki sem bírná, ezért igyekszem a lehető legtöbbet levenni a válláról. Éjszakázom vele, igyekszem minél többet őrködni helyette és betartatom a lányokkal, amit csak mondd. Navigálok a kocsiban, ha már a GPS-ünk a régi otthonunkban maradt és a telefonok már nem bírják szuflával. Megállunk egy falka területének szélén, hogy bebocsátást kérjünk, de nem jön válasz. -Csak ne reklamáljanak később -morgom, mert még csak az kéne, de amilyen szerencsénk van, úgyis az lesz. Murphy nem szeret mostanság minket. Hogy így lenne ötös a lottómon, komolyan. Meg is érkezik az alfa és fenyeget minket. Chero már ki is szállt és elkezdett beszélni vele, mire nekem időm volt felfogni a helyzetet. Ééééééés már látom is, azt csinálja, amit mindig szokott, felhúzza magát valamin és onnantól nem finomkodik. Nem látom értelmét még kiszállni, amíg nem történik semmi, csak igyekszem a lányokat hátul lenyugtatni, hogy ne pánikoljanak és ne szálljanak ki. Ha menekülnünk kell, akkor annál kevesebb idő megy el ezzel. Ahogy a pasi ütni próbál, rögtön felmegy bennem a pumpa. Senki ne bántsa Cherot! Nem, amíg én itt vagyok! Utasítom a lányokat, hogy maradjanak a fenekükön és én kiszállok. Annyira nem vagyok hülye, felismerem, hogy ez egy élet-halál harc megy éppen két alfa között, ezért nem szállok bele, de ha Cheroval valami történne, nekem kell tennem valamit és az a valami a bosszú és a lányok kimenekítése. Feszülten figyelem az eseményeket és magamban szurkolok az alfámnak.
Nem törődik túlságosan a nő szavaival, itt már nem számítanak a szavak, és semmi jelentősége nincs, hogy akar-e tárgyalni vagy sem. A szavak, egyre inkább bőszítik fel, és zavarodott elméjében a legnagyobb ellenség jelenleg Cheza. Felbőszült bikára hasonlít jelenleg és szürke-barna hím farkasa is fenyegetően morog a nőstényre, aki nagyjából olyan robosztus mint ő. Hiába minden, itt a beszélgetésnek már nincs helye, hiszen támad és jobbja karmos mancsokba végződve suhan a nő mellkasa felé. - Pontosan tudod, te szuka, nekem te ne hazudj! NE hazudj! - süvölti szinte nyálat köpve, és a kocsi oldalába bokszol, de nem hagyja magát, és a nő ütése célt téveszt, mert hirtelen veti oldalra magát, így csak a vállát éri az ütés, amire persze felkiált, de nem teketóriázok, gyomorba térdeli a vöröshajú nőt, mielőtt ismét kicsit eltávolodna tőle. Két oldalú a csata, mert lehet hogy Cheza öregebb és erősebb, őt a gyűlölete és valamiféle paranoia hajtja, és nem gondolkozik ésszerűen. Kivetkőzik magából teljesen. Kísérete közül az egyik méretes motoron ücsörgő hím távolabbról mordul rá Siri-re hogy emlékeztesse, ez itt nem az ő harcuk, ne avatkozzon közbe, ők sem teszik. Bár a feszültség tapintható, de nem tudni minek örülnének jobban, a nő győzelmének vagy a halálának. Ők az alfát szolgálják, aki jelenleg Ambrose. Tetszik vagy sem. Említett férfi, ismét megrohamozza a nőt, gyors, intenzív ütésekkel próbál áttörni a védelmét, és karmaival felkarcolhatja a hasát, ha Cheza nem elég gyors.
Azt hiszem, egyszerűen nincs mivel felfognia a mondandómat, az agya helyén szerintem káposztalé lehet. Jó poshadt. Bármit is mondok neki, süket fülekre talál benne, mert ez a tag már eldöntötte, hogy amit beképzel magának, az a valóság és semmi észérv, vagy józanész nem hat rá. Neheztelve csettintek egyet a nyelvemmel, csak akkor fog békén hagyni, ha kiütöm. Ez de módfelett kellemetlen affér! - Állj már üresbe! Próbálkozom azért, senki nem mondhatja, hogy nem próbálom a szebbik utat, de a hülyeségre sajnos nincs gyógyszer, már csak arra kell figyelnem, hogy ne húzzon le a szintjére és ne győzzön le a rutinjával. A csapása elől sikeresen eltáncolok, azonban neki is sikerült elvetődnie az enyém elől és nem sikerült bezúznom a tarkóját, ellenben az őrületét hatékonyan használva sikeresen beletoszta a térdét szökkenésem közben a hasamba. Nem esett túl jól, egy picit a légvételem is felborult, de ennyivel nem fog leszerelni. Nem szokásom lebecsülni senkit sem, s bár viselkedésileg csapnivaló egy hím, azért nem véletlen, hogy valahol alfa státuszban tetszeleg. A harcstílusa inkább ingereken alapul, mintsem stratégián, azt teszi, ami épp elborult eszébe jut. Harcközben pedig nem tanácsos elveszteni az önkontrollt, s talán ez lehet az én szerencsém. Hiába van az én számlámon a kor és a vele járó tapasztalat, az őrület kiszámíthatatlansága eléggé kompenzálja az ő hiányosságait. De csak egy ideig. Úgy tör rám, mint egy veszett vad, gyors és erős ütésekkel igyekszik apróra zúzni a felállásom, az elhivatottságom. Kár, hogy engem nem hat meg. A legtöbb elől elhajolok, de sokat a kezeimmel védek ki, miközben lassan sétálok hátrafelé. Az egyik ütését kicsit benézem, és kicsipkézi a feszes hasikámat, de ettől nem vagyok boldog. És amikor én nem vagyok boldog, ott szenvedés lesz. A másodperc tört része alatt vált alakot a jobb lábszáram, s rúgom hasba karmos mancsommal, majd mire földet ér, már vissza is változtatom, ellenben a két alkarom veszi most fel a farkas formát. Elenyésző az átváltozással járó fájdalom ahhoz képest, ahogy a pocakom érzi most magát. Most rajtam a sor, hogy visszatámadjak, s karmoló csapásaim egyértelműen a nyakát célozzák főképp, meg-megspékelve a hajlataival, hisz ha ott elvágom az ínt, utána cseszheti. Tetszőleges ütemben viszont a egyet-egyet a lábába rúgok, elvágódni nem hiszem, hogy fog, de legalább egyre fájdalmasabb lesz állnia. Ha lesz egy olyan pont, ahol akár egy pillanatra is elkaphatom a két kezét, akkor azokon megtartva magam rugaszkodom el, s átváltozott szőrös kis térdemet fogom beleépíteni az állába.
Hát ennek teljesen elment az ép esze és sejtem, hogy Chero is ezen gondolkodik. Mégis milyen idióta akar megverni egy csapat nőstényt, akik csak át akartak menni a területen? Még a legelővigyázatosabbak is max kíséretet ad, hogy mindenképpen arra és úgy hagyják el a területet ahogy mondtuk, de ez teljesen hülye. Nem szokás ezért rátámadni az engedélykérőre. Jó is lesz, hogy Chero kicsit megagyalja a csávót, talán végre az eszéhez tér. A morgásra visszamorgok én is, de nem mozdulok és nem teszek fenyegető mozdulatot sem. Nem vagyok hülye, csak mert nőstény vagyok és azért sem, hogy kicsit nehezebben beszélek emberekkel. Miután visszafordítottam a tekintetem az alfám felé, nem veszem le róla a pillantásom és aggodalommal figyelem. Ő áll nyerésre és sokkal jobb, mint a másik alfa, de attól még összeszed sérüléseket. Nem szeretem, ha Chero megsérül.
Nem enged a maga igazából, és a nő szavaira, és minden gesztusára, csak még inkább feltüzeli magát. Nem hisz neki, nem is igazi cél a kikötő, csak el akarják szedni az erős harcosait, azt pedig nem adja meg senkinek. Még ennek a nőnek sem. Mintha csak valami virtuális tér lenne, a két farkas is acsarogva kerülgeti egymást, és a hím bizony többször odakap, ami nem valós sérülés, de fájdalomérzetet ad. Két fronton támad egyszerre, mert a tisztességes küzdelem, nem neki hozna győzelmet, így kihasználja fejlett képességét erre, és így támad. Elégedetten morran fel a nő nyögésére, de ahogy Cheza, úgy ő sem sértetlen már. Gyors, intenzív találatai nem igazán jönnek be, mindössze egy vagy kettő érinti a nő testét de nem adja fel. A láb váltás meglepi, így hátrarepül egy métert, és megrázza magát, szemei már a szürke hímje borostyánjában pompázik. Vicsora állatias de még emberi, ahogy felkel, és ezúttal ő kényszerül védekezésre. Nem adja olcsón magát, és sikerül is egyik karmolásával végig sértenie a nő vállától a könyökéig a kezét, de elégedett vigyorra nem kerül sor, mert az egyik lába védtelen marad és megbillen a rúgásra. El ugyan nem szakad ín, de azért érezhetően megroggyan. - Ezt még keservesen megbánod! - morogja és elébe megy a támadásoknak, és lendületével felborítja a nőt, bár így a hasába térdelhet, amire felmorog, de a földre hemperedve próbálja maga alá kényszeríteni a vöröset, és mozdulatain az látszik hogy gyorsan véget akar ennek vetni, mert...fél. Bizonytalanság villan szemében hogy a nő talán erősebb nála és nem akar neki esélyt adni a győzelemre.
Cheza Roah Sails
Hozzászólások száma :
59
Tárgy: Re: Balhé Bronxban Szer. Szept. 27, 2017 12:57 am
We’re just want a home… and men
Azt sejtettem, hogy ez nem lesz egy könnyű menet, de hogy ennyire kitartó és makacs rohadék legyen, az a legteteje a dolognak. Én sem adom ám magam, de sajnos ő sem, oda-vissza morgunk fel, mikor melyikünk kap be egy támadást. Ráadásul nem könnyít a helyzetemen, hogy már-már csalóként hamis támadásokkal sarkall bemozdulásokra s néha emiatt kapok csak karmolást, mert azt hittem bal és mégis jobb volt, az a bal. Kezdek egyre idegesebb és frusztráltabb lenni, s annak az eshetősége, hogy életben hagyom, rohamosan csökken. Támadásaim nagyja sikerül, vagy legalábbis kevéssé téveszt célt, így az eleve felhergelt állat most még idegesebb. Ez amennyire jó hír, annyira rossz is, mert bár így gyakrabban hibázhat, de nagyobb hülyeséget is elkövethet. - Nagy szavak ezek egy kis embertől… Replikázom gunyorosan két szusszanás között, de meg is kapom a jutalmam, olyan erővel rohan nekem, hogy felborítva vágja a hátam a földhöz, felnyögök, de a lendületét kihasználva tovább lököm magunkat , lábammal rásegítve fordulunk át a vállainkon, s még a fordulás közben érzek egy reccsenést meg aztán… hűs szellőt. Mire a hülye hímet a hátára penderítem, szembesülök a ténnyel, hogy a művelet közben a már eleve megszaggatott felsőm megadta magát. A vállamból kiszivárgott vérem csurog a kulcscsontomon lecsúszdázva, majd onnan a bal mellem dombján csurog végig, majd a hasam közepén lecsöppen, hogy összekenje a bolond alfa ruháját. A felsőm már csak a jobb vállamon tart, a balon is a sérülés miatt már csak egy kisujjnyi anyag van egybe, bár sokra nem megyek vele, mert középen szétpattantak a gombok, és a görcs is cafatokra szakadt a sok mozgás miatt. Szóval most éppen félig nudizok neki, de innen már biztos, hogy vagy megölöm, vagy kikaparom a szemét. Nem is restelkedem, ha kicsit is lefagy a történésre, vagy elvonja a figyelmét, akkor egy gyors ütéssel bezúzom a bordakosarát s reményeim szerint a második vagy harmadik csapás eredményeként már a repdeső kismadárként doboló szíve fekszik bele a karmos mancsomba.
Ilyen közelről, mégis olyan távolról kell néznem, ahogy az alfám az életünkért küzd és nem segíthetek neki. Nem szólhatok bele, különben a háttérben álló harcosok megtámadnak, Chero meghal, én meghalok és a lányok is a kocsiban meghalnak. Egyikünk sem hivatalos harcos, de csak mi ketten Cheroval tudunk verekedni, a többiek csak az ösztönös verekedést tudják. Halálra vagyunk ítélve, ha ezek a hímek ellenünk jönnek. Minden Cheron múlik. Nem elveszett a dolog, úgy tűnik, jó esélye van nyerni és remélhetőleg nem is fog túl hamar kifogyni a lendületből. Követem pillantásommal az eseményeket, de nem látom, mikor és hogyan szakad el a felsője, csak hallom az anyag szakadását. Nagyra kerekednek a szemeim, nem is tudom, hirtelen hova nézzek, oda vagy nem oda. Zavaromban inkább a másik alfára nézek és látom, hogy őt is meglepte ez a fejlemény. Talán még elég is lesz egy győzelemhez.
Nem adja magát harc nélkül, érezhetően dúl is benne a vágy hogy megölje Chezát, mert itt már minden erről szól. A vörös hajú nő, vörös vérét akarja látni, és elégedett kissé talán szadista mosolyra húzódik az ajka ahogy felsebzi a karját és megérzi a vérszagot. Közel áll az alakváltáshoz, de nem lépi át a határt és megőrzi emberi vonásait. Vicsorít szinte a nő szavaira és a földre kerülve birkóznak, összekapaszkodva, mígnem egy éles reccsenés következtében hirtelen két formás női mell kezd el táncolni a szemei előtt, és hiába alfa és hiába vérszomjas, azért mégis csak pasi, és bizony a szemei jojóként követik a formás idomok mozdulatait. Egy-két másodperc erejéig le is lassul a támadó ereje, és már csak arra nyög fel, hogy Cheza ütését érzi meg a bordáin és a reccsenéseket követő éles fájdalmat. Elvicsorodva kétségbeesetten kap a nő szíve felé de ezúttal elkésett, mert mire karmai felsértenék a nő bőrét, az ő érző, dobbanó szíve már fogságba esett. Tágra nyílt szemekkel néz a felette térdelő nőre, és szinte fel se fogja hogy mi történik. A három harcos akit hozott magával, megfeszülnek, de nem lépnek közbe csak nyugtalanul pillantanak egymásra, és Chezára, hiszen innen már egyértelmű a harc kimenetele. - Fe...khmm.. jezd.. be - nyögi ki Ambrose, ahogy vékony vércsík folyik vége az szája sarkából. Elvesztette a harcot, ezt már ő is érzi, és félelemmel vegyes nyugalom uralkodik el rajta. Chezán múlik hogy véget vet-e ennek, de ha életben hagyja, biztosan életre szóló ellenséget szerez magának.
Nem igazán érzek késztetést a teljes alakváltásra, hiszen az előttem, mellettem és jelenleg alattam fekvő szörnyeteg nem igényel ennél nagyobb erőfeszítést a részemről. Az elméje hanyatlófélben van, a saját botor igaznak vélt hazugságán kívül semmit sem lát, semmit sem hall. Nekem pedig fogy a türelmem, az empátiám, meg úgy mindenem, de főleg az időm, amit erre a pojácára tudok fecsérelni. Az ütései, karmolásai fájó nyomot hagynak a húsomban, s keseregnék is egy sort, ha éppen nem az életünkért küzdenék. Nem mondom egyáltalán nem volt tervben, hogy még életének utolsó perceiben megajándékozom a mezítelen melleim látványával, de így dobta a gép. Magam sem tudom mikor és pontosan miért szakadhatott el, de ha tippelnem kéne, túl sokat nindzsáztam. Most mégis, ott terpeszkedek fölötte s kihasználva férfiúi gyengeségét játszi könnyedséggel szakítom fel a mellkasát és zárom markomba a reszketegen dobogó szívét. Mindketten tudjuk, hogy nyertem. Hogy ő veszített. Csak ülök a csípőjén és nézem őt magam alatt, figyelem a vércsíkot a szája szélén. Annyira nem szeretem ezt csinálni. De egy életben hagyott alfa a továbbiakban egy sérült önérzettel rendelkező, megcsorbított büszkeségű időzített bomba. - Otthon kellett volna maradnod… Suttogom neki, csendben zihálva fölötte. Eszembe jutnak a szavai, az elmúlt percek kusza, végtelenül gyors történései. Az izmaim megfeszülnek és egy gyors, kíméletes rántással egy az egyben kitépem a szívét a helyéről. Ennél gyorsabb nem tudnék lenni, nagyot szusszanok, mikor a hím végleg elernyed alattam. Nyertem. Élünk. Még mindig van holnap. Rettegek. Mi lesz, ha egyszer nem sikerül? Nem tudom. Ott ülök élettelen testén kezemben a szívével. Aztán realizálom, hogy ez a pöcs még mindig egy alfa volt, és ha én most egy az egy elleni harcban megöltem az alfát… döbbenten nézek Sirire, és meresztek kétségbeesett szemeket. Picsába! Most már végképp nem jutunk el a kikötőhöz… Szívem szerint hasra vágnám magam és hisztiznék, amiért így rászedett ez a galád és ha Sirivel négyszemközt maradok, fogok is, de jelenleg a három hím előtt ezt nem tehetem meg. Talán van annyi eszük, hogy nem rontanak nekem, de sosem lehet tudni, jobb nem játszani a tűzzel. Bal karommal felnyalábolom a szabaduló művész melleimet s őket eltakarva, az alfájuk szívét mutatom nekik, miközben felkelek a tetemről. - Ellenvetés? Ha nem történik semmi, és nem zúgolódnak, illetve látom a megadás jeleit, akkor a szívet visszaejtem a halott testbe. - Az egyikőtök vezessen minket a falkához, a másik kettő hantolja el ezt a szerencsétlent. Aztán bízom benne, hogy minden úgy alakul, ahogy akarom, és gondterhelten dobolva a kormányon, követhetem az egyik motorost egy régi, elhagyatottnak látszó galéria felé.
Egy fél pillanatra nézek csak el és már csak a félreismerhetetlen csonttörés hangokat és az elhaló nyögést hallom. Kész, ennyi, Chero nyert és mi megmenekültünk. És amint kettesben leszünk, hallgathatom a hisztizést is, hiszen pontosan tisztában vagyok vele, hogy az alfám nem akart egy igaza falka alfája lenni. Leginkább egy hasonlóan nimfomán hímet akart, nem felelősséget egy komplett falka iránt. Szegény most mégis ezt kapta, ami azt jelenti, hogy én meg hivatalosan is béta leszek. Hurrá. Nem vagyok én a legjobb erre a szerepre, de én vagyok a legidősebb Chero után, és betartom a parancsait, szóval gondolom ezt teszi egy béta. A három izomagytól nem érkezik válasz, tehát most rögtön nem lesz velük probléma, később megoldjuk, ha lesz. Szorosan a barátnőm mellett maradok, hátha mégis valakinek eszébe jutna rátámadni, de erre kevés esélyt látok. Beszállok vissza az anyósülésre és rászólok az egyik lányra, hogy szánja meg a kardigánjával a félmeztelen alfáját, legalább vezetés közben ne ezzel kelljen foglalkoznia. A motort követve jutunk el a falkaszállásra és szállunk ki mindannyian. Lesz ezzel mit csinálni, de legalább most már állandó otthonunk lesz.
A harc innentől kezdve már nem tart sokáig, hamar vége is szakad azzal, hogy Ambrose bordái nagy reccsenéssel adják meg magukat az erőszakos női kéznek, és a férfi döbbent tekintettel pislog a támadóra, mint aki tényleg nem érti a helyzetet. Nem érti Cheza hogyan győzhette le, és nem akarja elfogadni ezt, de a szavaira csak kábán biccent, a fájdalom uralja már a testét. - Haza.... megyek - nyögi ki még mielőtt a nő megadná neki a végső lökést, és kitépi a szívét egy határozott mozdulattal. Ambrose még köhintésre hasonlító hangot hallat, miközben eldől jobbra, hogy a saját vérében üveges szemmel adja át magát a halálnak. Az őt kísérő három hím is stíröli azért a kósza fedetlen kebleket, és mikor a vezérük meghal kissé meghökkenten, de leszállnak a motorokról, és egymás mellé sorakozva hajtanak térdet Cheza előtt, elismerve őt alfának. A kifogások és ellenérzések úgyis később jönnek elő. Ahogy felállnak a háromból a legfiatalabb olyan 26 lehet, leveszi a pólóját, felfedve az izmos testét és a nő felé nyújtja az elszakadt inge helyére hogy mégse így mászkáljon azért. De kajla mosolya jelzi, nem lenne ellenére de lovagias. Ő marad temetni a társával, és az egyik farkas pedig motorra ülve mutatja az utat a falkaházig. Kényelmes de nem lassú iramban haladva jutnak el oda.
Cheza lett a Bronxi új alfa, foglald el a területet és a falkát kedvesem
Kezdőlap
Már azt sem tudnám megmondani, mióta vagyunk úton. A hátsóm teljesen elzsibbadt, a lábaimban áll a görcs, a kezemet csak erővel tudnám lefejteni a kormányról. Az égkék szemgolyóm szinte ki akar pattanni a helyéről, annyira fáj. De menni kell, menni muszáj. Nem állhatunk meg. Jobb félni, mint megijedni s ha az összes hímet félre tudták állítani az útból, hát bizton mondhatom, röhögve tépnék fel az én torkomat is. Az enyémet, az egyetlent, aki meg tudja védeni a lányokat. Felpillantok a tükörbe, hátul összeborulva alszanak, egymáson és keresztbe-kasul öten. Míg a vezető ülésben én vegetálok, mellettem Siri bújja a térképeket. Így vagyunk heten, mint a gonoszok. Menekülésben lévő csinos gonoszok. Nem kímélem a 
